2010. május 10. hétfő

máj. 10
12:09
Újabb konzervatív-liberális egyeztetés Londonban (Kripto Akadémia)
A két párt vezető politikusainak derűlátó, ám részletek nélküli nyilatkozataival folytatódott hétfőn Londonban a brit Konzervatív Párt és a Liberális Demokraták egyeztető tárgyalássorozata a kormányzati együttműködés lehetőségéről.
máj. 10
12:27
Moszkva újra díszszemlével ünnepelt (Kripto Akadémia)
Moszkvával együtt összesen húsz oroszországi városban katonai díszszemlével emlékeztek meg vasárnap délelőtt a fasizmus felett aratott győzelem 65. évfordulójáról.
máj. 10
13:45
Már nincs káosz Európában a vulkán miatt (Infostart)
Rendeltetésszerűen működni tudott hétfőn valamennyi repülőtér Európában, de a légkörben található vulkáni hamu miatt az amerikai kontinensre tartó, illetve onnan érkező járatok egy részét törölni kellett vagy jelentősen módosítani útvonalukat - jelentette a légtér ellenőrzésével foglalkozó nemzetközi szervezet, az Eurocontrol Brüsszelben.
máj. 10
14:51
Taktikát váltottak a lázadók - legkevesebb 60 halott Bagdadban (Kripto Akadémia)
Legkevesebb hatvan halottja és száznál is több sebesültje volt hétfőn merényletek sorozatának az iraki fővárosban, Bagdadban és környékén. A felkelők egyebek között hat ellenőrzőpontot támadtak meg hangtompítós fegyverekkel Bagdadban, és pokolgépeket robbantottak a fővárostól délre fekvő településeken.
máj. 10
15:45
Szexbotránya miatt mondott le a török ellenzék vezetője (Kripto Akadémia)
Szexbotrány miatt hétfőn lemondani kényszerült Törökország legnagyobb ellenzéki pártjának a vezetője.
máj. 10
15:47
Szerbia kész felderíteni sötét múltját - Tömegsír Raskánál (Kripto Akadémia)
Tömegsírra bukkantak Szerbia déli részén, és ez mintegy 250 ember földi maradványát rejti, feltehetőleg olyan koszovói albánokét, akiket az 1998-99-es dél-szerbiai konfliktus idején gyilkoltak meg - közölte hétfőn Vladimir Vukcevic, a háborús bűntettek ügyében eljáró szerb különleges ügyész.
máj. 10
16:03
Lengyel elnökválasztás - Nő Kaczynski népszerűsge (Kripto Akadémia)
Csökken a lengyel elnökválasztás legesélyesebb jelöltjének, Bronislaw Komorowskinak az előnye az ellenzéki jelölttel, Jaroslaw Kaczynskival szemben - derült ki hétfőn közzétett felmérésekből.
máj. 10
16:21
Beleegyeztek a tüntetők az előrehozott választásokba (Kripto Akadémia)
A thaiföldi ellenzéki tüntetők elfogadják, hogy november 14-én tartsanak előre hozott választásokat, ám a főváros üzleti negyedéből csak akkor hajlandók távozni, ha a miniszterelnök-helyettes feladja magát a rendőrségen.
máj. 10
16:39
Merkel: Nem lesz adócsökkentés Németországban (Kripto Akadémia)
Angela Merkel kancellár szerint belátható időn belül nem lesz adócsökkentés Németországban.
máj. 10
16:51
Obama új legfelsőbb bírót jelölt (Infostart)
Elena Kagant, a legfőbb államügyész helyettesét jelölte az Egyesült Államok legfelsőbb bíróságának megüresedő helyére Barack Obama amerikai elnök.
máj. 10
16:57
A negyedik nő - új legfelsőbb bírót jelölt Obama (Kripto Akadémia)
Elena Kagant, a legfőbb államügyész helyettesét jelölte az Egyesült Államok legfelsőbb bíróságának megüresedő helyére Barack Obama amerikai elnök.
máj. 10
17:15
Újabb tizenkilenc áldozat a szibériai bányarobbanásban (Kripto Akadémia)
Harminckettőre nőtt a szibériai Kemerovo megye egyik szénbányájában történt metánrobbanások halálos áldozatainak száma, miután megtalálták a mélyben rekedt bányamentők közül tizenkilencnek a holttestét - közölte hétfőn a rendkívüli helyzetek orosz minisztériuma.
