-
A szocialista Molnár Zsolt a nemzetbiztonsági bizottság új elnöke
2011 november 2.
hirado.hu
-
Vadai Ágnes elnöki helye azután üresedett meg, hogy a politikus kilenc társával - köztük Gyurcsány Ferenc volt kormányfővel - együtt távozott az MSZP frakciójából.
-
"Visszavárunk, Feri!" - tüntetés a Zichy utcában
2011 október 3.
Alternatív Energia
-
Mintegy ezer-ezerötszáz szimpatizáns gyűlt össze a Központi Nyomozó Főügyészség Zichy utcai épülete előtt, ahol Gyurcsány Ferenc gyanúsítotti meghallgatását tartják. A demonstrálók "Nem félünk" feliratú táblákat tartanak, és többször felhangzottak az "Orbán, takarodj!" és a "Rákosi-Orbán" rigmusok is, sokan a Hír Tv-t szidták. A tömegben több szocialista képviselő is feltűnt, így Lendvai Ildikó és…
-
Vadai Ágnes és az ellentmondások (+videó)
2011 augusztus 27.
HírTV
-
Az előző ciklusra visszanyúló lehallgatási botránnyal, az úgynevezett UD-üggyel összefüggésben hallgathatták ki a katonai ügyészek a szocialista Vadai Ágnest, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának jelenlegi elnökét. Ezt feltételezi a hatósági nyilatkozatok alapján az időközben tönkrement vagyonvédelmi vállalkozás jogi képviselője. Vadai Ágnes részleteket továbbra sem közöl és…
-
Meghallgatta a katonai ügyészség a nemzetbiztonsági bizottság elnökét
2011 augusztus 17.
ATV
-
Bár a beszélgetés tárgya államtitok, Vadai Ágnes szerint nincs ügy. A nemzetbiztonsági bizottság két volt SZDSZ-es tagját is behívták: egyiküket arról faggatták: hallgattak-e le képviselőket az előző ciklusban.
-
Az MSZP a nemzetbiztonsági bizottság összehívását kezdeményezte a Magyar Sziget miatt
2011 augusztus 16.
Alternatív Energia
-
A szocialisták az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának azonnali összehívását kezdeményezik, mivel "a hírek szerint a Magyar Sziget nevű rendezvényen nyílt, emberellenes rasszista uszításra és a magyar emberek faji alapú meggyilkolására szólított fel a Betyársereg nevű csoport képviselője". Vadai Ágnes, a testület MSZP-s elnöke az MTI-nek azt mondta: összehívja a bizottság ülését, annak…
-
Meghalhatnak az érintettek, mire lejár a titkosítás + videó
2011 augusztus 15.
ATV
-
Szakemberek szerint több esetben indokolatlanul titkosítanak ügyeket. Vadai Ágnes, a nemzetbiztonsági bizottság szocialista elnöke előfordul, hogy az sem egyértelmű, ki a titokgazda, akinél a minősítés feloldását lehetne kérni. A tavaly elfogadott törvénymódosítás alapján megesik, hogy adott ügyeket más és más időtartamra titkosítanak. Gálszécsy András volt titokminiszter szerint több ügy esetében…
-
Vadai Ágnes: „ez nem a kémügy”
2011 augusztus 12.
ATV
-
Annyi biztos, hogy ez nem a kémügy, de azt nem lehet tudni, hogy ki a vádlott és azt sem, hogy ki vagy kik a sértettek – ezt Vadai Ágnes a Nemzetbiztonsági Bizottság MSZP-s elnöke mondta az Egyenes Beszédben, miután a Katonai Ügyészség tanúként hallgatta meg.
-
Vadai Ágnes: titkosított ügyben, magánszemélyként hallgattak meg tanúként
2011 augusztus 11.
Alternatív Energia
-
Magánszemélyként és az idézéssel ellentétben nem az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának elnökeként hallgatták meg Vadai Ágnest, az MSZP országgyűlési képviselőjét csütörtökön tanúként a Budapesti Katonai Ügyészségen.
-
Vadai beszólt a hírTV-nek (+videó)
2011 augusztus 9.
HírTV
-
Csalás és más bűncselekmények gyanújával nyomoz a rendőrség az MSZP-s Vadai Ágnes férje szerződésének ügyében. A BRFK tájékoztatása szerint egyelőre iratokat kértek be, és azok áttanulmányozása zajlik. Egyelőre ismeretlen tettes ellen nyomoznak.
-
"Vegzálás" Az ügyészség beidézte Vadait
2011 július 27.
