2013. február 20. szerda

febr. 20
16:18
Megtalálták áldozatán P. László DNS-ét (ATV)
A Bándy Kata rendőrségi pszichológus megölésével vádolt P. László DNS-ét mutatták ki a nő körme alól és táskájáról vett mintákból azok az igazságügyi genetikus szakértők, akiket szerdán hallgattak meg a Pécsi Törvényszéken a bűncselekmény miatt hétfőn kezdődött perben.
febr. 20
16:36
Meggyilkolt pszichológus - Megtalálták az áldozaton P. László DNS-ét (Alternatív Energia)
A Bándy Kata rendőrségi pszichológus megölésével vádolt P. László DNS-ét mutatták ki a nő körme alól és táskájáról vett mintákból azok az igazságügyi genetikus szakértők, akiket szerdán hallgattak meg a Pécsi Törvényszéken a bűncselekmény miatt hétfőn kezdődött perben.
febr. 20
16:54
Az ELTE dékánja elítél minden származásra utaló megkülönböztetést (Alternatív Energia)
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bölcsészettudományi Karának (BTK) dékánja elítél minden származásra utaló, vallási, nemi, világnézeti, ideológiai vagy más identitásbeli alapon történő megkülönböztetést, illetve az erre irányuló szándékot.
febr. 20
16:54
A konklávéról készül rendelkezni XVI. Benedek (ATV)
A pápaválasztó konklávé esetleges korábbi időzítésére utalt szerdán Federico Lombardi szentszéki szóvivő, bejelentve, hogy XVI. Benedek február 28-i lemondása előtt a konklávé szabályairól rendelkezhetne.
febr. 20
16:56
Pénteken tartja évértékelőjét Orbán - az ATV élőben közvetíti (ATV)
Pénteken tartja évértékelő beszédét Orbán Viktor miniszterelnök Budapesten, a Millenáris Teátrumban - tájékoztatta a kormányfő sajtófőnöke, Havasi Bertalan szerdán az MTI-t. Ez lesz Orbán Viktor tizenötödik értékelője, amelyet az ATV, az atv.hu, valamint a Duna TV és a Kossuth Rádió is élőben közvetít. A Fidesz elnöke 1999 óta minden év elején értékeli az elmúlt időszak eseményeit.
febr. 20
17:12
Ezreknek segít a Szociális Földprogram (Infostart)
A szegénység elleni küzdelem jegyében 101 település több mint 2500 családjának nyújt segítséget a kormány a Szociális Földprogramban.
febr. 20
17:30
Juhász: "a Vidivel egyeztem meg, nagyon tetszett a profizmus" (ATV)
Hivatalosan is bejelentette a Videoton, hogy Juhász Roland a székesfehérvári labdarúgócsapatban folytatja pályafutását.
febr. 20
17:48
Turisztikai védjegyet kapnak a kempingek (Infostart)
A 400 magyarországi kemping közül mintegy 30 kemping, illetve üdülőháztelep kapott Nemzeti Tanúsító Védjegyet.
febr. 20
17:48
„Libsi, raszta füves rocker” Pontosak a diákokról írt jellemzések (ATV)
Az atv.hu által megszólaltatott egyetemisták egyike sem cáfolta az ELTE BTK HÖK 2009-es gólyatáborába jelentkezett hallgatókról készített és portálunk jóvoltából nyilvánosságra hozott listán szereplő adatok valós voltát. Közben az egyetem rektora felfüggesztette a kari HÖK működését, és intézkedett arról is, hogy az ügyet bejelentsék a rendőrségnek.
febr. 20
17:50
Megjelent a felvételi tájékoztató (Infostart)
Nyomtatott formában is megjelent a Felsőoktatási felvételi tájékoztató.
febr. 20
18:06
Életminőség-index: Magyarország az átlagot sem éri el (ATV)
Magyarország a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) életminőség-indexének egyes elemeiben az átlaghoz közeli vagy attól elmaradó mutatókkal rendelkezik - közölte szerdán az OECD.
febr. 20
18:24
Dunaferr - Megkezdődött a sztrájk (Alternatív Energia)
Megkezdődött a határozatlan idejű sztrájk az ISD Dunaferr Zrt. egész területén szerda délután, a munkabeszüntetést a reprezentatív szakszervezetek a 2013. évi bér- és szociális megállapodás kikényszerítése érdekében indították.
febr. 20
18:42
Nem jár vissza a pénz a zsebszerződések után (Infostart)
A bíróságon sem tudja visszaszerezni a pénzét az, aki zsebszerződések alapján fizetett azért, hogy termőföldtulajdonhoz jusson - közölte az igazságügyi államtitkár.
