2013. január 21. hétfő

jan. 21
18:03
Mégsem sztrájkolnak a mozdonyvezetők január 24-én (ATV)
Elálltak a mozdonyvezetők a január 24-ére meghirdetett sztrájktól, mivel a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. hétfőn konstruktív megállapodást kötött a Mozdonyvezetők Szakszervezetével a kért munkakörülmény-javító intézkedésekről - közölte a vasúttársaság az MTI-vel hétfőn.
jan. 21
18:21
"Mi, a nép" Obama letette hivatali esküjét, kitűzte a következő célokat (ATV)
Először Joe Biden alelnök, majd Barack Obama elnök is letette hivatali esküjét a washingtoni kongresszus lépcsőjén magyar idő szerint hétfőn délután. Obama több százezer ember előtt elmondott beiktatási beszédében arról beszélt, hogy az amerikaiak mostani generációja megpróbáltatott és bizonyította, hogy kitartó.
jan. 21
18:39
Alstom: szoftverfrissítéssel javíthatók egyes hibák (Infostart)
Az Alstom Transport szerint Metropolis metrószerelvényeik bizonyos meghibásodásait szoftverfrissítéssel orvosolni lehet, így az utastájékoztató rendszer leállásai megszűnhetnek. A cég ezt azután közölte hétfőn az MTI-vel, hogy a Metróért Egyesület beszámolt arról: ismét ki kellett állnia egy ilyen szerelvénynek a forgalomból Budapesten.
jan. 21
18:39
Alstom: szoftverfrissítéssel javíthatók a metrószerelvények egyes hibái (Alternatív Energia)
Az Alstom Transport szerint Metropolis metrószerelvényeik bizonyos meghibásodásait szoftverfrissítéssel orvosolni lehet, így az utastájékoztató rendszer leállásai megszűnhetnek. A cég ezt azután közölte hétfőn az MTI-vel, hogy a Metróért Egyesület beszámolt arról: ismét ki kellett állnia egy ilyen szerelvénynek a forgalomból Budapesten.
jan. 21
18:57
Szoftverhiba okozta az Alstom leállásait (Metropol)
A Metróért Egyesület beszámolt arról: ismét ki kellett állnia egy ilyen szerelvénynek a forgalomból.
jan. 21
18:57
BKK: megszűnt a sebességkorlátozás a 3-as metró vonalán (Alternatív Energia)
Átmeneti megoldással kijavította a sínszál hibáját a BKV, így délután fel lehetett oldani a korábban elrendelt 15 kilométer per órás sebességkorlátozást a 3-as metró vonalán, a Corvin-negyednél - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn az MTI-vel.
jan. 21
18:57
Megszűnt a 3-as metrón a sebességkorlátozás (ATV)
Átmeneti megoldással kijavította a sínszál hibáját a BKV, így délután fel lehetett oldani a korábban elrendelt 15 kilométer per órás sebességkorlátozást a 3-as metró vonalán, a Corvin-negyednél - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn az MTI-vel.
jan. 21
19:15
Több száz járatot kellett törölni Németországban a hó miatt (ATV)
Jelentős közlekedési fennakadásokat okozott hétfőn Németországban a havas, fagyos téli időjárás.Németországban is komoly gondokat okoz a hó
jan. 21
19:17
15 milliárdos kár? Elhalasztották Kocsis Istvánék tárgyalását (ATV)
Elhalasztotta a bíróság annak a büntetőügynek a tárgyalását, amelyben Kocsis Istvánt, az MVM volt vezérigazgatóját és öt társát az ügyészség 15 milliárd forintos vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel vádolja. A hat vádlott közül három nem jelent meg a Kaposvári Törvényszéken. A per márciusban folytatódhat, de még nem tudni, hogy hol.
jan. 21
19:33
Szigorú kontroll vár a köztisztviselőkre (Alternatív Energia)
Megváltozik július 1-jétől a közszolgálati tisztviselők teljesítményének értékelése, gyakrabban és más szempontok alapján mérik majd a munkájukat. Hasonló értékelést vezetnek be a rendvédelmi dolgozók körében is. Az új rendszerben - amely 2014-től a katonákra is érvényes lesz - elsősorban a munkaköri leírásban foglaltak teljesítését és a munkához való hozzáállást vizsgálják majd a szervezeti…
jan. 21
19:33
Figyelmeztetés: 10 centi hó lehet holnap (ATV)
Kedden az északi megyékben helyenként több mint 10 centiméternyi, a Bakonyban pedig akár 15 centiméternyi friss hó is hullhat - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat által az MTI-hez hétfőn eljuttatott figyelmeztető előrejelzésben.
