A kéményseprési díj 10 százalékos csökkentése havi 25-29 forint megtakarítást jelentene háztartásonként, amit a családok nem érzékelnének, viszont a kéményseprő vállalkozókat súlyosan érintené a bevételkiesés, ezért nem értenek egyet a szolgáltatás árának mérséklésével - mondta Laikauf Tibor, a Magyarországi Kéményseprőmesterek Szövetségének elnöke csütörtökön az MTI-nek.
Ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a Demokratikus Koalíció egy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) által kiírt pályázat ügyében - közölte a párt csütörtökön az MTI-vel.
Martonyi János külügyminiszter és román kollégája, Titus Corlatean csütörtök délutáni telefonbeszélgetésekor egyetértett abban, hogy a feszültség csökkentése kölcsönös érdek, ezért az együttműködést "mindkét fél érzékenységének, a nemzeti közösségek természetes jogainak, valamint a nemzeti kisebbségekkel kapcsolatos európai elveknek, illetve normáknak" a figyelembevételével folytatják - közölte a…
Három év börtönre ítélte és ugyanennyi időre eltiltotta a közügyektől a Fővárosi Törvényszék csütörtökön azt az egyetemistát, aki 2009 októberében, egy óbudai kollégiumban tartott rendezvény után egy másik fiatalember halálát okozta. Az ítélet nem jogerős.
A Ferenciek tere felújítása miatt szombaton ismét változik a környék felszíni forgalmi rendje, az Astoria felé jelentős forgalomkorlátozás lép életbe - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Az Országház látogatási díját nem lehet a magyar állampolgárok számára kedvezőbben megállapítani, mivel az Európai Unió állampolgárai között nem lehet különbséget tenni - közölte az Országgyűlés sajtóirodája csütörtökön az MTI érdeklődésére.
A Der Standard liberális osztrák napilap főszerkesztőjével, Dr. Alexandra Föderl-Schmid-tel találkozott tegnap Bécsben Németh Péter a Népszava főszerkesztője.
A Ferenciek tere felújítása miatt szombaton ismét változik a környék felszíni forgalmi rendje, az Astoria felé jelentős forgalomkorlátozás lép életbe - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.
Csütörtök kora esti tájékoztatás szerint több órával tovább csúszik a brüsszeli rendkívüli EU-csúcstalálkozó kezdete: a legfrissebb tervek értelmében Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke csak este fél kilenckor mondja el megnyitóbeszédét.
Hat ember, köztük Szabó Pál volt vezérigazgató, helyettese és a korábbi beruházási igazgató ellen javasol vádemelést a postaszékház eladása és az új irodaház bérleti szerződése miatt a Budapesti Rendőr-főkapitányság - tudta meg az MTI Hírcentrum csütörtökön.
Hat ember, köztük Szabó Pál volt vezérigazgató, helyettese és a korábbi beruházási igazgató ellen javasol vádemelést a postaszékház eladása és az új irodaház bérleti szerződése miatt a Budapesti Rendőr-főkapitányság - tudta meg az MTI Hírcentrum csütörtökön.
Országos hírszolgálatot hoz létre az Egymillióan a magyar sajtószabadságért (Milla) Egyesület: az alternatív hírügynökség Debrecenből fog kiindulni - jelentette be az egyesület elnöke csütörtökön Debrecenben, sajtótájékoztatón.
Országos hírszolgálatot hoz létre az Egymillióan a magyar sajtószabadságért (Milla) Egyesület: az alternatív hírügynökség Debrecenből fog kiindulni - jelentette be az egyesület elnöke csütörtökön Debrecenben, sajtótájékoztatón.
Fegyelmi eljárást indítottak a kedd esti taxisszurkálás utáni segélyhívás ügyében a Budapesti Rendőr-főkapitányságon (BRFK) - hangzott el az RTL Klub csütörtök esti híradójában.
Hárman súlyosan, ketten könnyebben sérültek meg, amikor karambolozott két személyautó, csütörtökön este, az 55-ös főúton, Alsónyék közelében - értesült a HavariaPress.
Egyiptomban csütörtöktől fokozottabban ügyelnek az ellenzéki vezetők biztonságára, miután több radikális muzulmán vallási vezető fatvával, halálos ítélettel sújtotta őket.