febr. 20
18:42
Rendőrségi bejelentés - felfüggesztették a listázó HÖK-öt (ATV)
Felfüggesztette az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bölcsészettudományi Kara (BTK) hallgatói önkormányzatának (HÖK) működését az egyetem rektora.
febr. 20
18:44
A rektor felfüggesztette az ELTE BTK hallgatói önkormányzatának működését (Infostart)
Felfüggesztette az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bölcsészettudományi Kara (BTK) hallgatói önkormányzatának működését az egyetem rektora.
febr. 20
19:00
Emelkedett a civil nonprofit szektor iránti bizalom (Alternatív Energia)
Emelkedett a civil nonprofit szektor iránti bizalom és vezeti a hazai bizalmi listát, miközben a rendőrség is ott van a kedvezően megítélt szervezetek között - olvasható a közbizalom-felmérés szerdán nyilvánosságra hozott, 2012-re vonatkozó évi jelentésében a részvételhete.net weboldalon.
febr. 20
19:18
Felfüggesztette a BTK hallgatói önkormányzatának működését az ELTE rektora (Alternatív Energia)
Felfüggesztette az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bölcsészettudományi Kara (BTK) hallgatói önkormányzatának (HÖK) működését az egyetem rektora.
febr. 20
19:36
A középmezőny alatt Magyarország az OECD életminőség-indexében (Alternatív Energia)
Magyarország a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) életminőség-indexének egyes elemeiben az átlaghoz közeli vagy attól elmaradó mutatókkal rendelkezik - közölte szerdán az OECD.
febr. 20
19:54
Ősi polinéz versenycsónakok lephetik el a Balatont (Infostart)
Újfajta hajóépítési és vitorlázási szokást kívánnak meghonosítani a Balatonon és más magyar vizeken a bambuszrudazatos ősi polinéz versenycsónak, a proa közösségi megépítésével és strandversenyek rendezésével az idei nyártól - közölte a tervező, építő és ötletgazda Kardos Gábor.
febr. 20
19:54
Vizsgálatot indított a rektor a Semmelweis egyetemi hallgatói lista miatt (Alternatív Energia)
A Semmelweis Egyetemen vizsgálatot indítottak amiatt, hogy az interneten megjelent hírek szerint intézményük egy csoportja obszcén jelzőkkel listázta a hallgatókat. A csoport elnöke hamisítványnak nevezte a listát.
febr. 20
20:12
Lóhúsbotrány: rákaptak a lóhúsra a franciák (ATV)
Meglepő hatás váltott ki a lóhúsbotrány Franciaországban: az elmúlt hetekben 10-15 százalékkal nőtt a lóhúsfogyasztás a lóhúst forgalmazó hentesek szövetségének adatai szerint.
febr. 20
20:48
Közbeszerzéseknél előnyben részesülnének a rehabilitáltakat foglalkoztatók (Alternatív Energia)
A hamarosan elkészülő új közbeszerzési törvényjavaslat szerint előnyben részesülnének azok a vállalkozások, ahol a megváltozott munkaképességű, illetve a fogyatékos munkavállalók aránya meghaladja a cég alkalmazottainak felét - jelentette be Soltész Miklós szociális és családügyi államtitkár.
febr. 20
20:48
Több száz autó került a hó fogságába Kaliforniában (ATV)
A 18 amerikai államot fenyegető hóvihar következtében szerdára virradóra több száz autó került a hó fogságába Kaliforniában.
febr. 20
21:24
Folytatják az egyeztetést az állampolgársági szabályozásról - a nap hírei (Infostart)
Az állampolgárság kérdéséről is tárgyalt a magyar és a szlovák külügyminiszter. Megegyezés született a távolléti díj számításáról. Több mint 800 pedagógus kért felmentést a kötelező nyugdíjazás alól.
febr. 20
21:42
Erkölcstan - Az MSZOE állásfoglalása nem tekinthető a szülők véleményének (Alternatív Energia)
Több szülői szervezet véleménye szerint a Magyarországi Szülők Országos Egyesületének (MSZOE) erkölcstanoktatás ügyében megfogalmazott javaslata nem tekinthető a szülők álláspontjának.
febr. 20
21:42
"Olga for president" Az ATV-ben vonták vissza a vitatott javaslatot (ATV)
A meggyőző érvelés hatására belátjuk, hogy nagyot hibáztunk, ezért visszavonjuk az erkölcstan oktatókkal kapcsolatos ajánlásunkat – mondta Keszei Sándor az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
febr. 20
22:36
Visszavonta ötletét a szülők egyesületének elnöke (Infostart)
Visszavonta az erkölcstan oktatásáról szóló ajánlást a Magyarországi Szülők Országos Egyesületének elnöke. Keszei Sándor ezt az ATV esti műsorában jelentette be.

