-
Jelentősen nő a köztisztviselők fizetése – itt van minden, amit a júliusi béremelésről tudni kell
2025 június 28.
Mandiner
-
A kormány döntése értelmében július elsejétől emelkedik a 10 ezer fő alatti településeken dolgozó köztisztviselők bére, melyet januárban egy újabb emelés követ. Navracsics Tibor miniszter jó hírekkel szolgált a 30 ezer fő alatti települések köztisztviselőinek is. Hogy fogadták mindezt az érintettek? Mennyire elégedett a szakszervezet? Utánajártunk.
-
Jó hír a közigazgatásban dolgozóknak: 30 százalékos fizetésemelést jelentett be Navracsics Tibor
2025 június 27.
hirado.hu
-
A tervezett emelést kétlépcsőben hajtanák végre.
-
Navracsics Tibor: Nem ismétlődhet meg a holokauszt borzalma
2025 június 27.
vasárnap.hu
-
A közigazgatási és területfejlesztési miniszter pénteken, Kővágóörsön a Holokauszt 80 emlékhely átadó ünnepségén hangsúlyozta: Nem ismétlődhet meg a holokauszt borzalma, ezért kell emlékeznünk, átélni a történelem ezen szakaszát. Navracsics Tibor, a térség országgyűlési képviselője (Kdnp) kiemelte: ha ismerjük az áldozatok neveit, sorsát, akkor éle
-
Navracsics Tibor: nem ismétlődhet meg a holokauszt borzalma
2025 június 27.
Demokrata
-
Ezért kell emlékeznünk, átélni a történelem ezen szakaszát – hangsúlyozta.
-
Kiderültek az első részletek a hazai közgazdászelit találkozójáról
2025 június 27.
Privátbankár
-
Varga Mihály jegybankelnök, Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter, Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter, valamint a Költségvetési Tanács, az Állami Számvevőszék és a KAVOSZ elnöke is megerősítette már a részvételét a 63. Közgazdász-vándorgyűlésen. A hazai közgazdász szakma legnagyobb éves konferenciáját 2025. szeptember 4-
-
Navracsics Tibor: Európa elsősorban nem földrajzi, hanem kulturális fogalom
2025 június 27.
vehir.hu
-
Európa elsősorban nem földrajzi, hanem kulturális fogalom - mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter csütörtökön Keszthelyen, a Balaton Akadémia rendezvényén.
-
Navracsics Tibor: Európa elsősorban nem földrajzi, hanem kulturális fogalom
2025 június 26.
Demokrata
-
A miniszter hangsúlyozta, a magyar nemzet jövője nem kis mértékben függ attól, mennyire tudjuk megértetni Európa más nemzeteivel a hagyományainkat, problémáinkat.
-
Navracsics Tibor: Európa elsősorban nem földrajzi, hanem kulturális fogalom
2025 június 26.
Magyar Hírlap
-
A lapvetően a kereszténység határoz meg.
-
Ledobta a bombát az Orbán-kormány: dupla béremelés jön ezen a területen, több 10 ezer magyar örülhet
2025 június 26.
naphire.hu
-
Navracsics Tibor bejelentése szerint szeptembertől két lépcsőben, összesen 30 százalékkal emelkedhet a kormánytisztviselők bére. A miniszter szerint a döntés régóta esedékes elismerése a területi közigazgatásban dolgozók munkájának, és stratégiai befektetés a hatékony állam működésébe.
-
Navracsics kiterjesztené a béremelést – ezek az önkormányzati köztisztviselők nyernének a döntéssel
2025 június 24.
vg.hu
-
A kormány döntött arról, hogy több lépcsőben emelkedik a 10 ezer főnél kisebb lélekszámú települések önkormányzati köztisztviselőinek bére. Navracsics Tibor szerint ki kell terjeszteni a béremelést.
-
Navracsics Tibor: Kiterjeszthetik a köztisztviselői béremelést
2025 június 24.
Magyar Nemzet
-
Már a közepes, 30 ezres településekre is kiterjesztenék a béremelést.
-
Az egykori fideszes nagyágyút a saját felesége rakta helyre a Facebookon
2025 június 21.
naphire.hu
-
Navracsics Tibor miniszter felesége, Navracsicsné Prevoz Anikó nyilvánosan bírálta férjét: Facebook-kommentjében azt írta, az egykori fideszes, jelenlegi KDNP-s politikus nem méltó a keresztény értékek hiteles képviseletére. Hangsúlyozta, hogy a kereszténységet nem lehet eszközként használni, és gyermekeikkel együtt azt remélik, hogy Navracsics vis
-
Váratlan helyről érkezett a hatalmas pofon: A nyilvánosság előtt csinált bohócot Navracsicsból a felesége
2025 június 21.
Nyugati Fény
-
Alaposan helyretették Navracsicsot.
-
Navracsics Tibor felesége szerint férje nem méltó a keresztény értékek képviseletére
2025 június 21.
SzMo
-
A komment a KDNP tatai konferenciájáról szóló poszt alatt jelent meg. Prevoz Anikó szerint a kereszténydemokráciával nem szabad visszaélni.
-
Navracsics felesége szerint a miniszter nem méltó arra, hogy a keresztény értékeket hitelesen képviselje
2025 június 21.
Telex
-
Ezt Navracsics egyik Facebook-posztja alatt írta kommentben.
-
Navracsics felesége azt üzente a miniszternek, hogy nem méltó a keresztény értékek hiteles képviseletére
2025 június 21.
444.hu
-
"Őszintén szeretnénk, ha újra méltóvá válhatnál arra, hogy a keresztény értékek hiteles képviselőjeként vehess részt a közéletben."
-
Navracsics a korábbi ÁSZ-elnökkel világíttatja át Budapest költségvetését
2025 június 19.
444.hu
-
Domokos László tevékenysége már korábban is jól jött a kormánypártoknak, hisz az ő idejében büntették halomra az ellenzéki pártokat.
-
Átvilágítási szakértőt nevezett ki Navracsics, hogy kiderüljön, ki a felelős Budapest csődközeli helyzetéért
2025 június 19.
Telex
-
Csütörtökön ismét tárgyalt egymással a kormány és a főváros vezetése Budapest pénzügyi helyzetéről.
-
Navracsics több ezer levelet irt alá, ezért
2025 június 16.
ATV
-
A közigazgatási és területfejlesztési miniszter ma 3178 polgármesternek írt köszönő levelet.
-
Navracsics Tibor: A közigazgatás célja a közjó szolgálata, és teljesítményét ahhoz kell mérni, hogyan járul hozzá a közjó gyarapításához
2025 június 13.
vasárnap.hu
-
A közigazgatást igazítsuk az élethez, azaz szemléletet kell váltanunk, és át kell térnünk a közigazgatási egység alapú fejlesztéspolitikáról a térségi fejlesztéspolitikára, amelynek egyik első jele a Versenyképes járások program – mondta Navracsics Tibor pénteken Tatán, a Magyary Zoltán Népfőiskolai Társaság konferenciáján tartott előadásában. A kö