Surányi György

Bokros: ma sem csinálnám másképp
2015 március 13.   ATV
Húsz éves a Bokros-csomag, amely stabilizálta az ország pénzügyi és gazdasági helyzetét. A megszorító intézkedések miatt nagyot esett a kormány, és Bokros Lajos népszerűsége. Surányi György, az MNB volt elnöke az évforduló alkalmából rendezett konferencián azt mondta, a csomag segítségével úgy sikerült a stabilizáció, hogy az nem járt recesszióval. Bokros Lajos pedig úgy fogalmazott, ma sem…
Ezeket mérlegelje a vállalkozói osztalékalap csökkentésénél!
2015 február 21.   Adózóna
Ingatlanbeszerzésről, arra fizetett illetékről és felújítási költségekről kérdezte olvasónk, hogy csökkenhető-e velük a vállalkozói osztalékalap. Surányi Imréné adószakértőnk válaszolt.
Művészeti tevékenység adózása
2015 február 1.   Adózóna
Hogyan adózik a művészeti tevékenységgel foglalkozó adószámos magánszemély és miként számolhatja el a költségeit? Olvasói kérdésre Surányi Imréné adószakértőnk válaszolt.
Varga az adórendszert dicséri
2015 január 22.   Privátbankár
Jól lőtte be a kormány az adóterheket - vélte a nemzetgazdasági miniszter. Varga Mihály és Surányi György szerint kedvez a gazdaságnak az alacsony olajár, ám utóbbi szerint a belső kereslet nagyon hiányzik
Varga Mihály: Működik a magyar gazdasági modell
2015 január 22.   444.hu
A nemzetgazdasági miniszter úgy érzi, jól állították be az adók szintjét. Surányi György volt jegybankelnök viszont arról beszélt: súlyos a belföldi kereslethiány, mert nagyon alacsony a fogyasztás és a magánszektor beruházása.
Így vállalhat alkalmi munkát munkaviszony mellett
2015 január 3.   Adózóna
Vállalhat-e alkalmi munkát az, akinek van nyolcórás munkaviszonya is egy cégnél, és milyen adófizetési szabályok vonatkoznak rá? – kérdezte olvasónk. dr. Hajdu-Dudás Mária és Surányi Erzsébet szakértőink válaszoltak.
Ingatlannal fizetne osztalékot? Erre kell figyelnie
2014 december 27.   Adózóna
Lehet-e ingatlan formájában osztalékot megszavazni, és, ha igen, milyen határozatba kell foglalni, s kell-e utána illetéket fizetni? – kérdezte olvasónk. Surányi Imréné szakértőnk válaszolt.
Szentírás az MNB-árfolyam, ha azt választja az egyéni vállalkozó
2014 december 21.   Adózóna
Január 1-jétől az áfás egyéni vállalkozónak is kötelező lesz az áfatörvény által előírt árfolyamot alkalmaznia mind a bevételek, mind a kiadások esetében. Mi a helyzet akkor, ha a szolgáltatás igénybevételekor, illetve a szállítói számlák kiegyenlítésekor eltérőek az árfolyamok – kérdezte olvasónk. Surányi Imréné szakértőnk válaszolt.
Munkáltatói lakáshitel-támogatás: nagyon sok a kérdőjel
2014 november 23.   Adózóna
Még mindig özönlenek a kérdések a munkáltatói lakáshitel-támogatással kapcsolatban az Adózóna.hu szakértőihez. Egy olvasónk egyszerre öt kérdésben kért segítséget, Surányi Imréné szakértőnk válaszolt.
Karácsonyi üzleti ajándékot adna? Így kell adózni utána
2014 november 16.   Adózóna
Milyen adóvonzattal kell számolni a karácsonyi üzleti ajándékok esetén, és van-e maximális értékhatár? – kérdezte olvasónk. Surányi Imréné szakértőnk válaszolt.
Devizahitelek - Surányi megnevezte a kialakult helyzet felelőseit
2014 november 12.   ProfitLine
A devizahitelesek helyzetének rendezését sürgette Surányi György, aki szerint a kialakult helyzetért az első Orbán-kormányt, az akkori ellenzéket, a jegybank akkori vezetőit, a pénzügyi felügyeletet, a kereskedelmi bankokat és a hitelt felvevőket is felelősség terheli.
Devizahitelek - Surányi megnevezete a kialakult helyzet felelőseit
2014 november 12.   ProfitLine
A devizahitelesek helyzetének rendezését sürgette Surányi György, aki szerint a kialakult helyzetért az első Orbán-kormányt, az akkori ellenzéket, a jegybank akkori vezetőit, a pénzügyi felügyeletet, a kereskedelmi bankokat és a hitelt felvevőket is felelősség terheli.
Devizahitelek - Surányi:mély sebeket kaphat a gazdaság
2014 november 12.   Alternatív Energia
Az intézkedések nem térnek ki a mintegy 120 ezer, a hitelét törleszteni nem képes család sorsára.
Surányi: a devizahitelezést az első Orbán-kormány idején vezették be
2014 november 12.   Pénzcentrum
Minél tovább húzódik a teljes megoldás, annál mélyebb sebeket kap az ország....
Devizahiteles ügy: Surányi is megszólalt
2014 november 12.   Portfolio
A devizahitelesek helyzetének rendezését sürgette Surányi György, aki szerint a kialakult helyzetért az első Orbán-kormányt, az akkori ellenzéket, a jegybank akkori vezetőit, a pénzügyi felügyeletet,...
Surányi: a devizahitelesek helyzetéért az első Orbán-kormány is felelős
2014 november 12.   Privátbankár
A volt jegybankelnök szerint a devizahitelesek helyzetének gyors rendezésére van szükség.
Devizahitelek - Surányi szerint mély sebeket kaphat a gazdaság
2014 november 12.   Kripto Akadémia
Az intézkedések nem térnek ki a mintegy 120 ezer, a hitelét törleszteni nem képes család sorsára.
Szövetkezeti tagoknak adható-e sportutalvány bér helyett?
2014 november 9.   Adózóna
Szövetkezeti tagok kaphatnak-e sportutalványt bér helyett? – kérdezte olvasónk. Surányi Imréné szakértőnk válaszolt.
Sokat nyerhet, ha így fizeti meg a diákok munkáját
2014 október 19.   Adózóna
Lehet-e tanulószerződéssel foglalkoztatott diákoknak étkezési jegy helyett pénzbeni természetbeni juttatást adni kedvezményes adóterhek mellett – kérdezte olvasónk. Surányi Imréné szakértőnk válaszolt.
Surányi a 13. havi nyugdíj visszatéréséről beszélt
2014 október 13.   Portfolio
Az MNB volt elnöke, Surányi György szerint jóval erősebb árfolyam lenne indokolt, most veszélyes játékot űzünk, a forint ugyanis a régió egyik legsérülékenyebb devizája. Az infláció bezuhanása többek...

Közélet