Szekeres Imre

Pápán lesz a NATO egyik légibázisa
2007 november 18.   HírTV
Pápán lesz a NATO C-17-es katonai szállítógépflottájának egyik bázisa, jelentette be a helyszínen Szekeres Imre honvédelmi miniszter és April Foley amerikai nagykövet. A NATO a pápai légibázist korábban azért fejlesztette fel és korszerűsítette szövetségi milliárdokból, hogy a stratégiai légi szállítás centruma a magyar városban legyen.
Szekeres: meg kell mutatni a fiataloknak, mire volt képes a szélsőséges eszme
2007 november 16.   Alternatív Energia
A honvédelmi miniszter szerint meg kell mutatni a jövő generációjának, mire volt képes a szélsőséges eszme, hiszen a fasizmus, a rasszizmus, a társadalmielnyomás ma is létezik. Szekeres Imre erről a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége Nemzeti Tanácsának ülésén beszélt pénteken Budapesten. Szekeres Imre szerint a fasizmus egyszerűen fogalmaz, egyszerű megoldásokat kíván, a hamis…
Szekeres Imre: elkészült az időpótlékról szóló törvénytervezet
2007 november 15.   Alternatív Energia
Az érdekképviseletekkel közös munkában a tárca elkészítette a hivatásos és szerződéses állomány szolgálati időpótlékáról szóló törvénytervezetet, amelyet a parlament már a napirendjére is tűzött - mondta a honvédelmi miniszter a Honvédszakszervezet három napos kongresszusának megnyitóján csütörtökön Balatonkenesén. A törvény 2008 januárjától "létrehozza újra" a szolgálati időpótlékot, amelynek…
Szekeres: "Befejeztük a reformot"
2007 november 13.   Infostart
A honvédelmi miniszter szerint befejeződött a magyar haderő reformja, melynek része, hogy egyszerűsödött az ágazati intézményrendszer, és csökkent az igazgatásban dolgozók létszáma. Szekeres Imre erről a parlament külügyi bizottságának ülésén beszélt, ahol kiderült: jövőre a NATO tagja lehet Horvátország, Macedónia és Albánia is.
Szekeres Koszovóról: fel kell készülni minden előre nem látható eshetőségre
2007 november 13.   Alternatív Energia
A NATO-nak készen kell állnia a Koszovó státuszának rendezéséből fakadó feladatok végrehajtására, és fel kell készülnie minden előre nem látható eshetőségre is - fogalmazott a honvédelmi miniszter az Országgyűlés külügyi bizottsága előtt kedden. Szekeres Imre hangsúlyozta: 2008-ra szeretnék javítani a koszovói szerepvállalás minőségét, a ma még széttagolt, kisebb feladatokat vállaló katonai…
Szekeres: nélkülözhetetlen a felderítők munkája
2007 november 13.   Gondola
A felderítők munkája nélkülözhetetlen elemévé vált az ország biztonságának - jelentette ki Szekeres Imre honvédelmi miniszter hétfőn Budapesten. A felderítők napja és a magyar katonai...
Szekeres: nélkülözhetetlen a felderítők munkája
2007 november 12.   Alternatív Energia
A felderítők munkája nélkülözhetetlen elemévé vált az ország biztonságának - jelentette ki Szekeres Imre honvédelmi miniszter hétfőn Budapesten. A felderítők napja és a magyar katonai rádióelektronikai felderítés megalakításának 60. évfordulója alkalmából a Katonai Felderítő Hivatal által rendezett ünnepségen Szekeres Imre hangsúlyozta: a technikai adatszerzés vitathatatlanul a legfontosabb…
Újjáalakul az MSZP kiskunhalasi szervezete
2007 november 10.   Alternatív Energia
Az MSZP feloszlatott kiskunhalasi szervezeténél ma tagrevíziót tartanak, majd a regisztrált tagok megválasztják a helyi szervezet elnökségét. Az országos etikai bizottság október 13-án oszlatta fel a párt kiskunhalasi szervezetét, majd az MSZP országos elnöksége Szekeres Imre elnökhelyettest bízta meg az újjászervezés felügyeletével. A választásra azért van szükség, mert Zuschlag János volt…
Szombaton újjászervezik az MSZP feloszlatott kiskunhalasi szervezetét
2007 november 9.   Gondola
Az MSZP feloszlatott kiskunhalasi szervezeténél szombaton tagrevíziót tartanak, majd a regisztrált tagok megválasztják a helyi szervezet elnökségét. Az eseményen részt vesz Szekeres Imre, az MSZP...
Szekeres: A honvédség felkészült az esetleges emberveszteségre is
2007 november 9.   HírTV
A védelmi eszközök fejlesztését és a speciális képességekkel rendelkező csapatok kiképzését tartja a honvédség jövőbeni céljának Szekeres Imre. A honvédelmi miniszter az InfoRádió műsorában kiemelte: a külföldön szolgáló katonák megfelelő kiképzésének köszönhető, hogy eddig nem történt komolyabb sebesülés vagy tragédia. Hozzátette: felkészültek az esetleges emberveszteségre is.
