Leigazolja Hajnal Tamást, a Karlsruhe (KSC) irányítóját a Borussia Dortmund együttese - jelentették be szerdán. A 26 éves magyar válogatott középpályás a nyáron fog átigazolni az 1997-ben Bajnokok Ligáját nyert, az utóbbi években azonban középcsapattá vált Dortmundba. Az újonc KSC menedzsere, Rolf Dohmen korábban többször hangoztatta, nem tudnának versenyezni a dortmundiak ajánlatával.
Sólyom László köztársasági elnök március 9-ére, vasárnapra tűzte ki a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörléséről szóló népszavazást. Pártok és szakértők véleményei, reakciói.
A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség sajnálattal állapítja meg, hogy a kormányzati oldal nyílt időhúzása és mellébeszélése jellemzi az új médiaszabályozás megalkotásáról folyó ötpárti tárgyalásokat – írja szerdai közleményében Cser-Palkovics András.
Vég nélkül sorolhatók a bizonyítékok annak igazolására, hogy a mogorva zseni, Doktor House figuráját Sir Arthur Conan Doyle legendás hőse, Sherlock Holmes mesterdetektív ihlette
Az enyhe tél miatt csak egyharmadát tudják learatni a kijelölt 250 hektáros területnek a balatoni nádvágók. A betakarítást öt vállalkozó nyerte el összesen 12 millió forintért.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) összesen hárommillió forintra büntette meg a korábban Norbi.hu néven futó Development Service Consultingot (DSC), és a Norbi Update Worldwide-ot (NUW). Előbbi cég a versenyhivatal szerint megalapozatlanul becsmérelt néhány élelmiszeripari terméket, utóbbi pedig hamisan állította a Norbi-módszerről, hogy tudományosan alátámasztott.
Leigazolja Hajnal Tamást, a Karlsruhe (KSC) irányítóját a Borussia Dortmund együttese - jelentették be szerdán. A 26 éves magyar válogatott középpályás a nyáron fog átigazolni az 1997-ben...
Budaházy György tagadta bűnösségét abban a fővárosi bíróságon szerdán megkezdődött bűntetőperben, amelyben alkotmányos rend erőszakos megváltozatásának előkészületével vádolják az interneten közétett írásai miatt.
Az Európai Bizottság részletes környezetvédelmi tervet hagyott jóvá a 2020-ig tartó időszakra vonatkozóan. Az ipar attól tart, hogy az intézkedések nyomán emelkednek az energiaköltségek.
A februárban induló mesterképzések megjelenésével a felsőoktatás időbeosztása átalakult. A februári képzésekre adott év január 15-én állapítják meg a ponthatárokat, tehát eddig minden felvételizőnek eredményesen kell záróvizsgáznia és az adatokat elküldeni a Felvételi központ felé. Veszprémben az országban először indult mérnökinformatikus alapszak első végzősei ezért már január 7-én, hétfőn…
Magyarországon az április 3-án kezdődő Titanic Nemzetközi Filmfesztiválon mutatják be az Elah völgyében című amerikai filmet, amelynek főszereplőjét, Tommy Lee Jonest Oscar-díjra jelölték - tájékoztatta Kiss Zsuzska, a forgalmazó pr-menedzsere szerdán az MTI-t.
Összesen hárommillió forintra bírságolta meg a Schobert Norbert érdekeltségébe tartozó cégeket a Gazdasági Versenyhivatal, mert az úgynevezett Norbi Update-termékek csomagolásán lévő feliratok alkalmasak lehetnek a fogyasztók megtévesztésére, továbbá mert az általa kiadott könyvben módszerét tudományosan alátámasztottnak hirdeti, holott nem az - áll a GVH határozatában.
Idén január 29. és február 5-e között rendezi meg a Magyar Mozgókép Közalapítvány és a Magyar Filmművészek Szövetsége a 39. Magyar Filmszemlét. A 2008-as mustra nyitóünnepségén nem lesz egész estés játékfilm, de a nézők egy-egy perces válogatást láthatnak a Filmszemle versenyprogramjában induló játékfilmekből - közölte Herendi Gábor, a 39. Magyar Filmszemle Szemletanácsának elnöke a rendezvény…
Éppen egy éve, 2007. január 23-án este hat óra előtt pár perccel jött világra Layla, az első mesterséges úton fogant szélesszájú orrszarvú a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A születésnap...