ATV
-
Az adatvédelmi biztos elindította az eljárást a kémügy titkos minősítésének felülvizsgálatát illetően, úgyhogy nagyon remélem, hogy az ügyben okosabbak leszünk kicsit, több információt kapunk - mondta az ATV Egyesen beszéd című műsorában Vadai Ágnes, a nemzetbiztonsági bizottság szocialista elnöke.
-
Titkosítás: mégsem kell 80 évet várni?
2011 július 16.
HírTV
-
Már csak 29 évet kell várni arra, hogy megismerhessük a kémbotrány részleteit. Ezt az ügy egyik gyanúsítottjának, Szilvásy Györgynek az ügyvédje mondta a Magyar Nemzetnek, miután védencét pénteken a katonai ügyészség ismét kihallgatta. A nemzetbiztonsági bizottság szocialista elnöke, Vadai Ágnes az adatvédelmi biztoshoz fordult az államtitokká minősítés miatt. Kövér László volt titkosszolgálati…
-
A legsúlyosabb államelleni bűncselekmény Magyarországon?
2011 július 12.
Gondola
-
Vadai Ágnes hétfőn közölte: kezdeményezi a titkosítás feloldását annak érdekében, hogy a közvélemény világosan lásson „a harmadik köztársaság történetének legsúlyosabb államellenes bűncselekményével összefüggő gyanúsításokban”.
-
A legsúlyosabb államelenni bűncselekmény Magyarországon?
2011 július 12.
Gondola
-
Vadai Ágnes hétfőn közölte: kezdeményezi a titkosítás feloldását annak érdekében, hogy a közvélemény világosan lásson „a harmadik köztársaság történetének legsúlyosabb államellenes bűncselekményével összefüggő gyanúsításokban”.
-
Kémügy: feloldhatják a titkosítást, ha...
2011 július 12.
HírTV
-
A parlament nemzetbiztonsági bizottságának fideszes alelnöke szerint a testület szocialista vezetője, Vadai Ágnes úgy követeli a volt titkosszolgálati vezetők ügyében rendelkezésre álló dokumentumok minősítésének feloldását, hogy azokat valójában az MSZP-kormány időszakában titkosították a nemzetbiztonsági szakszolgálatok.
-
Volt titkosszolgálati vezetők - A titkosítás feloldását kezdeményezi Vadai Ágnes
2011 július 11.
Alternatív Energia
-
Vadai Ágnes, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke azt kezdeményezi, hogy oldják fel a volt titkosszolgálati vezetők ügyében rendelkezésre álló dokumentumok minősítését.
-
Szilvásy-ügy: indokolatlanul húzódott évekig a nyomozás
2011 július 6.
ATV
-
Vadai Ágnes szerint, ha senki nem vette észre, hogy kémek ülnek a sasfészekben, az maga a szégyen, bár szerinte nincs ilyen ügy. Végh József szerint senki nem húzza ilyen sokáig a titkos nyomozást, és ha egy kém kisétálhat a bíróságról, az nem kém.
-
Vadai: Nem lesz megkerülhető a miniszteri vizsgálat a Szilvásy-ügy kapcsán
2011 július 5.
ATV
-
Korábban nem kapott hivatalos tájékoztatást a Nemzetbiztonsági Bizottság arról az ügyről, ami miatt most kémkedéssel gyanúsítják Szilvásy Györgyöt, mondta Vadai Ágnes az ATV Egyenes Beszédben.
-
Rendkívüli ülést hívott össze Vadai
2011 július 4.
HírTV
-
Több nap elteltével meghallotta az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke politikustársai hangját. Vadai Ágnes hétfőre összehívta a testület rendkívüli ülését.
-
Levádászási menetrend Orbánéktól?
2011 július 4.
Alternatív Energia
-
Rendkívüli nemzetbiztonsági bizottsági ülést hívott össze holnap délelőttre Vadai Ágnes, a testület MSZP-s elnöke, miután a napokban egymás után vették őrizetbe Szilvásy György volt titokminisztert és az egykori Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) két volt főigazgatóját is. A katonai ügyészség hivatalosan azt sem ismeri el, hogy mindez megtörtént, miközben a hírek államellenes bűncselekményekről…
-
Nyomoznak Vadai Ágnes férje után - lapszemle
2011 május 20.
Infostart
-
Kényszerítés gyanújával nyomoznak Mór fideszes polgármestere ellen - írja a Népszabadság. A Magyar Nemzet az MSZP-s Vadai Ágnes férje elleni rendőrségi vizsgálatról számol be.