Már tíz európai országban van kiterjedt influenzajárvány - közölte Facebook-oldalán az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szombaton. Ezek: Írország, Anglia, Izland, Norvégia, Svédország, Dánia, Hollandia, Belgium, Luxemburg és Franciaország.
A Hallgatói Hálózat elutasítja Balog Zoltánnak a HÖOK-kal és párkiválasztott gazdasági szereplővel tartott beszélgetése utáninyilatkozatát. Egy teljes generáció jövője forog kockán, a miniszternekviszont csak kommunikációs trükkökre futja. Nem időhúzásra, az érintetteketmegosztó újabb kerekasztalokra van szükség, hanem a diákok egyértelműköveteléseinek teljesítésére. Egy nemzedék jövője forog…
A Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke szerint a közszférában tervezett létszámleépítés önmagában nem ördögtől való, de a megvalósítást máshogy is el lehet képzelni.
A Demokratikus Koalíció elnökségi tagja szerint Bayer-ügyben a Fidesz hallgat, holott a kormánypárt egyik legnagyobb fegyvere, hogy egységesen tud kommunikálni.
Bár az olaj árfolyama érdemben nem mozdult a héten, a finomított termékárak emelkedéssel zárták a hetet, ráadásul erre a forint gyengélkedése is rátett egy lapáttal. Az áremelkedés mértéke az utóbbi hetek tendenciája után most a dízel esetén lehet nagyobb, de a benzinesek sem ússzák majd meg a drágítást - írja a Portfolio.hu. A hírportál előrejelzése szerint a dízel esetén 5-6, a benzin esetén…
A Vezúv kitörése esetén 800 ezer ember evakuálása válhat szükségessé az olasz katasztrófavédelem által kidolgozott legújabb vészforgatókönyv szerint, amelyet a szombati sajtó ismertetett.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) tavaly többször ellenőrizte az ismert nagybani piacokat. A kihágások miatt felül kellene vizsgálni a bérleti szerződéseket és az őstermelőkre vonatkozó szabályokat. - írja a portfolio.hu
Baloldali pártok és antifasiszta szervezetek tartottak fáklyás megemlékezést szombaton a fővárosi Petőfi szobornál, a 2. magyar hadsereg doni katasztrófájának 70. évfordulója alkalmából.
Kövér László házelnök megbízásával magyar delegáció emlékezett Oroszországban az urivi áttörés 70. évfordulója alkalmából az Országgyűlés képviseletében.
Emlékeznünk muszáj, hogy történelmünket meg tudjuk tartani - hangoztatta a honvédelmi miniszter szombaton a budai Várban, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum udvarán a doni katasztrófa 70. évfordulóján tartott megemlékezésen.
Nem tartja elegendőnek a rezsiköltségek 10 százalékos mérséklését a miniszterelnökséget vezető államtitkár. Független jegybankelnök jelölését követeli az MSZP.