Pettkó András

Népbíróságot követel az MDF szövetségese
2008 október 29.   Alternatív Energia
A Magyar Demokrata Fórum bízik benne, hogy a párt parlamenti frakciójába tagot delegáló Független Kisgazda Nemzeti Egységpárt (FKNP) rövidesen átdolgozza programját. Erről beszélt lapunknak Pettkó András, az MDF elnökségi tagja. Úgy vélte, hogy a Lengyel Zoltánon keresztül immár parlamenti képviselővel is rendelkező kisgazdák felülvizsgálják majd követeléseiket és azokról egyeztetnek a fórummal.
A tizenharmadik havi bér kifizetésének módosítása
2008 szeptember 30.   HR Portál
A jövő évtől kezdve nem évközben, hanem a tárgyév decemberében kell kifizetni a 13. havi illetményt. A javaslat több mint 700 ezer közszolgát érint. Korábban egyhavi illetmény egytizenketted részekben került a közalkalmazottakhoz. - Ha ezzel visszaáll a régi rend, akkor a munkavállaló nem fogja érteni, miért csökkent a bére - emelte ki az MDF-es Pettkó András.
"A kormány térítse meg a TEÁOR váltás miatti költségeket"
2008 szeptember 2.   Alternatív Energia
A Magyar Demokrata Fórum arra kéri a kormányt, hogy térítse meg a vállalkozások TEÁOR kódváltásából származó költségeit. Erről Pettkó András, az MDF országgyűlési képviselője tájékoztatta kedden az MTI-t.
Az MDF véget vetne a kétpárti "stipi-stopi" kampányoknak
2008 szeptember 1.   hirado.hu
A Fidelitas "Gyurcsány a hibás", mind pedig a Demokratikus Hálózat "Stop Viktor!" kampánya gyerekes és öncélú volt, az ország számára haszontalan - közölte Pettkó András
Civil bankot alapítana az MDF
2008 augusztus 18.   Privátbankár
Civil bank létrehozását tarja szükségesnek az MDF annak érdekében, hogy a civil szervezeteknek a pénzintézet megelőlegezze a pályázatokon elnyert, ám utólag kifizetett összegeket. Erről Pettkó András,...
T betűt hordatna a mazsolákkal az MDF
2008 augusztus 13.   Privátbankár
Az MDF ismét javaslatot tesz a KRESZ módosítására, eszerint a kezdő autósoknak egy évig a tanulóvezetőket jelző T betűt kellene gépkocsijukra ragasztani - mondta Pettkó András, az MDF országgyűlési ké...
Winkfein összehívja a bizottságot
2008 augusztus 11.   Alternatív Energia
Az MDF az Országgyűlés kábítószerügyi eseti bizottságának azonnali összehívását kezdeményezi a bizottság elnökénél - jelentette be Pettkó András, az MDF országgyűlési képviselője hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón. Winkfein Csaba (MSZP) augusztus 20-a után a lehető legrövidebb időn belül összehívja a bizottságot.
A kábítószerügyi eseti bizottság összehívását kezdeményezi az MDF
2008 augusztus 11.   Infostart
Az Országgyűlés kábítószerügyi eseti bizottságának azonnali összehívását kezdeményezi a bizottság elnökénél az MDF - jelentette be Pettkó András, a párt politikusa.
A kábítószerügyi bizottság összehívását sürgeti az MDF
2008 augusztus 11.   hirado.hu
Az elmúlt időszak halálesetei mutatják, hogy hová vezetett az MSZP-SZDSZ-koalíció engedékeny magatartása a drogfogyasztással szemben - mondta Pettkó András
MDF: miért van ilyen "gagyi módon megoldva" a kormanyszovivo.hu?