jan. 21
19:35
Költözik a kormányzati irattár az Országházból (Alternatív Energia)
Áthelyezik az Országházban lévő kormányzati irattárakat a közigazgatási, valamint a belügyi tárca épületébe.
jan. 21
19:37
Kedden több mint 10 centiméternyi hó hullhat (Alternatív Energia)
Kedden az északi megyékben helyenként több mint 10 centiméternyi, a Bakonyban pedig akár 15 centiméternyi friss hó is hullhat - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat által az MTI-hez hétfőn eljuttatott figyelmeztető előrejelzésben.
jan. 21
19:51
Kamionsofőr vett ajándékba egy GPS-t a feltört mentőautóba (ATV)
Feltörtek egy ház előtt parkoló mentőautót Budapesten, a VIII. kerületben, miközben a mentősök egy beteget láttak el. Az autó ablakát betörték, felforgatták a berendezést, és ellopták az ablakra szerelt GPS-t. A mentők szóvivője szerint az autóban okozott káron, és a GPS értékén felül ez akár emberéletekbe is kerülhetett volna, ez az esetkocsi ugyanis hajnalig nem tudott részt venni a mentésben.…
jan. 21
19:53
Budapesti járatokat töröltek az európai havazás miatt (ATV)
Több budapesti járatot is töröltek Európa nagyvárosaiban a havazás miatt. Frankfurtban, Párizsban és a brit repülőtereken több száz járat maradt ki és gyakoriak a késések is.
jan. 21
20:27
Átköltöztetik a kormányzati irattárakat (Infostart)
Áthelyezik az Országházban lévő kormányzati irattárakat a közigazgatási, valamint a belügyi tárca épületébe.
jan. 21
20:27
Nem vagyok télálló (Metropol)
Mint egy földtörténeti korokat bemutató tabló, úgy hámozódnak le rólam a rétegek, amikor megérkezem valahová.
jan. 21
20:27
Látták, hogy jön a kamion: a vonat hátuljába menekültek az utasok (ATV)
Életveszélyes állapotban vitték kórházba annak a kamionnak a vezetőjét, amely hétfő délelőtt a sopronnémeti vasúti átjáróban összeütközött egy Intercity vonattal. Az eddigi vizsgálatok szerint a fénysorompó működött, amikor a baleset történt, de azt nem lehet tudni, hogy a gépkocsivezető miért hajtott a sínekre. A Szombathelyről Budapestre közlekedő vonatban többen is látták, hogy a kamionos nem…
jan. 21
21:03
Kézilabda-vb: a spanyolok simán verték a szerbeket (ATV)
A házigazda spanyol válogatott magabiztos játékkal 31-20-ra nyert a szerb csapat ellen a férfi kézilabda-világbajnokság hétfői nyolcaddöntőjében.
jan. 21
21:21
Aláírták a részmegállapodást a felsőoktatás ügyében - a nap hírei (Infostart)
Stratégiai megállapodást kötött a kormány az indiai Tata céggel. Aláírta a részmegállapodást az emberi erőforrások minisztere és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája. Az Egyesült Államokban nagy nyilvánosság előtt is letette második ciklusa hivatali esküjét Barack Obama elnök. A nap legfontosabb hírei január 21-én.
jan. 21
21:39
Európai Parlament: aggályok a magyar médiaszabályozással (ATV)
Aggályokat fogalmaz meg a magyarországi médiaszabályozás több pontjával kapcsolatban az a munkadokumentum, amelyet hétfő este tárgyalt az Európai Parlament (EP) állampolgári jogokkal, valamint bel- és igazságügyekkel foglalkozó bizottsága.
jan. 21
21:57
Az évszázados dugi-whisky hazatér a Déli-sarkra (Infostart)
Visszaszállították Ernest Shackleton whiskyjeit a Déli-sarkra: a brit-ír felfedező elhagyatott kunyhójának padlója alatt talált ritka, 19. századi palackokat korábban Skóciába vitték, hogy a márkát forgalmazó skót szeszfőzde ízmesterei rekonstruálhassák a szíverősítő rég elveszett receptjét.
jan. 21
21:57
Harry herceg: embereket öltem, mint sokan mások (ATV)
Épségben hazatért az afganisztáni frontról Harry herceg. A brit uralkodó unokája szolgálata végeztével alig burkoltan megerősítette azokat a korábbi sajtóértesüléseket, hogy afganisztáni bevetései során tálib lázadókkal végzett.

