-
"Megállt az óra fél kettőkor" - tömegbaleset az M7-esen
2013 március 14.
Alternatív Energia
-
A Szocialista Párt elnökhelyettese, Simon Gábor is vétlen részese volt annak a tömegkarambolnak, amely délután fél kettőkor történt az M7-es 70-es kilométerénél, a havazás okozta ítéletidőben. Ő ugyan komolyabb sérülések nélkül megúszta a balesetet, azonban állapotos feleségét a siófoki kórházba vitték a mentők.
-
Csak ügyes trükk az adósságrendezés
2013 február 28.
Alternatív Energia
-
Egyik zsebéből a másikba teszi a tartozást a kormány - mondta lapunknak dr. Simon Gábor, az MSZP miskolci elnöke azt követően, hogy Kriza Ákos, a borsodi megyeszékhely polgármestere bejelentette: a város adósságállományának 70 százalékát átvállalja az állam. Ez nettó 25 milliárd forintot jelent, ami a polgármester szerint óriási eredmény és könnyebbség Miskolcnak.
-
Zsiga-ügy: "több adat is hiányzik"
2013 február 26.
ATV
-
Az adatok titkossága miatt nem beszélhet arról, honnan volt Zsiga Marcell fideszes képviselőnek 40 millió forintja házat vásárolni - mondta Simon Gábor az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Arról is beszélt, hogy hiányoztak az ügy pontos megismeréséhez szükséges adatok.
-
Simon: Erőforrás tekintetében az MSZP nem tudja felvenni a versenyt a Fidesszel
2013 január 23.
Infostart
-
Az MSZP szerint ellenzéki együttműködésről lehet, személyi kérdésekről nem érdemes jelenleg tárgyalni - mondta Simon Gábor, az ellenzéki párt elnökhelyettese az InfoRádió Aréna című műsorában.
-
Simon: erősen lejt a kormány felé a pálya, amin versenyzünk
2013 január 22.
ATV
-
Ha komolyan gondoljuk azt, hogy 2014-ben le akarjuk váltani a kormányzatot, akkor már most el kell kezdeni a párbeszédet az emberekkel – ezt Simon Gábor mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azzal kapcsolatban, hogy az MSZP már most elindított egy plakátkampány-sorozatot.
-
SMS-ben rúgtak ki egy kertészmérnököt
2013 január 22.
Alternatív Energia
-
A Munka törvénykönyve (Mt.) módosítását kezdeményezi az MSZP annak érdekében, hogy a jövőben telefonon vagy SMS-ben senkit ne lehessen kirúgni. Simon Gábor, a szocialista párt elnökhelyettese ezt annak kapcsán jelentette be tegnap, hogy a XVIII. kerületi önkormányzat tulajdonában álló Városgazda Nonprofit Zrt.-től december 31-én SMS-ben bocsátották el az egyik kertészmérnököt, aki épp szabadságát…
-
MSZP: senkit se lehessen telefonon, sms-ben kirúgni!
2013 január 21.
Alternatív Energia
-
Az MSZP a munka törvénykönyvének módosítását javasolja azért, hogy a jövőben senkit se lehessen telefonon vagy sms-ben elbocsátani. Simon Gábor, a szocialista párt elnökhelyettese ezt hétfői sajtótájékoztatóján közölte egy közelmúltbeli esetre hivatkozva. Elmondta: a XVIII. kerületi önkormányzat tulajdonában álló Városgazda Nonprofit Zrt.-től a múlt év utolsó napján sms-ben bocsátottak el egy…
-
Bírálja az MSZP az ócsai lakóparkot
2013 január 15.
Metropol
-
Simon Gábor, az MSZP elnökhelyettese arra szólította fel a kormányt, hogy találjon végre valódi megoldást a bajban levő családoknak.
-
Ügyeletest sem hagytak a XVIII. kerületben
2012 december 1.
Alternatív Energia
-
Magára hagyták a XVIII. kerületet a városrész kormánypárti vezetői. Ughy Attila polgármester, valamint alpolgármesterei: Lévai István Zoltán, Kucsák László és Csomó Tamás egyszerre utaztak el a kerületi általános iskolák igazgatóival a szlovéniai Lendvára. Egyetlen vezető sem maradt itthon, ami a szocialista Simon Gábor szerint az elmúlt 22 évben még nem fordult elő.
-
Szigorítaná az autósiskolákra vonatkozó szabályozást az MSZP
2012 november 8.
