Sólyom László

Meghalt Sólyom László
2023 október 8.   naphire.hu
Meghalt Sólyom László volt köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság első elnöke, akadémikus, egyetemi tanár vasárnap – tudatta a volt köztársasági elnök titkársága az MTI-vel.
Meghalt Sólyom László volt köztársasági elnök
2023 október 8.   Nyugati Fény
81 éves volt.
Elhunyt Sólyom László
2023 október 8.   Blikk
Meghalt Sólyom László volt köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság első elnöke, akadémikus, egyetemi tanár vasárnap – tudatta a volt köztársasági elnök titkársága az MTI-vel.
Meghalt Sólyom László
2023 október 8.   444.hu
A volt köztársasági elnök 81 éves volt.
Meghalt Sólyom László
2023 október 8.   Magyar Nemzet
Az egykori köztársasági elnök 81 éves volt.
Meghalt Sólyom László volt köztársasági elnök
2023 október 8.   Telex
Jogászprofesszorként az MTA tagja volt, a rendszerváltás után az Alkotmánybíróság első elnökének nevezték ki. 2005-ben választották köztársasági elnöknek öt évre, az utóbbi években visszavonult a közélettől. 81 évesen, hosszú betegség után hunyt el.
Elhunyt Sólyom László köztársasági elnök
2023 október 8.   vg.hu
A politikus, jogtudós nyolcvanegy évet élt.
Elhunyt Sólyom László volt köztársasági elnök
2023 október 8.   hirado.hu
Életének nyolcvankettedik évében elhunyt Sólyom László jogtudós, az Alkotmánybíróság első elnöke, 2005 és 2010 között Magyarország köztársasági elnöke.
Meghalt Sólyom László volt köztársasági elnök
2023 október 8.   ATV
Életének nyolcvankettedik évében elhunyt Sólyom László jogtudós, az Alkotmánybíróság első elnöke, 2005 és 2010 között Magyarország köztársasági elnöke - tudatta a volt köztársasági elnök titkársága az MTI-vel.
Elhunyt Sólyom László volt köztársasági elnök
2023 október 8.   Menedzsment Fórum
Vasárnap érte a halál, 81 éves volt. A Sándor-palotánál félárbócra eresztették a nemzeti zászlót.
Elhunyt Sólyom László
2023 október 8.   Mandiner
A volt köztársasági elnök 81 éves volt.
Elhunyt Sólyom László
2023 október 8.   BorsOnline
Meghalt Sólyom László volt köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság első elnöke, akadémikus, egyetemi tanár vasárnap - tudatta a volt köztársasági elnök titkársága az Mti-vel.
Elhunyt Sólyom László
2023 október 8.   Portfolio
Meghalt Sólyom László volt köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság első elnöke, akadémikus, egyetemi tanár vasárnap - tudatta a volt köztársasági elnök titkársága az MTI-vel.
Elhunyt Sólyom László
2023 október 8.   Infostart
Meghalt Sólyom László volt köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság első elnöke, akadémikus, egyetemi tanár vasárnap - tudatta a volt köztársasági elnök titkársága az MTI-vel.
Gábor György: Köztársasági elnököt támadni szigorúan tilos!
2023 április 13.   Mandiner
Nagy szerencsém, hogy engem még Sólyom László köztársasági elnök nevezett ki egyetemi tanárnak.
Sólyom László volt államfőként, 81 évesen is állva buszozik
2023 január 16.   AC News
Az egykori köztársasági elnök testőr nélkül intézi a városban a dolgát.
Buszon fotóztuk le a régen nem látott egykori államfőt: nem adták át a helyet a 81 éves Sólyom Lászlónak
2023 január 16.   Blikk
Köszöni jól van, és 81 éves korában is remek kondíciónak örvend, állva utazik a 21-es buszon Sólyom László, korábbi köztársasági elnök. Se testőr, se kíséret, egy fiatalemberrel, bizonyára egy jó ismerősével beszélgetett, miközben lefotózta a Blikk szemfüles olvasója a vélhetően hazafelé tartó egykori politikust.
Így vétóztak eddig államfőink a rendszerváltástól kezdve
2023 január 8.   Mandiner
A csúcstartó Sólyom László, de Áder János is „kihúzhatja magát”. Göncz Árpád két elnöki ciklusának tíz éve alatt csupán tíz törvényt vétózott meg.
Gréczy Zsolt: Hova tűnt Sólyom László?
2022 november 4.   Mandiner
Neki mindez rendben van?
Sólyom László hallgatása
2021 december 1.   Magyar Nemzet
Az Alkotmánybíróság döntése az igazságtétel lehetőségét kizárta, hiszen olyanok is büntetlenül megúszták, akik kommunista vezetőként embereket tettek tönkre.

Közélet