-
Mennie kellett Kóka János bizalmasának
2010 november 24.
HírTV
-
Leváltották Dióssy Gábort, a Nabucco gázvezeték-építési konzorcium kereskedelmi igazgatóját – tudta meg a HVG. Kóka János egykori államtitkára a bécsi központban dolgozott. A volt SZDSZ-es politikus valószínűnek tartja, hogy a MÁV teherszállítási ágazatának privatizációja miatt távolították el.
-
Gyanúsított lehet Weinek is
2010 november 22.
HírTV
-
Weinek Leonárd, Zugló volt SZDSZ-es polgármestere is gyanúsított lehet abban a büntetőeljárásban, amelyben egykori erzsébetvárosi MSZP-s kollégáját, az ingatlanpanama-ügyben vádlott Hunvald Györgyöt meggyanúsították. A kerületeknek tízmilliós károkat okozó képviselői tanácsadói szerződések miatt indított nyomozást az ügyészség azért különítette el, mert annak nemcsak VII. kerületi érintettjei…
-
Gyanúsítottként hallgathatják ki Zugló volt SZDSZ-es polgármesterét
2010 november 22.
Infostart
-
Gyanúsítottként hallgathatják ki Zugló volt SZDSZ-es polgármesterét - értesült a Magyar Nemzet. Weinek Leonárd két erzsébetvárosi politikust is tanácsadóként foglalkoztatott: Gál György volt frakcióvezetőn, a bűnszervezetben elkövetett bűncselekmények miatt már vádlott párttársán túl egy MSZP-s politikussal, Ripp Ágnessel is szerződött.
-
Hunvaldék a Rókaképűben bíztak
2010 november 20.
HírTV
-
Egy bizonyos „Rókaképű” intézkedésétől remélte az úgynevezett ingatlanpanama-ügy nyomozásának leállítását a két fő vádlott: Hunvald György, Erzsébetváros volt MSZP-s polgármestere és Gál György volt SZDSZ-es gazdasági bizottsági elnök – derült ki a Magyar Nemzet birtokába került telefonlehallgatási jegyzőkönyvekből. A bűnszervezetben elkövetett csalással és más bűncselekményekkel...
-
Hunvald segített az ismerősöknek
2010 november 18.
HírTV
-
A forgalmi értékénél 16 millió forinttal olcsóbban megvehette az előzetes letartóztatásban lévő Gál György volt SZDSZ-es politikus szeretője a számára kiutalt VII. kerületi önkormányzati bérlakást. Gál kérésére a kitartott nő kisebbségi referensi állást is kapott az erzsébetvárosi önkormányzatnál. Bár munkát nem végzett, Hunvald György polgármester jóvoltából hárommillió forintot mégis kifizettek…
-
Hunvald Györgynek tetszett a Tolvajtempó
2010 november 17.
HírTV
-
Szentnek és sérthetetlennek hitte magát – mondta volt sofőrje a Magyar Nemzet birtokába került ügyészségi tanúvallomásában Hunvald Györgyről, Erzsébetváros volt MSZP-s polgármesteréről, akit a volt SZDSZ-es gazdasági bizottsági elnökkel, Gál Györggyel és 23 társukkal bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős kárt okozó csalással és más bűncselekményekkel vádol az ügyészség.
-
Népszabadság: az oktatásban ellenreformáció zajlik Magyar Bálint szerint
2010 november 13.
Gondola
-
Az oktatásban ellenreformáció zajlik Magyar Bálint egykori SZDSZ-es szakminiszter szerint, aki erről a Népszabadságban nyilatkozott
-
Vádat emeltek Hunvald György és társai ellen
2010 november 9.
Gondola
-
Vádat emeltek Hunvald György volt erzsébetvárosi szocialista polgármester, Gál György, az önkormányzat gazdasági bizottságának volt SZDSZ-es elnöke és 23 társuk ellen különösen jelentős kárt okozó csalás és más bűncselekmények miatt - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség
-
Célpontban a volt SZDSZ-es államtitkár és a MÁV Cargo
2010 október 29.
HírTV
-
Dióssy Gábor volt SZDSZ-es államtitkár neve szerepel a MÁV Cargo-ügy nyomozati irataiban. A bécsi korrupcióellenes államügyészség házkutatási parancsából kiderül, a privatizációs eljárás során Gulya András a gazdasági minisztériumban is lobbizott. A Célpont birtokába került anyag úgy fogalmaz: a családi bt. vezetője többször találkozott Kóka János bizalmasával, Dióssy Gáborral.