Alternatív Energia
-
Az autósiskolák szolgáltatási minőségének javítása, illetve a tisztességtelen piaci magatartás visszaszorítása érdekében nyújtott be határozati javaslatot az MSZP a parlamentnek - közölte Simon Gábor, az Országgyűlés Fogyasztóvédelmi bizottságának szocialista elnöke csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
-
Digitális átállás - újabb Kubatov-lista a láthatáron?
2012 október 9.
Alternatív Energia
-
A hírközléssel és digitális átállással összefüggő törvények módosításáról szóló javaslat két jogszabály megváltoztatását kezdeményezi. A módosítás - annak pozitív elemeivel együtt - leginkább aggályokra ad okot - írja közleményében Simon Gábor.
-
Örmény mártírokra emlékezett az MSZP
2012 október 6.
Metropol
-
Simon Gábor reményét fejezte ki, hogy egy másik örmény katona halála és gyilkosának kiadatása sem feledteti a két nép történelmének közös pontjait.
-
A babakötvényeket is elveszi Orbán?
2012 október 2.
Alternatív Energia
-
Amikor magánmegtakarításokra teszi rá a kezét Orbán és Matolcsy, az mindig a tulajdon elvesztésével jár. Most a babakötvényekkel kezdi eljátszani a Fidesz-kormány azt, amit a magánnyugdíjpénztárnál már megtett: brutálisan államosít - írja közleményében Simon Gábor.
-
MSZP: a Fidesz javaslatából is kiderül, hogy felesleges bevezetni a feliratkozást
2012 szeptember 19.
Alternatív Energia
-
Simon Gábor, a szocialista párt elnökhelyettese szerdán sajtótájékoztatón kifejtette: a javaslat alapján a választási iroda a most is létező nyilvántartás alapján ellenőrzi, hogy a feliratkozáskor megadott adatok valóságosak-e.
-
MSZP: megkezdik az önkormányzati program kidolgozását
2012 szeptember 19.
hirado.hu
-
Simon Gábor, az ellenzéki párt elnökségi tagja bejelentette: pártja megkezdi az önkormányzati választásokra való felkészülést is.
-
MSZP: újabb sarc a családoknak
2012 szeptember 9.
Alternatív Energia
-
Ugyan a Belügyminisztérium még vizsgálja, de területi alapú rendszám bevezetését tervezi a kormány. Teszi ezt anélkül, hogy szakmai érvekkel alá tudná támasztani - írja közleményében Simon Gábor, az MSZP elnökhelyettese.
-
Mindenki változást akar
2012 szeptember 7.
Alternatív Energia
-
Nem vizionál forradalmat őszre Simon Gábor, de az MSZP elnökhelyettese úgy véli, a következő hónapokban erősödni fognak az indulatok. A társadalom kettészakadását - amelyben komoly szerepe van az Orbán-kormánynak - már érzi az ország. Simon szerint odáig már mindenki eljutott, hogy változást akar, ezért most a szocialista pártnak az alternatívát, illetve a 2014-es kormányváltást követő időszakot…
-
Kiutat ígér az MSZP
2012 augusztus 8.
Alternatív Energia
-
Javulni fog a helyzet Miskolcon és Borsod megyében 2014 után, amikor a szocialisták átveszik a vezetést a térségben - jelentette ki tegnap Gúr Nándor, az MSZP alelnöke, megyei elnöke. Dr. Simon Gábor, a párt miskolci elnöke pedig azt mondta, a városban nincs fejlesztés, inkább káosz uralkodik. Az ellenzéki képviselők bejelentették: jövő márciusra elkészül a szocialisták Kelet-Magyarország…
-
Ősszel rászállnak a nyugdíjas otthonokra is
2012 július 16.
Pénzcentrum
-
Ősszel napirendre tűzi az Országgyűlés fogyasztóvédelmi bizottsága a nyugdíjasházak és az autós iskolák vizsgálatát, de tárgyalni fogja a nagybani piacok helyzetét és az alternatív vitarendezést is - mondta Simon Gábor, a testület elnöke hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón....
-
Tiltakozik az MSZP az ordas eszmék ellen
2012 június 30.
Alternatív Energia
-
Elfogadhatatlannak tartja az MSZP párttanácsa, hogy a szélsőséges, antiszemita ideológiák szolgálóit a Nemzeti Alaptanterv részévé teszik - mondta lapunknak a testület ülése után Simon Gábor, a párt elnökhelyettese. A politikus hozzátette: nem mentség, hogy Nyirő József, Wass Albert, Szabó Dezső - a nyilvánvaló társadalmi felháborodás láttán - a kötelező irodalmi tananyagból átkerült az…