Répássy Róbert

Gyorsabb és hatékonyabb igazságszolgáltatást vár Répássy
2010 december 10.   Metropol
A kormány a törvényalkotás és a költségvetés területén is mindent megtesz a bírósági eljárások gyorsítása, illetve az ügyészség korrupcióval szembeni hatékonyabb fellépése érdekében - mondta Répássy Róbert igazságügyért felelős államtitkár pénteken Budapesten, a kormányszóvivői sajtótájékoztatón.
Répássy: gyakrabban kellene az előzetes indokoltságát megvizsgálni
2010 november 18.   hirado.hu
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára azt mondta: az eljárások gyorsítása közérdek, a terheltek érdeke, továbbá költségvetési érdek is egyben
Gyorsítanák a bírósági eljárásokat
2010 november 18.   Infostart
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára szerint gyakrabban kellene az előzetes letartóztatás fenntartásának indokoltságát megvizsgálni. Répássy Róbert csütörtökön egy parlamenti albizottsági ülésen az előzetes letartóztatás elrendelésével és végrehajtásával kapcsolatos jogi szabályozásról beszélt.
Kilenc évre választanának legfőbb ügyészt
2010 október 27.   Metropol
A parlament a jelenlegi hat helyett kilenc évre választaná meg a legfőbb ügyészt, akit csak "belülről", az ügyészek közül lehetne kinevezni, mondta Répássy Róbert államtitkár az ügyészségi szolgálati viszonyról és az ügyészségi adatkezelésről szóló törvénymódosítás expozéjában, szerdán.
Rohamtempóban tolnák ki a főügyész mandátumát
2010 október 13.   Alternatív Energia
Jövő héten már a parlament előtt lehet az a javaslat, amely szerint a legfőbb ügyészt kilenc évre választanák - tudta meg lapunk Répássy Róberttől. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) államtitkára arról is beszélt, hogy így az új legfőbb ügyész megválasztása előtt hatályos lehet a szabályozás.
Répássy: meg kell teremteni a bírák egyszemélyi felelősségét!
2010 szeptember 27.   hirado.hu
Répássy Róbert elengedhetetlennek nevezte az egyszemélyi felelősség megteremtését, illetve a felelősségi viszonyok tisztázását a bírósági szervezet operatívabb működése érdekében
Ezen a területen is bármit megtehet majd a Fidesz
2010 szeptember 9.   Alternatív Energia
Idén elkészül az új jogalkotási törvény - nyilatkozta Répássy Róbert, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium igazságügyért felelős államtitkára az MTI-nek.
Répássy: hamarosan elkészül az új jogalkotási törvény
2010 szeptember 9.   hirado.hu
Az államtitkár azt mondta: az új jogszabály megalkotásakor az a cél, hogy a jogalkotási törvény elavult rendszerét egy olyan törvényi szabályozás váltsa fel, amely figyelembe veszi az alkotmányos berendezkedésben végbement változásokat és jogalkotás kialakult gyakorlatát
Tragikus tűzijáték: 128 millió forintot kaptak eddig a károsultak
2010 augusztus 23.   hirado.hu
A többi kárigény ügyében a jövő héten folytatódnak az egyeztetések, és szeptemberben azokat is egyezséggel lehet majd lezárni - közölte Répássy Róbert
Több mint 128 millió forintot kaptak a 2006-os tűzijáték károsultjai
2010 augusztus 23.   Metropol
A 2006. augusztus 20-ai tűzijáték károsultjainak ügyében mostanáig összességében több mint 128 millió forint összegben jött létre egyezség, amely a kárigények hatvan százaléka - jelentette be Répássy Róbert, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium igazságügyért felelős államtitkára hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
2006-os tűzijáték: már több mint 128 millió forintot fizetett az állam
2010 augusztus 23.   Infostart
Mostanáig több mint 128 millió forint összegben jött létre egyezség a 2006. augusztus 20-ai tűzijáték alatt kitört vihar károsultjainak ügyében. Ez az össz kárigény hatvan százaléka - jelentette be Répássy Róbert. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium igazságügyért felelős államtitkára azt is közölte: a 2006. szeptember-októberi rendőri túlkapások kárvallottjainak ügyében még csak az igények…
Eddig 130 milliót kapnak a 2006-os tűzijáték károsultjai
2010 augusztus 23.   HírTV
A 2006-os tűzijáték sérültjeinek több mint felével már megegyezett a kormány a kártalanításról - jelentette be Répássy Róbert, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára hétfői sajtótájékoztatóján.
