2008. január 23. szerda

jan. 23
12:30
Kolompárék aláírásgyűjtésbe kezdtek a Jobbik ellen (HírTV)
Az Országos Cigány Önkormányzat és az MCF Roma Összefogás Párt aláírásgyűjtésbe kezd, hogy félkatonai szervezetek és hasonló alakulatok ne jöhessenek létre Magyarországon. A cigány szervezetek az ügyészséget arra kérik, hogy indítson eljárást a Jobbik ellen, mivel a párt megfélemlíti a magyar cigányságot.
jan. 23
12:32
Sólyom döntött - március 9-én lesz a népszavazás (Gondola)
Sólyom László köztársasági elnök március 9-ére, vasárnapra tűzte ki a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörléséről szóló népszavazást. Erről a Köztársasági Elnöki Hivatal tájékoztatta szerdán az MTI-t.
jan. 23
12:32
Március 9-én lesz a népszavazás (Blikk)
jan. 23
12:34
Sokan köszönhetnek sokat az üdülési csekknek (Privátbankár)
A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány, az üdülési csekk kibocsátója 2007-ben mintegy 30 milliárd forint értékben, 1,7 millió személy pihenéséhez járult hozzá
jan. 23
12:36
Öt szerb próbált illegálisan hazánkba jutni (HírTV)
Embercsempész segítségével próbált Magyarországra jutni öt szerb férfi kedden este, a Szegedi Határrendészeti Kirendeltség kutyás járőrei azonban elfogták őket.
jan. 23
12:36
MSZP: szigorúbb ellenőrzés a gázártámogatásban (Alternatív Energia)
Folyamatosan ellenőrzik a gázártámogatásra beadott igényléseket, azaz várhatóan csaknem minden kérelmet ellenőrizni fognak az illetékes hivatalok. Erről Vidorné Szabó Györgyi, az MSZP országgyűlési képviselője beszélt szerdán. Mint mondta, eddig mintegy 1,6 millió igénylés érkezett.
jan. 23
12:38
Szili Katalin a nemzetpolitikai stratégiáról is egyeztet nagyváradi programján (Alternatív Energia)
A nemzetpolitikai stratégia folyamatairól is egyeztet Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke nagyváradi programján, amelynek keretében megbeszélést folytatott e témáról Markó Bélával, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével, s ugyanerről készül tanácskozni szerda délután Tőkés László református püspökkel is.
jan. 23
12:40
Népszavazás március 9-én, 4,5 milliárdból (Privátbankár)
Sólyom László köztársasági elnök március 9-ére, vasárnapra tűzte ki a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörléséről szóló népszavazást - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal.
jan. 23
12:40
Dől a pénz a rendezvényszervezőkhöz (Piac és Profit)
Az idén négyszázmillió forintot költ a szakminisztérium a turisztikai vonzerővel bíró kulturális rendezvények, programsorozatok, fesztiválok támogatására.
jan. 23
12:42
Összefogással készül az új kiserdei játszótér a Ferencvárosban (Gondola)
A közelmúltban jelentették be, hogy a pártellentéteket félretéve tavaszra készülhet el az erdei tornapálya és játszótér, amelyet Ferencváros önkormányzat a József Attila lakótelepi kiserdőben kíván kialakítani.
jan. 23
12:42
Kamatcsata: a britek cserben hagyják Európát? (Privátbankár)
Az óvatosságáról és szigoráról híres brit központi banktól sem várható rendkívüli kamatcsökkentés, de érik a következő enyhítés, amely a legtöbb elemző szerint a Bank of England következő menetrends...
jan. 23
12:45
Húszéves a Pa-Dö-Dő (Blikk)
A szexuális hovatartozását firtató kérdéseken az elmúlt tizenvalahány évben a pasijai szórakoztak a legjobban
jan. 23
12:47
Munkásmozgalmisták a magyar hip-hopban (Gondola)
Ha első blikkre nem tudod, hogy honnét ismerős a név, akkor segítünk. Lehet, hogy történelemből, merthogy ők voltak azok az angol munkások, akik a 19. század elején egy Ludd nevű vezetésével széttörték a gépeket, melyektől munkahelyüket féltették.