-
Célpontban a volt SZDSZ-es államtitkár és a MÁV Cargo
2010 október 29.
HírTV
-
Dióssy Gábor volt SZDSZ-es államtitkár neve szerepel a MÁV Cargo-ügy nyomozati irataiban. A bécsi korrupcióellenes államügyészség házkutatási parancsából kiderül, a privatizációs eljárás során Gulya András a gazdasági minisztériumban is lobbizott. A Célpont birtokába került anyag úgy fogalmaz: a családi bt. vezetője többször találkozott Kóka János bizalmasával, Dióssy Gáborral.
-
Állami támogatásból értékpapírokat vett a vakcinagyártó
2010 október 29.
HírTV
-
Az MSZP–SZDSZ-kormány 2019-ig bebetonozta egyedüli influenzavakcina-szállítóként az Omninvest Kft.-t, azt a céget, amely ellen nemrég büntetőeljárás indult. A gyanú szerint a cég többek között értékpapírokat vásárolt abból a kétmilliárd forintos állami támogatásból, amelyet a védőoltás kifejlesztésére kapott - olvasható a Magyar Nemzetben.
-
Retkes kitálal: Pető, Magyar és Kuncze senkit sem kímélt
2010 október 25.
HírTV
-
Az SZDSZ réges-régen elveszítette a kapcsolatot a magyar társadalommal, és kizárólag saját vezetőinek, gazdasági-szellemi holdudvarának érdeke szerint politizált – olvasható Retkes Attila, az SZDSZ eddigi utolsó elnökének hétfői blogbejegyzésében, amelyben a magát liberális pártnak nevező alakulat bukásának okairól értekezik. A volt pártelnök úgy látja, hogy Pető Iván, Magyar Bálint és Kuncz...
-
Retkes Attila vádirata a bukott SZDSZ ellen
2010 október 25.
Gondola
-
"Az SZDSZ utolsó, és eleve bukásra ítélt elnökeként mit gondolok arról a pártról, amelynek nyolc és fél éven át tagja voltam." Szó szerint...
-
Mohácsi New Yorkig szaladt
2010 október 25.
HírTV
-
A legnagyobb lehetőség pályafutásom során, hogy az Egyesült Államok kormányától kérjek segítséget a magyarországi gyűlöletbűnözés miatt – nyilatkozta a Foreign Policynek Mohácsi Viktória volt SZDSZ-es európai parlamenti képviselő, akit a napokban New Yorkban kitüntetett a Human Rights First civil szervezet.
-
Bűnszervezet Erzsébetvárosban: zárolnák Hunvaldék vagyonát
2010 október 15.
HírTV
-
Mindent elkövet Erzsébetváros új vezetése, hogy megtérüljenek az MSZP–SZDSZ-es elődei által a gyanú szerint bűnszervezetben elkövetett súlyos bűncselekményekkel okozott károk. Így a Hunvald-ügyben újabb vagyontárgyakat vehetnek zár alá – írja a Magyar Nemzet.
-
Bedőlhet az SZDSZ és az MDF hitele
2010 október 11.
ATV
-
Ingatlanaikat is eladnák.
-
Az ex-SZDSZ a harmadik erő Magyarországon
2010 október 11.
Gondola
-
-
Hitelcsapdában az MDF és az SZDSZ?
2010 október 11.
Infostart
-
Hitelcsapdában az MDF és az SZDSZ? Elkótyavetyélt harci mentők Soros pénzéből lesz élhetőbb a Pokoli torony - címek a mai lapokból.
-
A csőd szélére jut a két kispárt?
2010 október 11.
Alternatív Energia
-
Százmilliókért vásároltak ingatlanokat az előző országgyűlési ciklus parlamenti pártjai, méghozzá az általuk megszavazott kedvezményes hitelfeltételekkel - írta hétfői számában a Népszabadság, amely szerint az MDF és az SZDSZ van a legnagyobb bajban, miután csúfos vereségük után minden állami támogatástól elestek.
-
SZDSZ: betöltött történelmi hivatás…
2010 október 8.
Gondola
-
A párt valóban betöltötte a történelmi hivatást. Hogy mennyire, ezt érdemes áttekinteni most.