máj. 10
17:33
Elkerülhetőek a szankciók Irán számára (Kripto Akadémia)
Még nyitva áll Irán előtt a tárgyalások ajtaja - mondta újságíróknak Werner Hoyer német külügyi államtitkár hétfőn Brüsszelben, jelezve azt, hogy az EU-országok külügyminisztereinek tanácskozásán egyelőre nem tartják elkerülhetetlennek a Teherán elleni szankciós intézkedések szigorítását.
máj. 10
17:45
Csak vesztesei vannak a brit választásoknak (Infostart)
A múlt heti brit választáson győztes Konzervatív Párt koalíciót köt a liberális demokratákkal, így biztosítva az abszolút többséget, de rövid időn belül új választások lesznek a szigetországban - véli Gálik Zoltán, a Külügyi Intézet főmunkatársa a Nagy-Britanniában kialakult patthelyzetről.
máj. 10
17:51
Papírforma szerint zajlik a választás a Fülöp-szigeteken (Kripto Akadémia)
A várakozásoknak megfelelően Beningo Aquino vezet az elnökválasztáson a Fülöp-szigeteken, az első részeredmények alapján.
máj. 10
17:53
Egy terrorcsoport nyolc tagját ítélték el Belgiumban (Kripto Akadémia)
Terrorcsoport tevékenységében folytatott részvételért 40 hónaptól 8 évig terjedő börtönbüntetésre ítélt nyolc személyt egy belga bíróság hétfőn Brüsszelben.
máj. 10
18:21
Távozik Gordon Brown a Munkáspárt éléről (Infostart)
A liberálisok tárgyalni akarnak a Munkáspárttal, amelynek vezetője, Gordon Brown lemond pártja vezetéséről - jelentette a BBC.
máj. 10
18:27
Vízumliberalizáció - Ukrajna élvezhet magyar prioritást (Kripto Akadémia)
Elsősorban Ukrajnának biztosítana elsőbbséget Magyarország az Európai Unió keleti partnereiként számon tartott hat ország közül a vízumliberalizációt illetően - fejtette ki Balázs Péter külügyminiszter hétfőn Brüsszelben, az EU-országok külügyminisztereinek tanácskozásán.
máj. 10
18:45
Választások előtt - a cseh szociáldemokraták a legnépszerűbbek (Kripto Akadémia)
Három héttel a képviselőházi választások előtt továbbra is a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) a legnépszerűbb Csehországban.
máj. 10
19:57
Biztonságosak a tengeri olajfúrások (Kripto Akadémia)
Az amerikai kormány friss vizsgálata szerint nincs szükség arra, hogy leállítsák a Mexikói-öbölben működő olajfúró tornyokat biztonsági problémák miatt - közölte hétfőn a Fehér Ház.

2010. május 11. kedd

máj. 11
5:51
Közvetett tárgyalások amerikai felügyelet alatt (Kripto Akadémia)
A közvetett palesztin-izraeli béketárgyalások kezdetét mindkét fél kétkedéssel vegyes megelégedéssel fogadta.
máj. 11
5:53
Budapestre lovagol Slotáék bírálója (Kripto Akadémia)
Bátor legény Alojz Hlina pozsonyi vállalkozó. Meg a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) nagy utálója.
máj. 11
5:55
Fellázadt a bécsi érsek (Kripto Akadémia)
Komoly visszhangja volt Christoph Schönborn bécsi érsek nyilatkozatának, aki azzal vádolta a Szentszék korábbi államtitkárát, Angelo Sodanót, hogy meg akarta akadályozni az előző bécsi érsek, Hans Hermann Groer elleni pedofília vádak kivizsgálását. Olasz lapok szerint komoly vita alakult ki az egyházban emiatt.
máj. 11
6:09
Új megoldásokat keres a brit olajcég (Kripto Akadémia)
Egyelőre teljes a tanácstalanság a Mexikói-öbölnél terjeszkedő olajfolttal kapcsolatban.
máj. 11
6:21
Moszkva segítségét kéri Szíria a Közel-Kelet atomfegyver-mentesítéséhez (Infostart)
Bassár el-Aszad szíriai elnök arra kérte Moszkvát, a jövőben is járuljon hozzá a Közel-Kelet atomfegyvermentes övezetté tételéhez.
máj. 11
7:21
Megrendítő felvétel a pilótafülkéből (Kripto Akadémia)
Mintegy húsz hónappal a Spanair repülőgép balesete után, amelyben 154 személy vesztette életét, egy spanyol rádióadó nyilvánosságra hozta az egyik fekete doboz tartalmát, a pilótafülkében zajló beszélgetések hanganyagát.