2008 augusztus 4.   Alternatív Energia
Személyes találkozót kért a kormányszóvivőktől Pettkó András, aki kifogásolta a kormányszóvivői weboldal színvonalát és azt, hogy korlátozzák a regisztráció lehetőségét. Az MDF képviselője, aki hétfői interaktív sajtótájékoztatóján mobil internet segítségével hasonlította össze saját honlapját a www.kormanyszovivo.hu-val, arról beszélt, hogy míg az ő oldalára 2002 nyara óta nem költöttek el…
MDF: négypontos javaslat az AIDS-robbanás megelőzésére
2008 július 29.   Alternatív Energia
Az MDF négypontos javaslatcsomagot dolgozott ki annak érdekében, hogy Magyarország elkerülje az AIDS-robbanást - mondta Pettkó András, a párt országgyűlési képviselője kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
MDF: évente kétmilliárd forintnyi áramot pazarolunk el
2008 július 21.   Infostart
Az MDF akciót indított az energiapazarlás megszüntetése érdekében, a párt kezdeményezte az Európai Uniónál a telefontöltők magyarországi egységesítését. Pettkó András hozzátette: évente mintegy két milliárd forintot spórolhatnánk, ha kihúznánk a feleslegesen konnektorban hagyott telefontöltőt.
"A konnektorok nem unatkoznak, ha egyedül vannak"
2008 július 21.   Alternatív Energia
Évente közel kétmilliárd forintnyi áramot pazarolnak el a konnektorban hagyott, de nem használt akkumulátortöltők, ezért az MDF kampányt indít "A konnektorok nem unatkoznak, ha egyedül vannak" címmel - közölte Pettkó András az MDF országgyűlési képviselője hétfőn, Budapesten.
Egy MDF-es képviselő bojkottálja az egyik gyorsétteremláncot
2008 július 6.   Alternatív Energia
Pettkó András MDF-s országgyűlési képviselő is támogatja az Albannach Skót Kulturális Egyesület azon tiltakozó akcióját, melyet az egyik legnagyobb gyorsétteremlánc ellen hirdetett meg, mert az "skót ajánlatként" reklámozza pár száz forintos akcióját.
Izzó kérdés: az MDF megszabadulna a körtéktől
2008 június 27.   Privátbankár
A pártok székházaiban, az állami és kormányzati épületekben kizárólag energiatakarékos izzókat kellene használni - jelentette ki Pettkó András, az MDF országgyűlési képviselője pénteken Budapesten saj...
Energiatakarékossá válik az MDF
2008 június 27.   Alternatív Energia
A pártok székházaiban, az állami és kormányzati épületekben kizárólag energiatakarékos izzókat kellene használni - jelentette ki Pettkó András, az MDF országgyűlési képviselője pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
MDF: Derüljön ki az igazság a kormányzati luxusportálról
2008 június 22.   Alternatív Energia
Pettkó András, az MDF országgyűlési képviselője - parlamenti nyári szünet lévén - írásbeli kérdést intézett Gyurcsány Ferenc miniszterelnökhöz, hogy hozzák nyilvánosságra a 200 millió forintot felemésztő "kormányzati luxusportál" szerződéseit és pályázatát.
MDF: fű helyett fa!
2008 május 18.   Alternatív Energia
Marihuána helyett faültetésre biztatja a Kendermag Egyesületet Pettkó András. Az MDF-es politikus erről azelőtt beszélt, hogy vasárnap délután demonstrációt tart a kannabisz legalizálását szorgalmazó szervezet Budapesten.
MDF: Egy kézbe az informatikát!
2008 május 14.   Privátbankár
A Magyar Demokrata Fórum egy kézben összpontosuló informatikai-távközlési irányítást vár el a kormánytól - mondta Pettkó András, az MDF országgyűlési képviselője. Az internet olyan lehetőség, amely...
"Elfogadhatatlan"! - Az MDF és az SZDSZ elutasítja az internetadót!
2008 április 15.   hirado.hu
Az MDF módosító javaslatot nyújt be annak érdekében, hogy ne valósulhasson meg a kormány internetadóval kapcsolatos káros elképzelése - közölte Pettkó András

Közélet