Répássy Róbert

Fidesz - az MSZP és az SZDSZ iparszerűen lopta ki a pénzt a BKV-ból
2010 március 24.   ProfitLine
A Fidesz szerint ma már senki nem vitathatja, hogy az MSZP és az SZDSZ "iparszerűen lopta ki a pénzt a BKV-ból" és az is bebizonyosodott, hogy az MSZP legfelsőbb vezetése is súlyosan érintett a BKV-botrányban. Répássy Róbert közölte: minden érintettnek felelnie kell majd a közpénzek ellopásáért. (MTI)
Fidesz: mindenkinek felelni kell majd a közpénzek ellopásáért
2010 március 24.   hirado.hu
Répássy Róbert szerint Regőczi mai lapinterjúiból kiderül, hogy az MSZP és az SZDSZ "iparszerűen lopta ki a pénzt a BKV-ból"
Répássy: Döbbenetes, amit a kormány a kinevezésekkel művel
2010 március 19.   Infostart
Ha a Fidesz kerül kormányra, az alkotmány adta kereteken belül járhat el az állami cégekbe delegált pártközeli személyekkel - mondta Répássy Róbert, a párt frakcióigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában.
Répássy: Szükség van elszámoltatásra
2010 március 18.   Infostart
Elszámoltatásra szükség van kormányváltás után, ám a jogállamiság keretein belül - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Fidesz frakcióigazgatója. Répássy Róbert szerint aki viseli a felelősséget egy-egy döntésért, annak a következményekkel is számolni kell.
Fidesz: elfogadhatatlan a kémelhárító Fazakas delegálása
2010 március 17.   HírTV
A Fidesz a választások után megtalálja a módját annak, hogy elmozdítsa a mostani kormány által „bebetonozott pártkádereket” - jelentette ki Répássy Róbert szerdán Fazakas Szabolcs szocialista politikus Európai Számvevőszékbe történő kinevezésére reagálva.
Fidesz: ez már pofátlanság, amit a Ptk.-val művelnek
2010 március 8.   hirado.hu
Répássy Róbert szerint elképesztő, hogy az IRM egy szakmai portál hirdetése szerint fizetős konferencia keretében tervezi ismertetni az új polgári törvénykönyv hamarosan hatályba lépő szabályait
Alkotmánybírósághoz fordul a Fidesz a Ptké. miatt
2010 március 5.   Alternatív Energia
Alkotmánybírósághoz (Ab) fordult az új polgári törvénykönyv (Ptk.) hatályba lépéséről szóló törvénnyel kapcsolatban a fideszes Répássy Róbert, aki beadványában azt kéri a testülettől: semmisítse meg a törvénykönyv lépcsőzetes hatályba léptetésről szóló jogszabályi rendelkezést. A Fidesz - ha kormányra kerül - felülvizsgálja a tavaly elfogadott új Ptk.-t.
Alkotmánybírósághoz fordult a Fidesz a Ptké. miatt
2010 március 5.   hirado.hu
Répássy Róbert beadványában azt kéri a testülettől: semmisítse meg a az új polgári törvénykönyv lépcsőzetes hatályba léptetésről szóló jogszabályi rendelkezést
Répássy: Hazugságra használták fel az ország házát
2010 március 2.   HírTV
Az volt az érdekesebb, ami a Tisztelt Házon kívül történt – jellemezte a mögöttünk lévő ciklust Répássy Róbert az MNO-nak. A Fidesz frakcióigazgatója szerint ugyanakkor a kormánypárti többség a fontos döntéseket ügyrendi trükkökkel és éjszakai viták, szavazások után hozta meg, és ezek leginkább a megszorításokról szóltak. Gyurcsány pedig egyszerűen díszletté silányította az Országgyűlést ...
Répássy: a Fidesz nem akar vitázni az MSZP jelöltjeivel + videó
2010 február 26.   ATV
A pártelnöki vitáról később döntenének.
