A zsidó telepesek képviselői a megszállt palesztin területeken "ellenséges kezdeményezésnek" minősítették a palesztin határozatot bojkottálni a településeken termelt árukat.
A rigai hatóságok rövid időre letartóztatták a lett Robin Hoodnak nevezett Ilmars Poikanst, aki hónapokon keresztül az orránál fogva vezette hazája hatóságait. Egy súlyos adatközlési hibát kihasználva ugyanis Twitter oldalán hónapokon keresztül közölte a vezető tisztségviselők bérét, pénzügyi tranzakcióit.
Bár Irán imponáló ravaszsággal próbálta kifogni a szelet az ellene szankciókat követelő hatalmak vitorlájából, ezek most - legalábbis egyelőre úgy tűnik - mégis csak keresztülviszik elképzeléseiket. Az Egyesült Államok a hét közepén az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé terjesztette a Teherán elleni újabb büntetőintézkedések tervezetét, Hillary Clinton amerikai külügyminiszter pedig bejelentette: a BT…
A dalai lámai egy New Yorki-i konferencián csütörtökön elhangzott beszédében kijelentette: magát egy olyan marxistának tartja, aki értékeli a kapitalizmust.
Tisztogatás Szabadkán címmel arról írt a pénteki Magyar Szó vajdasági napilap, hogy az észak-bácskai városban leváltják a közvállalatok azon igazgatósági és felügyelőbizottsági elnökeit, illetve tagjait, akiket a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) delegált ezekbe a testületekbe.
A kettős állampolgárságról szóló törvény olyan, mint egy időzített bomba - mondta a szlovák miniszterelnök egy interjúban, amelyet egy független osztrák napilap pénteki számának adott.
A kettős állampolgárságról szóló törvény olyan, mint egy időzített bomba - mondta a szlovák miniszterelnök egy interjúban, amelyet egy független osztrák napilap pénteki számának adott.
A XXI. század elején évente átlag 15-17 millió külföldi turista kereste fel Görögországot. A napfényes, barátságos délkelet-európai régió tömegesen vonzotta a német vendégeket is.
Vádat emeltek Igor Volkov igazgató ellen a bányabiztonsági előírások több ember halálát okozó megsértése miatt a Raszpadszkaja bányában május 9-re virradóra bekövetkezett, legalább 66 bányász életét kioltó bányarobbanás miatt - jelentette pénteken a Kommerszant című orosz lap.
Abhiszit Veddzsadzsiva thaiföldi miniszterelnök kijelentette pénteken - két nappal az ellenzéki tüntetések katonai erővel való felszámolása után -, hogy tartja magát a korábban meghirdetett nemzeti megbékélési tervhez.
Mikuláą Dzurinda volt kormányfő, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKÚ) elnöke hangsúlyozta, ha Robert Fico még politikai jövőben reménykedik, akkor le kell mondania. Ugyanezt követelte Ján Figel, a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) elnöke is.
Szörnyethalt a Foxconn Technology Group egyik alkalmazottja pénteken: levetette magát egy négyemeletes gyárépület legfelső emeletéről pénteken a dél-kínai Sencsenben (Shenzhen); idén ő már a nyolcadik Foxconn-dolgozó, aki hasonló módon halt meg.
Szöul "megfontolt" választ fog adni arra, hogy Észak-Korea március végén elsüllyesztette Cshonan nevű hadihajóját - közölte pénteken Ri Mjong Bak dél-koreai elnök az ország nemzetbiztonsági tanácsának rendkívüli ülése után.
Kilencre nőtt pénteken a dél-lengyelországi árvizek halálos áldozatainak száma, miközben Varsóban is riasztást kellett elrendelni a Visztula áradása miatt - közölték az árvízi mentésben részt vevő hatóságok.
Könnyen lehet, hogy a két héttel ezelőtti tartományi választásokon megbukott konzervatív-liberális koalíció helyett a kereszténydemokratákból és a szociáldemokratákból álló nagykoalíció alakul Észak-Rajna-Vesztfáliában.
Oroszország a beharangozott újabb Teherán elleni szankciók ellenére is leszállítja Iránnak az SZ-300-as légvédelmi rakétarendszert - közölte pénteken az orosz Szövetségi Tanács (parlament felsőháza) külügyi bizottságának elnöke.
Egyenként több mint ezer év börtönre ítélte a spanyol Nemzeti Bíróság az ETA baszk szeparatista szervezet három tagját a madridi repülőtéren négy éve elkövetett pokolgépes merényletért, amely két ember halálát okozta, és megtorpedózta a kormány ETA-val folytatott béketárgyalásait.
Hillary Clinton amerikai külügyminiszter tokiói látogatásán hangsúlyozta: egyértelműen Észak-Korea tudtára kell adni, hogy provokatív viselkedésének következményei lehetnek.
Egyenként több mint ezer év börtönre ítélte a spanyol Nemzeti Bíróság az ETA baszk szeparatista szervezet három tagját a madridi repülőtéren négy éve elkövetett pokolgépes merényletért, amely két ember halálát okozta, és megtorpedózta a kormány ETA-val folytatott béketárgyalásait.
Az ENSZ legfőbb emberjogi tisztviselője "nyíltan diszkriminatívnak", az Egyesült Államok pedig az emberi jogok védelme terén "visszalépésnek" nevezte pénteken egy malawi melegpár 14 év börtönre és kényszermunkára ítélését.
