Barack Obama igazi példakép lehet az amerikaiak számára, de nemcsak politikai értelemben. Az Egyesült Államok 44. elnöke ugyanis fitt, sportos, egészséges, ezért erre az életmódra sarkallhatja majd az amerikai családok millióit az elkövetkező négy évben. De milyen konkrét lépéseket tehet az új elnök, hogy csökkentse az amerikaiak derékbőségét?
Eladja luxusjachtját és elhalasztja repülőüzletét az egyik leggazdagabb ausztrál, akit annyira megérintett a válság, hogy depressziós lett és visszavonult a nyilvánosság elől. Ráadásul a családi uszoda építése is félbe maradt.
A fiatalok 20 százalékának van olyan jellegű halláskárosodása az MP3 lejátszók miatt, ami normális esetben csak idős korban jelentkezik - hívták fel a figyelmet német orvosok.
Japán kutatók azonosították azt a gént, amely a dohánynövény gyökeréből a levelekbe szállítja a nikotint. Az áttörés eredményeként lehetővé válhat a nikotinmentes cigaretta gyártása.
Az akupunktúra hatásosabbnak bizonyul a gyógyszereknél migrén esetén, ám hasonló hatással bír az is, mikor a tűket nem az akupunktúra szabályai által előírt energiapontokba szúrják - derítette ki egy átfogó tanulmány. Szakértők szerint ez utóbbi esetben mindössze erős placebóhatásról van szó.
Gasztronómiai különlegességeket is tartogatott a 44. amerikai elnök beiktatása. Barack Obama és vendégei pazar menüvel ünnepeltek: az étlapon homár, garnélarák és fácánsült is helyet kapott.
Kedden az egész világ Barack Obamára figyelt, azonban az új first lady sem hiányzott a reflektorfényből. Az Egyesült Államok 44. elnöke a hadsereg bálján úgy fogalmazott: "Különleges megtiszteltetésben van részem, hogy én lehetek az a fickó, aki elkísérhette Michelle Obamát erre a bálra".
Egyre többen vonják kétségbe annak a két halásznak az állításait, akik azt mondják: 25 napig sodródtak a tengeren egy ipari méretű hűtőládában, miután a hajójuk elsüllyedt. A két férfi ugyanis gyanúsan jó egészségi állapotban van.
Szigorú nézeteket vall a bűnüldözésről Jordan, valódi nevén Katie Price angol modell. A "szemet szemért" mintájára úgy véli, aki szexuális erőszakot követ el, azt úgy kell megbüntetni, hogy őt is megerőszakolják.
Egy, a tinédzserek szexuális szokásait kutató angol felmérésből kiderült, hogy a fiatalok a szexualitással kapcsolatos információkat döntő többségben a pornófilmekből szerzik.
A reumatikus eredetű betegségek talán a téli időszakban kínozzák leginkább az embert. A betegség kiváltó okai között a szakemberek a nem megfelelő táplálkozást is kimutatták. A méz segítségével orvosolhatjuk a bajt.
Ezen a héten csupa olyan étel készült a Receptklub konyhájában, amelynek fő alapanyaga a finom, lédús, ropogós, vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag alma
A szépen formázott szemöldök segít kiemelni a szemet, vonzóbbá teszi a tekintetet, így a megjelenést is. De mit tegyünk, ha nem vagyunk elégedettek a vastagságával, a formájával, esetleg a hosszával? Hogyan korrigálhatjuk akár a szemöldök kiigazításával is a szem körüli apróbb hibákat?
A fájdalmas közösülések hátterében legtöbbször pszichés, vagyis lelki eredetű problémák állhatnak. Az okok igen szerteágazók lehetnek úgy, mint egy előző, nem túl szerencsés kapcsolat, vagy az elégtelen petting, esetleg a partner nem tud teljesen kikapcsolni, amit fájdalommal jelez, és még számtalan egyéb ok lehet a háttérben.
Saját magától is elborzadt Amy Winehouse, aki bevallotta: azért hagyta abba a kábítószerezést, mert meglátta magát egy fotón halálsápadtan, csontváz vékonyan és bedrogozva.