jan. 23
12:51
Pánikhelyzetben is muszáj enni (Privátbankár)
Az esetleges amerikai recesszió és a világgazdasági növekedés lassulása sem lesz különösebb hatással a gabonapiacra, mert világszerte erőteljesen növekszik a kereslet az élelmiszerek iránt
jan. 23
12:52
Sopronba költözik a rákospalotai futballcsapat (Infostart)
A REAC élvonalbeli labdarúgó-csapata a tavasszal Sopronban játssza le hazai bajnoki mérkőzéseit, míg ősztől már Sopron-REAC néven szerepel az együttes.
jan. 23
12:52
Időhúzásra játszik a kormány (Gondola)
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség sajnálattal állapítja meg, hogy a kormányzati oldal nyílt időhúzása és mellébeszélése jellemzi az új médiaszabályozás megalkotásáról folyó ötpárti...
jan. 23
12:52
EUR-PLN Kamat-pesszimista kommentárok (HírTV)
Az EUR-PLN a Fed meglepö kamatcsökkentésének hatására jóvátette veszteségeinek egy részét. A lengyel jegybanki tagok legutóbbi, kamat-pesszimista kommentárjai azt sugallták, hogy nincs helye kamatemelésnek. Az EUR-PLN-t 3,6282-ön jegyzik. Ellenállás 3,6571-nél, míg támogatás 3,6041-nél található. In-GFX
jan. 23
12:54
Rendőri brutalitás: tagadnak a vádlottak (HírTV)
Tagadta bűnösségét az a négy rendőr, akiket hivatalos személy által elkövetett bántalmazás vádjával állítottak bíróság elé a 2006-os októberi tömegoszlatásban elkövetett túlkapások miatt.
jan. 23
13:03
Fidesz: a népszavazás igazabb politikai korszakot teremthet (Alternatív Energia)
A Fidesz szerint a népszavazás egy új politikai kultúra megteremtésének lehetőségét hordozza, a referendum egy tisztább, igazabb politikai korszak első napja lehet - mondta Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke szerdai nemzetközi sajtótájékoztatóján.
jan. 23
13:09
Öngólt lő az MSZP és az SZDSZ a kampánnyal? (Infostart)
Öngólt lő az MSZP és az SZDSZ azzal, hogy nem ugyanazt mondja a március 9-ei népszavazás kampányában - mondta az InfoRádió által megkérdezett szakértő. Braun Róbert szerint ezzel elbizonytalanítják a választókat. Mint ismeretes, a szabad demokraták a referendumon való részvételre és a "nem" szavazatokra buzdítanak. A szocialisták ezzel szemben nem bíznak abban, hogy a többség nemmel válaszol a…
jan. 23
13:10
Tragédia - edzés közben halt meg Matolcsy József (Gondola)
Szomorú eseményről számol be a Zalai Hírlap: Matolcsi József, az ÉVSE-Hidro Bt. NB III-as asztalitenisz csapatának játékosa edzés közben esett össze és hunyt el. Tóth Róbert, az együttes...
jan. 23
13:11
Nacionalista terrorszervezetet számolt fel a török rendőrség (Kripto Akadémia)
Több mint 30 fős nacionalista terrorszervezetet számolt fel a török rendőrség - jelentette szerdán a török sajtó. A csoportot azzal gyanúsítják, hogy számos egyéb merénylet mellett köze volt Hrant Dink örmény nemzetiségű török újságíró meggyilkolásához. A szervezet kedden őrizetbe vett tagjai között nacionalista ügyvédek, egy nyugalmazott hadseregtábornok és alvilági figurák is vannak.
jan. 23
13:11
Rekordévet zártak tavaly a csehországi mozik (Spa Trend Online)
Több mint 12,8 millió nézőt vonzottak tavaly a csehországi mozikban vetített filmek, ami 1994 óta a legmagasabb szám. Rekordnagyságú - 1,2 milliárd korona, azaz mintegy 12 milliárd forint - volt az az összeg is, amelyet a nézők a mozik pénztárában hagytak.
jan. 23
13:14
Babával dolgozik Mónika (Blikk)
Két hónappal a kicsi születése után visszaáll dolgozni
jan. 23
13:14
Botond szakított Vandával (Blikk)
Végleg elhagyta a jóképű fiú Vandát. Most megtudhatod, miért
jan. 23
13:14
Elítélték a Toller-balesetben vétkes vezetőt (Infostart)
Nem jogerősen másfél év fogházbüntetésre és 280 ezer forint pénzbírságra ítélte a Szekszárdi Városi Bíróság annak a közúti balesetnek a gondatlan okozóját, amelyben Toller László, Pécs polgármestere 2006 júniusában maradandó fogyatékosságot szenvedett, szolgálati gépkocsijának vezetője pedig életét vesztette. Az eljáró bíró a büntetés végrehajtását két év próbaidőre felfüggesztette.