Segélyalap jöhet létre a finanszírozási gondokkal küzdő felsőoktatási intézmények megsegítésére, az erről szóló javaslatot a szaktárca hamarosan a kormány elé terjeszti - jelentette be az emberi erőforrások minisztere a felsőoktatási kerekasztal csütörtöki budapesti ülése után.
Azonnali hatállyal, rendkívüli felmentéssel megszüntette a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) elnöke annak a konyári tanárnak a közalkalmazotti munkaviszonyát, aki Érpatakon egy gyűlésen, nagy nyilvánosság előtt elítélő módon beszélt tanítványairól és a munkahelyén tapasztaltakról - közölte a Klik csütörtökön az MTI-vel.
Barack Obama amerikai elnök utasította az igazságügyi minisztériumot, hogy adja ki a kongresszus hírszerzési bizottságainak azt a titkos jogi állásfoglalást, amely kifejti, hogy az amerikai vezetés milyen feltételekkel ölethet meg külföldön amerikai állampolgárokat - jelentette be csütörtökön Jay Carney, a Fehér Ház szóvivője.
A Központi Nyomozó Főügyészség lezárta a moszkvai magyar kereskedelmi kirendeltség eladása ügyében indult nyomozást - tájékoztatta Fazekas Géza ügyészségi szóvivő csütörtökön az MTI-t. Az ügyben hét embert gyanúsítanak - egyebek mellett - hűtlen kezeléssel, bűnpártolással és magánokirat-hamisítással.
Az eredeti tervekhez képest csaknem hatórás csúszással elkezdődött csütörtök este az Európai Unió állam- és kormányfőinek rendkívüli csúcstalálkozója, amelynek célja, hogy sikerüljön megállapodásra jutni az EU 2014 és 2020 közötti többéves pénzügyi keretéről (multiannual financial framework, MFF).
Újabb területekre terjesztik ki a rezsicsökkentést. Segélyalap jöhet létre a finanszírozási gondokkal küzdő felsőoktatási intézmények megsegítésére. A székelyzászló használatának ügyéről egyeztetett telefonon a magyar és a román külügyminiszter. A nap legfontosabb hírei február 7-én.
Nem számít elbocsátásokra az érintett cégeknél az újabb rezsicsökkentés miatt, de azt nem bánná, ha kevesebb vezető lenne – ezt Rogán Antal mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, aki kitért Bajnai Gordon kihívására, a "Seszták-ügyre", valamint említést tett az orosz kötvényvásárlások ügyére is.
Kiderült, hogy a rokkantak mégiscsak indokoltan kaptak ellátást, az Emberi Erőforrások Minisztériuma tájékoztatása szerint ugyanis a megvizsgált betegek 90 százaléka "egészségi állapota alapján továbbra is jogosult a megváltozott munkaképességű személyeknek járó ellátásra."
Élő adásban könnyekben tört ki Robert De Niro, amikor a bipoláris depresszióról kérdezték. Az Oscar-díjas színész bevallotta, maga is ettől a szörnyű betegségtől szenved.
A jelek szerint szinte változtatás nélkül minden, az Ab által decemberben formai okok miatt megsemmisített átmeneti rendelkezést "átszavaztat" az alaptörvénybe a Fidesz. Az alkotmányosságból "megbukott" cikkelyek mellett újakat - köztük az Ab hatáskörét ismét csorbítót - is tartalmaz a pénteken nyilvánosságra kerülő javaslat.
Idén is megrendezik szélsőjobboldali szervezetek Budapesten a "becsület napját". Az elnevezés onnan származik, hogy Budapest védelme során a budai királyi palotában rekedt német és magyar csapatok 1945 február 11-én - nagy veszteségeket szenvedve - megpróbáltak kitörni a szovjet ostromgyűrűből, sikertelenül.
Július 1-jétől átlagosan 10 százalékos, de a területi különbségektől is függő víz-, csatorna-, szennyvíz-elvezetési, szemétszállítási, palackosgáz- és kéményseprési díjcsökkentést akar a Fidesz-KDNP. A frakciószövetség gyulai ülésén állást foglalt arról, hogy járulékkedvezményt kaphatnak azok, akik olyan keveset keresnek, hogy nem tudják igénybe venni a gyerekeseknek járó adókedvezményt.
