Sólyom László

Medián: Sólyom László a legnépszerűbb politikus
2010 június 22.   Infostart
A Medián legfrissebb felmérése szerint továbbra is töretlen Sólyom László köztársasági elnök népszerűsége, és a Fidesz sem veszített támogatottságából - mondta az InfoRádiónak a Medián ügyvezető igazgatója.
Furcsállják Sólyom László vétóját
2010 június 22.   HírTV
A Nézőpont Intézet elemzése szerint több furcsasága van az államfő legújabb vétójának. Sólyom László hétfőn küldte vissza a parlamentnek megfontolásra az alkotmánybíró-jelölésről szóló alkotmánymódosítást.
Nézőpont Intézet: furcsa Sólyom László legutóbbi vétója
2010 június 22.   Infostart
Nem először küldött vissza az Országgyűlésnek megfontolásra törvényt Sólyom László, mint ahogy tette azt hétfőn az alkotmánybíró-jelölés tervezett új eljárásáról szóló alkotmánymódosítással. A mostani, harmincadik politikai vétónak azonban több furcsasága is van - állapította meg elemzésében a Nézőpont Intézet.
Nézőpont Intézet: Sólyom László különös vétója
2010 június 22.   Gondola
Az államfő furcsa vétója legfeljebb a tervezett szabályozás pontosítását szolgálja majd, alapvető átalakítását aligha.
"Sólyom az első államfő, akire az erdélyiek is büszkék lehetnek"
2010 június 22.   Kripto Akadémia
A jövendőbeli magyar államfő jelöléséről közöl kommentárt a Krónika című erdélyi napilap, amely szerint Sólyom László az első olyan köztársasági elnök, akire büszkék lehetnek az erdélyi magyarok is.
Köztársasági elnökké emelheti a Fidesz Schmitt Pált
2010 június 22.   Alternatív Energia
Orbán Viktor csütörtökön tesz javaslatot a köztársaságielnök-jelölt személyére, a Fidesz frakció pedig pénteken jelöl hivatalosan. Csaknem bizonyos, hogy a kormánypárt nem Sólyom László államfőt, öt évvel ezelőtti támogatottját jelöli a posztra, amelyre a legesélyesebb Schmitt Pál, jelenlegi házelnök.
Több sebből vérzik a Fidesz javaslata
2010 június 21.   Alternatív Energia
Sólyom László már a második fideszes törvényt dobja vissza megfontolásra az Országgyűlésnek. Az államfő indoklása szerint rossz volt a korábbi rendszer, de a benyújtott javaslat még tovább ronthat a helyzeten. Amennyiben másodjára is átmegy a javaslat a parlamenten, két embert biztosan beültethet a Fidesz a negyedik hatalmi ágként is kezelt Alkotmánybíróságba.
Sólyom újabb módosítást küldött vissza
2010 június 21.   HírTV
Újabb köztársasági elnöki vétó. Sólyom László aggályosnak tartja az alkotmánybírák jelölésének új rendjét, ezért megfontolásra visszaküldte azt a parlamentnek. Az államfő szerint a változtatás nem ad garanciát az alkotmánybírák függetlenségére. Sólyom korábban visszaküldte a kormánytisztviselők jogállásáról szóló törvényt is.
Sok hibához vezet a Fidesz kapkodása
2010 június 21.   Alternatív Energia
Az MSZP örül annak, hogy a köztársasági elnök visszaküldte megfontolásra az Országgyűlésnek az alkotmánynak, illetve az alkotmánybírósági törvénynek az alkotmánybírákat jelölő bizottság összetételére vonatkozó módosításait, mert ez mutatja, hogy Sólyom László is aggályosnak tartotta ugyanazokat a dolgokat, mint a szocialista frakció.
Sólyom visszaküldte az alkotmánybírák jelölésével kapcsolatos módosításokat
2010 június 21.   ATV
Sólyom László hétfőn visszaküldte megfontolásra az Országgyűlésnek az alkotmánynak, illetve az alkotmánybírósági törvénynek az alkotmánybírákat jelölő bizottság összetételére vonatkozó módosításait. Az államfő szerint az alkotmánybírák állításában szerepet kellene kapnia a köztársasági elnöknek és a Legfelsőbb Bíróság elnökének is.
