-
Csak így adható adómentesen formaruha a dolgozóknak
2016 október 31.
Adózóna
-
Formaruha és kiegészítők viselését várja el a cég egy rendezvényen a dolgozóitól; kell-e utána adózni, mint természetbeni juttatás után, vagy adómentes is lehet? – kérdezte olvasónk. Surányi Imréné, okleveles közgazda szakértőnk válaszolt.
-
Albérleti támogatás: így kell adózni idén és majd 2017-ben
2016 október 16.
Adózóna
-
A 2017-től bevezetendő munkáltatói adómentes béren kívüli juttatásra (albérlet, szállás) az idei évben milyen adózási feltételek vonatkoznak? Illetve adható-e támogatás albérletre/szálláshelyre? Ha igen, milyen adózással? – kérdezte olvasónk. Surányi Imréné, okleveles közgazda szakértőnk válaszolt.
-
Ha ezt nem tudja, eleshet az adókedvezménytől
2016 október 15.
Adózóna
-
A munkáltatói juttatások adózását érintő 2017. évi változások legfontosabb eleme, hogy évi 100 ezer forintot meg nem haladó pénzösszeg béren kívüli juttatásnak minősül majd. De vajon milyen formában kapott cafeteria után jár a kedvezmény és milyenben nem? Olvasónk kérdésére Surányi Imréné okleveles közgazda válaszol.
-
Surányi György: ügyeskedik a kormány
2016 szeptember 28.
Alternatív Energia
-
A korábbi jegybankelnök a gazdaságpolitikát bírálta, a Matolcsy vezette jegybankot kritizálva dicsérte.
-
Lakáshitel-törlesztés munkáltatói támogatásánál ezekre kell ügyelni
2016 szeptember 24.
Adózóna
-
Munkavállalója lakáshitelének törlesztését támogatná a munkáltató. Arról érdeklődött, milyen szabályokat kell figyelembe vennie. Surányi Imréné okleveles közgazda válaszolt.
-
Ezt tudnia kell, ha bérbeadná házát, mutatjuk, hogy jár jól
2016 augusztus 27.
Adózóna
-
Nyugdíjas magánszemély vagyok és kiadnám az üres családi házamat, csak szállásadóként felelne meg az érdeklődőnek, mi a teendőm, egyéni vállalkozóként tehetem csak meg? Milyen kötelezettségeim vannak a NAV felé? Olvasónk kérdésére Surányi Imréné okleveles közgazdász válaszolt.
-
Így vehet ki milliókat adómentesen a bt.-ből
2016 augusztus 6.
Adózóna
-
Itt vannak a lakásvásárlási cafetéria legfontosabb feltételei. Meg fog lepődni, mi számít lakószobának. Olvasónk kérdéseire Surányi Imréné okleveles közgazda válaszol.
-
A cégautóadó összege és esedékessége
2016 július 23.
Adózóna
-
Kisbusz után kell-e cégautóadót fizetni, ha igen, mennyit és milyen gyakorisággal? Olvasói kérdésre Surányi Imréné okleveles közgazdász válaszolt.
-
Ezt mind tudnia kell, ha szállásadásra adja fejét
2016 július 16.
Adózóna
-
Üdülési főszezonban sokak számára aktuális olvasónk kérdése, akinek ügyfele bérelt ingatlanban szeretne üdülési, szálláshely-szolgáltatást végezni. Vajon megteheti-e, és ha igen, milyen adózási formát válasszon? Surányi Imréné okleveles közgazda minden lehetséges variációt ismerteti.
-
Ingázók költségtérítése: lehet nagyvonalú a munkáltató
2016 július 10.
Adózóna
-
A munkába járás és a hétvégi hazautazás költségeit is téríti a munkáltató. Mennyi lehet ezek mértéke, mi korlátozza a munkaadót? Olvasói kérdésre Surányi Imréné okleveles közgazdász válaszolt.
-
Ezt kell tenni, hogy tényleg adómentes legyen a támogatás
2016 július 3.
Adózóna
-
Az kevés, hogy a munkáltató átvállalja munkavállalójának lakáshitel-törlesztését. Fontos dolgokról kell dönteni ahhoz, hogy ne kerüljön többe a leves, mint a hús, vagyis ne kelljen utána sok adót fizetni. Surányi Imréné adószakértő válaszol.
-
Surányi: Matolcsy tűzoltó laktanyákat is finanszírozhatna
2016 május 20.
ATV
-
A Magyar Nemzeti Bankot nem egy nyereségorientált gazdálkodó szervezetként hozták létre, ennek következtében messze túlnyúlik a feladatain, ha vagyonvédelemmel vagy befektetésekkel kezd el foglalkozni – mondta el az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Surányi György korábbi jegybankelnök, hozzátéve: ennyi erővel tűzoltó laktanyák és katonai barakkok építését is finanszírozhatná. A szakember szerint…
-
Surányi György: Tévedések szomorú játéka
2016 május 20.
Portfolio
-
Surányi György a hétvégi írásában értékelte az elmúlt 15 év monetáris politikáját, amire a jegybank részéről Nagy Márton és Virág Barnabás válaszolt. Surányi György az alábbiakban a válaszcikkben...
-
Surányi: Szétfeszíti a józan ész határait az MNB-alapítványok ügye
2016 május 19.
ATV
-
Az MNB költései jogi kérdés, nem morális, mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Surányi György.
-
Az MNB válaszol: Surányi György 9 tévedése
2016 május 19.
Portfolio
-
Surányi György, korábbi jegybankelnök esszében kritizálta a 2001 és 2016 közötti hazai monetáris politikát. Vezető jegybankárok körében az ilyen típusú írások érzékeny területnek számítanak, így...
-
A jegybank hitele és az élet értelme
2016 május 17.
Alternatív Energia
-
Bodnár Z., Bod P. Á., Bokros L., Surányi Gy. és Róna P. baloldalinak és liberálisnak mondott közgazdászok igyekeznek „oktatni” a magyar népet az „MNB-működése” c. tantárgyból.
-
Lassú leszakadást jósol Surányi
2016 május 14.
Gondola
-
A lassú, regionális összevetésben közepes növekedés egyelőre fenntartható az uniós támogatásnak és a cserearány-javulásnak köszönhetően - vélekedett Surányi György, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke a Népszabadság szombati számában
-
Lassú leszakadást jósol Surányi
2016 május 14.
hirado.hu
-
A Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke szerint a lassú, regionális összevetésben közepes növekedés egyelőre fenntartható.
-
Surányi György: Magyarország lassan leszakad, a jegybank pedig nem tesz semmit
2016 május 14.
Privátbankár
-
Hosszú elemzésben értékelte az elmúlt 15 év monetáris politikáját a jegybank volt elnöke.
-
Surányi dupla pörgőrúgással szállt bele a Matolcsy-féle monetáris politikába
2016 május 14.
444.hu
-
A bankár szerint az elmúlt 15 évet elbaszta a magyar gazdaság, és Matolcsy sem hozott különösebb változást.