-
Ügyészségi nyomozást sürget az érpataki polgármester ellen a DK
2014 augusztus 5.
hirado.hu
-
Érpatak polgármestere nyilvánosan, hóhér segítségével kötél általi halálra ítélte Izrael mai vezetőit - fogalmazott Vadai Ágnes.
-
Kenedi János nem hisz a volt kormányfőnek
2014 július 26.
ATV
-
Az egykori állambiztonsági múlt feltárását végző bizottság elnöke nem hiszi el Németh Miklósnak, hogy létezik Moszkvában egy teljes ügynöklista. Kenedi János azt mondta Híradónknak: a mágnesszalagokra történő adatrögzítéskor nem találkozott ezzel az információval, márpedig nyoma kell legyen annak, ha a szovjet titkosszolgálat kivitt innen iratokat – illetve, ha a magyar kormány ilyet átadott.…
-
DK: Lázár János is érti az őszödi beszéd igazságát
2014 július 25.
hirado.hu
-
Vadai Ágnes reméli, hogy hamarosan a jobboldalon is egyre többen belátják "őszöd igazságát".
-
Vadai: A kormányban mindig van felelős, úgy hívják, hogy Valaki
2014 július 23.
ATV
-
Az Orbán-kormányban mindig van felelős, úgy hívják Valaki. Valaki begépelt valamit valamikor, csak kicsit korai volt – ezt Vadai Ágnes mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
-
Vadai Ágnes a nemzetbiztonsági bizottság összehívását kezdeményezi
2014 július 21.
hirado.hu
-
Vadai szerint a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat új vezetőjét anélkül nevezték ki, hogy megjelent volna az illetékes parlamenti testület előtt.
-
Vadai Ágnes a nemzetbiztonsági bizottság összehívását kezdeményezi
2014 július 21.
Alternatív Energia
-
Az MSZP nem vesz részt a bizottság ülésén.
-
A nemzetbiztonsági bizottság összehívását kezdeményezi a DK
2014 július 21.
ATV
-
Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának összehívását kezdeményezi a független Vadai Ágnes, miután a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat új vezetőjét anélkül nevezték ki, hogy megjelent volna az illetékes parlamenti testület előtt. A Demokratikus Koalíció politikusa Orbán Viktor miniszterelnököt és Pintér Sándor belügyminisztert szeretné meghallgatni az ülésen - derül ki az MTI-hez hétfőn…
-
Vadai: nem úgy van, hogy 1,5 milliárdot odaadok a haveroknak
2014 július 8.
ATV
-
Nem így működik, hogy vannak vezető politikusok, akik úgy gondolják, hogy akkor hadd éljenek a haverok- ezt Vadai Ágnes mondta az ATV Egyenes beszéd című műsorában.
-
Andy Vajnáé lehet az internetes szerencsejáték is
2014 július 4.
ProfitLine
-
A Demokratikus Koalíció (DK) véleménye szerint Andy Vajna volt producer lehet a pénteki nap nyertese azért, mert a korábbi kaszinóüzemeltetési jogok mellett "az internetes szerencsejáték is az övé lehet" - erről Vadai Ágnes beszélt pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján
-
Keményen beszóltak Orbánéknak: "újabb terület lenyúlásáról van szó"
2014 július 1.
ATV
-
Ha az államosítással olcsóbb lenne a mobilparkolás, akkor rendben lenne ez a történet, de nem lesz olcsóbb, csak sokak számára sokkal bonyolultabb – ezt Vadai Ágnes mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
-
A DK a mobilparkolás átalakítása ellen tiltakozik
2014 június 30.
hirado.hu
-
Vadai Ágnes, az ellenzéki párt alelnöke hétfői sajtótájékoztatóján bírálta, hogy a kormány államosította a mobilfizetést.
-
Vadai: a reklámadónak semmi köze a reklámokhoz
2014 június 18.
ATV
-
Átfogó vizsgálatot kellene folytatnia az Európai Bizottságnak a reklámadóval kapcsolatban, véli a Demokratikus Koalíció alelnöke. Vadai Ágnes az ATV Startban azt mondta, teljesen világos, hogy a reklámadónak semmi köze a reklámokhoz, és egyértelműen az RTL Klub ellen irányul, amely nem minden esetben volt hajlandó a kormányzati propaganda mellé állni.
-
Vadai Ágnes kiegyenesítette a haját
2014 június 18.
444.hu
-
-
DK: költsék a gyermekéhezés felszámolására a minisztériumok költöztetésére szánt pénzt
2014 június 10.
hirado.hu
-
Vadai Ágnes szavai szerint már a költözés megvalósításának vizsgálata is jelentős erőforrásokat von el az adott területektől.
-
Megmutatta arcát a Jobbik
2014 május 9.
Kripto Akadémia
-
A DK-s Vadai Ágnes ismét a holokauszt tagadásán kapta a szélsőjobboldali pártot.
-
Vadai: Dúró Dóra tagadta a holokausztot az ATV-ben
2014 május 8.
ATV
-
Relativizálja a holokausztot a Jobbik - ezt mondja Setét Jenő, roma jogvédő. A DK-s Vadai Ágnes szerint pedig egyenes tagadják a holokausztot. Erről azután beszéltek, hogy Dúró Dóra, a Jobbik szóvivője az ATV Start című műsorában azt mondta: többféle holokauszt van. Részletek a videóban.
-
Vadai kiakadt Dúró Dóra ATV-s szereplésén
2014 május 7.
ATV
-
Hiába van a Jobbiknak egymillió szavazója, a párt ettől még nem lesz szalonképes – mondta Vadai Ágnes az ATV Start-ban hozzátéve, hogy természetesen a Jobbik egymillió szavazójának jelentős része nem náci.
-
Ez lehet Gyurcsányék tettének a következménye
2014 május 7.
ATV
-
Kiegészítették a képviselői esküjüket a DK tagjai az Országgyűlés alakuló ülésén. Az ellenzéki párt négy politikusa: Gyurcsány Ferenc, Molnár Csaba, Vadai Ágnes, és Oláh Lajos úgy fogalmazott: "Fogadom, hogy mindent megteszek a köztársaság újbóli megalapításáért. Minden erőmmel azon leszek, hogy népszavazással új alkotmánya legyen a Magyar Köztársaságnak." Szabó Tímea pedig - Magyarország…
-
Herczeg Márk megfejtette a magyar belpolitika elmúlt nyóc évét!
2014 május 1.
444.hu
-
Most jelentkezett belpolitikai elemzőnk, a szegény ember Török Gábora, Herczeg Márk, aki szerint az imént közölt ligeti Gyurcsány-fotón (íme:) Vadai Ágnes mellett nem Lenny Kravitz látható, mint azt korábban sugalmaztuk, hanem a Kész átverést újraindító Jáksó László. Ez egyszersmind megmagyarázná … Folytatás
-
Bajnai és Gyurcsány sem vette át megbízólevelét
2014 május 1.
Gondola
-
Nem vette át megbízólevelét Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon. A Hír TV információi szerint a két volt miniszterelnök részt sem vett az átadón, a Demokratikus Koalíció képviselői – Vadai Ágnes és Molnár Csaba pedig még a Szózat előtt elhagyták az Országház kupolatermét