-
Sólyom László: az új alkotmány olyan, mint a Nemzeti Színház épülete
2011 április 18.
Alternatív Energia
-
Demokratikus állam marad Magyarország az új alkotmány hatálya alatt is, azonban valódi bajok is vannak vele, amelyek az alaptörvény mérlegét "menthetetlenül negatívra fordítják" - nyilatkozta Sólyom László abban az interjúban, amelyet a Heti Válasz készített és amely csütörtökön jelenik meg. A volt államfő ilyen hibának tartja az Alkotmánybíróság hatáskörének korlátozását és azt az utolsó…
-
Sólyom László exkluzív interjút adott a Heti Válasznak
2011 április 18.
Infostart
-
Exkluzív interjút adott az alkotmányozás finisében a Heti Válasznak Sólyom László volt köztársasági elnök.
-
Sólyom: az Alkotmánybíróság kapja vissza teljes hatáskörét
2011 március 26.
Gondola
-
Sólyom László egyetért a Velencei Bizottságnak azzal a véleményével, hogy Magyarországon az Alkotmánybíróság kapja vissza teljes hatáskörét, és szerinte kár lenne, ha megszüntetnék az ombudsmani tisztségeket
-
Sólyom László az alkotmányozásról: Ne ismételjék meg az 1989-es hibát!
2011 március 22.
Infostart
-
A volt köztársasági elnök szerint elengedhetetlen, hogy az Alkotmánybíróság minden jogszabályt vizsgálhasson, és szükség esetén megsemmisíthessen. Szerinte bizonytalan értelmezés, hogy az előzetes normakontroll során nem lesz megkötve a testület keze költségvetési és adóügyekben.
-
Tényleg 23 éve alkotmányozunk folyamatosan?
2011 március 22.
Privátbankár
-
Aki akart véleményt mondhatott alkotmányügyben, Sólyom László álláspontja pedig szembe megy a népakarattal - mondta Rubovszky György kereszténydemokrata politikus
-
Rubovszky: Sólyom álláspontja ma szembe megy a népakarattal
2011 március 22.
Alternatív Energia
-
Sólyom László álláspontja, miszerint nem szerencsés, ha csupán a kormánytöbbség dönt egy új alkotmányról, ma úgy értelmezhető, mint ami szembe megy a népakarattal - erről beszélt Rubovszky György kereszténydemokrata politikus a Duna Televízió reggeli műsorában.
-
Sólyom László: ezek az alkotmányozás hibái
2011 március 4.
Infostart
-
Sólyom László óv attól, hogy a jelenlegi alkotmányozás megismételje az 1989-es alkotmányozás hibáját; ez minden parlamenti párt felelőssége - olvasható abban a közleményben, amelyet a korábbi államfő titkársága juttatott el pénteken az MTI-nek, miután Sólyom László fogadta az új alkotmányról a Magyar Tudományos Akadémián rendezett nemzetközi szakértői konferencia külföldi résztvevőit.
-
Sólyom László: az új alkotmányban jelenjen meg a jövő nemzedékek iránti felelősség
2011 február 14.
Infostart
-
Sólyom László volt köztársasági elnök egy hétfői budapesti nemzetközi konferencián azt szorgalmazta: az új magyar alkotmányban jelenjen meg, hogy a fenntartható fejlődés magában foglalja egyebek mellett a társadalmi igazságosságot, a környezet védelmét és a jövő nemzedékek iránti felelősséget.
-
Gulyás Gergely: Kizárt, hogy jövőben az államfő politikai válság miatt feloszlathatná az Országgyűlést
2011 január 27.
Infostart
-
Az alkotmány-előkészítő bizottság fideszes alelnöke kizártnak tartja, hogy a jövőben a köztársasági elnök súlyos politikai válság miatt feloszlathatná az Országgyűlést. A jelenlegi koncepcióban ez szerepel, és ezt kifogásolta Sólyom László volt köztársasági elnök. Gulyás Gergely elmondta, a Fidesz februári frakcióülésén szóba kerül az új alkotmány is.
-
Sólyom szerint nincs diktatúra-veszély
2011 január 27.
