2013. január 9. szerda

jan. 9
9:39
Meglőtte társát egy vadász (Alternatív Energia)
Könnyű sérülést szenvedett az a vadász, akit egy társa lőtt meg, kedden délután, a Nógrád megyei Zabar határában lévő erdőben - értesült a HavariaPress.
jan. 9
9:40
Felrobbant egy vonat Zágrábban (ATV)
Robbanószerkezetre futott egy tehervonat szerda hajnalban Zágrábban, sérült nincs - jelentette a helyi tömegtájékoztatás.
jan. 9
9:57
Tarlós István csütörtökön egyeztet az elővárosi járatokról (Infostart)
Tarlós István főpolgármester csütörtök délelőtt folytat megbeszéléseket Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszterrel az agglomeráció közösségi közlekedéséről.
jan. 9
9:57
Az ország nagy részén még havasak az utak (Alternatív Energia)
Bár már csak a Tiszántúlon és az északkeleti országrészben havazik, tizenhárom megye területén van hó. A Dunától keletre, valamint Tatabánya, Esztergom, Kápolnásnyék és Paks környékén a főutak és a mellékutak is havasak, hókásásak.
jan. 9
9:57
Juhász: szakpolitikai kérdések később jöhetnek (ATV)
Sem az idő, sem a meghívottak köre nem alkalmas arra, hogy szakpolitikai kérdésekről egyeztessünk – ezt Juhász Péter mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azzal kapcsolatban, hogy az Együtt 2014 miért nem vett részt az MSZP által kezdeményezett gazdasági kérdésekkel foglalkozó egyeztetésen.
jan. 9
9:59
Zárt kapus meccs: az MLSZ fellebbezett (ATV)
Hivatalosan is jelezte fellebbezési szándékát az Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) a nemzetközi szövetség (FIFA) által kiszabott büntetés ellen, amely szerint a válogatottnak zárt kapuk mögött kell lejátszania március 22-én a Románia elleni világbajnoki selejtezőjét.
jan. 9
10:01
Obama „drónkapitánya” vezetheti a CIA-t (ATV)
Barack Obama amerikai elnök legfőbb terrorizmus-ellenes tanácsadóját, John Brennant jelölte a CIA igazgatói posztjára.
jan. 9
10:15
Bombariadóval fenyegette meg iskoláját a 17 éves diák (Alternatív Energia)
Rövid időn belül elfogta a rendőrség azt a 17 éves diákot, aki kedden reggel telefonált be a Tolna megyei rendőrség központi ügyeletére, hogy bomba fog robbanni egy tamási iskolában - értesült a HavariaPress.
jan. 9
10:15
Dakar: Hornék nem értek célba, Szalayék a 21. helyen (ATV)
Az Andrej Cserednyikov, Horn Albert kazah, magyar kettős közép-európai idő szerint szerda reggel 9.30 óráig még nem ért célba a Dél-Amerikában zajló Dakar-rali kedden rajtolt, negyedik szakaszán.
jan. 9
10:17
A fél országra riasztást adtak ki ónos eső miatt (Alternatív Energia)
A rövid időn belül várható ónos eső miatt szerda délelőtt az ország nyugati felére riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.
jan. 9
10:17
Igazságügyi törvények: Alkotmánybírósághoz fordult a kormány (ATV)
A kormány indítványa nyomán az Alkotmánybíróság (Ab) megkezdte egyes igazságügyi törvények elemzését - értesült a Magyar Nemzet. A kabinet azt kérte az Ab-től: vizsgálja meg, összhangban van-e az alaptörvénnyel a bíróságok szervezetéről és a bírák jogállásáról szóló, tavaly módosított jogszabály.
jan. 9
10:51
Újra egyeztetnek az egészségügyi dolgozók nyugdíjazásáról (Infostart)
Ma délben egyeztetnek a kötelező nyugdíjazásról az egészségügyi államtitkárral az ágazati szervezetek. A kormányhatározat azt írja: január 31-ével kell megszüntetni a nyugdíjas kort elért közszférában dolgozók munkaviszonyát.
jan. 9
10:51
KIM: könnyebben hozzáférhetőek lesznek a közadatok (Alternatív Energia)
Egyszerűbben és könnyebben hozzáférhetőek, illetve újrahasznosíthatóak lesznek a közpénzből finanszírozott nyilvántartások a jövőben - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) szerdán az MTI-vel.
