A szépségért szenvedni kell, tartja a mondás, ez azonban nem okvetlenül igaz; van egy sor olyan élelmiszer, amelyet élvezet fogyasztani és még a külső megjelenést is javítja.
E cikk megírására egy kedves szomszédom ihletett, aki immár második hónapja metszi mintegy 60 gyümölcsfáját, olyan alapossággal, hogy 2 évesnél fiatalabb rész gyakorlatilag egyik fán sem maradt.
Ha igaz a babona, amely szerint péntek 13-a szerencsétlen nap, akkor idén nagyon balszerencsés évünk van: háromszor esik ugyanis egybe a két nap - ilyen csak 11 évente fordul elő.
Szabályosan lefejezett egy tízéves kislányt egy krokodil a Fülöp-szigeteken: a hatalmas állat felborította a kenut, amelyben a gyerek az egyik osztálytársával iskolába ment. A holttestét csak napokkal később találták meg.
Síelésre alkalmasak a pályák Kékestetőn, ahol jelenleg is esik a hó. A Mátra Centrum Kft munkatársai hóágyúkat is bevetnek, így jelenleg 35-50 centiméteres a hó. A síközpont szóvivője az InfoRádiónak elmondta: amennyiben nem változik jelentősen az időjárás, akár még a jövő héten is lehet síelni a Kékesen.
Bár a túlzott sófogyasztás szívproblémákhoz vezethet, amerikai tudósok most kiderítették, hogy a nátrium-klorid fokozza a kedélyállapotot, vagyis kiválóan funkcionál antidepresszánsként.
A globális gazdasági válság, a recesszió miatt az átlagembernek is meg kell húznia a nadrágszíjat, és megfogni minden egyes fillért. Nem csupán az éttermek és kocsmák forgalma csökken, a válság radikálisan megváltoztatta az egész életünket - a hajunk színétől kezdve a nyaralási szokásokon keresztül egészen a szerelmi életig.
A rendőrség bocsánatot kért Victor Anichebétől, az Everton futballistájától, amiért tolvajnak nézték. A nigériai futballistát egy ékszerbolt kirakatának nézegetése közben állították meg.
Meglehet az egészséges étkezés divatja idején szinte eretnekség arra biztatni olvasóinkat, hogy disznózsíros, cukros süteményt süssenek. A dietetikusok azonban manapság már azt is mondják, hogy nincsenek tiltott élelmiszerek, legfeljebb túlzott menynyiségek. Így hát a „nagyik” hájas tésztájából sem árthat néhány szem. Mátyás György, a Nosztalgia sütöde vezetője egy kitűnő receptet árult el hozzá!
A brit tűzoltóság szeretne kizárólag tűzoltással foglalkozni, de egyre több ettől eltérő feladata van. Közlekedési baleseteknél gyakran a tűzoltók vágják szét az összeroncsolódott járműveket, újabban pedig sűrűn kapnak riasztást, hogy túlsúlyos, 150-160 kilós személyeket segítsenek lehozni az emeletről, vagy éppenséggel azért, mert egy ilyen nagytestű ember beleszorult a fürdőkádba.
Röviddel a rablás után a rendőrség elfogta azt a férfit, aki a X. kerületi Kada utcában lévő postáról vitt el pénzt - közölte Tafferner Éva, a Budapesti Rendőr-főkapitányság kommunikációs osztályának vezetője.
Az aszódi Petőfi Sándor Kálvinista Gimnáziumban pénteken nyílt meg H. Szabó Sándor fotóriporter Magyarország madártávlatból című fotókiállítása. A tárlatot március 31-ig lehet megtekinteni.
A különböző fajú gyümölcsfákat nem teljesen egyformán kell metszeni. A legintenzívebb metszést az őszibarack igényli, ő könnyen belepusztul, de legalábbis belerokkan akár már 4-5 évi kihagyásba is.
Az élelmiszerek, elsősorban a kenyérfélék sótartalmának radikális csökkentését előíró törvényjavaslat került pénteken a portugál parlament elé; a szabályozással az Európában kirívóan magas, agyvérzés okozta halálozási rátát szeretnék leszorítani.
Ön melyik típus: aki péntek 13-án sosem hagyja el a lakását, vagy aki mindig megteszi a 13-as számot a lottón? Nem ez az egyetlen szám, amelynek különleges jelentést tulajdonítanak egyesek.
Börtönbe kell vonulnia egy Dubajban lakó brit asszonynak, mivel egyiptomi férje házasságtörés vádjával beperelte őt. A bizonyíték az volna, hogy a feleség megivott egy csésze teát egy férfiismerősével.
A világ klímaváltozása tönkreteheti az Amazonas esőerdeit, az erdőpusztulás pedig a világ klímáját. A kutatók szerint az esőerdők élővilágában egy kis hőmérséklet-emelkedés már nagy pusztításra képes.
Vörös, barna, fekete vagy inkább szőke? Netán, kedves urak, az önök fantáziáját éppen a csíkos tincsekkel divatozó hölgyek mozgatják meg? Nos, valószínűleg ahány férfi, annyi vélemény. Most már csak az a kérdés, hogy vajon van-e összefüggés a hajszín és a szexuális aktivitás között? Erre a kérdésre dr. Rusz Edit szexológus segítségével megkaphatják a választ.