Még a héten eldől, hogy megépülhet-e a szlovákiai Tőketerebesen a Cseh-Szlovák Energetikai Részvénytársaság széntüzelésű erőműve, a létesítmény építési engedélyéről ugyanis a hét végén dönt a helyi szakhatóság. A beruházó az utolsó lakossági fórumon is arról győzködte a jelenlevőket, hogy az erőmű gazdasági szempontból hasznos, környezeti károkat nem okoz, és munkahelyeket teremt. A szlovák…
Tizenhárom százalékra kell növelnie Magyarországnak a megújítható energiaforrások részesedését az energiafogyasztásban 2020-ra, a kevésbé szennyező gazdasági ágazatokban pedig még növelheti is szennyezőanyag-kibocsátását a következő évtized végéig - derül ki abból a javaslatcsomagból, amelyről szerdán döntött az Európai Bizottság.
Aláírásgyűjtésbe kezd az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) a Magyar Gárda és más félkatonai szervezetek betiltását célzó törvénymódosítás érdekében - jelentette be Kolompár Orbán a Jobbik Magyarországért Mozgalom fővárosi, Villányi úti székháza előtt tartott szerdai sajtótájékoztatóján.
Medgyessy Péter részt vett és beszédet mondott hétfőn az Izraelben rendezett Herzliya Konferencián. A január 20. és 23. között megrendezésre kerülő, a közel-keleti térség egyik legjelentősebb...
Az Európai Unió 34,2 millió eurós büntetéssel sújtotta a Bayer AG vegyipari céget és a Zeon Corp. japán vállalatot, amiért többféle gumiipari termék árát egyeztették. Az Európai Bizottság szerint ...
Az emelkedő élelmiszerárak miatt az Európai Unió átcsoportosíthatná a termelőknek jelenleg járó pénzösszegeket - jelentette ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Világgazdasági Fórumon szerdán Davosban. Daróczi Dávid kormányszóviő elmondta, hogy a svájci üdülőhelyen délelőtt tartott panelbeszélgetésen elsősorban az utóbbi napok pénzpiaci megrendülése volt a fő téma.
Az ősi Mexikóban élő maják emberáldozatai a korábbi hiedelmekkel ellentétben nem szűz lányok, hanem fiúk és fiatalemberek voltak - erre a következtetésre jutottak a közép-amerikai ország...
Hiába emeli meg a megújuló energiák részarányára vonatkozó elvárásokat az unió, nem biztos, hogy a tagállamok hajlandóak lépni az ügyben - mondta az InfoRádiónak az energiainfo.hu felelős szerkesztője. Bakonyi Attila szerint a megújulók közül a napenergia lehet a sláger.
Rossz ómen lenne, ha napi szinten 1,0275 alatt zárna az USD-CAD. Ebben az esetben visszaesés várható 1,0063-ig. Az értéknél érdemes longokat létrehozni, mivel továbbra is töretlennek mondható a középtávú emelkedö trend. A figyelmet a 14.30 órai kanadai elöremutató indikátorok vonják magukra, melyeknél változatlan értékekkel számolnak a szakemberek. In-GFX
Az Európai Bizottság szerdán részletes környezetvédelmi tervet hagyott jóvá a 2020-ig tartó időszakra vonatkozóan. A bizottság előirányozza az üvegházhatású gázok kibocsátásának 20 százalékos...
A japánok meg akarják tudni, hogyan repül a bumeráng a súlytalanságban. Ezért Doi Takao japán űrhajós - aki márciusban repül az amerikai űrsiklóval a Nemzetközi Űrállomásra - bumeránggal fog kísérletezni az űrhajón.
Alaposan megtépázta a finn Nokia népszerűségét Németországban a bochumi gyára tervezett bezárása: a Forsa közvélemény-kutató felmérése szerint a németek 56 százaléka már nem venne Nokia készüléket. A ...
Csaknem 20 ezer brit rendőrtiszt gyűlt össze szerdán London belvárosában, hogy így tiltakozzon béremelésük elmaradása miatt. Rendőröknek ugyanis tilos sztrájkolniuk, ezért választották a tiltakozásnak ezt a formáját.
Aláírásgyűjtésbe kezd az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) a Magyar Gárda és más félkatonai szervezetek betiltását célzó törvénymódosítás érdekében - jelentette be Kolompár Orbán a Jobbik...
Emelkedett az EUR-NOK árfolyama, miután a Norges Bank a várakozásoknak megfelelöen változatlanul 5,25%-on hagyta alapkamatát. A kísérö nyilatkozat szerint a vártnál nagyobb mértékben emelkedtek a fogyasztói árak. Továbbra is nagymértékü gazdasági növekedés mutatkozik az országban, nött a foglalkoztatottság, és az egyéni fogyasztás is a vártnál nagyobb mértékben nött. Eközben romlottak a…
Nőtt az influenzás betegek száma az országban, az elmúlt héthez képest másfélszer többen fordultak orvoshoz - mondta el Csohán Ágnes, az Országos Epidemiológiai Központ járványügyi osztályvezetője....
