-
"Minden egyes perc, amit ez a kormány hivatalban tölt, az súlyos károkat okoz"
2009 január 28.
Alternatív Energia
-
A Fidesz és a KDNP annak ellenére is kitart az új országgyűlési választások kezdeményezése mellett, hogy az MSZP és az SZDSZ egyértelműen elutasította, hogy a csütörtöki rendkívüli parlamenti ülésen napirendre kerüljön az ellenzéki frakciószövetség parlament feloszlásáról szóló javaslata - mondta Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója szerdai sajtótájékoztatóján.
-
"Minden egyes perc, amit ez a kormány hivatalban tölt eltékozolt idő"
2009 január 28.
Alternatív Energia
-
A Fidesz és a KDNP annak ellenére is kitart az új országgyűlési választások kezdeményezése mellett, hogy az MSZP és az SZDSZ egyértelműen elutasította, hogy a csütörtöki rendkívüli parlamenti ülésen napirendre kerüljön az ellenzéki frakciószövetség parlament feloszlásáról szóló javaslata - mondta Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója szerdai sajtótájékoztatóján.
-
Az EP-kampány olcsóbbá tételére tett javaslatot a Fidesz
2009 január 14.
HírTV
-
A Fidesz négypontos javaslatot készít az EP-választási kampány olcsóbbá tétele érdekében – jelentette be Répássy Róbert szerdán Budapesten.
-
Stasi-kém Budapesten
2009 január 7.
Blikk
-
BUDAPEST – „Valóban Magyarországon él Werner Stiller?” – tette fel a kérdést tegnap írásban Répássy Róbert (Fidesz) képviselő Szilvásy Györgynek, a polgári titkosszolgálatokat irányító miniszternek.
-
Megsemmisítették a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvényt
2008 december 15.
Alternatív Energia
-
Tanácskozási szünetet kért a Fidesz-KDNP-frakciószövetség nevében Répássy Róbert frakcióvezető-helyettes hétfőn az Országgyűlés plenáris ülésén, míg Rubovszky György (KDNP) a házbizottság rendkívüli ülését kezdeményezte, amit az elnöklő Szili Katalin össze is hívott.
-
A Fidesz szerint trükközik a szociális tárca vezetője
2008 december 11.
Alternatív Energia
-
A Fidesz név szerinti szavazást kezdeményez a közszférában dolgozók 13. havi bérének elvételét tartalmazó indítványról, az ellenzéki párt ugyanis elfogadhatatlannak tartja, hogy a kormány 700-800 ezer családot nagyon nehéz helyzetbe hozzon - mondta Répássy Róbert, a Fidesz frakcióvezető-helyettese csütörtöki sajtótájékoztatóján.
-
A Fidesz név szerinti szavazást kezdeményez a 13. havi bér elvételéről
2008 december 11.
Infostart
-
A Fidesz név szerinti szavazást kezdeményez a közszférában dolgozók 13. havi bérének elvételét tartalmazó indítványról, az ellenzéki párt ugyanis elfogadhatatlannak tartja, hogy a kormány 700-800 ezer családot nagyon nehéz helyzetbe hozzon - mondta Répássy Róbert, a Fidesz frakcióvezető-helyettese csütörtöki sajtótájékoztatóján.
-
A Fidesz-frakció Havasiné mellett teszi le a voksot
2008 december 5.
Alternatív Energia
-
A Fidesz-frakció vezetése azt javasolja a képviselőcsoportnak, hogy a Legfelsőbb Bíróság elnöki tisztségére jelölt Havasiné Orbán Mária megválasztását igen szavazatukkal támogassák - tudatta az ellenzéki képviselőcsoport pénteki ülését követően Navracsics Tibor frakcióvezető és Répássy Róbert frakcióigazgató az MTI-vel.
-
Benyújtják: az állami cégek vezetőin spórolna a Fidesz (+videó)
2008 november 21.
HírTV
-
Három-három főre csökkentené az állami cégek felügyelő bizottságainak létszámát a Fidesz. Répássy Róbert bejelentette: törvényjavaslatot nyújt be a Fidesz, ugyanis igazságtalan, hogy 8-10 ember súlyos százezrekért ül a bizottságokban, miközben megszorításokra készül a kormány. A frakcióvezető-helyettes hozzátette: a felügyelő bizottsági tagok fizetését a mindenkori átlagbér szintjére kell…
-
"A kormány a nyugdíjasok zsebében kotorászik"
2008 november 21.