Tölgyessy szerint Sólyom László "professzoros távolságtartásával" nem lett igazán szeretett államfő
2010 június 21.   Infostart
A lehetséges köztársasági elnökjelöltek közül egyedül Sólyom László credója világos - mondta Tölgyessy Péter a Kossuth Rádió reggeli műsorában. A politikai elemző szerint a június 29-én esedékes államfőválasztás kapcsán a kérdés az, hogy Orbán Viktor miniszterelnök olyan jelöltet választ-e, aki személyiségének erejével gyarapítja kormánya tekintélyét, vagy inkább az államfő alkalmazkodóképességét…
Sólyom visszaküldte az alkotmánybírákról szóló törvényt
2010 június 21.   Infostart
Sólyom László köztársasági elnök hétfőn visszaküldte megfontolásra az Országgyűlésnek az alkotmánynak, illetve az alkotmánybírósági törvénynek az alkotmánybírákat jelölő bizottság összetételére vonatkozó módosításait.
Az államfő visszaküldte az alkotmánybírák jelölésére vonatkozó módosításokat
2010 június 21.   Gondola
Sólyom László köztársasági elnök visszaküldte megfontolásra az Országgyűlésnek az alkotmánynak, illetve az alkotmánybírósági törvénynek az alkotmánybírákat jelölő bizottság összetételére vonatkozó módosításait
Aggódik az Alkotmánybíróság függetlenségéért Sólyom - Visszadobta a törvényt
2010 június 21.   Alternatív Energia
Sólyom László köztársasági elnök hétfőn visszaküldte megfontolásra az Országgyűlésnek az alkotmánynak, illetve az alkotmánybírósági törvénynek az alkotmánybírákat jelölő bizottság összetételére vonatkozó módosításait.
Sólyom visszadobta az alkotmánybírósági törvényt
2010 június 21.   Privátbankár
Sólyom László köztársasági elnök hétfőn visszaküldte megfontolásra az Országgyűlésnek az alkotmánynak, illetve az alkotmánybírósági törvénynek az alkotmánybírákat jelölő bizottság összetételére vonatkozó módosításait. Az államfő - aki levelében "alkotmányozó hatalomnak" nevezte az Országgyűlést - egyetért a célokkal, de a jelölés módszerével nem
A kisvárdai színházi fesztiválra látogatott Sólyom László
2010 június 19.   Blikk
A kisvárdai színházi fesztiválra látogatott Sólyom László
2010 június 19.   Gondola
A marosvásárhelyi Yorick Stúdió előadását tekintette meg Sólyom László köztársasági elnök a Magyar Színházak XXII
Sólyomnál járt Schiffer
2010 június 18.   Privátbankár
Az LMP helyzetéről, a parlamenti frakció működéséről és az elmúlt négy hét törvényhozási munkájáról beszélgetett Sólyom László és Schiffer András, miután az államfő meghívására az LMP frakcióvezetője ...
Az LMP frakcióvezetőjét fogadta Sólyom László
2010 június 18.   Gondola
Sólyom László köztársasági elnök a Sándor-palotában fogadta pénteken Schiffer Andrást, a Lehet Más a Politika (LMP) frakcióvezetőjét
Megállítható a fideszes Ab?
2010 június 17.   Alternatív Energia
Az Alkotmánybíróság léte a tét - mondta lapunknak a taláros testület egyik, névtelenséget kérő volt tagja. Ezzel arra reagált, hogy Sólyom László köztársasági elnöknek hétfőig kell eldöntenie: aláírja vagy - több politikus, illetve szakmai és civil szervezet jelzésére - normakontrollra küldi az alkotmánybírák jelöléséről szóló új törvényi szabályozást. Ha az alkotmánymódosítás életbe lép, a…

Közélet