Egy, a tinédzserek szexuális szokásait kutató angol felmérésből kiderült, hogy a fiatalok a szexualitással kapcsolatos információkat döntő többségben a pornófilmekből szerzik.
Azoknak ajánlott a lézeres szemkezelés, akik csak szemüveggel vagy kontaktlencsével látnak távolra. Sok foglalkozásnál előfeltétel, hogy szemüveg vagy kontkaktlencse nélkül is élesen lássunk, ilyenkor is hasznos lehet.
A reumatikus eredetű betegségek talán a téli időszakban kínozzák leginkább az embert. A betegség kiváltó okai között a szakemberek a nem megfelelő táplálkozást is kimutatták. A méz segítségével orvosolhatjuk a bajt.
Ezen a héten csupa olyan étel készült a Receptklub konyhájában, amelynek fő alapanyaga a finom, lédús, ropogós, vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag alma
A szépen formázott szemöldök segít kiemelni a szemet, vonzóbbá teszi a tekintetet, így a megjelenést is. De mit tegyünk, ha nem vagyunk elégedettek a vastagságával, a formájával, esetleg a hosszával? Hogyan korrigálhatjuk akár a szemöldök kiigazításával is a szem körüli apróbb hibákat?
A fájdalmas közösülések hátterében legtöbbször pszichés, vagyis lelki eredetű problémák állhatnak. Az okok igen szerteágazók lehetnek úgy, mint egy előző, nem túl szerencsés kapcsolat, vagy az elégtelen petting, esetleg a partner nem tud teljesen kikapcsolni, amit fájdalommal jelez, és még számtalan egyéb ok lehet a háttérben.
Napjainkban a népesség elöregedésével és a csontritkulás népbetegséggé válásával a csípőtáji (combnyak-) törések száma rendkívül gyorsan nő. A kórkép főleg idős korban gyakori, hátterében legtöbbször egyszerű elesés szerepel. A csípőtáji törést szenvedő betegek 95 százalékuk műtéten is átesik.
Azoknak ajánlott a lézeres szemkezelés, akik csak szemüveggel vagy kontaktlencsével látnak távolra. Sok foglalkozásnál előfeltétel, hogy szemüveg vagy kontkaktlencse nélkül is élesen lássunk, ilyenkor is hasznos lehet.
Hazánk legnagyobb fűszerkertészetében jártunk, ahol bepillanthattunk a profik kulisszatitkaiba: megtudtuk, hogyan lehet egy mozdulattal megöntözni 3000 kakukkfüvet.
Tévhit az, hogy az alacsonyabb kátránytartalmú dohánytermékek csökkentenék a tüdő- vagy szájüregi daganat kockázatát. A „könnyű” cigaretták ugyan kevesebb kátrányt és nikotint tartalmaznak, ám az ezernyi másik méreganyagban nincs különbség.
Tönkrement a ruhaboltja, nyakán volt a Kínát is elérő gazdasági válság, ráadásul legjobb barátai felbontották házasságukat - Chen Hsziao ezek után döntött úgy, hogy sorsát egy népszerű kínai internetes közösségi oldal látogatóira bízza.
A HIV-vírus (humán immundeficiencia vírus) eddig tanúsított masszív ellenállóképessége ismételten arra ösztönzi a kutatókat, hogy olyan szert fejlesszenek ki, mely az eddig használt antiretrovirális szerektől hatásmechanizmusában különbözzön, ezáltal remélve azt, hogy a vírusszaporodást az adott szer hatékonyan gátolja.
Tíz napig élt halott anyjával egy lakásban egy nyolcéves amerikai kisfiú, mire el merte árulni a családot ismerő, aggódva kérdezősködő boltosnak, hogy a "mamája már egy jobb helyen van".
Az iskolai zenetanároknak fülvédőt kellene viselniük, vagy távolabb kellene állniuk a nagy hangerejű hangszerektől. Egy brit felmérés szerint a szaxofontanárok füle már 15 percnyi tanítás után károsodhat.
Azok a nők, akik meg akarnak szabadulni felesleges kilóiktól, jobb, ha önsanyargató fogyókúrázás helyett a relaxációs technikákat választják - derül ki egy új-zélandi kutatásból.