Sólyom László

Szigorú beszéddel nyitja meg Sólyom az új Országgyűlést
2010 május 14.   Privátbankár
Megnyitotta Sólyom László államfő az Országgyűlés alakuló ülését 13 óra után néhány perccel. A képviselők a megnyitó után felállva meghallgatják a Himnuszt, majd a köztársasági elnök mond beszédet. Az MTI értesülése szerint Sólyom László a parlament tekintélye és az alkotmányos értékrend védelme érdekében "szigorú" beszédet tervez elmondani a plenáris ülés előtt
Megkezdődött az Országgyűlés alakuló ülése
2010 május 14.   HírTV
Pénteken délután Sólyom László államfő elnöklésével megkezdődött az Országgyűlés alakuló ülése. Elsőként a köztársasági elnök beszél, majd átadja az ülés elnöklését Horváth János korelnöknek.
Ma alakul meg az új Országgyűlés - hallgassa élőben az InfoRádióban!
2010 május 14.   Infostart
Ma egy órakor kezdődik az új összetételű Országgyűlés alakuló ülése. Az InfoRádió élőben közvetíti Sólyom László köztársasági elnöknek, majd Schmitt Pál, az Országgyűlés elnökének, Bajnai Gordon leköszönő kormányfőnek és Orbán Viktor miniszterelnöknek a beszédét.
Ma alakul meg az új Országgyűlés
2010 május 14.   Gondola
Ma alakul meg az új összetételű Országgyűlés, amelynek ülését Sólyom László köztársasági elnök nyitja meg
Megalakul az új Országgyűlés
2010 május 14.   HírTV
Ma megalakul az új Országgyűlés és megszűnik a Bajnai-kabinet megbízatása. Az ülésnapot a parlamentbe jutott pártok előzetes megegyezése szerint Sólyom László köztársasági elnök nyitja meg. A rendőrség kötélkordonnal zárta le a Kossuth teret.
Sólyom László nyitja meg az új országgyűlést
2010 május 14.   Alternatív Energia
Ma alakul meg az új összetételű Országgyűlés, amelynek ülését Sólyom László köztársasági elnök nyitja meg.
Sólyom László elvárja, hogy ne sértsenek jogot az alakuló ülésen
2010 május 12.   ATV
Vona gárda egyenruhában akar menni.
Sólyom: jó diákhoz jó iskola kell
2010 május 12.   Privátbankár
Sólyom László szerint a tehetséggondozás az egyetemeknek is kiemelt feladata, ahhoz azonban, hogy jó hallgatók legyenek, jó gimnáziumok és még inkább jó általános iskolák kellenek. A köztársasági e...
Sólyom-beszéddel kezdődik az Országgyűlés alakuló ülése
2010 május 12.   HírTV
Sólyom László köztársasági elnök beszédével kezdődik az Országgyűlés alakuló ülése péntek délután 13 órakor. Az ülésen felszólal még Bajnai Gordon leköszönő miniszterelnök és kormányfőjelöltként Orbán Viktor is.
Sólyom: a tehetséggondozás az egyetemek kiemelt feladata
2010 május 12.   Gondola
Sólyom László szerint a tehetséggondozás az egyetemeknek is kiemelt feladata, ahhoz azonban, hogy jó hallgatók legyenek, jó gimnáziumok és még inkább jó általános iskolák kellenek
Lendvai Sólyom László fellépését kéri Vona Gábor öltözete miatt
2010 május 11.   Gondola
Lendvai Ildikó arra kéri Sólyom Lászlót, figyelmeztesse a magyar demokrácia írott és íratlan szabályainak tiszteletben tartására az Országgyűlés alakuló ülésén a betiltott Magyar Gárda egyenruhájára emlékeztető öltözetben megjelenni kívánó jobbikos képviselőket
Pénteken megalakulhat az új Országgyűlés
2010 május 10.   HírTV
Nincs csúszás, a köztársasági elnök által eredetileg tervezett időpontban állhat fel az új Országgyűlés. Sólyom László május 14-re, péntek 13 órára hívta össze a parlament alakuló ülését, miután véglegessé vált az országgyűlési választások végeredménye.
Pénteken alakul meg az új parlament
2010 május 10.   Portfolio
Május 14-én 13 órára hívta össze Sólyom László köztársasági elnök az Országgyűlés alakuló ülését - ismertette a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) az államfő hétfői határozatát az MTI-vel. Hétfőn...
Jogerős a választás eredménye
2010 május 10.   Alternatív Energia
Május 14-én 13 órára hívta össze Sólyom László köztársasági elnök az Országgyűlés alakuló ülését - ismertette a Köztársasági Elnöki Hivatal az államfő hétfői határozatát.
Sólyom László május 14-ére hívta össze az Országgyűlés alakuló ülését
2010 május 10.   Gondola
Május 14-én 13 órára hívta össze Sólyom László köztársasági elnök az Országgyűlés alakuló ülését - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal hétfőn az MTI-vel
Pénteken megalakul az új Országgyűlés!
2010 május 10.   Privátbankár
Május 14-én 13 órára hívta össze Sólyom László köztársasági elnök az Országgyűlés alakuló ülését - ismertette a Köztársasági Elnöki Hivatal az államfő határozatát
Sólyom László május 14-ére hívta össze az Országgyűlés alakuló ülését
2010 május 10.   Infostart
Május 14-én 13 órára hívta össze Sólyom László köztársasági elnök az Országgyűlés alakuló ülését - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal.
Sólyom, Bajnai és Orbán is felszólal az Országgyűlés alakuló ülésén
2010 május 8.   Gondola
Sólyom László köztársasági elnök beszédével kezdődik a tervek szerint az új Országgyűlés alakuló ülése a parlamentbe jutott pártok pénteki budapesti egyeztetésén elfogadott napirend szerint
Sólyom nyitja meg az Országgyűlés alakuló ülését
2010 május 7.   HírTV
Sólyom László köztársasági elnök beszéde nyitja meg az új Országgyűlés alakuló ülését. A május 14-én 13 órára tervezett ülésen a frakciók megalakítása után a képviselők titkos szavazáson választják meg a Parlament tisztségviselőit. Ezután beszédet mond az új házelnök, a Fidesz Schmitt Pált jelölte erre a posztra.
Sólyom, Schmitt, Bajnai, Orbán is felszólal az Országgyűlés alakuló ülésén
2010 május 7.   Alternatív Energia
Sólyom László köztársasági elnök beszédével kezdődik a tervek szerint az új Országgyűlés alakuló ülése a parlamentbe jutott pártok pénteki budapesti egyeztetésén elfogadott napirend szerint.

Közélet