A fővárosi és a Pest megyei tűzoltók több mint 80 helyszínre vonultak ki a viharos időjárás miatt szombat este óta - közölte Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság sajtóügyeletese.
A válsággal a Fidesznek is meg kell küzdenie - figyelmeztetnek az elemzők hangsúlyozva, hogy az új kormánynak a széleskörű felhatalmazás ellenére is kevés a mozgástere. Egyes reformok elhalaszthatatlanok, viszont az ezekből fakadó népszerűségvesztés kompenzálható a közrend helyreállításával. Politológusok az ellenzéknek is üzennek: a Fidesz kétharmados többsége nem lehet ürügy.
Egy férfi meghalt Miskolcon a Pacsirta utcai házánál az esőzés miatt vasárnap késő délelőtt. Az elsődleges információk szerint löszfal omlott egy családi házra, két gyermeket és édesapjukat kimentették, ám az apa utóbb belehalt sérüléseibe.
Az MSZP elnöke szerint a Fidesz első törvényjavaslata 200 ezer forinttal növeli saját leendő minisztereinek fizetését. Lendvai Ildikó tájékoztatóján azt mondta: az új kormány nem folytatja a Bajnai-kabinet által tavaly áprilisban elrendelt takarékossági intézkedést, vagyis nem az akkor csökkentett fizetést kapják a leendő miniszterek.
Az MSZP azt javasolja a Fidesznek, hogy "óvakodjon a politikai közszeméremsértéstől", és ne azzal kezdje a tevékenységét, hogy kétszázezer forinttal megemeli a miniszterek fizetését.
A Fidesz törvényjavaslata alapján nem emelkedik, és nem csökken az új kormány tagjainak fizetése - közölte az Országos Sajtószolgálathoz eljuttatott közleményében Szijjártó Péter.
Parlamenti albizottságban tárgyalná meg a Fidesz a kisebb Országgyűléssel kapcsolatos javaslatához szükséges választási törvény-módosítást. A kisebb létszámú önkormányzati testületekkel összefüggésben megengednék, hogy "kívülről" érkezzenek alpolgármesterek, megyei közgyűlési alelnökök. A Fővárosi Közgyűlés terveik szerint 35 tagú lenne.
Parlamenti albizottságban tárgyalná meg a Fidesz a kisebb Országgyűléssel kapcsolatos javaslatához szükséges választásitörvény-módosítást. A kisebb létszámú önkormányzati testületekkel összefüggésben megengednék, hogy "kívülről" érkezzenek alpolgármesterek, megyei közgyűlési alelnökök. A Fővárosi Közgyűlés terveik szerint 35 tagú lenne.
Összedőlt egy családi ház vasárnap a Fejér megyei Sárkeresztúron, személyi sérülés nem történt, a lakókat átmeneti szállásra költözteti az önkormányzat - tájékoztatták a sárbogárdi tűzoltóság és a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletesei
Felháborítónak tartja az MSZP elnöke, hogy a Fidesz az első törvényjavaslatok között 200 000 forinttal emelné a miniszterek fizetését. Lendvai Ildikó szerint a Fidesz ezzel elismeri a Bajnai kormány sikeres válságkezelő munkáját.
A viharos szélben a Velencei-tóba csúszott vasárnap kora reggel a pákozdi Szúnyog-szigetnél egy személyautó. A benne ülő két férfinek sikerült partra úszni, így ők nem sérültek meg.
Az LMP alapszabályának módosítása volt a párt kétnapos kongresszusának legfőbb témája . Ezen belül módosították az LMP országos választmányának jogállását is - közölte a második napi ülés szünetében tartott sajtótájékoztatón a párt országos választmányának titkára.
A sok eső miatt árhullám indult el a Felső-Tiszán és mellékfolyóin, a Túron, a Szamoson és a Krasznán is - közölte Bodnár Gáspár, a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője.
A sok eső miatt árhullám indult el a Felső-Tiszán és mellékfolyóin, a Túron, a Szamoson és a Krasznán is - közölte Bodnár Gáspár, a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője vasárnap az MTI-vel.
Ha abban reménykedhetnénk, hogy nem gondolja komolyan, akkor legyinthetnénk is rá. Esetleg gúnyolódnánk rajta, jólesően kiröhögnénk. De attól tartok, komolyan gondolja. Hisz benne - írja Gyurcsány Ferenc a blogjában.
A tegnapi vihar leginkább Budapestet, valamint Somogy és Veszprém megyét érintette, ezekről a területekről érkezett a legtöbb bejelentés. Szentes György az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője lapunknak elmondta, hogy elsősorban a víz okozott gondokat, Veszprémben viszont a szél miatt is károk keletkeztek. A viharnak személyi sérültje nem volt, 46 embert viszont kitelepítettek.
Több tucatnyi fát döntött ki a vihar vasárnap délután az ajkai Kontext Kft. telephelyére. A 20-30 méter magas nyárfák az üzemépületre és az udvaron álló kamionokra zuhantak rá - tájékoztatta Nagy Zoltán, a Veszprém megyei cég ügyvezetője az MTI-t.
Módosította alapszabályát és országos választmányának jogállását az LMP. A párt kongresszusának második napján tartott tanácskozás szünetében Meszerics Tamás, a választmány titkára közölte: a jövőben a párt frakciójának 4 tagja kötelezően az országos tanácsnak is tagja lesz; őket a kongresszus választja majd ki.
A kiáradt Gaja-patak és mellékágai 30 házat veszélyeztettek vasárnapra virradóra a Fejér megyei Bakonycsernyén. Közülük kettőt teljesen körülzárt a víz, de szivattyúzással, homokzsákokkal sikerült megakadályozni, hogy az áradat betörjön az épületekbe - mondta el az MTI-nek a falu alpolgármestere.
Molnár Csaba szerint az Orbán Viktor által kezdeményezett Nemzeti Együttműködés Nyilatkozata nem az országról, hanem saját magáról szól. Az ügyvezető kormány kancelláriaminisztere vasárnap az MTI-nek azt mondta: "rosszabb Orbán Viktor" jött vissza, mint amilyent 2002-ben a népakarat elűzött.
Sok gyerek hétvégén éhezik, az iskolai menzán kívül nincs mit ennie - ezt tapasztalta a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. Kiemelték a roma családok helyzetét. A felnőttek olyan rosszul fizetett munkát kapnak, hogy jövedelmüknek csupán négy százalékát teszi ki a kereset. Napszámból, alkalmi árusításból van bevételük, táplálkozásra pedig alig futja.
Az ügyvezető miniszterelnök a Magyar Televízió A szólás szabadsága című műsorában vasárnap hangsúlyozta: van pénz, de most nem ezzel kell foglalkozni, hanem menteni az embereket és az értékeket.
Országszerte rendkívüli gondokat okoz a heves esőzés és a viharos erejű szél; Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Boldván 150 embert kellett kitelepíteni. Megdőlt az országos napi csapadékrekord. Új irány, 2010 címmel javaslatcsomagot nyújt be a Fidesz az Országgyűlésnek.
Egyelőre nem kell vészhelyzetet elrendelni Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az árvíz miatt - közölte az ügyvezető önkormányzati miniszter. Varga Zoltán, aki Miskolcon tájékozódott a helyzetről, hozzátette: a védekezéshez szükséges eszközök rendelkezésre állnak, a központi vis maior alapból pénzt, akár előleget is igényelhetnek az érintett önkormányzatok.