2013. január 22. kedd

jan. 22
5:09
Külhoni voksokra hajt a Fidesz (Alternatív Energia)
Még a határon túli választókra vonatkozó eljárási szabályok is módosulhatnak, nemcsak az alkotmányellenesnek talált törvényrészek. A lapunknak nyilatkozó szakértő szerint legalábbis ezt vetítheti előre Orbán Viktor múlt heti, többek szerint a kormányfő felkészületlenségét jelző nyilatkozata. Az biztos, hogy a határon túliak szavazati joga kiemelkedő jelentőséggel bír a Fidesz számára, még akkor…
jan. 22
5:09
Cápával birkózott a nyugdíjas, hogy megmentsen egy gyereket (ATV)
A 62 éves Paul Marshallsea egy grillpartiról rohant a vízbe, amikor meghallotta, hogy többen cápát kiáltanak.
jan. 22
5:27
Bojkottálnák a civilek a Magyar Hírlapot (Alternatív Energia)
A Magyar Hírlap bojkottálására szólított fel magyarországi multinacionális cégeket 23 civil szervezet. Összesen 15 társaságot kerestek meg azzal, hogy ne reklámozzanak a lapban, míg a szerkesztőség a leghatározottabban el nem ítéli Bayer Zsolt cigányozó írását, és amíg a lap fel nem hagy a rasszista, homofób, antiszemita beszéddel.
jan. 22
5:27
„Nehéz öngyilkosságra gondolni” Kizuhant a 9.-ről az ismert újságíró (ATV)
Az Aljakszandr Lukasenka vezette Fehéroroszországból az utóbbi időben több újságíró és jogvédő rejtélyes haláláról érkezett jelentés.
jan. 22
5:29
A magánpénztárban maradók jártak jól (Alternatív Energia)
Az döntött jól, aki nem engedett a kormány zsarolásának és magán-nyugdíjpénztári tag maradt. Azénpénzem.hu számítása szerint ugyanis tavaly 509 ezer forinttal lett több egy átlagos, 2,65 millió forintos vagyonnal rendelkező kasszatag megtakarítása a legjobban teljesítő magánpénztárban, de a leggyengébben szereplőnél is 211 ezer forinttal gyarapodhatott a pénze.
jan. 22
5:29
Szembement Mózessel, megbánta és elnézést kér a Fidesz-KDNP-s tanár (ATV)
A kereszténydemokrata jelöléssel polgármesterré választott pedagógust azért kereste meg az atv.hu, mert indulatos felhívása szöges ellentétben áll egy ószövetségi bibliai igével.
jan. 22
5:31
Virágzik a feketekaszinó (Alternatív Energia)
Fut az állam a kiesett nyerőgép-adó milliárdjai után, ezért már be is nyújtották Brüsszelben az online szerencsejáték jogszabálytervezetét. Játéktípusonként 100 millió egy koncesszió. Közben pedig trükkös, "kreatív" megoldásokkal virágzásnak indult a "fekete kaszinózás".
jan. 22
5:33
Újraindult Kiss Ernő balesetes ügye (Alternatív Energia)
Két liter sört, és két deciliter röviditalt fogyasztott Kiss Ernő, mielőtt másnap reggel, 2007. november 23-án a XIII. kerületben nekiütközött egy parkoló autónak - adta elő a nyugalmazott rendőr dandártábornok tegnap a Fővárosi Törvényszéken, ahol megkezdődött az ügyben a megismételt elsőfokú eljárás.
jan. 22
5:35
Kalauzok mentik meg a vasúttársaságot (Alternatív Energia)
Február végéig több jegyvizsgáló járja majd a vonatokat. A cél a bevétel növelése, illetve veszteség csökkentése. Az erősítésekre elsősorban a csúcsidőszakokban, illetve a nagyobb forgalmú vonatokon kell számítani - közölte a MÁV-Start.
