-
Megkezdődött a választókörzetek évi rendes felülvizsgálata
2010 január 9.
Gondola
-
Bár Sólyom László köztársasági elnök még nem írta ki az országgyűlési választás időpontját, a szakapparátus már megkezdte a felkészülést a választás lebonyolítására. A jegyzők januárban...
-
Példa nélküli! Magánszemély jelentette fel Sólyomot
2010 január 8.
Alternatív Energia
-
Hivatali visszaélés bűntette és bűnpártolás vétsége gyanújával feljelentette Sólyom László köztársasági elnököt egy magánszemély. A feljelentést már elbírálta a Központi Nyomozó Főügyészség, de a határozat még nem nyilvános. A Legfőbb Ügyészség december közepén küldte el a magánszemély feljelentését elbírálásra a Központi Nyomozó Főügyészségnek. Utóbbi vezetője, Keresztes Imre főügyész lapunknak…
-
Sólyom László nem hívja össze a nemzeti csúcsot
2010 január 8.
Alternatív Energia
-
Az államfő nem hívja össze a nemzeti csúcsot - derült ki a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) főosztályvezetőjének az MDF elnökéhez írt leveléből.
-
Sólyom munkássága: túlbuzgóságról van szó?
2010 január 8.
Alternatív Energia
-
Túlbuzgóságról van szó, vagy csak az alkotmányt jól ismerő államfő vigyázó tekintetéről? Sólyom László hivatalba lépése óta eddig 14 alkalommal fordult az Alkotmánybírósághoz (Ab) – legutóbb éppen a hét elején –, illetve 26-szor küldte vissza a parlamentbe az általa politikailag kifogásolt, de a Ház által korábban már elfogadott jogszabályokat. Az Alkotmánybíróság eddig ahányszor csak állást…
-
Sólyom munkája: túlbuzgóságról van szó?
2010 január 7.
Alternatív Energia
-
Túlbuzgóságról van szó, vagy csak az alkotmányt jól ismerő államfő vigyázó tekintetéről? Sólyom László hivatalba lépése óta eddig 14 alkalommal fordult az Alkotmánybírósághoz (Ab), - legutóbb éppen a hét elején -, illetve 26-szor küldte vissza a parlamentbe az általa politikailag kifogásolt, de a Ház által korábban már elfogadott jogszabályokat. Az Alkotmánybíróság eddig ahányszor csak állást…
-
Nyugdíj: Sólyom László bolhából csinált elefántot
2010 január 7.
Portfolio
-
A köztársasági elnök élt alkotmányos vétójogával, a régóta várt, bár nem kevés vitát kavaró reformról szóló törvénynek meg könnyen lehet, hogy lőttek. Nagyjából így lehet összefoglalni az aktuális...
-
Az államfő nem hívja össze a nemzeti csúcsot
2010 január 6.
Privátbankár
-
Ismét a nemzeti csúcs összehívását kéri a miniszterelnöktől Dávid Ibolya Bajnai Gordontól, azonban Bajnai szerint ez Sólyom László feladata - közölte a kormányszóvivő
-
A magánnyugdíjat nem fenyegeti a 2013-as határidő
2010 január 6.
Portfolio
-
Sólyom László egyelőre nem írta alá a magánnyugdíjról szóló törvényt, azt az Alkotmánybíróságnak küldte el normakontrollra, Matits Ágnes független szakértő szerint ez a lépés egyáltalán nem...
-
Heves vitát kavart az államfő vétója
2010 január 6.
Alternatív Energia
-
A kétharmados támogatottság hiányával indokolta Sólyom László köztársasági elnök, hogy véleményezésre küldte az Alkotmánybíróságnak (Ab) a közoktatási törvény módosításáról szóló, decemberben elfogadott jogszabályt. Döntéséről az alkotmányjogászok nézetei különböznek, az iskolaigazgatói kinevezések kérdéséről pedig a szakpolitika vitatkozik. A kormánypárti politikusok szerint a pedagógusok és…
-
Hamarosan belekezd az igazi kampányba a Fidesz és az MSZP
2010 január 5.
Infostart
-
A háttérben már szinte teljesen készen áll a két nagy párt az áprilisban esedékes országgyűlési választásokra, a szavazók számára pedig két héten belül válhat láthatóvá a kampány. Az InfoRádió úgy tudja, hogy Sólyom László köztársasági elnök január végén jelenti be a választás időpontját.