jan. 23
13:15
Felfüggesztett fogházat kapott a Toller-baleset okozója (Blikk)
jan. 23
13:15
Távoznia kell a szlovákiai Pátria Rádió magyar igazgatójának (HírTV)
Menesztette a szlovák közszolgálati rádió vezérigazgatója Nagy Ildikót, a nemzetiségi - döntően magyar nyelven sugárzó - Pátria Rádió igazgatóját. A hivatalos indoklás szerint azért, mert rémhíreket terjesztett a Pátria megszüntetéséről.
jan. 23
13:16
Március 9-én lesz a népszavazás (Alternatív Energia)
Sólyom László köztársasági elnök március 9-ére, vasárnapra tűzte ki a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörléséről szóló népszavazást szerdán.
jan. 23
13:16
A magnófelvétel lett az ügyészségi szóvivő veszte (Infostart)
Megszűnik csütörtöktől Varga Gergelynek, a Fővárosi Főügyészség szóvivőjének szóvivői megbízatása - közölte a fővárosi főügyész.
jan. 23
13:16
Botrány az Arsenal meccsén - lefejelte csapattársát a játékos (Gondola)
Dühében csapattársát fejelte le az 5-1-es Tottenham-Arsenal angol ligakupa-elődöntőn Emmanuel Adebayor. Akár el is tilthatják.
jan. 23
13:17
Felfüggesztettet kapott a Toller balesetét okozó sofőrt (HírTV)
A bíróság halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt 1 év 6 hónap, fogházban töltendő szabadságvesztésre ítélte a Toller László balesetét okozó gépkocsivezetőt, mellékbüntetésként 2 év 10 hónapra eltiltotta a közúti közlekedéstől. A büntetés végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette.
jan. 23
13:20
EUR-HUF Erösödés (HírTV)
A forint ma erösödést mutatott az euróval szemben. Miután az EUR-HUF napi csúcsot ért el 261,84-nél, 256,65-re esett vissza az árfolyam. Némiképp megnyugodtak a kedélyek. Egy kereskedö szerint 256,50 és 258,00 között alakulhat az árfolyam. in-GFX
jan. 23
13:22
EUR-USD Emelkedett a jelzálogkölcsön-kérelmek számaf (HírTV)
A január 18-i héten 8,3%-kal emelkedett az MBA- jelzálogkölcsön-kérelmek száma a legutóbbi +28,4%-os érték után. Az EUR-USD összeszedte magát, miután visszaesett 1,4542-re. In-GFX
jan. 23
13:24
Lehet, hogy Ön is megkeseríti az emberek életét (Privátbankár)
A Panda Security legújabb, éves statisztikája szerint nagyjából félmillió számítógépet fertőztek meg az ún. botok 2007-ben - napi szinten.
jan. 23
13:26
2000 fontba fáj minden brit családnak a bankmentés (Privátbankár)
A londoni FTSE index sem úszta meg az elmúlt napokat, azonban a briteket sokkal jobban izgatják azok a hírek, amelyek a zsebükbe vágnak... Borbély Péter londoni tudósítása
jan. 23
13:31
Drámai változások történtek Nagy-Britanniában (Infostart)
A britek jóval toleránsabbak lettek az elmúlt 20 év során - derül ki egy friss felmérésből. A szigetországiak immár liberálisabban tekintenek a házasság, a szerelmi kapcsolatok, valamint az azonos neműek kapcsolatának kérdésére.
jan. 23
13:31
XIV. Országos Irányítástechnikai Programozó Verseny (HírTV)
A Főiskolai Irányítástechnikai Oktatásmódszertani Egyesület (FIOM) és a Budapesti Műszaki Főiskola Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar Automatika Intézete március 19-21. között rendezi meg a XIV. Országos Irányítástechnikai Programozó Versenyt.
jan. 23
13:32
Megszűnik a Fővárosi Főügyészség szóvivőjének megbízatása (Gondola)
Megszűnik csütörtöktől Varga Gergelynek, a Fővárosi Főügyészség szóvivőjének a szóvivői megbízatása - közölte a fővárosi főügyész. A jövőben a Fővárosi Főügyészség szóvivői feladatait, a Legfőbb...
