Ilyen szituációba még sohasem került Mahmúd Ahmadinezsád hazájában: az iráni elnököt egy nyilvános beszéde során újra és újra közbekiáltásokkal szakították félbe. Az ideges hallgatóság az országban tapasztalható magas munkanélküliségre panaszkodott.
Kulcsár Attila csaknem két éve tartó előzetes letartóztatásának megszüntetését és új első fokú eljárást kért a brókerbotrány büntetőperében az utolsó szó jogán a Fővárosi Ítélőtáblán.
Fóton júniustól leállhatnak a közszolgáltatások, miután május végén lejár a Fóti Közszolgáltató Kft. tisztségviselőinek megbízatása. Az önkormányzati tulajdonú cég ügyvezetője elmondta: többször kérte a város polgármesterét, hogy hívja össze a képviselő testület ülését, de Mádly Zsolt nem válaszolt megkeresésére.
Távoztak a szlovák parlament rendkívüli üléséről a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) képviselői, miután Csáky Pál ismertette a párt álláspontját a magyarországi kettős állampolgárságról.
Délután összeül a Kormányzati Koordinációs Bizottság; a tanácskozáson az árvízzel és a belvízzel összefüggő további feladatokról és a költségekről lesz szó. Kóthay László, az ügyvezető kormány vízügyi szakállamtitkára elmondta: korábban az önkormányzatok segítséget kértek szúnyoginvázió miatt is, erről szintén döntést hoznak.
Április 5-e óta több mint 220 ezren nézték meg a YouTube videomegosztó portálon annak a videónak a magyar verzióját, amelyet a Hit Gyülekezete szervezett a feltámadás ünnepére. Az angol nyelvű változattal együtt több mint félmillióan voltak kíváncsiak az 1300 fős táncra.
Csütörtökön jelent meg a sajtóban egy óriási hír, amelyet a Wall Street Journal a „biológia új korszakának” nevezett: az emberiség képes élettelenből életet előállítani. 15 év munka, és rengeteg befektetett pénz után Craig Wenter és tudóstársai egy mesterséges organizmust hoztak létre: először megtervezték a számítógép segítségével, majd a laborban életre keltették. A kutató az új élőlénytől…
Két ember meghalt abban a kisteherautóban, amely vonattal ütközött kedden délután Szatymaznál; az áldozatok helybeliek voltak - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Szemtanúk állítása szerint az ENSZ által támogatott gázai nyári tábor vasárnap néhány órával szokásos megnyitása előtt leégett. A tett elkövetésével muszlim szélsőségeseket vádolnak, akik nyilvánvalóan kifogásolják, hogy fiúk és lányok együtt táborozzanak.
Megkezdődött a honvédség idei legnagyobb kiképzési rendezvénye: a "Clever Ferret 2010" elnevezésű nemzetközi hadgyakorlatban összesen csaknem 2400 magyar, olasz és szlovén katona vesz részt, a cél egy újabb afganisztáni szerepvállalásra való sikeres felkészülés - mondta Benkő Tibor altábornagy a hadgyakorlat megnyitóján kedden Hajmáskéren.
Az Egyesült Államok és Kína két napos magas szintű tárgyalásokba kezdett hétfőn. Hillary Clinton amerikai külügyminiszter arra kéri Pekinget, hogy támogassa az Észak Korea elleni szankciókat.
Vona Gábor, a Jobbik elnök-frakcióvezetője szerint unos untalan elismételt paneleket tartalmaz a leendő kormány programja, melyet "közhelyparádénak", "üres kívánságlistának" nevezett.
Az erős szél által kidöntött fák vagy letört faágak az úttestre kerülhetnek, ezért fokozott figyelemmel kell közlekedniük az autósoknak, hogy időben észlelhessék a veszélyeket - közölte az országban kedd délutántól várható viharos erejű széllel, heves zivatarokkal kapcsolatban a katasztrófavédelem.
Az erős szél által kidöntött fák vagy letört faágak az úttestre kerülhetnek, ezért fokozott figyelemmel kell közlekedniük az autósoknak, hogy időben észlelhessék a veszélyeket - közölte az országban kedd délutántól várható viharos erejű széllel, heves zivatarokkal kapcsolatban a katasztrófavédelem az MTI-vel.
