Varga Mihály

Megtáltosodott a forint – Varga Mihály szavai hatottak?
2024 december 17.   ATV
A Portfolio szerint a kedvező nemzetközi hangulat mellett Varga Mihály leendő jegybankelnök nyilatkozata is segíthetett stabilizálni a forintot.
Hivatalos: megszünik a PM, Varga Mihály tárcája beolvad Nagy Mártonékhoz
2024 december 17.   ATV
Semjén Zsolt már benyújtotta ma, Varga Mihály jegybank elnök-jelölti meghallgatásával egyidőben a javaslatot arról, hogy a Pénzügyminisztérium megszűnik, az NGM-be olvad.
Varga Mihály az MNB-elnöki céljairól – nem a sajtóban üzen majd Orbán Viktornak
2024 december 17.   ATV
"Elkötelezett vagyok a 3 százalékos inflációs cél mellett" - hangoztatta Varga Mihály a parlamenti bizottsági meghallgatásán. A pénzügyminiszter, aki jövőre Matolcsy György utóda lesz a jegybank élén azt mondta: a rend híve, és biztosan nem a sajtón keresztül üzenget majd, ha esetleg a kormánnyal vitája lesz.
Kinek higgyünk: a leendő vagy a korábbi jegybankelnöknek?
2024 december 17.   Blikk
Egy rekordkorszak lezárult: minden bizonnyal az utolsó éves költségvetés elfogadtatása vár Varga Mihály pénzügyminiszterre. A parlament hétfőn kezdte a módosítások megtárgyalását, és várhatóan december 20-án szavaz a sarokszámokról. A kabinet bizakodó, Orbán Viktor kormányfő szerint fantasztikus év következik. Varga is dicsérte a 2025-re tervezett
Megtáltosodott a forint - Varga Mihály szavai hatottak?
2024 december 16.   ATV
A Portfolio szerint a kedvező nemzetközi hangulat mellett Varga Mihály leendő jegybankelnök nyilatkozata is segíthetett stabilizálni a forintot.
Jövőre megszűnik a Pénzügyminisztérium
2024 december 16.   Magyar Nemzet
Fontos átalakulás várható a kormányzati szerkezetben azután, hogy Varga Mihály jegybankelnök lesz.
Klasszikus jegybankot ígér Matolcsy utódja
2024 december 16.   Haszon.hu
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása - jelentette ki jegybankelnökjelölti meghallgatásán Varga Mihály pénzügyminiszter az Országgyűlés gazdasági bizottsága előtt. Leszögezte: elkötelezett a 3 százalékos inflációs cél mellett. Varga Mihály emlékeztetett arra, az MNB függetlenségét a jegybanktörv
Varga Mihály elmondta, mikor érkezik az euró
2024 december 16.   AC News
Kiszámítható, stabil árfolyam az elsődleges cél, utána pedig jöhet az euró bevezetése Varga Mihály pénzügyminiszter elmondása szerint.
Varga Mihály jegybankelnökjelölt: mérsékelni fogjuk a nem klasszikus feladatok ellátását
2024 december 16.   Infostart
Cél az alacsony, 3 százalékos infláció fenntartása - mondta jegybankelnök-jelölti meghallgatásán Varga Mihály, aki azt is kiemelte, hogy az MNB vezetőjeként mérsékelni fogja azokat a tevékenységeket, amelyek kívül állnak a Magyar Nemzeti Bank klasszikus működési feladatain.
Egy új törvényjavaslat szerint szilveszterkor megszűnik a Pénzügyminisztérium
2024 december 16.   Telex
A javaslat alapján Varga Mihálynak két hónapja lesz felkészülni a jegybank vezetésére.
"Nem egy sziget a jegybank" - Varga Mihály arról, hogy Orbán Viktorral hogyan egyeztet majd?
2024 december 16.   ATV
"Az MNB nem egy sziget a magyar gazdaságpolitikában" - jelentette ki Varga Mihály a kérdésünkre, hogy jegybankelnökként miröl egyeztet majd Orbán Viktorral. "Meg kell találni a helyes formákat, hogy tud majd a kormánnyal a jegybank egyeztetni" - mondta az MNB leendő elnöke.
Drámai döntés Varga Mihályról: Búcsúzik a pénzügyminiszter, már ketyeg az óra
2024 december 16.   Nyugati Fény
Szó nélkül együttműködnek majd.
Varga Mihály a gazdasági bizottság előtt: „A jegybank gazdálkodási fegyelmére különös hangsúlyt fektetek”
2024 december 16.   ATV
Odabökött Matolcsynak és kijelentette, hogy „együttműködik a kormánnyal”.
Varga Mihály az MNB-elnöki céljairól - nem a sajtóban üzen majd Orbán Viktornak
2024 december 16.   ATV
"Elkötelezett vagyok a 3 százalékos inflációs cél mellett" - hangoztatta Varga Mihály a parlamenti bizottsági meghallgatásán. A pénzügyminiszter, aki jövőre Matolcsy György utóda lesz a jegybank élén azt mondta: a rend híve, és biztosan nem a sajtón keresztül üzenget majd, ha esetleg a kormánnyal vitája lesz.
Január elsején megszűnik a Pénzügyminisztérium
2024 december 16.   Portfolio
Elindult a kormányzati struktúra átalakítása, legalábbis annak az előkészítése. A parlament honlapjára felkerült törvénymódosításból ugyanis kiderül, hogy 2025. január elsejétől nem lesz Pénzügyminisztérium. Nem meglepő módon ez összefügg Varga Mihály jegybankelnöki kinevezésével.
Varga Mihály a jegybank függetlenségéről, átláthatóságáról beszélt
2024 december 16.   Demokrata
A legfontosabb célokat rögzítette Varga Mihály a jegybankelnök-jelölti meghallgatásán.
Viszi a legjobb embereit Varga Mihály az MNB-hez: teljesíteni kéne az euró bevezetésének feltételeit
2024 december 16.   SzMo
Átláthatóságról és stabilitásról beszélt Varga Mihály a jegybankelnök-jelölti meghallgatásán. A klasszikus jegybanki feladatokkal foglalkozna.
Varga Mihály: A jegybank elsődleges célja az árstabilitás fenntartása
2024 december 16.   Magyar Hírlap
Az Országgyűlés gazdasági bizottsága többségi szavazattal támogatta a kinevezését.
Varga Mihály és a feláldozhatók? Őket viszi magával a jegybankba
2024 december 16.   Forbes
Az új elnökjelölt azt mondja, mérsékelni kell a klasszikus jegybanki feladatokon kívüli tevékenységeket.
Hivatalos: megszünik a PM, Varga Mihály tárcája beolvad Nagy Mártonékhoz
2024 december 16.   ATV
Semjén Zsolt már benyújtotta ma, Varga Mihály jegybank elnök-jelölti meghallgatásával egyidőben a javaslatot arról, hogy a Pénzügyminisztérium megszűnik, az NGM-be olvad.

Közélet