Jön az új Ptk.
2010 augusztus 5.   Alternatív Energia
Jövő év őszén kerülhet a parlament elé az új Polgári törvénykönyv (Ptk.), amely 2013. január 1-től egységesen lépne hatályba - ezt Répássy Róbert igazságügyért felelős államtitkár mondta az MTI-nek csütörtökön a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) előtt álló hosszabb távú jogszabály-előkészítéssel kapcsolatban.
Répássy: 2013. január 1-től egységesen lépne hatályba az új Ptk.
2010 augusztus 5.   Infostart
A tervek szerint 2013. január 1-től egységesen lépne hatályba az új Polgári Törvénykönyv - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium igazságügyért felelős államtitkára. Répássy Róbert a tárca előtt álló hosszabb távú jogszabály-előkészítésekről azt mondta. a tervezet jövő év őszén kerülhet a parlament elé.
2013-ra lehet új Polgári törvénykönyv
2010 augusztus 5.   hirado.hu
A szakértői bizottság olyan ütemben készíti elő az új Ptk.-t, hogy azt a 2011-es őszi parlamenti ülésen el is lehessen fogadni - közölte Répássy Róbert
2013-ra lehet új Polgári törvénykönyv
2010 augusztus 5.   Metropol
Jövő év őszén kerülhet a parlament elé az új Polgári törvénykönyv, amely 2013. január 1-től egységesen lépne hatályba - mondta Répássy Róbert igazságügyért felelős államtitkár.
Répássy: a vezetők nem lesznek kirúgva, de lehet, hogy elveszítik posztjukat
2010 július 1.   hirado.hu
Az igazságügyi államtitkár szerint tagállami hatáskör a munkajog közjogi szabályainak megalkotása. Az alkotmányjogász ezzel szemben úgy véli: a kormány-tisztviselői törvény sérti az Európai Unió Alapjogi Chartáját, a szaktárca értelmezése joggal való visszaélés is lehet. Répássy Róbert szerint nem lesznek tömeges, indoklás nélküli elbocsátások. Ugyanakkor leszögezte: a vezetői megbízatásokat…
Répássy: Meg kell szüntetni a bebetonozottságot
2010 május 30.   HírTV
Megváltoztatná a kormányzati szerveknél dolgozók jogviszonyát a Fidesz. Javaslatuk szerint az itt dolgozók felmondási idejét két hónapra csökkentenék, a gyesen és a gyeden lévők viszont továbbra is védettséget kapnának. A párt cáfolja, hogy a kormánytisztviselők jogállásáról szóló törvénymódosítás miatt 65 ezer ember állása kerülne veszélybe.
Indoklás nélkül elbocsáthatják a köztisztviselőket
2010 május 26.   HR Portál
Az állam indoklás nélkül, két hónapos felmondási idővel megszüntetheti a köztisztviselők munkaviszonyát, akiknek új neve kormánytisztviselő lesz - foglalta össze a kormánytisztviselők jogállásáról szóló törvényjavaslatot a fideszes Répássy Róbert kedden az Országgyűlésben.
Répássy: kormánytisztviselők lesznek a köztisztviselők
2010 május 25.   Alternatív Energia
Az állam indoklás nélkül, két hónapos felmondási idővel megszüntetheti a köztisztviselők munkaviszonyát, akiknek új neve kormánytisztviselő lesz - foglalta össze a kormánytisztviselők jogállásáról szóló törvényjavaslatot a fideszes Répássy Róbert kedden az Országgyűlésben.

Közélet