Másodfokon folytatódik a Fővárosi Törvényszéken kedden az UD Zrt.-ügy, amelyben az ügyészség lehallgatási anyagok kiszivárogtatása kapcsán személyes adattal való visszaéléssel vádolta meg Dávid Ibolya volt MDF-elnököt, Szilvásy Györgyöt, a Gyurcsány-kormány titkosszolgálatokat felügyelő miniszterét és két társukat, ám az elsőfokú bíróság tavaly tavasszal nem jogerősen minden vádpontban felmentő…
Sajtótájékoztató keretében tesztelték a 4-es metró kelenföldi depójában az új Alstom-szerelvényt. A további tesztelésekhez szükséges engedélyek két-három hónapon belül meglehetnek.
Az as-Sabab szomáliai iszlamista szervezet közzétett három fényképet egy fehér férfi holttestéről hétfőn a Twitteren: a képeken állításuk szerint annak a francia kommandónak a vezetője látható, amely Denis Allex francia túszt próbálta meg szombaton kiszabadítani fogságából, de sikertelenül.
Felháborodásának adott hangot Bayer Zsolt január 5-én megjelent cikkével kapcsolatban Neelie Kroes, az Európai Bizottság digitális területért, a többi között a médiáért felelős tagja.
Soron kívüli találkozót tartanak az Európai Unió tagországainak külügyminiszterei a héten a Maliban kialakult helyzet megvitatására - közölte a tárca francia birtokosa, Laurent Fabius hétfői párizsi sajtótájékoztatóján.
Nem járnak az 1-es villamosok a teljes vonalon, mert elszakadt a felső vezeték a Hungária körút és az Egressy út kereszteződésében, a villamosok helyett pótlóbuszok közlekednek Zugló, vasútállomás és a Népliget között - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a Facebook-oldalán hétfő este.
Törölni fogják a büntetését annak, akinek hétfőn 8 óra 45 perc után pótdíjat szabtak ki a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járatain - közölte a központ a Facebook-oldalán hétfő délután. A havazás miatt éjfélig ingyenesen lehet használni a fővárosi tömegközlekedés járműveit.
Komárom-Esztergom megyében választási győzelemre készül az MSZP az országgyűlési és önkormányzati választásokon, mert a párt mérései szerint átvették a vezetést és megelőzték a Fideszt - mondta az MSZP elnöke hétfőn Oroszlányban, a lakossági fóruma előtt tartott sajtótájékoztatón.
Rövidített útvonalon közlekedik néhány buszjárat, mert megint havazik a budai hegyekben - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Facebook-oldalán hétfő este.
Péntek délutánra hívta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a megkezdett tárgyalások folytatására a pedagógus-szakszervezetek képviselőit. Ezt hétfőn közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az MTI-vel.
Péntek délutánra hívta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a megkezdett tárgyalások folytatására a pedagógus-szakszervezetek képviselőit - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap esti előrejelzésében felhívta a figyelmet, hogy a fővárosban akár 10-15 centiméternyi friss hó is hullhat - közölte a szolgálat hétfő este az MTI-vel.
Várhatóan csak 2016-ban vezethetik be a dugódíjat a fővárosban - értesült a Napi Gazdaság. Az intézkedés összefügghet azzal, hogy 2015 végéig a főváros közösségi közlekedését teljes egészében át kell alakítani.
Jól vannak a bakonyi buszbaleset sérültjei, csak egyiküket kell kórházban megfigyelni - mondta az ajkai Magyar Imre kórház ügyeletes orvosa hétfőn az MTI érdeklődésére. Gaál Péter tájékoztatása szerint a kórházba szállított három sérült közül egyet megfigyelésre bent tartottak, kettőt hazaengedtek.
Az LMP ezen a héten mutatja be azt a javaslatcsomagját, amely a kis- és középvállalkozások számára kínál segítséget úgy, hogy azok válságálló munkahelyeket tudjanak teremteni - közölte a párt frakcióvezetője hétfőn Nagykanizsán.
Elkészítette törvénymódosítási javaslatát a kapcsolati erőszak büntetőjogi meghatározásával foglalkozó munkacsoport; a dokumentum hamarosan a kormány, majd a parlament elé kerülhet - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) hétfőn az MTI-vel.
Az amerikai és a világgazdaság számára egyaránt katasztrofális következményekkel járna, így felelőtlenség lenne, ha a kongresszus nem hagyná jóvá az adósságplafon emelését - mondta hétfőn Washingtonban Barack Obama.
Kamionok ütköztek és csúsztak árokba több helyen is Zalában, az M7-es autópályán két jármű a szalagkorlátot áttörve hajtott le a sztrádáról - tájékoztatta a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyelete hétfő este az MTI-t.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) rektora szerint az elvonások nyomán rendkívül nehéz körülmények közé kerültek a művészeti egyetemek. "Mind elmentünk a falig" - fogalmazott Ascher Tamás hétfőn az MTI-nek.
Leállt a forgalom a 2-es számú főúton Rétság irányába, a Szendehely és a nőtincsi elágazó közötti útszakaszon, mert a havazás miatt csúszóssá vált úttesten nem tudnak közlekedni a járművek - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-vel.
