Simon Gábor

100 féle arculat - 6. Innováció az üzletben és a toborzásban
2014 június 13.   HR Portál
Az IND Group az utóbbi években egyre többször jelent meg, mint az egyik igazi magyar siker: a miskolci srácok vidékről kezdték meg a nemzetközi piacok meghódítását egyedi fejlesztésű banki szoftverükkel. Aztán 2014. elején jött a nagy hír: a Misys felvásárolta a céget. Simon Gábor, az Misys Digital Channel üzletágának HR-igazgatója arról beszélt, hogy milyen hatásai vannak a felvásárlásnak és hogy…
Költöznek a minisztériumok, a DK szerint mutyi van a háttérben
2014 június 12.   ATV
Már keresik a Földművelésügyi Minisztérium helyét Debrecenben. A tárcavezető örülne, ha az agráregyetem fogadná be a minisztériumot. A polgármester azt mondta, hogy minisztérium minden részét a városba költöztetik, és már egyeztet a miniszterrel, hogy milyen épületre lenne szükségük. A város alpolgármestere már elkezdte a költözés előkészítését. A DK azt sem zárja ki, hogy az egész költözés csak…
Az MSZP az egész belügyminisztériumot Miskolcra költöztetné
2014 június 11.   444.hu
Beindult a nagyotmondási verseny, az eredeti kormányötlet után jött Balog Zoltán miniszter is, most pedig az MSZP miskolci szervezete jelentkezett be, hogy szerintük még nagyobbat kéne lépni. A helyi elnök, Simon Gábor szerint ezzel javulna a város közbiztonsága,  új munkahelyek jöhetnének … Folytatás
Simon Gábor Miskolcra költöztetné a Belügyminisztériumot
2014 június 11.   ATV
A Belügyminisztérium Miskolcra költöztetését szorgalmazza a Magyar Szocialista Párt (MSZP) miskolci szervezete, amely szerint ezzel javulna a város közbiztonsága, új munkahelyek jöhetnének létre, és ez beruházásokat is indukálhat - mondta Simon Gábor, a szocialista párt miskolci szervezetének elnöke szerdai sajtótájékoztatóján.
Módosította a gyanúsításokat az ügyészség Simonnal szemben
2014 május 21.   Gondola
Folytatólagosan gyanúsítottként hallgatta ki Simon Gábor szocialista politikust a Központi Nyomozó Főügyészség.
Módosították Simon Gábor gyanúsításait
2014 május 21.   Blikk
12 milliót kért Welsz egy hamis útlevélért
2014 május 15.   Blikk
Magyarország — Újabb csontváz esett ki Welsz Tamás (†41) szekrényéből. A Blikk információi szerint a Simon Gábor, volt MSZP-s képviselő adócsalási ügyének különös körülmények között elhunyt koronatanúja nem csak bissau-guineai útlevéllel kereskedett, hanem uruguayi állampolgárságot, ezt igazolandó úti okmányt  is árult.
Simon-ügy: Welsz nem koronatanú
2014 május 14.   ATV
Welsz Tamás nem koronatanú Simon Gábor ügyében, bissau-guineai útlevélről nem volt szó, a vádhatóságon pedig jelentős bizonyítási teher van- árulta el a szocialista politikus ügyvédje, Nagy István.
Börtönből a luxusba: Ide költözik Simon
2014 május 14.   ATV
Ugyan a börtönből kiengedték, az eljárás folytatódik Simon Gábor ellen. Sajtóhírek szerint a korábbi baloldali politikus egy XII. kerületi luxuslakóházban tölti majd a júliusig tartó házi őrizetet. Simon Gábor ügyvédje szerint a bíróság most szakmai döntést hozott és gyakorlatilag kimondta, hogy tévedett az elsőfokú bíróság, amikor a választások előtt az MSZP-s politikus letartóztatásáról döntött.…
Felrakták Simon lábára a nyomkövetőt
2014 május 14.   Blikk
Budapest — Rákerült Simon Gábor lábára a nyomkövető, ugyanis tegnap hivatalosan is megkezdődött a házi őrizete az Ágnes utcai luxuslakásában. A bírósága a külföldi számlái és hamis útlevele miatt meggyanúsított volt MSZP-s poXII. kerületi, Ágnes utcai luxus ingatlanát jelölte ki a háziőrizet helyszíneként.
Házi őrizetbe került Simon Gábor
2014 május 13.   Kripto Akadémia
Ezentúl elektronikus lábbilincs vigyáz a volt politikusra - egyre biztosabb, hogy nincs is útlevél.
Hazaengedik Simon Gábort
2014 május 12.   Gondola
Megszűnt Simon Gábor előzetes letartóztatása; Mesterházy Attila egykori helyettesével szemben házi őrizetet rendelt el a Fővárosi Törvényszék.
Kiengedték Simon Gábort - fotók
2014 május 12.   ATV
Megszüntették Simon Gábor előzetes letartóztatását, erősítette meg lapunknak a Népszava információját az MSZP korábbi elnökhelyettesének ügyvédje. Simon házi őrizetbe kerül - nézze meg a fotókat!
Házi őrizetre enyhítették Simon Gábor kényszerintézkedését
2014 május 12.   Infostart
Megszüntette előzetes letartóztatását a csalással és más bűncselekményekkel gyanúsított Simon Gábor volt szocialista képviselőnek, az MSZP egykori elnökhelyettesének, és egyúttal elrendelte házi őrizetét a Fővárosi Törvényszék hétfőn.
Így szabadult Simon Gábor - videó!
2014 május 12.   Blikk
Budapest — Kiengedték Simon Gábort (49)! A Fővárosi Törvényszék tegnapi hatállyal megszüntette előzetes letartóztatását és az egykori MSZP-s elnökhelyettes házi őrizetét rendelte el.
Kiengedték Simon Gábort a börtönből
2014 május 12.   ATV
Elhagyhatta Simon Gábor a börtönt: a Fővárosi Törvényszék jogerős döntésével ugyanis megszüntette a volt politikus előzetes letartóztatását, és Simon házi őrizetét rendelte el. Ügyvédje, Nagy István lapunknak megerősítette a Népszava információját: kiengedik védencét, mert a határozat indoklása szerint "a gyanúsított és védője jogorvoslati kérelme részben eredményre vezetett."
Welsz információkkal zsarolt
2014 május 10.   Gondola
Adóelkerülésre szakosodott offshore cégekkel kapcsolatos információkkal is üzletelt a Simon Gábor volt MSZP-elnökhelyettes bizalmasaként elhíresült Welsz Tamás.
Nincs meg az ügyészeknek Simon hamis útlevele
2014 május 5.   Blikk
Budapest — Nincs a hatóságnál Simon Gábor volt MSZP-s elnökhelyettes bissau-guineai hamis útlevele!
VV Veronika és Dya is jóban volt Welszszel
2014 április 28.   Blikk
BUDAPEST – Kifejezetten kereste az ismert nők társaságát Welsz Tamás (†41). A vállalkozó, aki Simon Gábor volt MSZP-s politikus titkos számlái ügyében koronatanú lehetett volna, pár hónapig járt a ValóVilág ötödik szériájának játékosával, VV Dyával (27), de VV Veronika is ismerte.
Csak a választásokig pörgették Simon Gábor ügyét
2014 április 25.   Alternatív Energia

Közélet