2013. február 21. csütörtök

febr. 21
4:54
Emberrabló után nyomoz a világhírű színész (ATV)
Emberrabló után nyomoz Liam Neeson, aki egy volt New York-i rendőrt játszik Scott Frank rendező A Walk Among the Tombstones című thrillerében.
febr. 21
5:12
HÖK: hatályon kívül (Alternatív Energia)
Törvénytelenül választották, és törvénytelenül akarta újraválasztatni magát a diákokat listázó ELTE BTK hallgatói önkormányzata (HÖK), amelynek működését jogtalan adatkezelés miatt felfüggesztette az egyetem rektora. A több helyen rasszista HÖK-listáról Klinghammer István felsőoktatási államtitkár az ELTE bejelentése előtt még úgy vélte: "könnyen lehet, hogy provokáció".
febr. 21
5:12
Hazudik? Szakértők: kétségbe vonható Bándy gyilkosának vallomása (ATV)
Több ponton is meginogni látszik P. László vallomása. Igazságügyi orvos és elmeorvos szakértőket hallgatott meg szerdán a bíróság. Az orvosszakértő elmondta: a boncolás során egyértelműen kiderült, hogy Bándy Katát megerőszakolták. Vagyis egyre inkább kétségbe vonható a vádlott azon vallomása, hogy a lány önszántából tartott volna vele a gyilkosság éjszakáján.
febr. 21
5:14
„Orbán csak az erőből ért” Élőben üzent a kifosztott embereknek (ATV)
Alakul a megállapodás a demokratikus ellenzék erői között március 15-e közös megünnepléséről. Az Együtt 2014 választói mozgalom már hozzákezdett a szervezéshez. Eddig egyedül Schiffer András, az LMP országgyűlési képviselője nyilatkozott szkeptikusan a kezdeményezésről, aki szerint mivel Orbán Viktor csak az erőből ért, a kisemmizett embereknek kellene végre az utcára vonulni.
febr. 21
5:30
Még nem tudni, elég-e Zsiga magyarázata (Alternatív Energia)
Válaszolt a fideszes Zsiga Marcell a friss vagyonnyilatkozatában feltárt ellentmondásokra; arról pedig, hogy az Országgyűlés szakbizottsága elfogadja-e a fideszes politikus magyarázatát, a jövő keddi bizottsági ülésen döntenek - közölte a testület KDNP-s elnöke.
febr. 21
5:32
Sör és ezres jár a "jó" voksért Pázmándon? (Alternatív Energia)
Egy korsó sört és ezer forintot kap állítólag az, aki Pázmándon a vasárnapi időközi választáson "jó helyre" teszi az x-et, és ezt a szavazólapjáról a mobiljával készített fényképpel bizonyítani is tudja - legalábbis ez az "ajánlat" terjed a falubeliek között.
febr. 21
5:34
Kész az MSZP a közös ünneplésre (Alternatív Energia)
Nyitott a szocialista párt arra, hogy a demokratikus erőkkel együtt ünnepeljen - mondta lapunknak Török Zsolt, az MSZP szóvivője. Hozzátette: a március 15-i pontos menetrendről mai ülésén dönt az elnökség, de az biztos, hogy - ahogy korábban - idén is részt vesznek a településeken rendezett megemlékezéseken.
febr. 21
5:36
Felkarolja a hatóság a Jobbik médiaháborúját (Alternatív Energia)
Beszélgetős műsornál nem életszerű, hogy a vendég által nevesített ellenfél véleménye azonnal elhangozzon, és a műsorban megszólalhasson az, aki sértettnek érzi magát.
febr. 21
5:38
Drogügyben is a kormány a legokosabb (Alternatív Energia)
A kábítószerügyben is csak a saját hangjára kíváncsi a kormány, a teljes szakmát kizárnák a drogpolitikai döntések előkészítéséből. A legfontosabb javaslattevő és véleményező szervezetben, a Kábítószerügyi Koordinációs Bizottságban a kormány törvénytervezete szerint a civil szakmai szervezetek nem, csak az államtitkárságok képviseltethetnék magukat.
febr. 21
5:40
A szigetelt lakás veszélyei (Alternatív Energia)
Mostanában alig múlik el nap szénmonoxid-mérgezés nélkül. Idősek és fiatalok vagy egész családok kerülnek jobb esetben csak kórházba a mérges gáz miatt, pedig a fizika törvényeinek szem előtt tartásával sok baleset, haláleset elkerülhető lenne.