Január 29. és február 5. között, 388 film vetítésével és 103 alkotással a versenyprogramban rendezik meg a 39. Magyar Filmszemlét. A legjobb játékfilmek idén először az Arany Orsó elnevezésű díjért szállnak versenybe.
Az emelkedő élelmiszerárak miatt az Európai Unió átcsoportosíthatná a termelőknek jelenleg járó pénzösszegeket - jelentette ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Világgazdasági Fórumon szerdán Davosban. Daróczi Dávid kormányszóviő elmondta, hogy a svájci üdülőhelyen délelőtt tartott panelbeszélgetésen elsősorban az utóbbi napok pénzpiaci megrendülése volt a fő téma.
Az Európai Bizottság (EB) szerdán értékelte a magyar konvergenciaprogramot, amely kijelöli a 2008 és 2011 közötti pénzügyi-gazdasági célokat. A brüsszeli értékelés pozitívan szól a költségvetési hiány csökkentésére tett tavalyi erőfeszítésekről. Ugyanakkor megállapítja, hogy a GDP-arányos államháztartási hiány 5,7 százalékra történt mérséklése még nagyobb is lehetett volna, ha a kormány a vártnál…
Az emelkedő élelmiszerárak miatt az Európai Unió átcsoportosíthatná a termelőknek jelenleg járó pénzösszegeket - jelentette ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Világgazdasági Fórumon szerdán Davosban. Daróczi Dávid kormányszóviő elmondta, hogy a svájci üdülőhelyen délelőtt tartott panelbeszélgetésen elsősorban az utóbbi napok pénzpiaci megrendülése volt a fő téma.
Pokrivtsák Mónika nem először let meg mindenkit gyökeres átalakulásával - írja a StoryOnline. Nem is olyan régen mindenki döbbenten állt a műsorvezető új külseje előtt, ugyanis néhány hónap...
Az Országos Választási Iroda (OVI) jól áll a népszavazási előkészületekkel - közölte a hivatal vezetője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján, nem sokkal azt követően, hogy Sólyom László köztársasági elnök bejelentette: március 9-ére, vasárnapra tűzte ki a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörléséről szóló népszavazást. Rytkó Emília elmondta, a kormány 4,47 milliárd forintot biztosított a…
Dr. Estefánné dr. Varga Magdolna az Eszterházy Károly Főiskola (EKF)Tanárképzési és Tudástechnológiai Karának dékánja Kiss Árpád-díj, míg Dr. Vadon Lehel a főiskola Amerikanisztika Tanszékének egyetemi tanára Apáczai Csere János-díj kitüntetést vehetett át Hiller István oktatási és kulturális minisztertől január 22-én a Magyar Kultúra Napja alkalmából.
Időközi választásokat kell kiírni a Békés megyei Körösnagyharsányban, miután a képviselő-testület keddi ülésén feloszlatta önmagát. A választások időpontjáról február 18-áig kell dönteni, és legkésőbb április 18-áig meg kell tartani az időközi önkormányzati választásokat a kistelepülésen.
Drámai mértékben fog emelkedni Európa földgázszükséglete a következő évtizedekben, és bár a meglévő készletek elegendők, jelentős beruházásokat, építkezéseket (vezetékek, LNG-terminálok) kell megvalós...
Összesen hárommillió forintra bírságolta meg a Schobert Norbert érdekeltségébe tartozó cégeket a Gazdasági Versenyhivatal, mert az úgynevezett Norbi Update-termékek csomagolásán lévő feliratok alkalmasak lehetnek a fogyasztók megtévesztésére. Ráadásul az általa kiadott könyvben módszerét tudományosan alátámasztottnak hirdeti, holott nem az - áll a GVH határozatában.
A fokhagyma több ezer éve aranyat érő kincse az embernek. Gyógyít, kihozza az ételek ízét, megvédi a dísznövényeket - már-már azt hihetjük: maga a bölcsek köve.
Az Akció-Nxs és a Hammer Advertising után új reklámügynökség dolgozik a Malév kreatívfeladatain. A légitársaság 15 pályázó közül zártkörű meghívásos tenderen választotta ki új partnerét. Németh Krisztinától, a Malév kommunikációs vezetőjétől megtudtuk, hogy még januárban kiírják a médiatervezési és –vásárlási feladatokra szóló tendert, vagyis elképzelhető, hogy a Carat után új médiaügynökség…
Luis Bunuel, a szürrealista-mozgókép mestere rendhagyó szexuál-pszichológiai tanulmányt forgatott egy fiatal házaspárról, amit Freud valószínűleg imádna.