-
Megállt a kamatcsökkentés, márciusban nem vágott a Monetáris Tanács
2026 március 24.
Telex
-
Februárban másfél év után először vágott kamatot a jegybank, de Varga Mihály már akkor is azt mondta, ülésről ülésre döntik majd el, mi a helyes út.
-
Varga Mihály: kulcsfontosságú a stabil forintárfolyam, nincs akkora bajban Magyarország, mint 2022-ben volt
2026 március 24.
Pénzcentrum
-
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa a keddi ülésén nem változtatott az alapkamaton, így az továbbra is 6,25 százalékon maradt. A kamatfolyosó szélei sem módosultak, a döntés megfelelt a piaci várakozásoknak.
-
Varga Mihály: sok a bizonytalanság, de a magyar gazdaság erősebb, mint 2022-ben
2026 március 24.
Portfolio
-
Az előzetes várakozásoknak megfelelően 6,25%-on tartotta az alapkamatot az MNB Monetáris Tanácsa. Varga Mihály délutáni sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy az utóbbi hetekben a háború következtében érezhetően csökkent a globális kockázatvállalás, sok a bizonytalanság ennek kapcsán.
-
Ez már az olajválság hatása: borúsabban látják a jövőt Varga Mihályék
2026 március 24.
Menedzsment Fórum
-
Egy órával azután, hogy a Monetáris Tanács 6,25 százalékon hagyta a jegybanki alapkamatot, a Magyar Nemzeti Bank közzétette a friss GDP- és inflációs prognózisát. További részletek majd a csütörtökön publikálandó Inflációs jelentésben válnak ismertté.
-
Nagyobb infláció, kisebb gazdasági növekedés – itt vannak Varga Mihályék friss prognózisai
2026 március 24.
Privátbankár
-
A Magyar Nemzeti Bank nyilvánosságra hozta a friss GDP- és inflációs prognózisát, azt követően, hogy a Monetáris Tanács nem nyúlt a 6,25 százalékos alapkamathoz.
-
Hamarosan megszólal Varga Mihály a friss döntésről
2026 március 24.
Portfolio
-
Az előzetes várakozásoknak megfelelően 6,25%-on tartotta az alapkamatot az MNB Monetáris Tanácsa. A döntés indoklásáról és a friss piaci-gazdasági események értelmezéséről sajtótájékoztatón számol be Varga Mihály jegybankelnök.
-
Döntött a Magyar Nemzeti Bank: Varga Mihályék kivárnak az iráni háború miatt
2026 március 24.
Menedzsment Fórum
-
A várakozásoknak megfelelően nem változtatott a 6,25 százalékon álló alapkamaton a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa.
-
Jól öregedtek Varga Mihály februári szavai
2026 március 23.
Menedzsment Fórum
-
Valószínűleg kötelező körnek szánta Varga Mihály februárban azt a mondatot, hogy a februári lazítás nem jelenti egy kamatcsökkentési ciklus kezdetét, de ez a kijelentés márciusra kőkemény valósággá vált. Az Irán elleni háború ugyanis teljes bizonytalanságot szült a geopolitikában: megugrottak az energiaárak, ingadoznak a feltörekvő devizák, így a f
-
Nagy Elek: válaszúthoz érkezett a magyar gazdaság
2026 március 5.
Üzletem
-
A további növekedéshez szemléletváltásra van szükség – mondta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitóján Nagy Elek, a szervezet elnöke. Az eseményen felszólaló Varga Mihály jegybankelnök a stabilitás jelentőségét hangsúlyozta, Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a versenyképesség három fő pillérét azonosította, Orbán Viktor miniszte
-
Komoly figyelmeztetés érkezett a jegybanktól: kiderült, miért robbanhatnak be hirtelen újra az árak a boltokban
2026 március 5.
Pénzcentrum
-
Varga Mihály csütörtökön Budapesten, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitóján arról beszélt, hogy a jelenlegi geopolitikai és gazdasági környezetben a pénzügyi stabilitás kiemelt szerepet kap a jegybank politikájában.
-
Varga Mihály: Nem szabad alábecsülni az iráni konfliktusból származó kockázatokat
2026 március 5.
Telex
-
A jegybankelnök arról beszélt, tavaly ilyenkor bizalmat kért és stabilitást ígért az MNB, az óvatosság pedig továbbra is indokolt.
-
A közepes jövedelmi csapdába került a válaszút előtt álló magyar gazdaság
2026 március 5.
Privátbankár
-
A Puskás Arénában rendezték meg a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 2026-os Gazdasági Évnyitóját. Az eseményen beszédet mondott Orbán Viktor miniszterelnök, Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter, Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke és Nagy Elek, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.
-
Varga Mihály: Mozgalmas időkben felértékelődik a stabilitás
2026 március 5.
Demokrata
-
Az óvatos és türelmes monetáris politika továbbra is indokolt, mondta a jegybank elnöke.
-
Megdöbbentő számok: ennyit számít az erős forint a benzinárnál
2026 március 5.
Mandiner
-
Erős üzenetet küldött Varga Mihály jegybankelnök a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitóján mondott beszédével. Varga Mihály kijelentette: nem a stabilitás korát éljük.
-
Varga Mihály: figyelni kell az iráni konfliktusra
2026 március 5.
Portfolio
-
Nagy Elek MKIK-elnök és Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter előadát követően Varga Mihály jegybankelnök szólalt fel a kamara Gazdasági Évnyitó rendezvényén. Beszédében azt hangsúlyozta, hogy az egy évvel ezelőtt (hasonlóképp az MKIK eseményen bejelentett) türelmes és óvatos monetáris politikai hozzáállás kifizetődött.
-
Varga Mihály: A pénzügyi tudatosság növelése hozzájárul az ország stabilitásához
2026 március 4.
Demokrata
-
A jelenlegi időkben stratégiai fontosságú az ország stabilitásának erősítése.
-
Díjazták a tőzsde legjobbjait – A Budapesti Értéktőzsde erősödésével a teljes magyar gazdaság nyer
2026 február 27.
Helló Sajtó!
-
Az elmúlt egy évben a stabilitás és a biztonság terén kézzelfogható eredményeket értünk el, amely megjelenik a rekordszintű tartalékokban, az erősebb forintban és az alacsonyabb inflációban is – jelentette ki Varga Mihály a BÉT Legek díjátadó ünnepségén.
-
A Budapesti Értéktőzsde erősödésével a teljes magyar gazdaság nyer
2026 február 27.
ProfitLine
-
Az elmúlt egy évben a stabilitás és a biztonság terén elért kézzelfogható eredmények megjelennek a rekordszintű tartalékokban, az erősebb forintban és az alacsonyabb inflációban is - mondta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke Budapesti Értéktőzsde (BÉT) Legek Díjátadó eseményén csütörtökön, ahol a tőkepiaci szereplők 2025-ös évben elér
-
Varga Mihály: A Budapesti Értéktőzsde erősödésével a teljes magyar gazdaság nyer
2026 február 26.
Demokrata
-
Rekordszintű tartalékokról, erősebb forintról és alacsonyabb inflációról is beszélt a Magyar Nemzeti Bank elnöke.
-
22 elismerést osztottak ki a tőkepiac legjobbjainak
2026 február 26.
Infostart
-
Az elmúlt egy évben a stabilitás és a biztonság terén elért kézzelfogható eredmények megjelennek a rekordszintű tartalékokban, az erősebb forintban és az alacsonyabb inflációban is - mondta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke Budapesti Értéktőzsde (BÉT) Legek Díjátadó eseményén csütörtökön, ahol a tőkepiaci szereplők 2025-ös évben elér