Privátbankár
-
Sólyom László szerint még a médiatörvény megalapozott bírálata alapján sem lehet arra következtetni, hogy Magyarország a diktatúra küszöbén áll, vagy hogy az ország könnyedén elveszítheti demokratikus jellegét
-
Sólyom László: Magyarország nem áll a diktatúra küszöbén
2011 január 26.
Infostart
-
Sólyom László szerint még a médiatörvény megalapozott bírálata alapján sem lehet arra következtetni, hogy Magyarország a diktatúra küszöbén áll, vagy hogy az ország könnyedén elveszítheti demokratikus jellegét.
-
Sólyom László szerint nem állunk a diktatúra szélén
2011 január 26.
Alternatív Energia
-
Sólyom László szerint nem lehet arra a következtetésre jutni a kormány bírálata alapján, hogy Magyarország a diktatúra szélén állna. A volt köztársasági elnök arról is beszélt szerdai előadásában a Közép-Európai Egyetemen (CEU), hogy a pénzügyi-gazdasági nehézségeket olyan intézkedésekkel készül megoldani a kormány, amelyek alkotmánysértőek lehetnek.
-
Sólyom: Magyarország nem áll a diktatúra küszöbén
2011 január 26.
ATV
-
Sólyom László szerint még a médiatörvény megalapozott bírálata alapján sem lehet arra következtetni, hogy Magyarország a diktatúra küszöbén áll, vagy hogy az ország könnyedén elveszítheti demokratikus jellegét.
-
Sólyom László: Magyarország nem áll a diktatúra küszöbén
2011 január 26.
Gondola
-
Sólyom László szerint még a médiatörvény megalapozott bírálata alapján sem lehet arra következtetni, hogy Magyarország a diktatúra küszöbén áll, vagy hogy az ország könnyedén elveszítheti demokratikus jellegét
-
Sólyom: az MSZMP javaslatai köszönnek vissza az alkotmányozóknál + videó
2010 december 21.
ATV
-
Dicsérve bírálta a parlament alkotmány-előkészítő eseti bizottságának koncepcióját Sólyom László az MTA Politikatudományi Intézetének konferenciáján. A volt köztársasági elnök ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy a dokumentum számos alapvető kérdést nyitva hagy. Szerinte az MSZMP és az MSZP korábbi javaslatai köszönnek vissza, például az alapjogok korlátozásának módszereiben.
-
Sólyom: visszalépés az alkotmánykoncepció
2010 december 21.
Alternatív Energia
-
"Ne térjünk le az európai útról!" - hangsúlyozta Sólyom László volt köztársasági elnök az MTA Politikatudományi Intézetében rendezett tudományos konferencián.
-
Sólyom: "Dicsérni jöttem az alkotmánykoncepciót, nem temetni"
2010 december 20.
Infostart
-
Sólyom László üdvözölte a parlament alkotmányelőkészítő eseti bizottságának koncepcióját, de arra figyelmeztetett, hogy a "Magyarország alkotmányának szabályozási elvei" című, napokban nyilvánosságra került dokumentum számos alapvető kérdést nyitva hagy.
-
Kockázatosnak nevezte a készülő Alkotmányt Sólyom László
2010 december 20.
Alternatív Energia
-
Az új alkotmánykoncepció összességében tartalmazza az európai alkotmányosság értékeinek megőrzését, de több kockázatos elképzelés is szerepel benne - ezt Sólyom László volt köztársasági elnök mondta hétfőn, az Alkotmányozás Magyarországon és máshol című konferencián.
-
Sólyom: ne térjünk le az európai útról!
2010 december 20.
Gondola
-
Sólyom László üdvözölte a parlament alkotmányelőkészítő eseti bizottságának koncepcióját, de arra figyelmeztetett, hogy a "Magyarország alkotmányának szabályozási elvei" című, napokban nyilvánosságra került dokumentum számos alapvető kérdést nyitva hagy
-
Sólyom: a többségi demokráciát is köti az alkotmány
2010 november 24.
Gondola
-
A többség hatalmának alkotmányos demokráciákban működő korlátait és a magyar alkotmányos hagyomány elmúlt két évtizedének megvédendő értékeit hangsúlyozta Sólyom László az ELTÉ-n kedden