-
Nem ereszti a törvény
2011 október 26.
Alternatív Energia
-
Bár már a Legfelsőbb Bíróság is lezárta korábban Tasnádi Péter önbíráskodási ügyét, az emiatt először 2002-ben elítélt vállalkozónak a régi ügy miatt tegnap ismét bíróság elé kellett állnia, amely azonban felfüggesztette a pert, mivel egy másik megye eljárása érinti ezt az ügyet is. Ez pedig valamiért nem derült ki a tárgyalás kitűzése előtt. Tasnádit folyamatosan a "közelében" tartja az…
-
Házi őrizetbe helyezték Tasnádi Pétert
2011 október 24.
Alternatív Energia
-
Súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntettének kísérlete miatt a Pesti Központi Kerületi Bíróság egy hónapra házi őrizetbe helyezte Tasnádi Pétert.
-
Házi őrizetben Tasnádi Péter
2011 október 24.
Metropol
-
Súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntettének kísérlete miatt a Pesti Központi Kerületi Bíróság egy hónapra házi őrizetbe helyezte Tasnádi Pétert.
-
Elrendelték Tasnádi házi őrizetét
2011 október 22.
HírTV
-
Elrendelte a Pesti Központi Kerületi Bíróság a súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolással gyanúsított Tasnádi Péter házi őrizetét.
-
Újra bíróság elé áll Tasnádi
2011 október 21.
Blikk
-
Tasnádi Péter, az erőszakos bűncselekmények miatt indult büntetőügyeiről elhíresült vállalkozó egy alkalommal azért úszta meg a hosszabb börtönbüntetést, mert megvesztegette az elméjéről szakvéleményt készítő szakértőt. Hosszú ideig nem lehetett ezzel mit kezdeni, de jövő héten újra bíróság elé áll emiatt, arról nem is beszélve, hogy az NNI csütörtökön újra bevitte zsarolásért.
-
Tasnádi újra őrizetben
2011 október 20.
HírTV
-
A rendőrség csütörtökön ismét őrizetbe vette Tasnádi Pétert és előterjesztést tesz a férfi előzetes letartóztatására.
-
Ismét őrizetbe vették Tasnádit
2011 október 20.
ATV
-
A rendőrség csütörtökön ismét őrizetbe vette Tasnádi Pétert és előterjesztést tesz a férfi előzetes letartóztatására.
-
Tasnádi Pétert ismét őrizetbe vették
2011 október 20.
Alternatív Energia
-
A rendőrség csütörtökön ismét őrizetbe vette Tasnádi Pétert és előterjesztést tesz a férfi előzetes letartóztatására.
-
Tasnádi Péter ismét őrizetben
2011 október 20.
Metropol
-
A rendőrség csütörtökön ismét őrizetbe vette Tasnádi Pétert és előterjesztést tesz a férfi előzetes letartóztatására. Az ügy részleteiről az NNI a nyomozás érdekére hivatkozva későbbre ígért tájékoztatást.
-
Ismét őrizetbe vették Tasnádi Pétert
2011 október 20.
Infostart
-
A rendőrség csütörtökön ismét őrizetbe vette Tasnádi Pétert és előterjesztést tesz a férfi előzetes letartóztatására.
-
Megszüntették Tasnádi előzetes letartóztatását
2011 szeptember 21.
ATV
-
Megszüntette Tasnádi Péter előzetes letartóztatását és lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el vele szemben szerdán a Pesti Központi Kerületi Bíróság.
-
Kisebb incidens volt Tasnádi tárgyalásán
2011 szeptember 21.
HírTV
-
Lakhelyelhagyási tilalomra mérsékelte szerdán a Pesti Központi Kerületi Bíróság Tasnádi Péter előzetes letartóztatását az ellene önbíráskodás és egyéb bűncselekmények miatt májusban indult büntetőperben. A vádlott elleni eljárás bizonyítási szakasza a vége felé tart, így a bíróság szerint indokolt az enyhébb kényszerintézkedés. Tasnádit a határozat ellenére nem akarta elengedni az őt szállító…
-
Tasnádit a II. kerületben csípték meg
2011 augusztus 4.
HírTV
-
A Híradó.hu az MTI Hírcentrum tudósítójától úgy értesült, hogy Tasnádi Pétert a rendőrök nem találták otthon, majd ezután a II. kerületben fogták el.
-
Ismét őrizetbe vették Tasnádi Pétert
2011 augusztus 4.
Alternatív Energia
-
A rendőrök nem találták otthon a lakhelyelhagyási tilalom alatt álló Tasnádi Pétert, ám később a II. kerületben elfogták és hamarosan visszaviszik a Nagy Ignác utcai börtönbe - értesült az MTI Hírcentrum tudósítója.
-
Ismét őrizetbe vették Tasnádi Pétert
2011 augusztus 4.
Metropol
-
A rendőrök nem találták otthon a lakhelyelhagyási tilalom alatt álló Tasnádi Pétert, ám később a II. kerületben elfogták és hamarosan visszaviszik a Nagy Ignác utcai börtönbe.
-
Ismét őrizetbe vették Tasnádi Pétert
2011 augusztus 4.
Blikk
-
A rendőrök nem találták otthon a lakhelyelhagyási tilalom alatt álló Tasnádi Pétert, ám később a II. kerületben elfogták és hamarosan visszaviszik a Nagy Ignác utcai börtönbe - értesült az MTI Hírcentrum tudósítója.
-
Megszüntették Tasnádi előzetes letartóztatását
2011 július 13.
HírTV
-
A Pesti Központi Kerületi Bíróság nem jogerősen megszüntette Tasnádi Péter előzetes letartóztatását, és lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el szerdán önbíráskodás és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyében.
-
Megszüntették Tasnádi Péter előzetes letartóztatását
2011 július 13.
ProfitLine