Leszúrta 15 éves nevelt fiát egy férfi Ajka-Bakonygyepesen szombaton hajnalban. A fiú életét vesztette - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Anyatejben fürdeti gyermekét egy kínai anya, olyan sok teje van. A hölgy azt állítja: naponta két literrel több tejet termel a szervezete annál, amennyit gyermeke elfogyaszt.
Nem várhatók olyan időjárási jelenségek március 15-én, amelyek veszélyeztetnék az állami ünnepségek megrendezését. Ugyanakkor csak néhány napig örülhetünk az enyhe időnek, a jövő hét második felében kissé hidegebb lesz.
A korábbi évekhez képest az idei villányi borversenyen valamivel kevesebb aranyérem született, így néhány termelő csalódottan böngészte az eredménylistát. A verseny után egyesekben felmerült a kérdés, vajon a bírálók, vagy a borok némelyike volt rosszabb formában, esetleg a nyolc bírálóbizottság közül valamelyik a megszokottnál szigorúbban ítélte meg a borokat? Zilai Zoltán, az egyik…
Elfogta és őrizetbe vette a rendőrség azt a 48 éves ajkai férfit, aki szombaton hajnalban leszúrta a 15 éves nevelt fiát- mondta Beleznay Ágnes, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. A férfit Ajka külterületén egy telken lévő fabódéban fogták el.
A magyarok a világ minden szegletében hálával gondolnak 1848. márciusának hőseire, és igyekeznek méltón ápolni emléküket. Nem cselekszenek másként az Amerikai Magyarok Hawaii Közösségének tagjai sem.
A Nemzeti Múzeum kertje ritkán jut eszünkbe, ha zöldre, fák közé vágyunk. Milyen kár! Platánokba ivódott történelem: árnyas padok, napsütötte lépcsősor...
Halláskárosodást szenvedhet, aki állandóan dübörögve hallgatja kedvenc zeneszámait. A baj már akkora, hogy az Európai Unió illetékesei is kongatják a vészharangot, féltik a fiatalokat a korai süketségtől. Egyre több olyan szokás fenyegeti a fiatalok egészségét, ami szórakozáshoz vagy éppen a zenehallgatáshoz kötődik. Cikkünk ízelítő a Blikk 2009-es első Egészségmagazinjából
Békamentő akciót szervezett a Duna-Dráva Nemzeti Park Sikondán. A párzásra készülődő, a vízhez vándorló erdei békákat önkéntesek segítették át az úton.
Indulási jogot szerzett a téli olimpián egy afrikai származású, glasgowi születésű fekete bőrű férfi, aki öt évvel ezelőtt látott életében először havat.
A néhai iraki diktátor fényűző palotája Babílban, a Tigris folyó partján a buja babilóniai kort és az Ezeregyéjszaka meséit idézi fel, az idelátogatók ugyanakkor kielégíthetik rémálom-igényüket is, hiszen ott térhetnek nyugovóra, ahol alig egy évtizeddel ezelőtt a 20. század egyik legvéresebb kezű despotája.
Sokkal gyakrabban érzik fáradtnak magukat azok, akiknek sztatin tartalmú koleszterincsökkentő szert írt fel az orvosuk, azokhoz képest, akik nem szedik a szert. A megállapításokat többen vitatják.
A Nemzeti Múzeum kertje ritkán jut eszünkbe, ha zöldre, fák közé vágyunk. Milyen kár! Platánokba ivódott történelem: árnyas padok, napsütötte lépcsősor...
A cigány hagyományoknak megfelelően jegyezte el egymást két kisgyermek a romániai Nagyszebenben. A házasságot hivatalosan 12 év múlva kötheti majd meg a pár.
Magas a víz- és a csatornaszámla, unalmas a kertlocsolás, nyaraláskor kiég a fű? Nem gondolnánk, de az automata öntözőberendezés anyagilag is kedvezőbb megoldás!
Étrendjük és a mozgással töltött idő összefüggésbe hozható a mellrák kialakulásának kockázatával fiatal lányoknál - közli egy tanulmány eredményét a brit The Daily Telegraph internetes kiadása.
Krokodilt láttak egy ausztráliai mocsárban fürdőző gyerekek azon a helyen, ahol pár pillanattal korábban észrevették társuk, egy 11 éves kislány eltűnését - közölték hétfőn helyi rendőrök.
Ősszel kezdi el londoni koncertsorozatát a sztár, Michael Jackson a húszezer főt befogadni képes O2 arénában. A sztár újabban kizárólag botrányaival kápráztatta el a nagyérdeműt. Korábban is voltak emlékezetes ügyei, ezeket gyűjtöttük össze.
Minden nő keresi önmagát. Egy svéd intim higiéniás termékcsalád, a Libresse most egy különleges akció keretében segít nőiességünk felfedezésében. Bárki lehet olyan szerencsés, hogy megnyerje azt a kényeztető napot, amikor minden körülötte forog. A nap végén pedig a Viva TV-n színre lép a profi csapat segítségével átalakított, magabiztos, gyönyörű Nő.