Pokorni Zoltán

A kutyapárti Kovács Gergely lesz Pokorni Zoltán ellenfele a XII. kerületben
2023 június 9.   444.hu
A baloldali jelöltről még nincs hír.
Fergeteges buli készülődik a hétvégén
2023 június 8.   MMonline
Geszti Péter és Váczi Eszter koncertje zárja a 10 millió Fa ingyenes hétvégi eseményét A Grundban, de nem csak a zene szerelmesei találják meg számításukat. Az érdeklődők találkozhatnak Boldizsár Ildikóval, Szabó Simonnal, Döbrösi Laurával, Pokorni Liával és Pumped Gabóval is, míg a gyerekeket a többi között Aszalós Rita szórakoztatja.Június 10-én,
„Megnyerő volt kedvessége és műveltsége” – ezért vett részt Vágó István temetésén Pokorni Zoltán
2023 május 19.   Mandiner
Vágó még azt az „ódivatú felfogást vallotta, miszerint a politika arra való, hogy problémákat oldjunk meg” – fogalmazott a Hegyvidéki Önkormányzat polgármestere.
Pokorni Zoltán is elment Vágó István búcsúztatására
2023 május 18.   ATV
Pokorni Zoltán, a XII. kerület fideszes polgármestere is megjelent Vágó István nyilvános búcsúztatásán, amit a budapesti Szent István parkban tartottak csütörtök délután.
47 millió forint gyűlt össze eddig a közadakozásból épülő normafai kápolnára
2023 március 16.   Infostart
Adományokból épülhet meg az Anna-réti engesztelőkápolna a Normafán. A tervekről Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek, Pokorni Zoltán, XII. kerületi polgármester és Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára beszélt csütörtökön újságírók előtt.
Pokorni Zoltán: A pedagógusok mérése ne egy felülről, adminisztratív kényszerként megélt ellenőrzés legyen
2023 március 2.   Telex
A Fidesz korábbi oktatási minisztere szerint illúzió azt gondolni, hogy lehet annyi pénzt önteni az oktatásba, ami önmagában minőségi változást okozna.
Pár parkolóhely miatt ugrott össze Karácsony Gergely és Pokorni Zoltán, de nagyobb a baj
2023 február 24.   Infostart
Évek óta nincs megállapodás a XII. kerületben lévő fővárosi tulajdonú területeken szedett parkolási díjak megosztásáról.
Vérlázítónak nevezte Pokorni Zoltán Karácsony Gergely működését
2023 február 23.   Magyar Nemzet
Isten óvjon mindenkit attól, hogy maguk hatalomra kerüljenek egyszer – fogalmazott Hegyvidék polgármestere.
Pokorni Zoltán kíméletlenül kiosztotta Karácsony Gergelyt
2023 február 23.   Demokrata
„Isten óvjon mindenkit attól, hogy maguk hatalomra kerüljenek egyszer.”
Pokorni Zoltán kíméletlenül kiosztotta Karácsony Gergelyt
2023 február 23.   Mandiner
„Isten óvjon mindenkit attól, hogy maguk hatalomra kerüljenek egyszer. Az amit itt csinálnak, vérlázító” – fogalmazott Hegyvidék polgármestere.
Szavazott a kizárólagos parkolóhelyekről a Fővárosi Közgyűlés
2023 február 22.   Infostart
Pokorni Zoltán és Őrsi Gergely olyan parkolóhelyeket létesítene a kerületében, amelyeket csak a helyi lakosok használhatnának.
Durva parkolási korlátozás léphet életbe az egyik fővárosi kerületben: ennek sok autós nem fog örülni
2023 február 17.   Pénzcentrum
A probléma megoldására Pokorni Zoltán, a XII. kerület és Őrsi Gergely, a II. kerület polgármestere közös javaslatot tesz a Fővárosi Közgyűlés asztalára, melynek értelmében lehetőéve tennék  a kizárólagos parkolóhelyek létesítését a fizetős zónahatáron kívüli kerületrészeken. Ezeken a területeken csak a kerületi lakosok várakozhatnának.
Kizárólagos parkolóhelyek jöhetnek Budán, MSZP-s-fideszes javaslatra
2023 február 17.   Infostart
A fizetős parkolási zónák kifelé terjedésének problémájára találta ki a megoldást az MSZP-s Őrsi Gergely és a fideszes Pokorni Zoltán.
Hadházy Ákos: Meglepő fordulat
2023 január 13.   Mandiner
A kétfarkú kutyák megtalálták Pokorni Zoltánt az Öveges-program mögött.
Megszavazta a főváros: marad a fogaskerekű
2022 december 1.   rtl.hu
Pokorni Zoltán karolta fel a közlekedési eszközt, amit korábban Tarlós István ejtett volna.
Megmenekülhet a fogaskerekű
2022 november 25.   Magyar Nemzet
A városvezetés egyetért Pokorni Zoltánnal, és Brüsszeltől vár anyagi segítséget a teljes felújításhoz.
Megújult egy fővárosi játszótér
2022 október 26.   hirado.hu
Pokorni Zoltán (Fidesz–KDNP) XII. kerületi polgármester példamutatónak nevezte a Tér_Köz fejlesztési programot.
Újabb budapesti önkormányzat vezetné be a menstruációs szabadságot
2022 október 7.   rtl.hu
Pokorni Zoltán polgármester elvetette a javaslatot, de más formában mégis támogatta azt.
Energiaválság: intézménybezárásokra készül a budai kerület
2022 szeptember 18.   Infostart
Pokorni Zoltán polgármester előterjesztésében sorolja a legalább három hónapra becsukó nagy létesítményeket.
A Xii. kerületet is elérte az energiaválság: fontos helyeket zárhatnak be télre, köztük a Mom Kulturális Központot is
2022 szeptember 18.   Blikk
Pokorni Zoltán, a XII. kerület polgármestere által előterjesztett javaslat szerint január elsejétől több fontos intézményt is bezárhatnak, hogy csökkentsék a rezsiköltségeket.

Közélet