-
Orbán Viktor is leadta a voksát - elmondta, hogy szerinte miről szól a mai választás
2019 október 13.
ATV
-
Orbán Viktor kormányfő reggel fél 9 körül adta le a voksát Pokorni Zoltánra.
-
„A fideszeseknek magasabbat, nagyobbat lehet építeni”
2019 október 11.
Alternatív Energia
-
Élő Norberttel, a DK XII. kerületi polgármesterjelöltjével helyi ügyekről, eldurvuló kampányról, a megváltozó Pokorni Zoltánról.
-
Jönnek a választások, mégsem vágnak ki egy kisebb erdőt Pokorni kerületében
2019 augusztus 29.
Alternatív Energia
-
Pedig nyilván csodálatos sportcsarnokot és parkolóházat lehetett volna építeni a helyükre.
-
Meghátráltak Pokorni Zoltánék: nem épül sportcsarnok, sem parkoló
2019 augusztus 29.
ATV
-
Nem épül sportcsarnok, sem parkoló a Kútvölgyi úton. Az önkormányzat inkább visszavonta a tervezett közbeszerzést, a választások fontosságára hivatkozva.
-
Pokorni: Az ellenzéki pártokból és a Fideszből kiábrándultak tértek át a Momentumhoz
2019 június 24.
ATV
-
A 12. kerület fideszes polgármestere az ellenzéki előválasztásról is elmondta a véleményét. Szeretné, ha a megválasztott jelölt praktikus ügyként fogná fel, mi történjen a fővárossal. Tarlós szerinte nem becsüli le ellenfeleit, egy jó politikus pedig nem is dőlhet hátra, ha 8-10 százalékkal vezet.
-
Plüss patkánnyal lepte meg Pokorni Zoltán Novák Katalint
2019 május 1.
444.hu
-
Cuki.
-
Gulyás Gergely: A magyar ellenzék végtelen intellektuális mélységét bizonyítja Bangóné patkányozása
2019 április 27.
Igényesférfi.hu
-
„Jobb lenne itt megállni, nem biztos, hogy mindenkinek részt kell venni a közéletben” – mondta Gulyás Gergely az MSZP-s Bangóné patkányozására reagálva. A Miniszterelnökséget vezető miniszter Pokorni Zoltánnal tartott online fogadóórát.
-
Pokorni Zoltán: A Hegyvidék kisváros a nagyvárosban
2019 február 22.
HírTV
-
A Magyar Urbanisztikai Társaság 2018-ban a XII. kerületnek ítélte a Hild-díjat kiemelkedő városfejlesztési tevékenységért.
-
Palkovics szerint Pokorni nem naprakész közoktatás-ügyben
2018 december 10.
ATV
-
Az innovációs miniszter az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendége volt.
-
Pokorni szerint a kormány "hátborzongatóan" beszéli a tömegek nyelvét
2018 november 29.
ATV
-
Ez már Trump kora. A magyar kormány is zseniálisan beszéli a tömegek nyelvet. "Lenyűgözően. Hátborzongatóan" - ezt mondta Pokorni Zoltán tegnap a Kossuth Klubban a PDSZ harmincadik születésnapján az Elveszett illúziók kerekasztal beszélgetésen. Az oktatásról a fórumon Orbán Viktor egykori oktatási minisztere a tudósítások szerint a 16 évre leszállí
-
Pokorni Zoltán: évente tízezer gyerek megy a lecsóba
2018 november 29.
SzMo
-
Erős kritikát fogalmazott meg Pokorni Zoltán, egykori fideszes oktatási miniszter, jelenleg a főváros 12. kerületének fideszes polgármestere az oktatás átalakításáról.
-
Pokorni: Évente tízezer gyerek megy a lecsóba
2018 november 29.
ATV
-
Évente tízezer gyerek megy a lecsóba, akik nem tudnak olvasni, nem lesz munkájuk, a többiek tartják majd el, és közmunkásként végzik.
-
Pokorni: A megújuló Szent János Kórházra annyi pénz van, amennyi szükséges
2018 október 29.
ATV
-
Súlyponti kórház lesz a Szent János Kórház, az intézmény középső része teljesen megújul, és nagyobb szerepet kap a Kútvölgyi szakrendelő is - ezt jelentette be Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Az átalakítások tervezésére 495 millió forintot biztosít a kormány, és a legoptimistább tervek szerint még ebben a ciklusban befejeződ
-
Okososzlopok segítenék a biztonságos közlekedést
2018 szeptember 5.
Infostart
-
Közlekedésbiztonsági kampányt indított a 12. kerületi önkormányzat, amely szeretné biztonságosabbá tenni a zebrák környékét – hangsúlyozta a hegyvidéki polgármester. Pokorni Zoltán elmondta, hogy a legmodernebb eszközökkel igyekeznek felhívni a figyelmet a közúti veszélyforrásokra.
-
Három hónapnyi küzdelem áll Pokorni Lia mögött
2018 június 8.
BorsOnline
-
Lelkileg is megterhelő három hónap van Pokorni Lia mögött. A művésznő majdnem elvesztette a hangját. Az elmúlt hetekben hangszálgyulladása miatt le kellett mondania sok előadását, de szerencsére már teljes erőbedobással dolgozik. A Best magazinnak mesélt először megpróbáltatásairól. – Olyan erős gyulladás alakult ki a hangszálaimban, amitől nem tu
-
Pokorni: Ahová Tarlós lába ér, ott éppen fákat vágnak ki a tudta nélkül
2018 május 29.
Portfolio
-
Imponáló előadói névsor gyűlt össze hétfő délután egy kis budai rendezvényteremben, a Barabás Villában, ahol a közigazgatás és szakma krémje vitatta meg a Déli pályaudvar jövőjét. Üzenetekkel teletűzdelt köszöntőt mondott Fürjes...
-
Megújult a Szent János kórház nővérszállója
2018 március 29.
hirado.hu
-
Gulyás Gergely, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője a csütörtöki műszaki átadáson – Láng Zsolt (Fidesz-KDNP) II. kerületi és Pokorni Zoltán (Fidesz-KDNP) XII. kerületi polgármester jelenlétében – kulcsfontosságúnak nevezte, hogy méltó körülmények között pihenhessenek azok, akik az ápolási munka nehézségeit vállalják.
-
Gulyást és Pokornit Orbán március 15-ei fenyegetéséről faggatták
2018 március 17.
ATV
-
Gulyás Gergely és Pokorni Zoltán szombat este online fogadóórán a Szépkilátás cukrászdából magyarázták Orbán Viktor fenyegető "jogi elégtételes" mondatát: a miniszterelnök a híveknek szólt, hogy "nyugalom" és nem az ellenfeleknek, hogy "féljetek" - állítja a két fideszes politikus.
-
Megérkezett Orbán Viktor - bejelentkezés Visegrádról
2018 február 14.
ATV
-
Megkezdődött a kihelyezett frakcióülés kora este Visegrádon, ahová a kormánypárti frakciótagok mellett polgármesterek is érkeztek, köztük például Pokorni Zoltán. Orbán Viktor valamivel 18 óra után érkezett a helyszínre, és a szokásnak megfelelően a miniszterelnöki helyzetértékeléssel indult a tanácskozás. A kétnapos frakcióülésen az is eldől majd:
-
Fél év alatt jött rá a Momentum elnöke, hogy átverték
2017 november 29.
ATV
-
Hiányolja a Fideszből Pokorni Zoltánt, Navracsics Tibort és Áder Jánost.