Mindenkinek helye van a polgárőrségben, aki a közösségért tenni akar és megfelel az Országos Polgárőr Szövetség alapszabálya által támasztott kritériumoknak – reagált Csóra György, a szövetség alelnöke azokra az értesülésekre, melyek szerint a betiltott Magyar Gárda tagjai polgárőrként folytatnák tovább tevékenységüket.
Az Országgyűlés költségvetési és gazdasági bizottsága is alkalmasnak találta a kormánytagságra a nemzetgazdasági tárca élére jelölt Matolcsy Györgyöt. A politikus a meghallgatásán azt mondta, hároméves adócsökkentési program indul, megháromszorozódhatnak a kisvállalkozásoknak szánt uniós támogatások, valamint 4 és fél százalékos jegybanki alapkamatot szeretne.
A miniszterelnök-jelölt szerint a rendszerváltást követő hatodik parlament egyben alkotmányozó nemzetgyűlés is. Orbán Viktor a kormányprogram parlamenti vitáját nyitó beszédében a szemléletváltás szükségességéről beszélt, és külföldre küldte Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnököt.
Átszakadt a Dúzs térségében a Kaposba torkolló Csicsói-árok gátja, a kiömlő víz a Simontornya-Dombóvár vasútvonalat veszélyezteti - közölte a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság.
Egységes vagyonmérleg kialakítását, valamint a privatizációs szerződések, az állami nagyprojektek és a PPP konstrukciók felülvizsgálatát ígérte bizottsági meghallgatásán Fellegi Tamás, kijelölt Nemzeti Fejlesztési Miniszter.
Fokozott figyelmet kér az autósoktól a katasztrófavédelem, miután az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint heves zivatarokra, jégesőre, viharos erejű szélre lehet számítani a késő délutáni órákban az ország több területén.
A világot legifjabbként körbehajózó tizenhét éves ausztrál lány azzal a brit Mike Perhammel esett szerelembe, aki egy évvel előtte teljesítette a távot. A fiatalok most romantikus vitorlástúrát terveznek Ausztrália keleti partjainál.
Vona Gábor lemondott mentelmi jogáról az Országgyűlés alakuló ülésén viselt ruházata kapcsán az ellene esetlegesen induló szabálysértési eljárás miatt.
Újra kinyitnák a vidéki kispostákat, kezelnék a tarthatatlanul magas energiaszámlák kérdését, közel egymillió otthont pedig felújítanának-többek között ez derült ki kedden Fellegi Tamás és Matolcsy György, a leendő nemzeti fejlesztési, illetve nemzetgazdasági miniszterek bemutatkozásából.
Navracsics Tibor, szerint új korszaknak kell következnie. Mesterházy Attila szocialista frakcióvezető azonban úgy véli, a kormányprogram a nemzeti szemfényvesztés programja. A Fidesz és az MSZP vezérszónokai a kormányprogram parlamenti vitájában feszültek egymásnak.
Megkezdődött a honvédség idei legnagyobb kiképzése. A "Clever Ferret 2010" elnevezésű nemzetközi hadgyakorlatban 2400 magyar, olasz és szlovén katona vesz részt. A cél, hogy sikeresen készüljenek fel egy újabb afganisztáni szerepvállalásra.
Összesen 26 év börtönbüntetésre ítélt kedden első fokon a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság két fiatalembert, akik 210 forintot és egy mobiltelefont vettek el egy idős férfitől, majd halálra verték és taposták.
A kormányszóvivő szerint a Bajnai-kormány miniszterei készek arra, hogy átadják a tisztségüket a törvény által előírt napon, az új miniszterek eskütételét követően közvetlenül, azaz szombaton, hiszen - mint mondta - az ország érdeke az, hogy az új kormány a lehető legrövidebb időn belül, a legzökkenőmentesebben kezdje meg az érdemi és határozott kormányzást.
Vona Gábor lemondott mentelmi jogáról az Országgyűlés alakuló ülésén viselt ruházata kapcsán az ellene esetlegesen induló szabálysértési eljárás miatt.
Megkezdték a lakókörnyezetben lévő homokzsákok összegyűjtését a Borsod megyei Szendrőn, a Bódva töltésének mentén azonban továbbra is marad az ebből emelt nyúlgát. Szalonnán két család még nem költözhetett vissza otthonába.