-
Nemzetközi szinten is megállja helyét a hazai haderő
2010 május 21.
Alternatív Energia
-
Magyarországnak vezető szerepe lett a NATO-ban az elmúlt négy évben, mert a honvédség modern, telepíthető haderővé fejlődött, amely képes Magyarországon kívül is tartós műveletekre - mondta Szekeres Imre ügyvezető miniszter a honvédelem napján tartott ünnepségen pénteken Budapesten.
-
Szekeres Imre bírálta a Fidesz tervezett gazdasági lépeseit
2010 május 19.
Infostart
-
Bírálta a Fidesz tervezett gazdasági lépeseit az MSZP-frakció gazdasági kabinetjének vezetője.
-
Szekeres: három súlyos csapást jelentenek a Fidesz gazdasági lépései
2010 május 19.
Alternatív Energia
-
Szekeres Imre, az MSZP- frakció gazdasági kabinetjének vezetője a devizahitelek forintra váltására, a költségvetési hiány mértékének 5-6 százalékig történő engedésére, valamint a szuperbruttósítás, illetve a cafeteria-adózás eltörlésére következtet a fideszes politikusok nyilatkozataiból.
-
Szekeres örül, hogy csak hét embernél merült fel maffiagyanú
2010 május 9.
HírTV
-
A sorozatos letartóztatások ellenére továbbra sem tartja gengszterszervezetnek Szekeres Imre a minisztérium vagyonkezelő cégét. A tárcavezető jó aránynak nevezte, hogy 26 ezer katonából „csak” hét vezetőnél merült fel a maffiagyanú.
-
Szekeres: az együttműködésről szólt a magyar-amerikai közös hadgyakorlat
2010 május 7.
Gondola
-
A biztonságról, a védelemről és arról az együttműködésről szólt a Load Diffuser 2010 közös repülőharcászati gyakorlat, amely az Egyesült Államok hadserege és a Magyar Honvédség között Afganisztánban is kiválóan működik - mondta Szekeres Imre honvédelmi miniszter pénteken Kecskeméten, az április 26
-
Babérkoszorús ezredes is rács mögé került
2010 május 4.
HírTV
-
Kiváló munkájáért Babérkoszorúval Ékesített Szolgálati Érdemjelet adományozott Szekeres Imre honvédelmi miniszter 2007-ben annak az ezredesnek, akit a napokban őrizetbe vett a katonai ügyészség a Honvédelmi Minisztériumban (HM) leleplezett korrupciós ügyek kapcsán – tudta meg a Magyar Nemzet.
-
Szoci fejesek Orbán kormányában
2010 május 2.
Blikk
-
BUDAPEST — Orbán Viktor minisztere lesz többek között Hiller István, Kiss Péter és Szekeres Imre.
-
Parlamenti postás lett Szekeres Imre
2010 április 30.
HírTV
-
Szekeres Imre honvédelmi miniszter tegnap közvetítette a HM EI Zrt. kérését a parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának összehívásáról Lázár Jánosnak, a testület fideszes elnökének. A Honvédelmi Minisztérium (HM) nagyvállalata azért kezdeményezte a rendkívüli ülést, hogy tisztázhassák a cég szerepét a szaktárcánál leleplezett korrupciós ügyekben. Lázár János lapunknak tegnap elmondta, a…
-
Korrupció a HM-nél: Szekeres hallgat saját felelősségéről (+videó)
2010 április 21.
HírTV
-
Továbbra sem beszél saját felelősségéről Szekeres Imre a honvédelmi tárcánál történt korrupciógyanús ügyekkel kapcsolatban. Állítása szerint a maffiaszerűen elkövetett bűncselekményekben az öt gyanúsítotton kívül nem érintett több minisztériumi vezető.
-
Az MSZP elítéli, hogy Szekeres Imrét kampánycsend-sértés gyanújába keverik
2010 április 17.
Alternatív Energia
-
Az MSZP mélyen elítéli azt a módszert, amellyel országgyűlési képviselőjét, Szekeres Imrét ismeretlen személyek megpróbálják kampánycsend-sértés gyanújába keverni - közölte a párt országos központja szombaton.
-
Korrupciós botrány: nem indul belső vizsgálat Szekeres ellen (+videó)
2010 április 17.