Fidesz: Bajnai rendőrségi dokumentumokkal vitatkozik (+videó)
2010 február 25.   HírTV
A Fidesz frakcióigazgatója szerint Bajnai Gordon az adóelkerülési ügyében hiteles rendőrségi dokumentumokkal vitatkozik. Répássy Róbert csütörtökön bemutatott egy dokumentumot egy ciprusi rendőrségi jegyzőkönyvből, amelyben a limassoli regionális adóhivatal vezető adóbiztosa azt vallotta, hogy az érintett cég egyáltalán nem nyújtott be adóbevallást.
Alkotmányt sértenek a szocialisták a „káderek” bebetonozásával? (+videó)
2010 február 1.   HírTV
A Gyurcsány–Bajnai-kormány a köztisztviselőkről szóló törvény megváltoztatásával megpróbálja saját kádereit a vezető pozíciókba bebetonozni, sértve ezzel a következő kormány szervezetalkotási alkotmányos jogát – fogalmazott Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója hétfői sajtótájékoztatóján.
Csökkentenék az önkormányzati képviselők számát
2010 február 1.   Metropol
A Fidesznek az önkormányzati választásokkal összefüggésben egyetlenegy terve van: a képviselők létszámának jelentős csökkentése. Répássy Róbert, a párt frakcióigazgatója az önkormányzati választásokkal összefüggésben egyetlenegy tervről tud: jelentősen csökkenteni akarják az önkormányzati képviselők létszámát.
Répássy: a Gyurcsány-korszak még mindig saját kádereit ejtőernyőzteti
2010 február 1.   Alternatív Energia
A Fidesz szerint a hat évre szóló államigazgatási vezetői megbízások sértik egy következő kabinet alkotmányban biztosított szervezetalakítási szabadságát; ezért az ellenzéki párt - ha kormányra kerül - nem fogja tétlenül nézni "az ejtőernyősöket a fontos funkciókban".
A jövő elkezdődött? Már kérdezni se lehet Esztergomban + videó
2010 január 26.   ATV
A kérdéseket és az interpellációkat törölték a napirendek közül. Ez Répássy szerint is súlyos.
Répássy: válságban is megőrizzük a nyugdíjakat + videó
2010 január 23.   ATV
A Fidesz frakcióigazgatója szerint csak az MSZP állítja, hogy elvennének a nyugdíjasoktól.
MSZP: a Fidesz nagy leleplezései visszafelé sültek el
2010 január 22.   Alternatív Energia
A Fidesz e hétre időzített nagy leleplezései mind visszafele sültek el - reagált a Répássy Róbert sajtótájékoztatóján elhangzottakra az MSZP szóvivője.
Répássy: Bajnai üdvözölte a 70 éves nyugdíjkorhatárt
2010 január 22.   HírTV
Mesterházy Attila fokozott büntetőjogi védelmet ígér az időseknek, ám ezt a Fidesz már 4 éve javasolta, akkor azonban az MSZP és Mesterházy leszavazta ezt a javaslatot – emlékeztetett Répássy Róbert pénteki sajtótájékoztatóján.
Átfogó alkotmánymódosításra készül a Fidesz
2010 január 21.   ATV
Nem tartja lehetségesnek a Fidesz, hogy még az utolsó parlamenti ülések egyikén tető alá hozzák a holokauszt és a kommunizmus áldozatainak emlékét védő törvényt. Répássy Róbert a Fidesz jogi kabinetjének vezetője szerint ez ugyanis alkotmánymódosítás nélkül nem megy, ahhoz pedig legalább öt hét kell.
Répássy: az MSZP és az MDF Gyurcsány pártjai
2010 január 13.   hirado.hu
Minden eddiginél világosabban bebizonyosodott, hogy Gyurcsány Ferenc vissza akar térni a hatalomba - közölte a Fidesz frakcióigazgatója

Közélet