Tasnádi Péter

Vesztegetés miatt nyomoznak Tasnádi elmeorvosi vizsgálata ügyében
2007 december 18.   Infostart
Vesztegetés gyanúja miatt nyomozást indított az ügyészség Tasnádi Péter üzletember elmeszakértői vizsgálatával kapcsolatban. Az ügynek egyelőre nincs gyanúsítottja.
Tasnádi elmeállapota: vesztegetés miatt nyomoznak
2007 december 18.   HírTV
Vesztegetés miatt ismeretlen tettes ellen nyomozást indított a Budapesti Nyomozó Ügyészség a bűnszervezetben elkövetett bűncselekményekkel vádolt Tasnádi Péter elmeszakértői vizsgálatával összefüggésben – erősítette meg Morvai Attila, a Fővárosi Főügyészség szóvivője.
Karácsonyi lapok helyett jótékonyság
2007 november 30.   Alternatív Energia
Kiemelt figyelmet szentelnek a rászorulók karácsonyi támogatásának és a hajléktalanok téli ellátásának Pécsett, ahol az önkormányzat idén a karácsonyi üdvözlőlapokra szánt pénzt is jótékony célokra fordítja - mondta a baranyai megyeszékhely szocialista polgármestere pénteken sajtótájékoztatón. Ételosztás lesz, de a hagyományoktól eltérően elmarad az év végi ünnepek előtti nyilvános csomagosztás.…
Lemondott Méhes Márton művészeti igazgató
2007 november 23.   Gondola
Méhes Márton, a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa program művészeti igazgatója pénteken benyújtotta lemondását Tasnádi Péter polgármesternek. Ezt maga Méhes Márton közölte az MTI-vel.
EKF - Lemondott Méhes Márton művészeti igazgató
2007 november 23.   Infostart
Méhes Márton, a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa program művészeti igazgatója pénteken benyújtotta lemondását Tasnádi Péter polgármesternek. Ezt maga Méhes Márton közölte az MTI-vel.
Gyorshír! Lemondott Méhes Márton!
2007 november 23.   Spa Trend Online
Méhes Márton, a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa program művészeti igazgatója pénteken benyújtotta lemondását Tasnádi Péter polgármesternek. Ezt maga Méhes Márton közölte.
"Gépkoldusok" a kéregetők helyett Pécsett
2007 november 20.   Privátbankár
Köztéri adománygyűjtő automaták felállítását fontolgatják Pécsett, hogy kevesebb kéregető zaklassa az állampolgárokat - írja az Új Dunántúli Napló. Az ötletgazda, Tasnádi Péter polgármester elmond...
A Tasnádi-perben 2:1-re javított az ügyészség (+videó)
2007 november 14.   HírTV
A vádhatóság kérésére kirendelt elmeszakértő nem állapított meg kóros elváltozást Tasnádi Péternél, aki eszerint tisztában volt a terhére rótt bűncselekmények következményeivel. Két korábbi szakvélemény ennek ellenkezőjét állapította meg.
Magyar Nemzet: Tasnádi beszámítható?
2007 november 13.   Gondola
A Fővárosi Bíróságon szerdán ismertetendő szakvélemény megállapításai miatt "gondban lesznek" a Tasnádi Pétert korábban közepesen beszámíthatatlannak minősítő szakértők; a bűnszervezetben...
Tasnádi egyáltalán nem kóros elmeállapotú?
2007 november 13.   HírTV
Gondban lesznek a Tasnádi Pétert közepesen beszámíthatatlannak minősítő szakértők, ugyanis az egykori vállalkozó egyáltalán nem kóros elmeállapotú – derül ki abból a szakvéleményből, amelyet szerdán ismertetnek a Fővárosi Bíróságon.
Tasnádi ügyében bajban van a védelem?
2007 november 13.   Infostart
Gondban lesznek a Tasnádi Pétert közepesen beszámíthatatlannak minősítő szakértők, ugyanis az egykori vállalkozó egyáltalán nem kóros elmeállapotú - derül ki abból a szakvéleményből, amelyet holnap ismertetnek a Fővárosi Bíróságon.
A pécsi polgármester lánya nem kapott támogatást a várostól
2007 október 1.   Alternatív Energia
Nem kapott anyagi támogatást a 2010-es pécsi Európa Kulturális Fővárosa programot irányító Pécs2010 Menedzsment Központtól az Üres Tér Társulat, mert annak producere Tasnádi Zsófia, Tasnádi Péter pécsi polgármester lánya - írta hétfőn az Új Dunántúli Napló.
Toller körzetének továbbra sincs országgyűlési képviselője
2007 szeptember 10.   HírTV
Tárgyalást kezdeményezett múlt héten Toller László mandátumáról a Fidesz dél-dunántúli regionális igazgatója. Bánki Erik hétfőn egyeztet Tasnádi Péter pécsi polgármesterrel, az MSZP Baranya Megyei Területi Szövetségének elnökével - mondta a Független Hírügynökségnek az ellenzéki politikus.
Tasnádi Péter mégis beszámítható?
2007 szeptember 6.   Blikk
Magyarország - Ugyanaz a szakértő homlokegyenest más szakvéleményt formált Tasnádi Péter elmeállapotáról: egyszer beszámíthatónak, másszor pedig közepesen korlátozottnak minősítette - írja a HVG.
"A Fidesz felfedezte a kanálban a mélyedést, és megpróbálja sajátjaként eladni"
2007 augusztus 16.   Alternatív Energia
A baranyai szocialistákat megdöbbentette a Fidesz-KDNP többségű megyei önkormányzatnak a pécsi tüdőszanatórium értékesítésére vonatkozó terve, a jobboldali pártok két évvel ezelőtt ugyanis még hevesen tiltakoztak az akkori MSZP-s vezetés hasonló elképzelései ellen - mondta a szocialisták megyei elnöke csütörtökön. "Úgy tűnik, a Fidesz felfedezte a kanálban a mélyedést, és azt most megpróbálja…
Daróczy: Nem fontos, melyik jelenlegi miniszter a barátja a "magyar keresztapának"
2007 augusztus 13.   HírTV
Nem tartja fontosnak a kormány, hogy Tasnádi Péternek melyik jelenlegi miniszter a barátja, akivel a Normafánál találkoztgatott. Daróczy Dávid szerint a kormány szempontjából nem fontos, hogy a „magyar keresztapa" a Gyurcsány-kormány egyik miniszterével jó viszonyban volt.
Tasnádi Péter szabadlábon
2007 július 17.   Blikk
Három év után lekerült a bilincs Tasnádi Péter (57) csuklójáról.
Tasnádi Péter házi őrizetben
2007 július 16.   Infostart
Megszüntették Tasnádi Péter előzetes letartóztatását. A Fővárosi Bíróság házi őrizetbe helyezte a súlyos testi sértéssel és gyilkosságra való felbujtással vádolt vállalkozót.
A Fővárosi Bíróság házi őrizetbe helyezte Tasnádit
2007 július 16.   HírTV
Hétfőn házi őrizetbe helyezte a Fővárosi Bíróság Tasnádi Pétert. Az eddig előzetes letartóztatásban lévő Tasnádiról korábban két elmeorvosi szakértő is azt állapította meg, hogy évek óta csak közepesen beszámítható.
Megszüntették Tasnádi Péter és társa előzetes letartóztatását
2007 július 16.   Gondola
A Fővárosi Bíróság megszüntette Tasnádi Péter vállalkozó és társa Korbel István előzetes letartóztatását, illetve elrendelte a két vádlott házi őrizetbe vételét. A végzést Kalina József bíró...

Közélet