jan. 9
10:51
15 évre ítélték a Fatah egyik parancsnokát (ATV)
A gázai katonai bíróság terrorizmusért, fegyverek és robbanószerek engedély nélküli birtoklásáért 15 évi börtönre ítélte Zaki asz-Szakánit, az al-Aksza Mártírjainak Brigádjai elnevezésű radikális szervezet egyik parancsnokát - közölte szerdán a Maan hírügynökség.
jan. 9
10:53
DK: Pintér döntsön, illtmény vagy nyugdíj (Alternatív Energia)
Pintér Sándor belügyminiszter egy ellenzéki képviselő kérdésére válaszolva kijelentette: jogosnak tartja, hogy milliós miniszteri fizetése mellé fölveszi 150 ezer forintos nyugdíját is. "Negyvenhat évig fizettem társadalombiztosítást" - érvel a miniszter.
jan. 9
10:53
Tarlós: Budapest akár le is állíthatja a HÉV-eket (ATV)
A főpolgármester szerint a régi önkormányzati törvényben is volt arra lehetőség, hogy a HÉV-szerelvényeket a BKV Budapest határáig közlekedtesse. Ha az ezzel kapcsolatos egyeztetéseken bárki "le akarja söpörni" a fővárost, akkor Budapest kezében erős "ütőkártya" van, mert szabályosan leállíthatja a HÉV-eket - mondta Tarlós a Kossuth Rádióban.
jan. 9
10:55
Ágh: törésvonalak alakultak ki a Fideszben a választási regisztráció miatt (ATV)
A Fidesz nagyon rosszul kommunikálja a választási regisztrációval kapcsolatos lépéseit, sokszor össze-vissza beszélnek – ezt Ágh Attila mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
jan. 9
11:09
Elindult a mintamenzaprogram (Infostart)
Elindult a mintamenzaprogram Budapesten, annak célja a közétkeztetés teljes megújítása.
jan. 9
11:09
Vona Gábor kihasználná a román-magyar meccset (Alternatív Energia)
Demonstráció szervezését javasolja a stadion mellé a magyar labdarúgó-válogatott következő, Románia elleni hazai világbajnoki selejtezőmérkőzésén a Jobbik elnök-frakcióvezetője annak kapcsán, hogy a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) fegyelmi bizottságának döntése értelmében a meccset zárt kapuk mögött kell lejátszani március 22-én.
jan. 9
11:11
Elindult a mintamenzaprogram Budapesten (Alternatív Energia)
Elindult a mintamenzaprogram Budapesten, annak célja a közétkeztetés teljes megújítása.
jan. 9
11:13
Egyből a börtönbe vitték a körözött férfit (Alternatív Energia)
Hét elfogatóparancs volt érvényben az ellen a férfi ellen, akit kedden este fogtak el a Bács-Kiskun megyei rendőrök a kommandósok segítségével, Pécsett - értesült a HavariaPress.
jan. 9
11:27
Könnyebben hozzáférhetőek lesznek a közadatok (Infostart)
Egyszerűbben és könnyebben hozzáférhetőek, illetve újrahasznosíthatóak lesznek a közpénzből finanszírozott nyilvántartások.
jan. 9
11:27
Főügyészség: Gyöngyösi nem uszított (ATV)
A Központi Nyomozó Főügyészség elutasította a Gyöngyösi Márton országgyűlési képviselőt érintően közösség elleni izgatás bűntette miatt, Köves Slomó és Bodnár Dániel által tett feljelentést - közölte Keresztes Imre főügyész szerdán az MTI-vel.
jan. 9
11:45
Ügyészség: Gyöngyösi nem uszított (Alternatív Energia)
A Központi Nyomozó Főügyészség elutasította a Gyöngyösi Márton országgyűlési képviselőt érintően közösség elleni izgatás bűntette miatt, Köves Slomó és Bodnár Dániel által tett feljelentést - közölte Keresztes Imre főügyész szerdán az MTI-vel.
jan. 9
11:46
Börtön ezért: "A cigányok számára elviselhetetlen légkört kell..." (ATV)
A címben olvasható idézet nem Bayer Zsolttól származik, hanem Tomcattől, akit egy 2009-es megnyilvánulása miatt ítéltek felfüggesztett börtönbüntetésre. A Helsinki Bizottság szerint sok párhuzam van a blogger és Bayer Zsolt írása között.
