Németh Zsolt

Németh Zsolt: Az Európa Tanácsnak fontos feladata lesz Európa egységének újbóli megteremtése
2019 október 4.   HírTV
Az Európa Tanácsban is tapasztalható, hogy a kelet-nyugati megosztottság rendkívüli mértékben elmélyült.
Németh Zsolt: Erdélyt Bukarest és Budapest szövetségesévé kell tenni
2019 szeptember 21.   ATV
Németh Zsolt szerint a globalista árral szemben haladva Erdélynek egy új transzilvanizmusra van szükség, amelynek lényege Erdély szövetsége Bukaresttel és Budapesttel.
V. Németh Zsolt: Élővé kell tenni értékeinket és hagyományainkat
2019 szeptember 13.   AQUA
70 hungarikum és 163 kiemelt nemzeti érték létezik, amelyeket a nemzeti értékpiramis foglal magában – emelte ki a miniszteri biztos.
Öt kuvasz kiképzésének fizetését jelentette be az Agrárminisztérium miniszteri biztosa
2019 augusztus 2.   Alternatív Energia
„Remélhetőleg nemsokára a hét törpe neve mellett a magyar kutyafajokat is kívülről fogják tudni az iskolások” – mondta V. Németh Zsolt.
Az Agrárminisztérium miniszteri biztosa öt darab kuvasz kiképzését jelentette be
2019 augusztus 2.   444.hu
V. Németh Zsolt ma is kiemelkedő nemzeti értékeket felügyelt.
Németh Zsolt: a nemzeti összetartozás kimeríthetetlen erőforrás a magyar kormánypolitika számára
2019 július 24.   Infostart
Nemzetpolitikáról, biztonságpolitikáról, EU-ról, és az úzvölgyi katonatemetőről szóltak az első nap legérdekesebb pódiumbeszélgetései a 30. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) szerdai vitanapján.
Németh Zsolt: Lehetőség nyílt az EU jobbítására
2019 július 24.   Igényesférfi.hu
Nem történt áttörés az EP-választáson az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke szerint, de kedvező fordulat következhet be.
Lehetőség nyílt az Eu jobbítására az európai parlamenti választások után
2019 július 24.   HírTV
Németh Zsolt szerint amellett, hogy az EP-be sok új párt bejutott, a régi pártok képviselőcsoportjai is jelentős mértékben kicserélődtek.
A következő időszak terveit ismerteti Orbán Viktor
2019 július 22.   Infostart
Magyarország támogatná egy egész Európai Unióra vonatkozó jogállamisági mechanizmus kidolgozását, ám az ellenőrzéseknek mindenkire egységesen ki kell terjednie – mondta az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke az InfoRádiónak nyilatkozva. Németh Zsolt a tusnádfürdői nyári egyetemről is beszélt az Arénában.
Hétvégi műsorok az InfoRádióban - Arénák
2019 július 19.   Infostart
Hétvégén az InfoRádió műsorában hallható lesz mások mellett Varga Judit, Németh Zsolt, Kovács Árpád, Barabási Albert-László és Vinkó József is.
Németh Zsolt: a legdurvább eszközökkel próbálják megfélemlíteni a kárpátaljai magyarokat
2019 július 19.   Infostart
Türelemre van szükség és egyértelműen ki kell állni a kárpátaljai magyarok jogait sértő ukrán intézkedések ellen - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke. Németh Zsolt kiemelte: fontosnak tartja, hogy a vasárnapi előrehozott ukrajnai országgyűlési választások után érdemi párbeszéd induljon el Ukrajna é
Németh Zsolt: 30 év Tusványos. Interjú
2019 július 15.   Igényesférfi.hu
Jövő héten startol a 30. születésnapját ünneplő Bálványosi Nyári Szabadegyetem.
Németh Zsolt: Tusványos egyedülálló műfajt teremtett
2019 július 15.   Igényesférfi.hu
Az idén 30 éves Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor volt az első, amelyik ötvözte a szabadegyetemi és a fesztiváljelleget – mondta az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke.
Németh Zsolt: Egyedülálló műfajt teremtett Tusványos
2019 július 15.   ATV
Egyedülálló műfajt teremtett az idén 30 éves Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos), amikor ötvözte a szabadegyetemi és a fesztiváljelleget - mondta az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke hétfőn, a rendezvény budapesti sajtótájékoztatóján.
Németh Zsolt: Bízunk a magyar-ukrán kapcsolatok normalizálódásában
2019 július 5.   HírTV
Bízunk abban, hogy az Ukrajnában bekövetkezett változásoknak köszönhetően sikerül normalizálnunk a kapcsolatainkat.
Németh Zsolt: a magyar képviselők támogatták Oroszország visszatérését az Európa Tanácsba
2019 június 26.   ATV
A szavazáson jelen lévő magyar képviselők támogatták Oroszország visszatérését az Európa Tanács parlamenti közgyűlésébe (PACE), ezzel kapcsolatban félreértések jelentek meg a sajtóban - közölte az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke szerdán telefonon az MTI-vel.
Németh Zsolt: Oroszország valószínűleg visszatér az Európa Tanácsba
2019 június 25.   HírTV
Oroszország valószínűleg visszatér az Európa Tanácsba, Magyarország bízik abban, hogy sikerül helyreállítani a szervezet páneurópai jellegét.
A lengyel-magyar együttműködés erősítését szorgalmazta Németh Zsolt Krakkóban
2019 május 21.   HírTV
Az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke a krakkói magyar főkonzulátuson szólalt fel.
Mától lehet jelentkezni a hungarikum pályázatra
2019 május 14.   Agrofórum
Keddtől lehet jelentkezni az idei hungarikum-pályázatra - mondta V. Németh Zsolt, a kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztos kedd reggel a Kossuth Rádió műsorában.
Németh Zsolt: Durva történelemhamisítás zajlik az úzvölgyi katonatemetőben
2019 május 9.   HírTV
A kelet- és közép-európai országok folyamatosan egyeztetnek az Unió jövőjéről és a választható lehetőségekről - számolt be a Hír TV tudósítója.

Közélet