Világunknak ma is arra az összhangra van szüksége, amely korábban Európa újraegyesítéséhez vezetett - mondta Áder János hétfőn, a diplomácia testület tagjait fogadva.
Az uniós forrásokról tárgyalt megyei vezetőkkel a kormányfő. Az MSZP szerint bizonytalanságot okoz az egészségügyben a kötelező nyugdíjazás szabályainak rendezetlensége. Nincs hótól elzárt település az országban. A nap legfontosabb hírei január 14-én.
Elkészítette törvénymódosítási javaslatát a kapcsolati erőszak büntetőjogi meghatározásával foglalkozó munkacsoport. A dokumentum hamarosan a kormány, majd a parlament elé kerülhet.
Ahelyett, hogy a szokatlanul hideg és havas hétvége előtt tájékoztatták volna a lakosokat az ország télügyi felelősei, csak hétfő délután álltak a nyilvánosság elé, akkor is jószerivel csak azzal, hogy mindent rendben megoldottak, az utak járhatók, a tömegközlekedés megfelelő.
"Elborzasztotta" az Európai Bizottság médiáért felelős tagját is Bayer Zsolt cigányellenes cikke. Neelie Kroes blogoldalán hangsúlyozta, hogy ő "nem ezt" érti a szólás és vélemény szabadságán. Bayer a szigethalmi késeléssel kapcsolatban a többi között azt írta, "a cigányság jelentős része nem alkalmas az együttélésre.
Az áldozatokra emlékeztek a hozzátartozók, a túlélők, a személyzet tagjai és a helyi lakosok a Costa Concordia tragédiájának első évfordulóján. Fehér Sándornak, a hajókatasztrófa magyar áldozatának nem voltak ott a családtagjai, a hegedűművészt a római magyar konzul gyászolta.
Mégis utazhatnak ingyen a Volán járatain a rendőrök: a napokban ugyanis már meg is kötötte a kedvezményes utazásra vonatkozó szerződést újabb egy évre a rendőrség és a Volánbusz Zrt. - értesült lapunk a társaságtól. Így a korábbi hírekkel szemben a - kedvezményben érintett - Pest Megyei Rendőr-főkapitányság emberei megkapják a munkába járásukhoz szükséges, összesen 170 szabadjegyet.
A Fidesz, illetve Kapus Krisztián polgármester győzelme érdekében tizenegy autóval szállították láncszavazni a kiskunfélegyházi romákat a 2010-es önkormányzati választás során – erről beszélt egy hangfelvételen Ajtai Tibor, a Bács-Kiskun Megyei Fidesz választmányi tagja, a megyei cigány önkormányzat elnöke. Mint mondja, a láncszavazást „mesteri módon” végrehajtották, a Kapus Krisztiánnak nyújtott…
Nem érvényesülnek a gyermekjogok az igazságszolgáltatás, a menekültügy és a médiaszabályozás területén - állítja Szabó Máté ombudsman, ezért az alapjogi biztos az illetékes miniszterekhez és a médiahatósághoz fordult.
Másodfokon folytatódik ma a Fővárosi Törvényszéken a lehallgatási botrányba kevert, volt szocialista és MDF-es politikusok ellen az UD Zrt. ügyében - személyes adattal visszaélés, valamint kényszerítés miatt - indult büntetőper.
Az orvoshiány a kórház legnagyobb problémája, az ellátással ugyanakkor nincs gond Kazincbarcikán. Így reagált lapunknak a kazincbarcikai intézmény kórházigazgatója, Daher Pierre azokra a kifogásokra, melyek szerint a betegeknek sürgős esetekben gyakran 25 kilométert kell utazniuk az ellátásért.
A hétfő reggeli csúcsidőben is folyamatos havazással magyarázta a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója, hogy – mint fogalmazott – jelentős nehézségek adódtak a fővárosi közlekedésben. Vitézy Dávid szerint, ha ugyanennyi hó vasárnap délután esik le, akkor nem fordul elő, hogy lehetetlenné válik az eljutás a munkába és az iskolába. A BKK késő délután már azt közölte, hogy minden budapesti…
Változó intenzitással havazott éjszaka Budapesten, a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. 85 munkagéppel és 290 hómunkással takarította az utakat. A 149-es autóbuszt leszámítva a BKV valamennyi járata menetrend szerint közlekedik.
Az éjszakai műszakban 85 munkagéppel és 290 hómunkással folyamatosan takarította az utakat, közjárdákat, közlépcsőket a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. - közölte a cég.
A teljesen új Corvette Stingray bemutatásával a Chevrolet újrafogalmazza a modern teljesítőképességet. Márpedig az ikonszerű Stingray típusnevet csak olyan Corvette viselheti, amely a technika, a design és a teljesítmény tökéletes egyensúlyát testesíti meg!
A Hyundai Motor Co. kialakulóban lévő WRC (Rali-világbajnokság) programjának megszilárdítása érdekében Michel Nandan személyében kijelölte a gyári csapat vezetőjét. A francia WRC-veterán, aki az 1990-es évek dereka óta tölt be különféle vezető műszaki pozíciókat a rali világában, a Hyundai WRC programjának izgalmakkal teli szakaszában csatlakozik a csapathoz.