A magyar honvédség felkészült az emberveszteségre is
2007 november 9.   Alternatív Energia
A védelmi eszközök fejlesztését és a speciális képességekkel rendelkező csapatok kiképzését tartja a honvédség jövőbeni céljának Szekeres Imre. A honvédelmi miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában kiemelte: a külföldön szolgáló katonák megfelelő kiképzésének köszönhető, hogy eddig nem történt komolyabb sebesülés vagy tragédia. A miniszter azt is elmondta, hogy felkészültek az esetleges…
Szekeres: A honvédség felkészült az emberveszteségre is
2007 november 9.   Infostart
A védelmi eszközök fejlesztését és a speciális képességekkel rendelkező csapatok kiképzését tartja a honvédség jövőbeni céljának Szekeres Imre. A honvédelmi miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában kiemelte: a külföldön szolgáló katonák megfelelő kiképzésének köszönhető, hogy eddig nem történt komolyabb sebesülés vagy tragédia.
A postaládájukból tudták meg, hogy beléptek az MSZP-be
2007 november 8.   HírTV
Leszámolna az MSZP erkölcsi hitelét rontó politikusokkal a párt elnökhelyettese. Szekeres Imre egy tegnapi fórumon arra utalt, pontosan tudja, hogy melyik helyi szervezettel van gond. Közben a kiskunhalasi szocialisták fogyatékkal élő embereket próbáltak beszervezni a pártba néhány nappal az alapszervezet újjáalakítása előtt.
Szekeres: Rendet kell tenni az MSZP-ben
2007 november 8.   HírTV
Szekeres Imre szerint rendet kell tenni az MSZP-ben, különben a párt a szocialisták nyakába zuhan. Az MSZP elnökhelyettese, aki a kiskunhalasi MSZP újjászervezéséért felelős, azután mondta ezt, hogy a helyi Fidesz kedden dokumentumokkal bizonyította: fogyatékkal élő embereket próbáltak toborozni a kiskunhalasi MSZP-be néhány nappal a november 10-ei újjáalakítás előtt.
"Rendet kell tenni az MSZP-ben!"
2007 november 8.   Privátbankár
Nem lehet elmenni egyes ügyek mellett erkölcsileg sem, és azért sem, mert úgyis a nyakunkba zuhan - közölte Szekeres Imre A nagy párbeszéd sorozat egyik fórumán
Nem szeretik Szilit az MSZP szimpatizánsok?
2007 november 7.   Alternatív Energia
Rendet kell tenni az MSZP-ben - mondta Szekeres Imre, az MSZP elnökhelyettese, honvédelmi miniszter szerdán Budapesten, a XI. kerületben tartott fórumon, ahol a résztvevők több kritikát is megfogalmaztak Szili Katalin házelnökkel szemben. Nem lehet elmenni egyes ügyek mellett erkölcsileg sem, és azért sem, mert úgyis a nyakunkba zuhan - közölte a politikus a kerületi pártszervezet irodájában, A…
Szekeres: rendet kell tenni az MSZP-ben
2007 november 7.   Gondola
Rendet kell tenni az MSZP-ben - mondta Szekeres Imre, az MSZP elnökhelyettese, honvédelmi miniszter szerdán Budapesten, a XI. kerületben tartott fórumon, ahol a résztvevők több kritikát is...
Milliárdos felújítású magyar tankok Afganisztánnak
2007 november 5.   HírTV
Szekeres Imre honvédelmi miniszter ötven T–72-es harckocsit ajánlott fel Afganisztánnak, miközben a magyar katonák mindössze tizenkét ilyen harci járművet használhatnak. A tankok felújítása milliárdokba kerülhet, amit a NATO-val kívánunk megfizettetni.
Emléktáblát avattak Maléter Pál tiszteletére (+videó)
2007 október 31.   HírTV
A magyar nemzet bátor fiainak nevezte az 56-os forradalmárokat a honvédelmi miniszter. Szekeres Imre a Maléter Pál tiszteletére rendezett emléktábla-avatáson azt mondta: az 1956-os forradalom és szabadságharc mártír honvédelmi miniszterének meggyilkolásával a karhatalom példát akart statuálni azoknak, akik fegyvert fogtak az önkény és a zsarnokság ellen. Az ünnepségen részt vett az egykori…
Új honlapot indított a honvédség
2007 október 31.   Alternatív Energia
Hároméves a professzionális önkéntes haderő, ebből az alkalomból új honlapot indított a honvédség. A szerdán Budapesten tartott ünnepségen részt vett Szekeres Imre honvédelmi miniszter.

Közélet