-
Németh Zsolt: Magyarország mérlegeli, hogy nekimegy-e az IS-nek
2015 február 17.
444.hu
-
De a V4-gyel együtt már elkötelezné magát.
-
Magyarország is részt vehet az Iszlám Állam elleni fellépésben
2015 február 17.
ATV
-
Magyarország mérlegeli, hogy katonailag részt vesz az Iszlám Állam dzsihadista szervezet elleni fellépésben - jelentette ki Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke kedden az MTI-nek telefonon nyilatkozva, miután részt vett a közép-lengyelországi Lódzban rendezett VIII. Európa-Ukrajna Fórum egyik panelbeszélgetésén.
-
Németh Zsolt: Félő, hogy kárpátaljai áldozatok is lesznek
2015 február 17.
Gondola
-
Az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke ezt telefonon mondta az MTI-nek, miután részt vett Európa-Ukrajna-fórum beszélgetésén Lódzban
-
Országosan is megkezdik az osztatlan közös földtulajdon felszámolását
2015 február 13.
ProfitLine
-
Országosan is megkezdik az osztatlan közös földtulajdon felszámolását, mivel sikeresen zárult októberben az a mintaprogram, amely elsőként Vas megyében kezdte meg az osztatlan tulajdon megszüntetését - közölte V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára pénteken Szombathelyen, sajtótájékoztatón.
-
Németh Zsolt: van esély az ukrán válság békés rendezésére
2015 február 9.
Infostart
-
Most még van esély az ukrajnai konfliktus békés, politikai rendezésére, és Magyarország elkötelezett e mellett - mondta Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
-
Németh Zsolt: még van esély a békés rendezésre
2015 február 9.
Gondola
-
Most még van esély az ukrajnai konfliktus békés, politikai rendezésére, és Magyarország elkötelezett e mellett - mondta Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján
-
Németh Zsolt figyelmezteti Oroszországot
2015 január 29.
Alternatív Energia
-
Moszkva jelezte: fontolóra veszik a kilépést az Európa Tanácsból.
-
Németh: súlyosbodnak a szankciók, ha Oroszország nem szünteti be az agressziót
2015 január 29.
Infostart
-
Oroszországnak folyamatosan súlyosbodó nemzetközi szankciókkal kell számolnia, amennyiben nem szünteti meg az Ukrajna elleni agressziót - hangsúlyozta Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának az elnöke az MTI-nek csütörtökön, miután előző este az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (ETPK) Strasbourgban meghosszabbította az orosz küldöttség szavazati jogának korábban elrendelt…
-
Németh Zsolt súlyosbodó szankciókra figyelmezteti Oroszországot
2015 január 29.
Alternatív Energia
-
Moszkva jelezte: fontolóra veszik a kilépést az Európa Tanácsból.
-
Németh Zsolt figyelmeztette az oroszokat
2015 január 29.
444.hu
-
Oroszországnak folyamatosan súlyosbodó nemzetközi szankciókkal kell számolnia, amennyiben nem szünteti meg az Ukrajna elleni agressziót – mondta Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke az MTI-nek, miután az előző este az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése Strasbourgban meghosszabbította az orosz … Folytatás
-
Németh Zsolt: Ukrajnában politikai megoldás kell, de nem újabb "Jalta"
2015 január 27.
Infostart
-
Ukrajnában politikai megoldásra van szükség, de az nem jelenthet visszatérést az érdekszférák elosztásán alapuló jaltai megállapodás szellemiségéhez - hangsúlyozta Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke kedden Strasbourgban, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének (ETPK) plenáris ülésén.
-
Nem gyakorol jelentős hatást a magyar gazdaságra a napelemekre kivetett termékdíj
2015 január 15.
ProfitLine
-
Nem gyakorol jelentős hatást a magyar iparra és gazdaságra a napelemekre kivetett környezetvédelmi termékdíj - mondta V. Németh Zsolt a Földművelésügyi Minisztérium (FM) környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára
-
Újabb „sikersztori” Magyarországon?
2015 január 14.
ATV
-
Nem csak a környezetkárosítás megakadályozását, hanem a hulladékgazdálkodás, illetve újrahasznosítás forrásainak megtalálását is célozza az immár a napelemekre is kivetett környezetvédelmi termékdíj – erről Németh Zsolt környezetvédelmi államtitkár beszélt az ATV Start című műsorában.
-
Mi az: itthon büntetik, máshol támogatják?
2015 január 12.
Portfolio
-
Újabb pofont kapott a hazai napelempiac. Mint kiderült, a kormány környezetvédelmi termékdíjat vetett ki a napelemekre, melynek szükségességét V. Németh Zsolt, államtitkár a 30-40 éves élettartam...
-
Vezető fideszeseknek szólt be Németh Zsolt
2014 december 30.
ATV
-
A külügyi bizottság fideszes elnöke szerint az elmúlt fél évben látványosan romlott Magyarország külföldi megítélése.
-
Már a fideszes Németh Zsolt is putyini retorikáról beszél
2014 december 30.
444.hu
-
A parlament külügyi bizottságának fideszes elnöke szerint azokkal is romlott a kapcsolatunk, akik az elmúlt négy évben kiálltak mellettünk.
-
Pályázatot hirdettek helyi értéktárak témában
2014 december 15.
ProfitLine
-
A Földművelésügyi Minisztérium (FM) és a Hungarikum Bizottság pályázatot hirdet nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, megismertetésének, gondozásának támogatására - jelentette be V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.
-
Lokalikumpályázatot írt ki a hungarikumbizottság!
2014 december 15.
444.hu
-
Mert persze van ilyen is, mármint bizottság, ami most, hogy V. Németh Zsolt földművelésügyi államtitkárt idézzem, „a hungarikumpiramis talpazatát kívánja megerősíteni”. Ezek lennének a helyi értéktárak, ahol a településekre különösen jellemző dolgokat – gondolom ilyenek alsógödikumok, csaholcikumok, karcagikumok; összefoglaló néven … Folytatás
-
Németh Zsolt: a CDU és a Fidesz is erős Európát akar
2014 december 9.
Infostart
-
A Fidesz és a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) is erős Európát akar, és jó esélyt lát az integráció megerősítésére - mondta Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke kedden telefonon az MTI-nek, miután a nagyobbik kormánypárt delegációjával részt vett a CDU kölni kongresszusán.
-
Németh Zsolt: helyre kell állítani a valódi szövetséget Amerikával
2014 december 8.
ATV
-
Egy lendületes Szijjártó-felszólalással kezdődött meg az Országgyűlés eheti munkája. Drogteszt? Vasárnapi zárva tartás? Mit tartogat a hét?