jan. 22
5:37
Elnapolták az MVM-pert (Alternatív Energia)
Az alaptörvénnyel ellentétesen Kaposvárra áthelyezett MVM-per felfüggesztését kérték az állami energiacég egykori vezetőinek védői, ám a bíróság egyelőre csak elnapolta a tárgyalást. Az előnytelen szerződések megkötésével vádolt Kocsis István volt MVM-vezérigazgató védője szerint amellett, hogy az Országos Bírósági Hivatal elnökének áthelyezési jogkörét az Alkotmánybíróság visszamenőlegesen…
jan. 22
5:39
Óriásplakáton csak a Fidesz gyűlölködhet? (Alternatív Energia)
Mocskolódással tapétázzák ki az országot - ezzel vádolja a Fidesz a szocialista pártot. Az MSZP ugyanis óriásplakátokon szembesíti a kormányt az ígéreteivel és azzal, hogy mit tett valójában tett. A Magyarország ma elnevezésű kampányban először Matolcsy György és Hoffmann Rózsa kudarcaira hívja fel a figyelmet az MSZP.
jan. 22
5:41
SMS-ben rúgtak ki egy kertészmérnököt (Alternatív Energia)
A Munka törvénykönyve (Mt.) módosítását kezdeményezi az MSZP annak érdekében, hogy a jövőben telefonon vagy SMS-ben senkit ne lehessen kirúgni. Simon Gábor, a szocialista párt elnökhelyettese ezt annak kapcsán jelentette be tegnap, hogy a XVIII. kerületi önkormányzat tulajdonában álló Városgazda Nonprofit Zrt.-től december 31-én SMS-ben bocsátották el az egyik kertészmérnököt, aki épp szabadságát…
jan. 22
5:45
Eltört a sín, elromlott a metró, javítják a hibát (Alternatív Energia)
Az Alstom Transport szerint Metropolis metrószerelvényeik bizonyos meghibásodásait szoftverfrissítéssel orvosolni lehet, így az utastájékoztató rendszer leállásai megszűnhetnek.
jan. 22
6:39
Másként értékelik a közszolgálati tisztviselők teljesítményét (Infostart)
Megváltozik július 1-jétől a közszolgálati tisztviselők teljesítményének értékelése, gyakrabban és más szempontok alapján mérik majd a munkájukat. Hasonló értékelést vezetnek be a rendvédelmi dolgozók körében is. Az új rendszerben - amely 2014-től a katonákra is érvényes lesz - elsősorban a munkaköri leírásban foglaltak teljesítését és a munkához való hozzáállást vizsgálják majd a szervezeti…
jan. 22
6:41
Megszórták Budapestet (Infostart)
A Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. keddre virradó éjszaka megelőző jelleggel szórta Budapest útjait, mert az Országos Meteorológiai Szolgálat riasztást küldött, hogy ónos eső várható - közölte a társaság kedd reggel.
jan. 22
6:57
Régi autója helyett nyerjen újat! (ATV)
A Ford Magyarországon nem mindennapi akciót hirdetett: aki január 24-én az aznap éjfélig nyitvatartó hazai Ford márkakereskedések bármelyikében regisztrálja használt autóját, és vállalja, hogy nyerés esetén azt jótékony célra felajánlja, esélyt kap arra, hogy nyerjen egy vadonatúj, az ’Év Motorjával szerelt, Titanium felszereltségű Ford Fiesta-t!
jan. 22
6:59
Új Toyota Auris (ATV)
Újszerű, alacsonyabb kialakításával az új Auris jól példázza Akio Toyoda, a Toyota elnöke személyes törekvését, hogy autóink minőségével, tartósságával és megbízhatóságával megalapozott hírnevére építve még vonzóbb és dinamikusabb autókat tervezzünk. E határozott iránymutatás alapján a mérnökcsoport elsősorban a tömegcsökkentésre, az igényes futómű-kialakításra, a hatékony térkihasználásra és a…
jan. 22
7:15
Újra a vádlottak padján a 90-es évek hirhedt figurája (ATV)
A Komlói Városi Bíróságon hétfőn megkezdődött Tribuszer Zoltánné újabb büntetőpere. Az ügyészség csalás miatt emelt vádat még az ősszel a 90-es években pilótajáték-szervezéssel hírhedtté vált asszony ellen, aki több mint 30 milliót kapott 11 embertől, de a kölcsönt nem fizette vissza. Ezt a rendőrség többrendbeli, üzletszerűen elkövetett csalásnak minősítette, amikor meggyanúsította.
