Pokorni Zoltán

Hoffmann Rózsa: A tankötelezettséget tizenhat éves korig kellene fenntartani
2011 március 24.   Infostart
Hoffmann Rózsa szerint a tankötelezettséget tizenhat éves korig kellene fenntartani. Egyebek mellett erről is beszélt oktatási államtitkár egy budapesti konferencián. Ugyanitt Pokorni Zoltán azt hangsúlyozta, hogy esélyteremtő iskolarendszerre van szükség, amelyben az intézmények méltányosak a diákokkal és segítenek a tehetség kibontakozásában.
„16 év alá nem szabad vinni a tankötelezettséget”
2011 március 24.   HírTV
Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár szerint a tankötelezettséget 16 éves korig kellene fenntartani. Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke is a 16 éves korhatár mellett érvelt a PISA 2009 címmel tartott csütörtöki, budapesti konferencián, amelyen Pokorni Zoltán (Fidesz), az Országgyűlés oktatási, tudományos és kutatási bizottságának tagja is felszólalt.
Nem tervezi a kormány a tandíj bevezetését
2011 március 16.   HR Portál
Nem tervezi a kormány tandíj bevezetését a felsőoktatásban - közölte az Országgyűlés oktatási bizottságának fideszes elnöke. Pokorni Zoltán a HírTV Kontraszt című műsorában szólt arról is: ha nem tartják fenn a költségtérítéses rendszert, akkor az egyetemek, főiskolák nem lesznek finanszírozhatóak.
Pokorni: fogalmam sincs, hogy került bele a Széll Kálmán Tervbe
2011 március 15.   ATV
"Mikor mi vitattuk ezt a szöveget, ezek a mondatok nem szerepeltek benne. Olvastam olyan híresztelést is, hogy ez nyomdahibaként került bele. Én nem értek egyet az ott szereplő mondatokkal"
A tudás ára – Kontraszt (videó)
2011 március 14.   HírTV
Zárolt egyetemi pénzek, változó finanszírozás, csökkenő hallgatói létszám. Végéhez ért a felsőoktatási törvény kidolgozása. Vendégünk Pokorni Zoltán, az oktatási bizottság elnöke és Mészáros Tamás rektor.
Pokorni: Nem lesz tandíj (+videó)
2011 március 14.   HírTV
Nem vezeti be a kormány a tandíjat a felsőoktatási képzésben – erősítette meg Pokorni Zoltán a Hír Televízió Kontraszt című műsorában.
Pokorni: nem tervezi a kormány tandíj bevezetését
2011 március 14.   ATV
Amikor a szöveget megvitatták, az erről szóló apróbetűs rész nem szerepelt a Széll Kálmán Tervben.
Pokorni: Nem tervezi a kormány tandíj bevezetését a felsőoktatásban
2011 március 14.   Infostart
Nem tervezi a kormány tandíj bevezetését a felsőoktatásban - közölte az Országgyűlés oktatási bizottságának fideszes elnöke. Pokorni Zoltán a HírTV Kontraszt című műsorában szólt arról is: ha nem tartják fenn a költségtérítéses rendszert, akkor az egyetemek, főiskolák nem lesznek finanszírozhatóak.
Pokorni cáfol: nem lesz tandíj!
2011 március 14.   Pénzcentrum
Nem tervezi a kormány tandíj bevezetését, ilyen elképzelés "nincs az asztalon" - jelentette ki Pokorni Zoltán a HírTV Kontraszt című műsorában vasárnap este. Az Országgyűlés oktatási bizottságának fideszes elnöke annak a véleményének is hangot adott, hogy ha nem tartják fenn a költségtérítéses rendszert, akkor az egyetemek nem lesznek finanszírozhatóak....
Pokorni: a kormány nem tervezi tandíj bevezetését
2011 március 13.   Gondola
Nem tervezi a kormány tandíj bevezetését, ilyen elképzelés "nincs az asztalon" - jelentette ki Pokorni Zoltán a HírTV Kontraszt című műsorában vasárnap este
Kilenc évfolyamos lenne az általános iskolai rendszer?
2011 március 4.   HírTV
9 évfolyamos általános iskolai rendszer bevezetése mellett lehetne hatékony a szakképzés - Pokorni Zoltán szerint.
Duális szakképzés bevezetését szorgalmazza Pokorni Zoltán
2011 március 3.   Infostart
A vállalatok tényleges költségvállalásával megvalósuló, német mintájú duális szakképzés magyarországi bevezetését szorgalmazta Pokorni Zoltán. A Országgyűlés Oktatási, tudományos és kutatási bizottságának fideszes elnöke arról is beszélt, hogy a bevezetés alapfeltétele a megerősített közismereti alapképzés is.
9 éves általános iskoláról beszélt Pokorni
2011 március 3.   ATV
„ Joggal felvethető, hogy a nyolc osztály nem elegendő erre”
Élő műsorban égett le Pokorni Zoltán
2011 február 25.   Blikk
Kínos jelenetnek volt a szereplője a TV2 reggeli adásában Pokorni Zoltán. A volt fideszes oktatási miniszter összekeverte a bálnákat a gyógyfürdőkkel.
Kínos: Pokorni élő adásban keverte össze a bálnákat a gyógyfürdőkkel
2011 február 25.   ATV
.Nem értette, mi az a balneológia.
A felnőttképzés kiterjesztését sürgeti Pokorni Zoltán
2011 február 21.   HírTV
A munka mellett mindössze a lakosság három százaléka tanul, míg Nyugat-Európában ez az arány akár a 80 százalékot is eléri - mondta el a napokban Pokorni Zoltán, az Országgyűlés oktatási bizottságának elnöke, aki a felnőttképzés kiterjesztését sürgeti. Hozzátette: a kisebb főiskolák nagyobb szerepet vállalhatnának a felnőttképzésben. 2009-ben a felnőttképzésben résztvevők 66 százaléka felsőfokú…
Pokorni: A szakosodásban a jövő
2011 február 17.   HírTV
Vállalhatónak nevezte a felsőoktatási törvénytervezet utolsó változatát Pokorni Zoltán egy szerdai konferencián. A parlament oktatási bizottságának fideszes elnöke a vidéki főiskolák jövőjét a szakosodásban látja. A felsőfokú szakképzés egy részét a főiskolákra telepítené, a szakképző intézeteknek pedig – szerinte – nagyobb feladatot kellene vállalniuk a felnőttképzésben.
Pokorni Zoltán: A felsőoktatásban "fölös kapacitások" jöttek létre
2011 február 16.   Infostart
Elfogadhatónak tartja a felsőoktatási törvénytervezet új változatát Pokorni Zoltán, a Fidesz oktatáspolitikusa. A minőségi magyar felsőoktatás megteremtésének módjáról azonban még sok a vita - derült ki a Republikon Intézet által szervezett kerekasztal-beszélgetésen.
Pokorni: vállalható a felsőoktatási törvénytervezet utolsó változata
2011 február 16.   ATV
Teljesítményelvű, minőségalapú finanszírozás a cél.
Pokorni: "Vállalható a felsőoktatási törvénytervezet utolsó változata"
2011 február 16.   Infostart
Vállalható a felsőoktatási törvénytervezet utolsó változata, a kormány elé kerülő anyag jónak mondható - mondta Pokorni Zoltán (Fidesz) , az Országgyűlés oktatási, tudományos és kutatási bizottságának elnöke egy budapesti kerekasztal-beszélgetésen.

Közélet