Alternatív Energia
-
A Fidesz törvényjavaslatot nyújt be az Országgyűlésnek, hogy csökkentsék az állami cégek felügyelőbizottsági és igazgatósági tagjainak létszámát és javadalmazását - jelentette be Répássy Róbert, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
-
A Fidesz nem hagy fel mocskolódó kampányával
2008 november 7.
Alternatív Energia
-
A Fidesz szerint a kormány a "brutális megszorítások" idején is hazug kampányokra költi az emberek pénzét; Répássy Róbert, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese pénteki budapesti sajtótájékoztatóján egy napilapban megjelent hirdetést kifogásolt.
-
Répássy: Ostoba és hazug reklámokra költ a kormány
2008 november 7.
HírTV
-
A Fidesz szerint felháborító, hogy a brutális megszorítások közben „ostoba és hazug kampányokra” költi az adófizetők pénzét a kormány - jelentette ki Répássy Róbert pénteki sajtótájékoztatóján.
-
Letiltották a Wittner-filmet
2008 október 17.
HírTV
-
Nem támogatták a házbizottság MSZP–SZDSZ-es tagjai, hogy az 1956-ban halálra ítélt, és hónapokat a siralomházban töltő Wittner Máriáról készült dokumentumfilmet levetítsék az Országház épületében – tájékoztatta a Magyar Nemzetet Répássy Róbert (Fidesz).
-
186 képviselőt kirúgna a Fidesz
2008 október 7.
Privátbankár
-
Kétszáz főben korlátozná a parlamenti képviselők létszámát a Fidesz-KDNP alkotmánymódosító javaslata, amelyet az egyik előterjesztő, a fideszes Répássy Róbert ismertetett az Országgyűlésben; az MDF és...
-
Répássy: "legyen 200 fős a parlament"!
2008 október 7.
Alternatív Energia
-
Kétszáz főben korlátozná a parlamenti képviselők létszámát a Fidesz-KDNP alkotmánymódosító javaslata, amelyet az egyik előterjesztő, a fideszes Répássy Róbert ismertetett kedden az Országgyűlésben; az MDF és az SZDSZ jelezte: nem támogatja a javaslatot.
-
Az MDF és az SZDSZ nem akar kisebb parlamentet
2008 október 7.
Infostart
-
Kétszáz főben korlátozná a parlamenti képviselők létszámát a Fidesz-KDNP alkotmánymódosító javaslata, amelyet az egyik előterjesztő, a fideszes Répássy Róbert ismertetett kedden az Országgyűlésben; az MDF és az SZDSZ jelezte: nem támogatja a javaslatot.
-
Tárgyalnak a Fidesz kisebb parlamentről szóló javaslatáról
2008 október 6.
Alternatív Energia
-
Az Országgyűlés kedden megkezdheti a Fidesz 200 fős parlamentről szóló javaslatának tárgyalását, miután az Országgyűlés 59 elutasítás után, a hatvanadik alkalommal hétfőn napirendre vette a javaslatot. Erről Répássy Róbert, a Fidesz frakcióvezető-helyettese beszélt újságíróknak a parlamentben.
-
Polgári polipgate: a szocialisták Répássy ügyes "hárításáról"
2008 október 6.
Alternatív Energia
-
Külföldiek rendelték meg az UD Zrt.-től Bajnai Gordon környezettanulmányát, illetve egy nagy ügyvédi iroda ellenőrzését állítja a cég vezérigazgatója. Az MSZP-feljelentés megtételére sürgeti a nemzetbiztonsági szolgálatokat a Fidesz rágalmai miatt. A szolgálatok fontolgatják a jogi lépéseket. Az ellenzéki párt továbbra sem tett feljelentést törvénytelen lehallgatás gyanújával.
-
MSZP: az eltérő módszertan miatt van különbség a KSH számai és a zárszámadás között
2008 október 2.
hirado.hu
-
A Fidesz korábban azt mondta: a szocialisták 450 milliárdot spájzoltak, a kormányszóvivő szerint a hazugság akkor is hazugság marad, ha azt nem Varga Mihály, hanem Répássy ismételgeti
-
"Hatalmas bakot lőtt a Fidesz"
2008 október 2.
Alternatív Energia
-
A Kormányszóvivői Iroda az MTI- hez eljuttatott közleményében cáfolta a Fidesznek azt a felvetését, hogy a kormány az előrehozott választásokra pénzt különített volna el. A hazugság akkor is hazugság marad, ha nem Varga Mihály mondja, hanem Répássy Róbert ismétli el két nappal párttársa után. A volt pénzügyminiszternek talán már kínos is a dolog, hiszen neki illene tudnia, hogy a statisztikai…