jan. 22
7:17
Lefoglaltak egy sörös-kutyás videót is Sukoró-ügyben (ATV)
A legérdekesebb tétel a 43 ezer oldalas nyomozati egy sörös-kutyás videó, amelyet a számítógépemről foglaltak le – ezt Császy Zsolt mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában a Sukoró-perrel kapcsolatban.
jan. 22
7:33
Audi RS 7 Sportback (ATV)
Tovább bővíti RS-modelljei palettáját az Audi, a 2013-as Detroiti Autószalonon bemutatkozó RS 7 Sportback a legszebb formában testesíti meg a rendkívüli menetdinamikai képességeket. A méretes ötajtós kupé hajtásáról 412 kW (560 LE) teljesítményű 4.0 TFSI erőforrása gondoskodik, amely mindössze 3,9 másodperc alatt teszi lehetővé a 100 kilométer/óráig tartó sprintet, a végsebesség pedig kívánságra…
jan. 22
7:51
Netanjahu a vezetése alatt nem engedi felosztani Jeruzsálemet (ATV)
Elutasítja Benjamin Netanjahu az úgynevezett 1967-es határok mentén meghúzott Palesztin állam tervét. Az izraeli miniszterelnök aláhúzta: ilyen határok mentén védhetetlenné válna a zsidó állam, ráadásul ezzel „a Hamasz 400 méterre megközelíthetné otthonát”. Egy új nemzetközi „békekezdeményezés” azonban ezekkel a határokkal szeretné létrehozni az új Palesztin államot, Kelet-Jeruzsálemet pedig…
jan. 22
7:53
294 forint fölött az euró árfolyama (ATV)
Gyengült a forint, az eurót kedden kora délelőtt 294,29 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben, míg kora reggel 292,76, előző este pedig 292,93 forint volt a jegyzés.
jan. 22
7:55
Sószóró gépek is bajba kerültek: figyelmeztetnek a hatóságok (ATV)
Ónos eső nehezíti a közlekedést Dobogókő, illetve Budakeszi környékén, de Pest megye többi részén is síkos utakra kell felkészülni. Dobogókőnél két sószóró gép is bajba került - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. és a megyei katasztrófavédelmi szóvivő kedden az MTI-vel.
jan. 22
7:57
Ruby-per: a választások után születik ítélet (ATV)
Nem függesztette fel a Ruby-pert a milánói bíróság, hétfőn azonban úgy döntött, hogy a Silvio Berlusconi ellen, prostitúcióra való kényszerítés miatt indított eljárásban csak a februári választások után hoz ítéletet.
jan. 22
7:59
Kézilabda-vb: legyőzte a lengyeleket, negyeddöntős a magyar csapat (ATV)
A remekül védekező, olimpiai negyedik magyar válogatott 27-19-re legyőzte a lengyel csapatot a spanyolországi férfi kézilabda-világbajnokság hétfői, barcelonai nyolcaddöntőjében, így bejutott a legjobb nyolc közé, ahol szerdán a legutóbbi vb-n ezüstérmes, Európa-bajnok dánokkal találkozik majd.
jan. 22
8:09
Félezer kátyú keletkezik naponta (Metropol)
Télen csak ideiglenes jelleggel, hidegaszfaltozással és kis mennyiségű főzött aszfalttal tudják a hibákat korrigálni.
jan. 22
8:09
Öngyilkos merénylet Szíriában: több mint 30 áldozat (ATV)
Öngyilkos merénylő robbantotta fel magát gépkocsijában hétfő este a közép-szíriai Hama tartomány egyik városában, a támadásban több mint harmincan haltak meg, polgári személyek és rezsimpárti katonák egyaránt - közölte Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH). A londoni székhelyű ellenzéki szervezet szerint a robbantás Szalamíja településen történt, és a támadás célpontja a kormánypárti…

Keresés