jan. 9
11:47
Szalai Ádám az Arsenalban focizhat (Alternatív Energia)
A német Bild értesülései szerint az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Arsenal már a téli átigazolási időszakban ajánlatot tehet a Mainz magyar válogatott támadójáért, Szalai Ádámért. Christian Heidel, a németek klubmenedzsere ugyanakkor elmondta, a télen semmiképpen nem engedik el a futballistát, bár ha valaki 20 millió eurót kínál érte, akkor gondolkodóba eshetnek.
jan. 9
12:03
Börtönbüntetésre ítélték uszítás miatt Tomcatet (Alternatív Energia)
A PKKB Balla Judit vezette tanácsa 1 év 2 hónap öt évre felfüggesztett szabadságvesztést szabott ki rá.
jan. 9
12:03
Elindult a mintamenzaprogram (Metropol)
Az étlapok összeállításánál a forgónapok helyett a szezonalitás kap hangsúlyt: az évszaknak megfelelő alapanyagokból főznek majd.
jan. 9
12:05
Fidesz-paradoxon: nem olvassák Bayert, de pénzelik a lapját (Alternatív Energia)
A Magyar Hírlapban nem csak Bayer "ötös párttagkönyv" Zsolt szokott elfogadhatatlan stílusú és minden erkölcsi határt átlépő szélsőséges véleményt megfogalmazni. Ez ott megszokott módi. A napokban megjelent botrányos cikk kapcsán azonban érdekes dologra derült fény - írja közleményében Török Zsolt, az MSZP szóvivője.
jan. 9
12:05
Főügyészség: Gyöngyösi nem uszított (Metropol)
Közösség elleni izgatás bűntette miatt, Köves Slomó és BodnárDánieltett feljelentést a képviselőt érintően.
jan. 9
12:21
MSZP: szakítani kell a "matolcsyzmussal" (Alternatív Energia)
Az MSZP szerint a kormánnyal szembeni bizalmatlanságot jelzi az ipari termelés csökkenése, ezért mielőbb szakítani kell a Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter nevével fémjelzett gazdaságpolitikával.
jan. 9
12:39
Tagadta bűnösségét a Pécsi Egyházmegye volt vagyonkezelője (Infostart)
Tagadta bűnösségét az ellene kezdődött büntetőperben a Pécsi Egyházmegye volt vagyonkezelője.
jan. 9
12:39
Nem közölnek részleteket (Metropol)
Karcag közelében vasárnap reggel két személygépkocsi ütközött, az áldozatok mindegyike a vétlen autóban utazott.
jan. 9
12:39
Bayer-cikk - Konkrét lépéseket vár a Fidesztől az Együtt 2014 (Alternatív Energia)
Az Együtt 2014 választói mozgalom péntek délig vár érdemi reagálást és lépéseket a Fidesztől Bayer Zsolt múlt szombaton megjelent cikke kapcsán - közölte a Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke szerdán az MTI-vel. Ha addig nem történik semmi, akkor valamilyen módon csatlakozni fognak a Demokratikus Koalíció ezzel összefüggésben meghirdetett, vasárnapi tüntetéséhez - nyilatkozta Kónya Péter.
jan. 9
12:39
Húzósabb... „Bayer ellen fel lehetne lépni háborús uszítás miatt” (ATV)
Listázásról, közmunkáról, stratégiai programokról, Oláh Gergőről és Bayer Zsoltról is szó esett a cigányság jövőjéről rendezett keddi fórumon, ahol az Országos Roma Önkormányzat vezetői és a kormánypártok távolmaradásukkal vétették észre magukat. A résztvevők szerint a megoldatlan probléma 50, vagy akár száz év múlva is terítéken lesz.
jan. 9
12:57
Az ombudsman a bírósági végrehajtási rendszer vizsgálatát tervezi (Alternatív Energia)
Az alapvető jogok biztosa a bírósági végrehajtási rendszer átfogó vizsgálatát tervezi 2013 első félévében. Szabó Máté hivatala szerdán az MTI-nek küldött közleményében a vizsgálatot a beérkezett panaszokkal, a jogászi hivatásrendek képviselőinek jelzéseivel és a közelmúltban megjelent sajtóhírekkel indokolta.
jan. 9
12:57
100 százalékos kapacitással üzemel az első iráni atomerőmű (ATV)
Rákapcsolódott az iráni energiahálózatra a busehri atomerőmű január ötödikén - jelentette be az iráni nukleáris program irányítója, Fereidún Abbaszi Davani szerdán. Tájékoztatása szerint az erőmű száz százalékos kapacitással üzemel.