jan. 23
13:32
SZDSZ: a Fidesznek kedvez a korai időpont (Alternatív Energia)
Racionális érvek szólnak amellett, hogy a köztársasági elnök március 9-re írta ki a népszavazást, de be kell látni, hogy egy ilyen korai időpont a Fidesznek kedvez - reagált Horn Gábor, az SZDSZ kampányfőnöke Sólyom László döntésére a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörléséről szóló népszavazásról.
jan. 23
13:33
A minőségi felnőttképzésért tart konferenciát az AFIOE (HírTV)
Az kreditált Felnőttképzési Intézmények Országos Egyesülete (AFIOE) tudományos tanácskozást szervez a minőségi felsőoktatás jegyében a Károlyi-Csekonics Rezidenciában január 25-én pénteken.
jan. 23
13:35
A világgazdaság helyett a Google-party biztosítja a jó hangulatot Davosban (Infostart)
Az amerikai - és így globális - recesszió miatti félelmek szolgáltatták az egyik legfontosabb témát a ma megnyílt Davosi Világgazdasági Fórumon. A korábbi találkozók idején általában erőteljes volt a gazdasági növekedés, és az összegyűlt gazdasági és politikai elit megengedhette magának, hogy nagy társadalmi és technológiai kérdésekkel is foglalkozzon.
jan. 23
13:38
A testsúly az emberi természet függvénye? (Gondola)
A szívélyes, könnyen barátkozó emberek sokkal gyakrabban szenvednek a túlsúlytól, mint az idegeskedők - vélik japán kutatók. A Tohoku Egyetem kutatói az ország északkeleti részén harmincezer...
jan. 23
13:40
Újabb segítség a csődeljárás ellen (Piac és Profit)
Saját hitelvizsgáló céget alapított Magyarországon az Atradius Hitelbiztosító; a fizetésképtelenekről negatív listát vezetnek.
jan. 23
13:42
Üdülési csekk: februártól pályázhatnak a rászorulók (HírTV)
Februártól összesen 2,7 milliárd forintnyi pályázhatnak az alacsony jövedelmű nyugdíjasok, a nagycsaládosok, a fogyatékossággal élők és a szakiskolai diákok. Ez csaknem a duplája annak az összegnek, amit tavaly erre a célra fordított a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány.
jan. 23
13:44
A népszavazás sakk-mattolja Gyurcsányt? (Gondola)
A népszavazás miatt fegyverszünet van az MSZP-ben, ám nagyon valószínű, hogy a színfalak mögött már elindult a helyezkedés – vélekedett a Magyar Nemzet Online-nak Kiszelly Zoltán.
jan. 23
13:46
Itt az alkalom: plasztikázzuk az agrártámogatást (Privátbankár)
Az élelmiszerárak megugrása lehetőséget ad az Európai Unió agrártámogatási rendszerének felülvizsgálatára és átalakítására - mondta Gyurcsány Ferenc Davosban.
jan. 23
13:49
SZDSZ: a Fidesznek kedvez a korai időpont (Gondola)
Racionális érvek szólnak amellett, hogy a köztársasági elnök március 9-re írta ki a népszavazást, de be kell látni, hogy egy ilyen korai időpont a Fidesznek kedvez - reagált Horn Gábor, az SZDSZ...
jan. 23
13:53
Délelötti kommentár (HírTV)
A dollár sorsa változóan alakult a többi fö devizával szemben. Továbbra is aggódnak az amerikai recesszió miatt, és úgy vélik, hogy a Fed tovább csökkenti alapkamatát. A befektetök nagyfokú kockázatkerüléséböl föleg a jen és a frank profitált, míg az EUR-USD és a GBP-USD gyengülést mutatott. Az EU-s ipari megrendelések havi szinten 2,7%-kal, éves szinten pedig 11,9%-kal emelkedtek, meghaladva…
jan. 23
13:54
7000 beteg fertőződhetett meg francia radiológiai központokban (Gondola)
Ellenőrzésre visszahívják azt a megközelítőleg hétezer beteget, akiket abban az öt észak-franciaországi radiológiai központban kezeltek, amelyeket decemberben higiéniai okok miatt záratott be a...

Keresés