Ujhelyi István

Ujhelyi István: Orbán aláírta Brüsszelben, ami ellen itthon tiltakozik
2022 június 26.   Mandiner
Most a sikamlós kétkulacsosság mellett konkrét hazugságon érhető a kormányfő.
Ujhelyi István: Hazug és Európa-ellenes határozatot készül elfogadni a fideszes kétharmad
2022 június 23.   Mandiner
A kormánypárti hazugságvonaton úgy látszik, nincs vészfék.
Ujhelyi István szerint a vétó miatt a partvonalon túlra szorulhat Magyarország
2022 június 19.   ATV
A magyar miniszterelnök miatt indult uniós petíció, ami eltörölné a vétó lehetőségét. Legutóbb a globális minimumadó bevezetését akasztotta meg a kabinet az Európai Unióban. A nemzetközi jogász szerint a petíciónak nincs nagy jelentősége, az MSZP-s Ujhelyi István azonban úgy véli, hogy a vétó miatt a partvonalon túlra szorulhat Magyarország. Szijjá
Ujhelyi István: Társadalmi vitára van szükség a négynapos munkahétről
2022 június 19.   ATV
Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője nyílt levélben szólított fel a diskurzus megkezdésére.
Ujhelyi István: Horn Gyula kilenc évvel ezelőtt, ezen a napon hunyt el
2022 június 19.   Mandiner
Cölöpjei ma is állnak és erős támasztékot adnak a százharminc éves magyar szociáldemokrácia alapjainak.
Navracsics Tibor nem lesz elég, az uniós pénzek 70 százalékát biztosan bukni fogja Magyarország?
2022 június 18.   Privátbankár
Ujhelyi István szerint ha nem áll elő új tervvel az Orbán-kormány, akkor az uniós támogatások jó része el fog veszni.
Ujhelyi István találkozót kezdeményez Navracsics Tiborral
2022 június 18.   Demokrata
A szocialista EP-képviselő találkozót kezdeményez a területfejlesztési miniszterrel az uniós forrásokról.
Ujhelyi István: bár Navracsics Tibor felkészült diplomata, göröngyös még az út a megegyezésig Brüsszelben
2022 június 17.   Blikk
A szocialista európai parlamenti képviselőt Navracsics Tibor területfejlesztésért és az uniós források felhasználásáért felelős miniszter brüsszeli egyeztetéséről érkezett hírekről kérdeztük.
Ujhelyi István: Megemelték Orbán fizetését, mert alacsonynak számított az EU-ban
2022 június 16.   Mandiner
Bezzeg a tanárok fizetését nem akarják felhozni európai szintre….
Ujhelyi István: Micsoooda!
2022 június 15.   Mandiner
Ez a magyar csoda!
Ujhelyi István: A norvég alappal kapcsolatban a kormány a „minél rosszabb, annál jobb” álláspontot képviseli
2022 június 14.   Mandiner
Pedig lenne mire elkölteni ezt pénzt. Nagyon is.
Pilhál György: Sok volt a „harangszó”
2022 június 13.   Mandiner
Elképesztő vákuum lehet Ujhelyi István fejében.
Bognár Zsolt: Minden út Kádár János szocialista keltetőjébe vezet
2022 június 13.   Mandiner
Horn Gyula, Medgyessy, Gyurcsány, Ujhelyi István, Mesterházy Attila, Donáth Anna, Fekete-Győr.
Sok volt a „harangszó”
2022 június 13.   Magyar Nemzet
Meghökkentő ötlettel állt elő az ellenzék áprilisi zakója után Ujhelyi István szocialista EP-képviselő.
Ujhelyi István: Az Európai Unió előre megy, a Fidesz meg hátra
2022 június 12.   Mandiner
Vészhelyzetben, szankciók kivetésekor az egyhangúság helyett legyen elég a minősített többség, z Európai Parlament kapjon jogszabály-kezdeményezési, módosítási és visszavonási jogkört.
Ujhelyi István meghirdette új mozgalmát, az Esély-köröket
2022 június 12.   Mandiner
„Az a cél, hogy sok száz ilyen kis kör jöjjön létre” – fogalmazott a szocialista politikus.
Ujhelyi István: Európai minimálbér: ne kergessünk délibábot!
2022 június 7.   Mandiner
Ne vezessük félre a több pénzre váró magyar embereket.
Ujhelyi István: Válságalapok: ennek is pazarlás lesz a vége?
2022 június 5.   Mandiner
Ez nem válságkezelés, ez pénzszórás.
Ujhelyi: „Hajrá Németh Szilárd!”
2022 június 1.   ATV
A politikus ahhoz kíván sok sikert Némethnek, hogy „fogadják be és mielőbb valósítsák meg” az MSZP szakértői által készített, Ujhelyi István „örök rezsicsökkentésről” szóló javaslatcsomagját, de kiemeli: ha Németh Szilárd kíváncsi ezekre, „akkor megtalálja.”
MSZP-s dicséret érkezett Orbán Viktor bejelentésére
2022 május 31.   Infostart
„Ráadásul megteremti Magyarországon az »örök rezsicsökkentés« lehetőségét, amit ki is fogunk követelni a kormánytól” – reagált kedd reggeli videóüzenetében Ujhelyi István.

Közélet