jan. 9
13:15
NFA: az idén 4 milliárd forint fordítható földvásárlásra (Alternatív Energia)
Az idén a költségvetés 4 milliárd forintot biztosít földvásárlásra - közölte a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) szerdán az MTI-vel.
jan. 9
13:17
Tagadta bűnösségét a Pécsi Egyházmegye volt vagyonkezelője (Alternatív Energia)
Tagadta bűnösségét a Pécsi Egyházmegye volt vagyonkezelője az ellene szerdán, a Pécsi Törvényszéken kezdődött büntetőperben.
jan. 9
13:19
Testvérpárra támadtak Ózdon - egyikük meghalt (Alternatív Energia)
Brutális támadás ért egy testvérpárt, hétfőn késő este, Ózdon. Egyikük a helyszínen életét vesztette, a másik súlyosan megsérült - értesült a HavariaPress.
jan. 9
13:33
Több pénzt kapnak a doktoranduszok (Infostart)
Magasabb ösztöndíjat kapnak január elsejétől a doktoranduszok.
jan. 9
13:33
Fővárosi Cigány Önkormányzat: a hétköznapokat kell túlélni (Alternatív Energia)
Mélyszegénységben élő nagycsaládoknak és a csepeli cigány óvodának adott át tartósélelmiszer-csomagokat a Fővárosi Cigány Önkormányzat (FCÖ) elnöke szerdán Budapesten.
jan. 9
13:33
Hamarabb szabadulhat Adrian Nastase (ATV)
Kedvezően véleményezte a korrupcióért elítélt Adrian Nastase volt kormányfő feltételes szabadlábra helyezési kérelmét Romániában a jilavai börtön illetékes bizottsága, szabadon bocsátásához azonban jogerős bírósági végzésre van szükség - közölték szerdán a román hírügynökségek.
jan. 9
13:35
Az ombudsman vizsgálná a bírósági végrehajtási rendszert (Infostart)
A bírósági végrehajtási rendszer átfogó vizsgálatát tervezi az alapvető jogok biztosa.
jan. 9
13:35
Black & White (ATV)
A maga nemében sokak szerint egyedülálló FX modellt a kutatások szerint elsősorban sportautóra emlékeztető megjelenése és jól eltalált arányai miatt választják a vásárlók. Ezt felismerve az Infiniti az európai piacon most egy új, limitált szériával jelentkezik, amely a „Black and White Edition” nevet kapta.
jan. 9
13:52
Minden szinten tarolt a Ford (ATV)
A Ford 2012-ben sosem látott mennyiségű nemzetközi szakmai elismerést szerzett, amelyek hatása megmutatkozott piaci eredményeiben is: a 2012-es ’Év Motorja’, a 2013-as ’Év Pickupja’ és a 2013-as ’Év Haszongépjárműve’ elismeréseket, valamint 7 Euro NCAP Advanced díjat bezsebelő márka 10,6%-os piaci részesedését megőrizve 12,5%-al tudta növelni értékesítéseit a magyarországi személyautó és…
jan. 9
13:54
FT: Asszad öt atombombához elegendő urániummal rendelkezhet (ATV)
Jelentések szerint a szír rezsim 50 tonna dúsított urániumot halmozhatott fel. Ez a mennyiség öt atombomba előállításához elegendő – közölte a Financial Times (FT) nemzetközi gazdasági napilap.
jan. 9
13:56
Brutális gyilkosság történt Ózdon (ATV)
Brutális támadás ért a Borsod megyei Ózdon egy helybeli férfi testvérpárt, a támadás során az egyik sértett a helyszínen életét vesztette, a másik súlyos, nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett - tájékoztatta a hétfői esetről szerdán a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
jan. 9
14:09
LMP: megalapozatlan a költségvetés (Infostart)
Megalapozatlannak tartja az idei költségvetést az LMP. Az ellenzéki párt gazdasági kabinetjének vezetője azt mondta: a Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter által remélt bevételek egy része nem teljesül, miközben már most 100 milliárdos pluszkiadás terheli az idei büdzsét.
jan. 9
14:09
Emberölés Ózdon (Metropol)
Az egyik sértett a helyszínen életét vesztette, a másik súlyos, nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Keresés