máj. 11
7:23
Rendőrök őrzik a virágot (Kripto Akadémia)
Rendőri védelem alá kerül a legritkább brit növény.
máj. 11
7:33
Obama benyújtotta a kongresszusnak az orosz-amerikai nukleáris megállapodást (Infostart)
Barack Obama amerikai elnök helyi idő szerint hétfőn benyújtotta ratifikálásra a kongresszusnak az atomenergia békés célú felhasználásában való együttműködésről Oroszországgal 2008-ban aláírt megállapodást.
máj. 11
7:39
Brown távozása a tárgyalások feltétele (Kripto Akadémia)
Drámai fordulatokat vett kedd hajnalra az ötödik napjába lépő brit kormányalakítási folyamat: a két legnagyobb politikai erő, a Munkáspárt és a Konzervatív Párt egymásra ráígérve igyekezett megnyerni koalíciós partnernek a harmadik legnagyobb alsóházi frakciót adó Liberális Demokratákat, akik immár mindkét lehetséges partnerrel párhuzamos kormányalakítási tárgyalásokba kezdtek.
máj. 11
8:33
Összefogás a kalózok ellen (Kripto Akadémia)
A kalózkodás elleni jobb nemzetközi együttműködésre szólítottak fel az Indiai-óceánon tevékenykedő haditengerészeti erők tisztjei Abu-Dzabiban, a témáról rendezett értekezleten.
máj. 11
13:03
Portugáliába érkezett a katolikus egyházfő (Kripto Akadémia)
Négynapos látogatásra kedden délben Portugáliába érkezett a katolikus egyházfő. Még a repülőgép fedélzetén újságíróknak nyilatkozva XVI. Benedek, kérdésre válaszolva, szót ejtett az egyházat megrázó szexuális bűncselekményekről.
máj. 11
13:21
Csáky: a kisebbségek jogbiztonsága Szlovákiában az európai átlag alatt van (Kripto Akadémia)
Csáky Pál szerint a nemzeti kisebbségek, elsősorban a magyarság helyzetének jogbiztonsága Szlovákiában alatta van az európai átlagnak és szokásoknak.
máj. 11
13:39
Tombol az erőszak a cseh választási kampányban (Kripto Akadémia)
Nem egészen három hét múlva rendezik a cseh parlamenti választást. Az ugyan még kétséges, mely pártok alkotják majd az új koalíciót, az azonban nem kérdés, hogy ennyire durva, agresszív kampányra még nem volt példa a kommunizmus bukása óta.
máj. 11
14:33
Lezártak hét spanyol repülőteret a vulkáni hamu miatt (Kripto Akadémia)
Lezártak hét spanyolországi és öt marokkói repülőteret kedd reggel a légkörben található vulkáni hamu miatt - közölték a helyi hatóságok.
máj. 11
14:51
Több ezren tüntetnek az ukrán-orosz közeledés ellen (Kripto Akadémia)
Az Oroszországhoz való közeledés politikája ellen tüntetett az ukrán ellenzék a parlament épületénél kedden, kevesebb mint egy héttel az orosz elnök kijevi látogatása és újabb orosz-ukrán megállapodások aláírása előtt.
máj. 11
15:03
Janukovics elnök oroszpárti politikája ellen tüntetett az ellenzék (Infostart)
Ukrajnában Viktor Janukovics elnök oroszpárti politikája ellen tüntetett az ellenzék a parlament épületénél. A mintegy 2 ezer ember Julija Timosenko volt miniszterelnök felhívására vonult az utcára.
máj. 11
15:09
A tömegbe lövő mesterlövészeket őrizetbe vették (Kripto Akadémia)
A kirgiz hatóságok őrizetbe vették azt a nyolc mesterlövészt, aki a biskeki kormány épületének tetejéről a tüntetők közé lőtt április 7-én, amikor azok összecsaptak a rendfenntartó erőkkel.
máj. 11
15:27
Meghosszabbítják a 30 éve tartó rendkívüli állapotot (Kripto Akadémia)
Egyiptom további két évvel hosszabbítja meg a csaknem 30 évvel ezelőtt életbe léptetett rendkívüli állapotot a kormány parlamenti előterjesztése szerint.
máj. 11
16:39
A kettős állampolgárság ügye mellett az UMDSZ (Kripto Akadémia)
Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) nemzeti tanácsa következetesen kiáll a kettős állampolgárság ügye mellett, üdvözli a Fidesz-KDNP képviselőcsoportja és a leendő magyar kormány azon elképzeléseit, hogy az Országgyűlés az elsők között tűzi napirendjére az állampolgársági törvény módosítását.
