Répássy Róbert

Répássy: Nem sérülhet a gyülekezés alkotmányos alapjoga
2008 március 14.   HírTV
A gyülekezési törvény szigorítását nem támogatja a Fidesz, miként a büntető jogszabályok olyan tartalmú módosítását sem, amely korlátozná a békés gyülekezéshez való jogot - mondta el Répássy Róbert frakcióigazgató annak kapcsán, hogy pár nap alatt két módosító indítványt is bejelentettek: a fideszes Rogán Antalét és az MSZP-s Bárándy Gergelyét.
Répássy: Etikailag összeférhetetlen Szilvásy feleségének kinevezése
2008 március 13.   HírTV
A Fidesz felszólítja a pénzügyminisztert, hogy azonnal vonja vissza javaslatát Szilvásy György feleségének, Csáky Bernadettnek a szakállamtitkári kinevezéséről. Ezt Répássy Róbert fideszes országgyűlési képviselő mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Gyűlöletbeszéd - semmit nem vettek figyelembe a szocialisták
2008 február 19.   HírTV
A szocialisták áterőszakolták az Országgyűlésen a gyűlöletbeszédről szóló törvényt, holott mind az Alkotmánybíróság, mind pedig a másik négy parlamenti párt ellenezte azt - mondta Répássy Róbert keddi sajtótájékoztatóján.
„Áterőszakolt gyűlöletbeszéd-törvény”
2008 február 19.   Gondola
A szocialisták áterőszakolták az országgyűlésen a gyűlöletbeszédről szóló törvényt, holott mind az Alkotmánybíróság, mind pedig a másik négy parlamenti párt ellenezte azt - mondta Répássy Róbert keddi sajtótájékoztatóján.
Répássy: Alkotmányellenesen kampányol a kormány
2008 február 16.   HírTV
Az Alkotmánybírósághoz (AB) fordul jövő hét elején a Fidesz, mert szerintük a kormány alkotmányellenesen vesz részt közpénzből a népszavazási kampányban - jelentette be szombaton Répássy Róbert az ellenzéki párt frakcióigazgatója. A Kormányszóvivői Iroda ugyanakkor közleményben rögzítette: a kormány nem folytat népszavazási kampányt.
A Fidesz jogászai már dolgoznak az újabb beadványon
2008 február 13.   Alternatív Energia
A Fidesz minden jogi eszközt felhasznál, hogy megállítsa a kormány népszavazási ellenkampányát - mondta Répássy Róbert, az ellenzéki párt frakcióigazgatója szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Kormánykampány - jogi eszközökhöz nyúl a Fidesz
2008 február 13.   HírExtra
A Fidesz minden jogi eszközt felhasznál, hogy megállítsa a kormány népszavazási ellenkampányát - mondta Répássy Róbert, az ellenzéki párt frakcióigazgatója szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
A Fidesz minden jogi eszközt felhasznál a kormánykampány ellen
2008 február 13.   Gondola
A Fidesz minden jogi eszközt felhasznál, hogy megállítsa a kormány népszavazási ellenkampányát - mondta Répássy Róbert, az ellenzéki párt frakcióigazgatója. A fideszes politikus emlékeztetett...
Répássy: Tovább asszisztál a propagandához az OVB
2008 február 13.   HírTV
Tovább asszisztál a kormányzati propagandához az Országos Választási Bizottság azzal, hogy nem foglalt egyértelműen állást kedd esti ülésén a Fidesz legújabb állásfoglalási kérelmével kapcsolatban – jelentette ki Répássy Róbert. Az ellenzéki politikus szerint alkotmányos elvet sért a kormány, amikor közpénzből kampányol.
Fidesz frakciólés hétfőn
2008 február 8.   HírExtra
Az egészségbiztosítási törvény és a törvényt megerősítő népszavazási kezdeményezés lesz a fő témája a Fidesz hétfői frakcióülésének, amelyen az is eldől, hogy név szerinti szavazást kezdeményeznek-e mindkét javaslatról - mondta az MTI-nek Répássy Róbert, az ellenzéki párt frakcióigazgatója pénteken.
Lesz-e név szerinti szavazás hétfőn?
2008 február 8.   Alternatív Energia
Az egészségbiztosítási törvény és a törvényt megerősítő népszavazási kezdeményezés lesz a fő témája a Fidesz hétfői frakcióülésének, amelyen az is eldől, hogy név szerinti szavazást kezdeményeznek-e mindkét javaslatról - mondta Répássy Róbert, az ellenzéki párt frakcióigazgatója pénteken.
A Fidesz szerint a kormány újabb 800 milliót költene kampányra
2008 február 7.   HírExtra
A kormány újabb 800 millió forintot akar népszavazási ellenkampányára költeni, így már a hárommilliárd forintot is elérik a kabinet kommunikációs kiadásai - mondta Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Fidesz: újabb 800 millió a kormányzati kampányra
2008 február 7.   Gondola
A kormány újabb 800 millió forintot akar népszavazási ellenkampányára költeni, így már a hárommilliárd forintot is elérik a kabinet kommunikációs kiadásai - mondta Répássy Róbert, a Fidesz...
A hamis reklámkampány ellen tiltakozik a Fidesz
2008 február 7.   Gondola
Miközben a kormány milliárdokat költ kampányra, addig az emberekkel vizitdíjat, kórházi napidíjat, tandíjat fizettetnek - mondta el Répássy Róbert csütörtökön.
Répássy: Hárommilliárdos kampány közpénzből
2008 február 7.   HírTV
A Fidesz felháborítónak tartja, hogy a kormány nem hajlandó felfüggeszteni a népszavazási kampányát, sőt újabb forrásokat csoportosít át rá - jelentette ki Répássy Róbert frakcióigazgató csütörtöki tájékoztatóján.
Fidesz: újabb 800 millió a kormányzati kampányra
2008 február 7.   Alternatív Energia
A kormány újabb 800 millió forintot akar népszavazási ellenkampányára költeni, így már a hárommilliárd forintot is elérik a kabinet kommunikációs kiadásai - mondta Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Az OVB megint időhúzásra játszik?
2008 február 7.   Gondola
Az OVB-nek nem sürgős a kormány egyoldalú népszavazási propagandájának a leállítása, de sajnos ez az eljárás nem meglepő - mondta Répássy Róbert.
Fidesz: Az OVB megint időhúzásra játszik?
2008 február 6.   Gondola
Az OVB-nek nem sürgős a kormány egyoldalú népszavazási propagandájának a leállítása, de sajnos nem meglepő - mondta Répássy Róbert. Répássy Róbert, a Fidesz jogi kabinetjének vezetője ma részt...
A Fidesz az OVB-hez fordult
2008 február 4.   HírExtra
A Fidesz az Országos Választási Bizottsághoz (OVB) fordult a kormány népszavazási kampánya miatt; a beadványt Répássy Róbert, az ellenzéki párt frakcióigazgatója hétfőn személyesen adta át a testület székhelyén, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériumban.
Az OVB miatt a minisztérium elé vonult a Fidesz
2008 február 4.   Gondola
A mai napon a Fidesz az Országos Választási Bizottsághoz (OVB) fordult, mert a kormány közpénzből az emberek érdekei ellen kampányt folytat - jelentette be Répássy Róbert az Önkormányzati és...

Közélet