HírTV
-
Nem indul belső vizsgálat a szocialistáknál Szekeres Imre ellen a Honvédelmi Minisztériumnál kirobbant korrupciós botrány miatt. Annak ellenére, hogy az MSZP azt ígérte, hogy ellenzékben a korrupció visszaszorításán fog dolgozni, a tárcavezetőt nem tartják felelősnek a történtekért. Megállapították, hogy kampánycsendet sértett az MSZP.
-
Kampánycsendet sértettek a Szekeres mellett agitáló sms-ek
2010 április 17.
Gondola
-
Kampánycsendet sértettek a külföldről több választópolgárnak elküldött, a szocialista jelölt, Szekeres Imre mellett agitáló elektronikus levelek és sms-ek Jász-Nagykun megye 2-es számú, alsó-jászsági egyéni választókerületében - állapította meg a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Területi Választási Bizottság a megyei önkormányzat honlapján olvasható tájékoztatás szerint
-
Szekeres külföldi sms-ei kampánycsendet sértettek
2010 április 17.
Privátbankár
-
Kampánycsendet sértettek a külföldről több választópolgárnak elküldött, a szocialista jelölt, Szekeres Imre mellett agitáló elektronikus levelek és sms-ek Jász-Nagykun megye 2-es számú, alsó-jászsági ...
-
Beismerték, hogy gengszterszervezet működött a HM cégeinél? (+videó)
2010 április 15.
HírTV
-
Hiába tagadta a botrány kirobbanása óta Szekeres Imre, hogy gengszterszervezet működik a Honvédelmi Minisztérium (HM) háttércégeinél, a gyanúsított főtisztek megcáfolták a tárcavezetőt. A hírTV információi szerint beismerő vallomást tettek azok a magas rendfokozatú katonák, akiket kenőpénzek elfogadásával gyanúsítottak. A nyomozóhatóság feltételezése szerint a korrupció szervezetten folyt a…
-
Oroszországi SMS-ek?
2010 április 15.
HírTV
-
Egy oroszországi szerverről küldtek SMS-eket és e-maileket a jászapáti választókörzetben élőkhöz a múlt hét végén a kampánycsend idején, hogy a polgárokat Szekeres Imre MSZP-s elnökhelyettes melletti szavazásra buzdítsák – írja a Magyar Nemzet.
-
Szekeres Imre: az MSZP erős párt marad
2010 április 6.
Alternatív Energia
-
Az MSZP erős és egységes párt marad a választások után is - mondta Szekeres Imre, az MSZP elnökhelyettese egy lakossági fórumon kedden Pápán.
-
Újabb katonákat küldünk Afganisztánba
2010 március 30.
HírTV
-
Ősztől fél éven át ismét magyar katonák felügyelik a kabuli repülőteret – jelentette be a honvédelmi miniszter, amikor meglátogatta az Afganisztánban szolgáló magyar katonákat kedden. Szekeres Imre hozzátette: jövő tavasszal 200 fővel bővül a magyar kontingens.
-
Szekereséket nem hagyták felszállni az orosz hatóságok
2010 március 30.
HírTV
-
Az orosz hatóságok nem engedték felszállni hétfőn Oroszországból a magyar honvédelmi miniszter repülőgépét. Szekeres Imre és a katonai küldöttség Afganisztánba utazott volna, ám az oroszországi Asztrahány repülőterének hatóságai adminisztrációs okokból megtagadták a felszállást.
-
MSZP-s pártkáderekkel töltötték fel a HM cégeit
2010 március 29.
HírTV
-
Szocialista funkcionáriusokkal töltötte fel Szekeres Imre a Honvédelmi Minisztérium (HM) cégeit - írja a Magyar Nemzet. A lap összeállítása szerint az MSZP-s pártkádereket általában 2009-ben nevezték ki és megbízatásuk 2012-ig tart.
-
Kitiltották Szekeres Imrét a politológus hallgatók konferenciájáról?
2010 március 26.
Alternatív Energia
-
Az MSZP szerint a szervezők kitiltották Szekeres Imrét, a párt elnökhelyettesét a politológus hallgatók budapesti konferenciájáról; a miniszter Kovács László volt uniós biztos helyett vett volna részt a rendezvényen.