máj. 11
16:41
A romák egyenjogúságáról tárgyaltak Brüsszelben (Kripto Akadémia)
A romák több évszázadra visszanyúló megkülönböztetése még nem ért véget Európában, tovább kell dolgozni teljes társadalmi befogadásuk érdekében - hangoztatták annak a brüsszeli konferenciának a résztvevői, amelyet a roma holokausztról az Európai Parlamentben tartottak kedden.
máj. 11
16:57
EU 2020 - sikerült megállapodni az oktatási célokról (Kripto Akadémia)
Megerősítették az Európai Unió tagországainak oktatási miniszterei kedden az unió most megvitatás alatt álló, következő tízéves átfogó gazdaságpolitikai és versenyképességi programjának (EU 2020) tervezetében szereplő oktatási célkitűzéseket.
máj. 11
17:09
Szibériai bánya: emelkedett a halottak száma (Infostart)
Oroszországban ötvenkettőre emelkedett a szibériai Raszpadszkaja bányában vasárnapra virradóra történt robbanás halálos áldozatainak száma.
máj. 11
17:15
A híres spanyol vizsgálóbíró Hágába jönne (Kripto Akadémia)
A külföldön is jól ismert Baltasar Garzón spanyol vizsgálóbíró kérte, hogy egy időre helyezzék át a hágai Nemzetközi Büntetőbírósághoz - közölték kedden madridi igazságszolgáltatási források.
máj. 11
17:17
Embercsempész banda bukott le Szabadkán (Kripto Akadémia)
A szerb rendőrség őrizetbe vette egy banda kilenc tagját, akiket azzal gyanúsítanak, hogy koszovóiakat csempésztek az Európai Unióba, s közük lehet a tavaly a Tiszába fulladt koszovóiak kicsempészéséhez.
máj. 11
17:33
Már csak a konzervatívokkal tárgyalnak a liberálisok (Kripto Akadémia)
Eredmény nélkül befejeződtek a múlt heti választásokon második helyre szorult brit Munkáspárt és a Liberális Demokraták tárgyalásai az esetleges közös kormányalakításról, így a liberálisok most már csak a legnagyobb alsóházi frakciót adó Konzervatív Párttal tárgyalnak.
máj. 11
18:09
A burka tilalma ellen az Európa Tanács (Kripto Akadémia)
Az Európa Tanács (ET) Parlamenti Közgyűlésének kulturális bizottsága a muszlim nők hagyományos viseletének, az arcot elfedő burkának, illetve a nikábnak a nyilvános helyeken való teljes tilalmát.
máj. 11
19:00
Védőoltás nélkül nincs óvoda, iskola (Kripto Akadémia)
Eltiltják az óvodától, az iskolától és más gyermekintézmények látogatásától Ungváron azokat a gyerekeket, akik nem kapták meg a kötelező védőoltásokat.
máj. 11
19:15
Clinton: Az Egyesült Államok nemzetközi katonai misszió befejezése után is segíteni fogja Afganisztánt (Infostart)
A nemzetközi katonai misszió befejezése után is segíteni fogja Afganisztánt a biztonság megteremtésében az Egyesült Államok.
máj. 11
19:54
Kiemelt szerepben a kisebbségek védelme (Kripto Akadémia)
Magyarország továbbra is kiemelt szerepet tulajdonít az Európa Tanácsnak (ET) a kisebbségek, illetve a sérülékeny társadalmi csoportok védelme és az ezzel kapcsolatos tagállami kötelezettségek teljesítésének ellenőrzése terén - jelentette ki Balázs Péter külügyminiszter kedden Strasbourgban, a szervezet éves külügyminiszteri értekezletén.
máj. 11
20:27
Brit választások: a Labour már nem tárgyal a liberálisokkal, "közel a liberális-tory egyezség" (Infostart)
Eredmény nélkül befejeződtek a múlt heti választásokon második helyre szorult brit Munkáspárt és a Liberális Demokraták tárgyalásai az esetleges közös kormányalakításról, így a liberálisok most már csak a legnagyobb alsóházi frakciót adó Konzervatív Párttal tárgyalnak. Kedd esti értesülések szerint e két párt már "nagyon közel jár" a megegyezéshez, és Gordon Brown munkáspárti miniszterelnök akár…

Keresés