-
Sólyom László nem hívja össze a nemzeti csúcsot
2010 január 5.
Gondola
-
Sólyom László köztársasági elnök a tavaszi választások előtt nem látja értelmét az MDF által kezdeményezett nemzeti csúcs összehívásának - mondta a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője...
-
Sólyom László nem hívja össze a nemzeti csúcsot
2010 január 5.
Alternatív Energia
-
Sólyom László köztársasági elnök a tavaszi választások előtt nem látja értelmét az MDF által kezdeményezett nemzeti csúcs összehívásának - mondta el a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője az MR1 Kossuth Rádió, Krónika című műsorának kedden.
-
Az Alkotmánybíróság tárgyalja a közoktatási törvény módosítását
2010 január 5.
HírTV
-
Ugyan a közoktatási törvény módosítását egyszerű többséggel elfogadták 2009. december 18-án, a kérdésben érintett önkormányzati törvény megújításához szükséges kétharmados többséget nem sikerült elérni. A törvénymódosítás miatt a Fidesz alkotmányossági aggályokat vetett fel, Sólyom László államfő pedig a kétharmados többség hiánya miatt január 4-én Alkotmánybírósághoz fordult - olvasható az MTI…
-
Sólyom Lászlóhoz fordul a Jobbik!
2010 január 5.
Alternatív Energia
-
Sólyom László köztársasági elnökhöz fordul a Jobbik, mert diszkriminációnak tartják Bajnai Gordon kormányfőnek azt a kijelentését, amely szerint a választások előtt a demokratikus pártok beletekinthetnek az ország pénzügyi helyzetébe, de a Jobbik nem, mert a miniszterelnök őket nem tartja demokratikus erőnek.
-
A köztársasági elnökhöz fordul a Jobbik
2010 január 4.
HírTV
-
Sólyom László köztársasági elnök állásfoglalását várja a Jobbik, mert a pártnál diszkriminációnak tartják Bajnai Gordon miniszterelnök azon kijelentését, amely szerint a választások előtt a demokratikus pártok betekinthetnek az ország pénzügyi helyzetébe, de a Jobbik - mivel az nem demokratikus erő - nem.
-
Sólyom Lászlóhoz fordul Bajnai Gordon kijelentése miatt a Jobbik
2010 január 4.
Gondola
-
Sólyom László köztársasági elnökhöz fordul a Jobbik, mert diszkriminációnak tartják Bajnai Gordon kormányfőnek azt a kijelentését, amely szerint a választások előtt a demokratikus pártok...
-
A Jobbik szerint Bajnai „a szennyesét takargatja”
2010 január 4.
Metropol
-
Sólyom László köztársasági elnökhöz fordul a Jobbik, mert diszkriminációnak tartják Bajnai Gordon kormányfőnek azt a kijelentését, amely szerint a választások előtt a demokratikus pártok beletekinthetnek az ország pénzügyi helyzetébe, de a Jobbik nem, mert a miniszterelnök őket nem tartja demokratikus erőnek.
-
Sólyom Lászlóhoz fordul a Jobbik!
2010 január 4.
Alternatív Energia
-
Sólyom László köztársasági elnökhöz fordul a Jobbik, mert diszkriminációnak tartják Bajnai Gordon kormányfőnek azt a kijelentését, amely szerint a választások előtt a demokratikus pártok beletekinthetnek az ország pénzügyi helyzetébe, de a Jobbik nem, mert a miniszterelnök őket nem tartja demokratikus erőnek.
-
Fidesz-KDNP: a kormány el akarta lopni az emberek nyugdíját
2010 január 4.
Alternatív Energia
-
A Fidesz-KDNP szerint a magánnyugdíj-pénztárak privatizációjával a kormány el akarta lopni az emberek befektetéseit, nyugdíját. Soltész Miklós ezt arra reagálva mondta hétfői sajtótájékoztatóján, hogy Sólyom László államfő az Alkotmánybírósághoz fordult a magánnyugdíjról szóló törvény miatt.
-
Az államfő az Alkotmánybírósághoz fordult két törvény miatt
2010 január 4.
Gondola
-
Sólyom László köztársasági elnök megküldte az Alkotmánybíróságnak véleményezésre a magánnyugdíjról és intézményeiről szóló törvényt, valamint a közoktatási törvény módosításáról szóló jogszabályt...