Sólyom László

Köztársasági elnököt választ az Országgyűlés
2010 június 29.   HírTV
Köztársasági elnököt választ kedden az Országgyűlés. Két jelölt közül választhatnak a képviselők. A Fidesz–KDNP Schmitt Pált, a szocialisták Balogh Andrást ajánlják államfőnek. A papírforma szerint a kormánypártok jelöltje várhatóan már a szavazás első körében megkapja a szükséges támogatást. A jelenlegi államfő Sólyom László mandátuma augusztus 5-én jár le, az új köztársasági elnök azután f...
Kilenc-tizenöt fős testület javasolhat alkotmánybírókat
2010 június 28.   Gondola
Az Alkotmánybíróság tagjaira nyolctagú jelölőbizottság helyett az Országgyűlésben képviselettel rendelkező pártok képviselőcsoportjai által jelölt, legalább kilenc és legfeljebb tizenöt képviselőből álló testület tesz javaslatot - döntött a parlament ismét a Sólyom László köztársasági elnök által visszaküldött törvényekről
Változott az alkotmánybírák választásának rendszere
2010 június 28.   HírTV
Érdemben nem módosította az Országgyűlés kormánypárti többsége hétfőn az alkotmánybírák választásának rendszerét szabályozó törvényeket, amelyeket Sólyom László köztársasági elnök küldött vissza múlt héten hétfőn a parlamentnek megfontolásra.
Kilenc-tizenöt fős testület javasolhat alkotmánybírókat
2010 június 28.   Infostart
Az Alkotmánybíróság tagjaira nyolctagú jelölőbizottság helyett az Országgyűlésben képviselettel rendelkező pártok képviselőcsoportjai által jelölt, legalább kilenc és legfeljebb tizenöt képviselőből álló testület tesz javaslatot - döntött a parlament hétfőn ismét a Sólyom László köztársasági elnök által visszaküldött törvényekről.
Aláírta Sólyom a választási eljárásról szóló törvényt
2010 június 28.   HírTV
Sólyom László köztársasági elnök aláírta a választási eljárásról szóló törvényt hétfőn. Az egy héttel ezelőtt elfogadott módosítás értelmében egyebek mellett rövidebb lesz a választási kampány időszaka és kampánycsend is csak a szavazás napján lesz.
Aláírta az államfő a választási eljárásról szóló törvényt
2010 június 28.   Gondola
Sólyom László köztársasági elnök hétfőn aláírta a választási eljárásról szóló törvényt - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal
Sólyom aláírt
2010 június 28.   Alternatív Energia
Sólyom László köztársasági elnök hétfőn aláírta a választási eljárásról szóló törvényt - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) az MTI-vel.
Választási törvény: Sólyom aláírta
2010 június 28.   Privátbankár
Sólyom László köztársasági elnök hétfőn aláírta a választási eljárásról szóló törvényt - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) az MTI-vel. Az Országgyűlés múlt hét hétfőn 257 igen és 99 nem s...
Schmitt egyetért a kormánytisztviselőkről szóló törvény visszaküldésével
2010 június 28.   Gondola
Schmitt Pál "maximálisan egyetért" azzal, hogy Sólyom László köztársasági elnök visszaküldte az Országgyűlésnek a kormánytisztviselőkről szóló törvényt
Meghallgatták Schmitt Pált a szocialisták
2010 június 28.   Infostart
Schmitt Pál tökéletesen egyetért azzal, hogy Sólyom László köztársasági elnök visszaküldte az Országgyűlésnek a kormánytisztviselőkről szóló törvényt. A Fidesz-KDNP államfőjelöltje erről az MSZP-frakció hétfői ülésén beszélt kérdésre válaszolva.
Már kedden új államfője lehet hazánknak
2010 június 27.   HírTV
Jövő héten kedden választ új köztársasági elnököt az Országgyűlés. A parlamenti képviselők két jelölt között választhatnak: a Fidesz-KDNP Schmitt Pál házelnököt, az MSZP pedig Balogh András thaiföldi nagykövetet jelöli Sólyom László utódjának.
Sólyom: az önkormányzatiság a hatalom ellensúlya
2010 június 27.   Privátbankár
Szükség van az önkormányzatokra Magyarországon, mert azok a demokrácia alapvető intézményei - mondta Sólyom László köztársasági elnök
Sólyom az önkormányzatok sokszínűségét hangsúlyozta
2010 június 27.   HírTV
Az önkormányzatok a demokrácia alapvető intézményei, melyek ellensúlyt képeznek a központi hatalommal szemben az alkotmány és a törvények keretei között – jelentette ki Sólyom László köztársasági elnök a magyar polgármesterek gödöllői világtalálkozóján.
Az önkormányzatok ellensúlyozzák a központi hatalmat
2010 június 27.   Grill Receptek
Hozzávetőleg 450 határon inneni és túli település vezetőjének részvételével kezdődött meg vasárnap Gödöllőn a Magyar Polgármesterek VIII. Világtalálkozója, amelyen Sólyom László, a köztársaság elnöke is megjelent.
Köztársasági elnököt választ jövő héten az Országgyűlés
2010 június 27.   Gondola
Köztársasági elnököt választ jövő héten az Országgyűlés, amely emellett hétfőn dönt a médiacsomag két eleméről, valamint a Sólyom László államfő által megfontolásra visszaküldött, az alkotmánybírák választásával összefüggő törvényjavaslatokról
Az LMP "szimbolikusan" köztársasági elnöknek jelöli Sólyom Lászlót
2010 június 26.   Gondola
Az LMP-frakció úgy akarja kifejezni nagyrabecsülését Sólyom László eddigi munkája iránt, hogy szimbolikusan újra köztársasági elnöknek jelöli - mondta a párt frakcióvezető-helyettese
Három jelölés érkezett a megválasztandó köztársasági elnök személyére
2010 június 25.   Gondola
Három jelölés érkezett a péntek déli határiődig a jövő kedden megválasztandó köztársasági elnök személyére: a Fidesz-KDNP Schmitt Pált, az MSZP Balogh Andrást, az LMP pedig Sólyom László jelenlegi államfőt javasolta legfőbb közjogi méltóságnak, utóbbi, a szükséges számú aláírás hiányában érvénytelen jelölés
Nem jött be az LMP-s Sólyom-akció
2010 június 25.   Alternatív Energia
Három jelölés érkezett a péntek déli határiődig a jövő kedden megválasztandó köztársasági elnök személyére: a Fidesz-KDNP Schmitt Pált, az MSZP Balogh Andrást, az LMP pedig Sólyom László jelenlegi államfőt javasolta legfőbb közjogi méltóságnak, utóbbi, a szükséges számú aláírás hiányában érvénytelen jelölés.
Schmitt Pál és Balogh András a hivatalos államfőjelölt
2010 június 25.   Infostart
Három jelölés érkezett a péntek déli határidőig a jövő kedden megválasztandó köztársasági elnök személyére: a Fidesz-KDNP Schmitt Pált, az MSZP Balogh Andrást, az LMP pedig Sólyom László jelenlegi államfőt javasolta legfőbb közjogi méltóságnak, utóbbi, a szükséges számú aláírás hiányában érvénytelen jelölés.
Magyarország folytatja az eljárást az Európai Bíróságnál + videó
2010 június 25.   ATV
Elhárították a Sólyom László szlovákiai látogatásának megtagadása kapcsán indított beadványt.

Közélet