Őszre ki kell derülnie annak, milyen pályát képes befutni az LMP - véli Schiffer András. A frakcióvezető soha nem gondolta, hogy bizonyos konfliktusokat meg lehet spórolni. Ennek ellenére abban hisz, hogy az LMP nem fog elsüllyedni, a veszély szerinte éppen abban van, ha elvtelen alkukat kötnek és olyan csónakhoz láncolják magukat, amelyik egészen más irányba halad, mint a párt. Szerintünk Orbán…
Továbbra sem világos, miként bukkant a rendőrség a Papcsák Ferenc zuglói fideszes polgármester által feljelentett internetes hozzászólónk nyomára. Kérdésünkre, miszerint bírói engedéllyel titkosszolgálati eszközöket is bevetettek-e ennek érdekében, lapzártánkig nem kaptunk választ a nyomozóhatóságtól.
A kormány január elsejei hatállyal már megreformálta a kéményseprési iparágat - mondta az újabb rezsicsökkentési tervekre a Magyarországi Kéményseprők Országos Ipartestületének elnöke. A közműcégeket összefogó Budapesti Városüzemeltetési Központ nem kívánt reagálni.
Hajtóvadászat indult Kaliforniában egy fegyelmivel elbocsátott rendőr után, aki lelőtte két volt társát, és további egyenruhások, valamint a családtagjaik meggyilkolásával fenyegetőzik.
Az EU-országok csúcsvezetői péntek reggelre nagy vonalakban megállapodtak a 2014 és 2020 közötti időszak uniós keretköltségvetéséről - jelezték Brüsszelben uniós források. A mostani tervek szerint Magyarország jobban jár. Azonban az Európai Parlament elnöke közölte, a jelenlegi javaslatot nem fogadnák el. Orbán Viktor szerint több esély van a megegyezésre, mint arra, hogy anélkül távoznak…
Martonyi János román kollégájával egyeztetett a székely-zászlók körül kialakult diplomáciai bonyodalmakról. Megállapították, hogy véleményük eltér ebben a kérdésben, de az a céljuk, hogy a feszültséget csökkentsék. Martonyi János, még azelőtt, hogy beszélt volna a román miniszterrel, azt mondta egy konferencián, hogy veszélybe kerülhet a korábban kialakított jó kapcsolat. Közben újabb erdélyi…
Több ezer forintot veszítenek már a januári fizetéssel az egészségügyben a legkevesebb pénzt kereső szakdolgozók - írja a Népszabadság. A Magyar Nemzetben milliós rektori fizetésekről lehet olvasni.
Megkezdte kivonulását a francia katonaság a Mali északi felében lévő Timbuktuból, miután rendet teremtettek a kereskedővárosban - jelentették csütörtökön a hírügynökségek.
A szabályzat szerint a trafikoknak az utcára kell nyílniuk, ezzel pedig kizárták a dohánybolt-koncessziós pályázatból azokat, akik bevásárlóközpontban akartak üzletet nyitni - írja a Napi Gazdaság.
Akár hatvan centi hó is hullhat péntektől az Egyesült Államok egyes területein, ezért már csütörtökön töröltek a légitársaságok több mint 1700 hétvégi járatot. A szakemberek két vihar - egy keletről és egy nyugatról jövő - találkozását vetítik előre.
Mivel csak speciális pótlékként kapták meg a tavaly nyári béremelésüket, a Népszabadság szerint most több ezer forintot veszítenek egyes egészségügyi szakdolgozók.
A hatályos gyakorlat értelmében nincs arra semmilyen garancia, hogy a parlamenti képviselők valós adatokat írnak a kötelezően benyújtott vagyonbevallásukba - közölte a Népszabadsággal a Transparency International jogi vezetője, Ligeti Miklós.
Most már helyszíni bírságot is kiszabhat az Állami Autópálya Kezelő azokra az autósokra, akik nem vesznek autópálya matricát és fennakadnak az ellenőrzésen. A kamerás ellenőrzés mellett már hat, úgynevezett mobilcsoporttal is vizsgálják az e-matricákat. A díjfizetős szakaszokon, beleértve a pihenőket is, bárhol ellenőrizhetnek. Az elmúlt tíz hónapban 24 millió forint pótdíjat fizettek az autósok.
Még sok kihasználatlan lehetőség van az izraeli-magyar gazdasági együttműködésben - jelentette ki csütörtökön Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár csütörtökön Budapesten, amikor találkozott a Magyarországon működő legnagyobb, izraeli tulajdonú vállalatok képviselőivel.
Felborult egy komp több mint száz utassal a fedélzetén pénteken Banglades középső részén, a baleset után félszáz utasnak nyoma veszett – közölte a rendőrség.