febr. 21
5:42
Bándy-per: a szakértő is kizárja a kapcsolatot (Alternatív Energia)
Kizártnak tartja az igazságügyi pszichológus szakértő is, hogy Bándy Kata és a meggyilkolásával vádolt P. László korábban kapcsolatban álltak, vagy intim viszonyt ápoltak volna, mint arra a vádlott hivatkozik - erről tegnap beszélt a Pécsi Törvényszéken a per tárgyalásán.
febr. 21
5:44
Minden hatodik magyar elhagyná az országot (Alternatív Energia)
Tavaly minden ötödik, idén év elején pedig minden hatodik magyar gondolkozott azon, hogy külföldön keres munkát, vagy végleg elhagyja az országot.
febr. 21
6:06
Ősszel kapják meg a cafeteriát a pedagógusok (Infostart)
Ősszel egy összegben kapják meg a tanárok az idei évi cafeteria juttatásokat. Hogy milyen értékben, arról majd a kormány dönt.
febr. 21
6:24
Vöröscsillagos majális: idén nem büntet a rendőr? (ATV)
Május elsejétől bárki viselhet tiltott önkényuralmi jelképeket, ha addig az országgyűlés nem módosítja a Btk-t. A szocialisták szerint a Fidesz hibája, hogy nem engedte módosítani a tágan értelmezett szabályokat így valóban sérti a véleménynyilvánítás szabadságát a jogszabály. A Fidesz szerint most már a szocialisták is beláthatják, miért kell beleírni az Alaptörvénybe a vörös csillag és a…
febr. 21
7:00
Szinte biztos? Szakértők szerint Matolcsy lesz Orbán jelöltje (ATV)
Tíz nap múlva szinte biztos, hogy Matolcsy György lesz a nemzeti bank új elnöke – ebben egyetértettek vezető közgazdászok a Merre tovább, MNB? címmel rendezett konferencián. Szerintük a befektetőket nem éri majd meglepetésként, ha valóban Matolcsy lesz a befutó. Az elemzők abban viszont nem értettek egyet, hogy az új elnök bevezet-e új intézkedéseket és ha igen, akkor milyeneket. Ezek között…
febr. 21
7:18
Sokat vonulnak a honvédség tűzszerészei (Infostart)
Idén már több mint száz bejelentést kaptak a Magyar Honvédség (MH) tűzszerészei, noha a robbanótestek "felbukkanásának szezonja" csak ezután következik, a tavaszi mezőgazdasági munkák kezdetétől az első fagyok beálltáig tart.
febr. 21
7:20
BME-diplomás pályakövetés: kevés a munkanélküli (Infostart)
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen a 2011-ben végzettek 70,8 százaléka fél-egy évvel a diplomaszerzést követően már dolgozott, és 3 százaléka volt a munkanélküli - derült ki az intézmény MTI-hez eljuttatott felméréséből, amelyben a 2007-ben és 2009-ben végzettek elhelyezkedését is vizsgálták. A legjobb keresetre a villamosmérnökök számíthattak.
febr. 21
7:36
Nem hitték el, hogy az Oscarra megy, feltartóztatták a filmest (ATV)
Másfél órára feltartóztatták, és kihallgatták az amerikai hatóságok a Los Angeles-i repülőtéren az első Oscar-díjra jelölt palesztin filmest és családját, mert nem hitték el, hogy valóban meghívták az amerikai filmakadémia díjkiosztó gálájára – közölte szerdán a CNN.
febr. 21
7:38
Újabb bevallási határidő közeleg (ATV)
Újabb bevallási határidő közeledik, az adóhatóság hétfőig, azaz 2013. február 25-ig több százezer bevallást vár.
febr. 21
7:40
Kerry: olcsóbb ma diplomatákat küldeni, mint holnap csapatokat (ATV)
Az Egyesült Államok a jövőben is vezető szerepet akar játszani a nemzetközi porondon - mondta külügyminiszterként első beszédében John Kerry szerdán.
febr. 21
7:54
Már nyomoz a rendőrség az MNB-ügyben (Alternatív Energia)
Az Állami Számvevőszék tavaly fél éven át visszamenőleg vizsgálta a Magyar Nemzeti Bank működését. Az ellenőrzés feltárta, hogy a jegybank 2008 tavasza és 2010 augusztusa között naponta adott át üzleti adatokat az IMF-nek.
febr. 21
7:54
291 forinton az euró árfolyama (ATV)
A dollár erősödését maga után vonó Fed-jegyzőkönyv gyengítette áttételesen csütörtök reggelre a forintot és a térségbeli devizákat.
febr. 21
7:56
Meglepetés a BL-ben: kikapott a Barcelona (ATV)
Az AC Milan hazai környezetben, nagy meglepetésre, két góllal legyőzte az FC Barcelona együttesét a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első, szerdai felvonásán.

Keresés