Három külföldi alpinista - köztük a magyar Várkonyi László - vesztette életét Tibetben a tavaszi hegymászószezonban - adta hírül pénteken a tibeti hegymászószövetség (CTMA) főtitkára, aki azt is elmondta, hogy a magyar alpinista holttestét később megtalálták.
A Hamász pénteken figyelmeztette Izraelt: a "tűzzel játszik", mivel kitiltotta a napokban szabadon engedett Hamász-képviselőt, Mohammed Abu Tírt lakhelyéről, Kelet-Jeruzsálemből.
A szlovákiai magyarok többsége a magyar-szlovák viszony kiéleződése ellenére is biztonságban érzi magát szülőföldjén - derült ki abból a felmérésből, amelynek eredményét pénteken hozták nyilvánosságra Pozsonyban.
Tizennégy évi börtönbüntetésre ítélt volt román kommunista belügyminisztert tüntetett ki Traian Basescu román államfő, aki pénteken visszavonta az elismerést.
"Halál a Facebookra, halál Amerikára!" kiáltásokkal követelte pénteken az internetes közösségi hálózat teljes és végleges betiltását Pakisztánban több ezer tüntető, ekképp tiltakozva a Facebookra feltöltött, s Iszlámábád által "istenkáromlónak" minősített Mohamed-karikatúrák miatt.
Két palesztin fegyveres szivárgott be pénteken Izraelbe a Hamász által irányított a Gázai-övezetből. A behatolók izraeli katonákkal vívott tűzharcban életüket vesztették - közölte az izraeli hadsereg.
Nagy-Britannia érdekelt Európa, illetve az euró stabilitásában, de a londoni parlament hatásköreiből semmit nem hajlandó átadni Brüsszelnek - fogalmazta meg kormánya álláspontját pénteken Berlinben David Cameron brit miniszterelnök.
"Halál a Facebookra, halál Amerikára!" kiáltásokkal követelte pénteken az internetes közösségi hálózat teljes és végleges betiltását Pakisztánban több ezer tüntető, ekképp tiltakozva a Facebookra feltöltött, s Iszlámábád által "istenkáromlónak" minősített Mohamed-karikatúrák miatt.
Letette a hivatali esküt pénteken Dél-Szudán áprilisban megválasztott elnöke, Salva Kiir, akinek az országrész függetlenné válásáról szóló népszavazás megszervezése lesz a legnagyobb feladata a következő hónapokban.
A dalai lámai olyan marxistának tartja magát, aki értékeli a kapitalizmust. A tibeti vallási vezető egy New Yorki-i konferencián tartott előadásában úgy fogalmazott: a marxizmus erkölcstan, a kapitalizmus pedig a haszonszerzésben merül ki.
Ismét gyorsan terjed a kanyaró afrikai, ázsiai, sőt egyes európai országokban is, jóllehet védőoltással könnyen elkerülhető lenne - figyelmeztetett pénteken az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
Kellemetlen, ragacsos, rozsdavörös olajszennyeződés érte el a Mexikó-öbölben a Mississippi partján fekvő lápvidéket - jelentette pénteken a CBS televízió.
Gépkocsiba rejtett pokolgép legalább huszonkét embert megölt, további ötvenhármat pedig megsebesített pénteken az észak-iraki Dijála tartományban - közölte a rendőrség.
Az afganisztáni tálibok tagadják, hogy béketárgyalásokat folytatnának a kormánnyal a Maldív-szigeteken, ahol az afgán közélet mintegy ötven befolyásos szereplője gyűlt össze pénteken egy lázadó szervezet meghívására.
Ki legyen Észak-Rajna-Vesztfália miniszterelnöke? - ezt a kérdés nehezíti a legnépesebb és legnagyobb gazdasági súlyú német tartomány problémáinak megoldását.
Az izraeli légierő három csapást mért péntekre virradóra a Gázai-övezetre, válaszul arra, hogy csütörtök este Gázából egy rakétát lőttek ki az izraeli Askelónra. Egyik akcióban sem sebesült meg senki. Nem sokkal később két palesztin fegyveres szivárgott be Izraelbe a Hamász által irányított a Gázai-övezetből. A behatolók izraeli katonákkal vívott tűzharcban életüket vesztették.
Választási vereség után jogos a vívódás a brit Munkáspártban. Szeptemberre el kell dönteniük, mit vállalnak fel Tony Blair és Gordon Brown örökségéből, milyen úton indulnak tovább és kinek a vezetésével. Egymás után jelentkeznek az aspiránsok a pártvezéri posztra. A vezérválasztási küzdelem annál is érdekesebb lesz, mivel két fivér is csatasorba áll egymással szemben, s eléggé valószínű, hogy…
Akár száz napig is képes a közönséges pézsmateknős (Sternotherus odoratus) a víz felszíne alatt maradni levegővétel nélkül, sőt, ha a víz nem melegebb három foknál, akkor akár 150 napig is.
Brit kutatók kimutatták, hogy az átlagosnál lényegesen tehetősebbek azok, akik a szűk baráti, illetőleg családi körükön kívül másokkal is tartanak telefonon kapcsolatot.
A Channel 4 a jövő héttől kezdi meg a Marie Stopes abortuszklinika hirdetéseinek sugárzását. Abortuszellenes szervezetek perrel fenyegetőznek, és elfogadhatatlannak tartják, hogy a magzatelhajtást a televízióban reklámozzák.
A magyar parlament létszámcsökkentésének példájára az osztrák politikai tisztségek számának a lefaragása mellett érvelt szombati kommentárjában egy osztrák napilap.