Megoszlanak a vélemények, hogy mennyiben tér el a jelenlegi konfliktus a két Korea között a korábbi megszokottnak is nevezhető fenyegetésektől. Egyes elemzők szerint akár háborúba is torkollhat Észak-Korea hajótámadása, mások szerint viszont ugyanúgy komoly válaszlépés nélkül marad a 46 halálos áldozattal járó katonai akció, mint a korábbi katonai ijesztgetések. Dél-koreai hírek szerint északon…
A szocialista spanyol kormányzópárttól származó értesülés szerint tíz százalékkal csökkentik fizetésüket a spanyol parlament mindkét házának képviselői.
Több ezren keresték fel kedden Belgrádban Josip Broz Tito sírját, hogy megemlékezzenek a legbefolyásosabb jugoszláv politikus születésének évfordulójáról.
Felfüggesztették a tavaly az Atlanti-óceánba zuhant francia Airbus feketedobozai keresését kedden, miután nem tudták megállapítani az adatrögzítők helyét.
Az izraeli rendőrség indítványozta, hogy az ügyészség vádiratot nyújtson be Avigdor Lieberman külügyminiszter ellen hivatalos iratok tilos felhasználása miatt.
Régóta közismert, hogy felettébb hűvös Silvio Berlusconi és az olasz médiapiac egy részét uraló Sky Italia tulajdonosa, Rupert Murdoch viszonya. Ez az ellenségeskedés politikai síkra terelődött. A tévétársaság az Európai Emberi Jogi Bíróságnál támadja meg a kormányfő egyik új törvényét.
Gyakoriak az orosz és a kínai politikusok kölcsönös részvétnyilvánításai. Mindkét ország olyan sok bányaszerencsétlenséggel szembesül, hogy már politikai kérdéssé dagadt: hogyan birkózzanak meg a problémával.
Választási reform, a költségvetési hiány csökkentése, oktatási és egészségügyi reform szerepel az új brit kormány programjában, amelyet tegnap trónbeszédében ismertetett II. Erzsébet a londoni parlament felsőházában, a törvényhozás két házának honatyái előtt. A királynő 56. alkalommal ismertette a kormányprogramot, méghozzá megkoronázása óta első alkalommal egy koalíciós kabinet terveit.
Tizenhétmillió méh szabadult el egy súlyos autóbaleset miatt az Egyesült Államokban. A karambolban négy autó ütközött össze, köztük egy teherkocsi, amely 7 ezer méhkast szállított.
A legutóbbi jelentések az izlandi vulkán erőteljes gyengüléséről számolnak be. Nagyon óvatosan fogalmaznak, de az olvasható ki, hogy vélhetően befejeződik vagy esetleg szünetelni fog a kitörés.
Olaszországban megszorító csomagot fogadott el kedden este a kormány. Az intézkedéssel a tervek szerint két év alatt 24 milliárd euróval csökkentik a költségvetési hiányt.
Már legalább 60 halálos áldozatot követeltek a jamaicai fővárosban a biztonsági erők és egy drogbárót védelmező fegyveres gengszterek közötti összecsapások - közölték kedden kórházi források.
A dél-koreai fővárosba érkezett szerdán Hillary Clinton amerikai külügyminiszter, hogy tanácskozzon a szöuli vezetőkkel a Phenjannal kiújult feszült helyzetről.
Kettős pokolgépes merényletet követtek el szerdán Thaiföld többségében maláj muzulmánok lakta déli részén, ahol szakadár szélsőségesek gyakran folyamodnak ehhez az eszközhöz céljuk elérése érdekében.
Egyre több tagja van annak a szlovák-magyar internetes csoportnak, amely a közelmúltban alakult az egyik közösségi oldalon. Már 15 ezernél is több szlovák és magyar netező vallja, hogy a "magyarok és a szlovákok mégsem gyűlölik egymást".
Várhatóan még szerdán saját állampolgársági törvényének módosításával válaszol Szlovákia az Országgyűlés döntésére, amely lehetővé teszi a magyar állampolgárság könnyített felvételét a határon túli magyarok számára.
A Patriot típusú amerikai rakéták lengyelországi telepítése nem járul hozzá a stabilitás megszilárdításához és a bizalom növeléséhez a térségben - szögezte le szerdán az orosz külügyminisztérium.
Phenjannak fel kell hagynia a fenyegetéssel és a provokációval - jelentette ki Hillary Clinton amerikai külügyminiszter, miután szerdán megérkezett szöuli látogatására.
A heves tiltakozások ellenére kitart a korábban általa meghirdetett megszorítások mellett Traian Basescu román államfő, aki a bukaresti kormánykoalíciót támogató pártok törvényhozóival egyeztetett, és a drákói intézkedések támogatását kérte tőlük.
Civil kezdeményezés az a szlovákiai honlap, amelynek szerkesztői azt tűzték ki célul, hogy felhívják a figyelmet a szlovákiai politika és közélet szerintük elhanyagolt vagy nem kívánatos tényezőire.
Határokon túli állampolgárság címmel elemzésben foglalkozott szerdán a Frankfurter Allgemeine Zeitung a szomszédos országokban élő magyaroknak állampolgárságot kínáló budapesti törvénytervezettel.
Határokon túli állampolgárság címmel elemzésben foglalkozott szerdán a Frankfurter Allgemeine Zeitung a szomszédos országokban élő magyaroknak állampolgárságot kínáló budapesti törvénytervezettel.
A legutóbbi közvélemény-kutatások és felmérések szerint a május 28-29-re kiírt csehországi képviselőházi választások után a legnagyobb valószínűséggel hat párt képviselői foglalhatnak majd helyet a parlament 200 tagú alsóházában.
A szlovák kormányfő szerint "rosszul" kezdett az új magyar kormány. Robert Fico úgy véli: a kettős állampolgárságot lehetővé tevő törvény elfogadása, valamint az a tény, hogy Orbán Viktor első hivatalos útja Lengyelországba vezet, "felesleges idegességet váltott ki".
Várhatóan még szerdán saját állampolgársági törvényének módosításával válaszol Szlovákia az Országgyűlés döntésére, amely lehetővé teszi a magyar állampolgárság könnyített felvételét a határon túli magyarok számára.
Az ügyvezető külügyminiszter szerint nem lehet valakitől csak úgy elvenni azt az állampolgárságot, amit leszármazással, alanyi jogon szerzett. Balázs Péter mindezt annak kapcsán mondta az InfoRádiónak, hogy a szlovák kormány - válaszként a magyar kettős állampolgársági törvényre - kezdeményezte, hogy szűnjön meg a szlovák állampolgársága annak, aki a jövőben kérvényezi a magyar állampolgárságot.
Az Európai Unió katasztrófavédelmi gépezetének mozgósítását, 2 millió homokzsák sürgős rendelkezésre bocsátását kérte Magyarország az országot sújtó árvíz miatt - jelentette be szerdán Ferran Tarradellas, az Európai Bizottság illetékes szóvivője.
Élesedik a határvonal a jelenlegi kormánypártok és az ellenzék között - mutat rá az Új Szó című szlovákiai magyar napilap szerdán, hozzátéve, hogy már csak a Magyar Koalíció Pártja (MKP) nem zárta ki, hogy koalícióra lépne a kormányfő vezette Smerrel.
A Boris Tadic szerb elnök vezette Demokrata Párt (DS) meghatározó befolyást szeretne az újonnan megalakuló Magyar Nemzet Tanácsban - jelentette ki Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Magyar Szó és a Tanjug hírügynökség beszámolója szerint.
A szlovák kormányfő szerint, ha a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) képviselői valóban kérni fogják a magyar állampolgárságot, ahogy ezt Csáky Pál pártelnök jelezte kedden, akkor el kell, hogy veszítsék parlamenti mandátumukat.
A szlovák kormányfő szerint ha a Magyar Koalíció Pártjának képviselői valóban kérni fogják a magyar állampolgárságot, ahogy ezt Csáky Pál pártelnök jelezte kedden, akkor el kell, hogy veszítsék parlamenti mandátumukat.
Az április 10-én lezuhant lengyel elnöki repülőgép pilótái több vészjelzést is figyelmen kívül hagytak, ez okozta a Tu-154-es katasztrófáját - nyilatkozta szerdán Edmund Klich légügyi szakértő.
Olyan EU-amerikai adatvédelmi megállapodásra törekszik az Európai Bizottság, amely messzemenően védi a magánélethez és magántitokhoz fűződő személyes jogokat - hangsúlyozta szerdai tájékoztatásában az EU legfőbb végrehajtó testülete.
Az Európai Unió jogellenesnek tartja azokat a helyhatósági választásokat, amelyeket a hét végén tart a koszovói szerb közösség két településen a volt szerbiai tartomány északi, illetve keleti részén.
A BruxInfo elemzője szerint nem sért uniós jogszabályt és normát a kettős állampolgárság kiterjesztéséről szóló magyar törvény. Fóris György az InfoRádiónak elmondta, Szlovákia több tekintetben is rosszul jöhet ki a két ország diplomáciai konfliktusából.
A szlovák kormányfő szerint "rosszul" kezdett az új magyar kormány. Robert Fico úgy véli: a kettős állampolgárságot lehetővé tevő törvény elfogadása, valamint az a tény, hogy Orbán Viktor első hivatalos útja Lengyelországba vezet, "felesleges idegességet váltott ki".
Nem kétséges, hogy a június 13-án parlamenti választásokat rendező Belgium kiválóan el tudja látni az év második felében esedékes soros EU-elnökségét - vélekedett szerdán Brüsszelben José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke.