2008. február 1. péntek

febr. 1
7:20
Gaskó: Az egész országban megbénult a vasút (Infostart)
Hajnali 3 órától a reggeli műszakváltásig a vasutasok körülbelül háromnegyede vett részt a sztrájkban - mondta el az InfoRádiónak Gaskó István, a munkabeszüntetést meghirdető Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének elnöke.
febr. 1
7:25
Veres: "Van realitása a 4 százalékos növekedésnek" (Infostart)
Adóváltozásokra szükség van a pénzügyminiszter szerint, de úgy véli: az 1988-as adóreformhoz hasonló mélységű intézkedésekre nincs lehetőség. Veres János az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: van reális lehetősége annak, hogy Magyarország gazdasági növekedése 2009-ben 4 százalékos legyen.
febr. 1
7:25
Folytatódik a vasutassztrájk (+videók) (HírTV)
Teljes a káosz a vasúton a hajnal óta tartó sztrájk miatt. A MÁV és a VDSZSZ péntek délelőtti tárgyalásán sem született megegyezés a bérekről. Nincs megállapodás az elégséges szolgáltatások mértékéről sem. A tárgyalásokat a tervek szerint szombat délután folytatják.
febr. 1
7:29
Visszafogta magát az "álompáros" (Privátbankár)
Az amerikai elnökjelöltségre pályázó két demokrata szenátor, Hillary Clinton és Barack Obama tegnap kerülte a személyeskedő támadásokat, és visszafogott hangnemben vitázott
febr. 1
7:31
Japánban felakasztottak három halálraítéltet (Gondola)
Japánban felakasztottak három halálraítéltet pénteken. Az idei évben először hajtottak végre halálos ítéletet a távol-keleti szigetországban. A japán igazságügyi minisztérium annyit közölt,...
febr. 1
7:31
Sztrájkolnak a MÁV-nál (Blikk)
febr. 1
7:37
Öt sebesültje van az izraeli nagykövetség elleni támadásnak Mauritániában (Gondola)
Öt sebesültje van az izraeli nagykövetség elleni péntek reggeli támadásnak Mauritániában, köztük "egy külföldi nő" - közölte egy szemtanú. Korábbi jelentések szerint hat fegyveres nyitott...
febr. 1
7:37
Japánban felakasztottak három halálraítéltet (Blikk)
febr. 1
7:42
MÁV: Néhány elővárosi vonat közlekedik (Infostart)
A MÁV a lehető legnagyobb mértékben igyekszik biztosítani a vasúti közlekedést, egyes elővárosi vonatok járnak, de a szerelvények többsége nem indult el - mondta az InfoRádiónak a vasúttársaság szóvivője.
febr. 1
7:45
Bérbruttósítás, szigor a kormányon (Piac és Profit)
A VOSZ elnöksége bruttósítaná a béreket, csökkentené az adókat és az állami kiadásokat, felelősségre vonná a kormányt, ha az túllépné a költésgvetést és minden nagyberuházás előkészítése kapcsán pontos elemzést kérne. Ha már Madrid hatszor akkora metrót épített két és félszer annyi pénzből, mint Budapest...
febr. 1
7:47
A magyar nép a legokosabb egy bangkoki lap szerint (Gondola)
A magyar nép a legokosabb - legalábbis a "Maticson" (Népakarat) című bangkoki napilap cikkírója szerint. A "Zsenik varosa" című cikk szerzője azon kesereg, hogy hazájában állami támogatás...
febr. 1
7:48
Reggeli helyzet MÁV fronton (Alternatív Energia)
A MÁV - a törvényi előírások és a vasúti szabályok betartásával - igyekszik megszervezni a vonatközlekedést, a lehetőségeihez képest biztosítani az utasok eljutását és folyamatosan tájékoztatja az embereket a vonatközlekedés helyzetének alakulásáról - közölte a MÁV pénteken reggel az MTI-vel. Kavalecz Imre, a MÁV sajtófőnöke elmondta: arra számítanak, a dolgozók 80-90 százaléka felveszi a munkát…
febr. 1
7:50
Borul a bili: elegük van a vörösöknek (Privátbankár)
Maguk kezébe vennék szeretett klubjuk irányítását a Liverpool focicsapatának szurkolói - az 500 millió fontos akció költségeit 100 ezer drukker között dobnák szét
febr. 1
7:52
"Selmeczi Roland nem kapta meg a hozzá méltó feladatokat" (Infostart)
Selmeczi Roland viszonylag kevés jó szerepben tudta megmutatni a közönségnek, milyen is ő valójában - fogalmazott Balázs Péter a 38 éves korában elhunyt színművészre emlékezve. Selmeczi Roland szerdán Szolnokról Budapest felé tartott, amikor Újhartyán közelében halálos autóbaleset szenvedett. Szolnokon épp egy Hunyady-darab főszerepét próbálta.
febr. 1
7:52
Áfonyát kerestek, aranyra leltek (Gondola)
Aranyban és más értékes fémekben gazdag lelőhelyre bukkant az erdőben áfonya helyett két svéd szakácsnő. Az idős asszonyok mostanra, a felfedezés után öt hónappal már meg is állapodtak egy neves...
febr. 1
7:52
Halálos tűzeset Csepelen (HírTV)
Egy idős nő halt meg csütörtök éjszaka Budapesten, a XXI. kerületi Táncsics Mihály utcában, egy családi ház egyik helyiségében keletkezett tűz miatt. A tűzoltók oltás közben két embert - egy idős férfit és egy nőt - hoztak ki az épületből.
febr. 1
7:54
A magyar nép a legokosabb (Kripto Akadémia)
A magyar nép a legokosabb - legalábbis a "Maticson" (Népakarat) című bangkoki napilap cikkírója szerint. A "Zsenik varosa" című cikk szerzője azon kesereg, hogy hazájában állami támogatás híján sorvadozik, nem tudja szerepet betölteni a Thai Tudományos és Műszaki Kutatók Társasága. Más országokban ez másként van, leginkább Magyarországon, amelynek népe a világon a legokosabb - véli.
febr. 1
7:56
Clinton és Obama visszafogott hangnemben vitázott (Kripto Akadémia)
Az amerikai elnökjelöltségre pályázó két demokrata szenátor, Hillary Clinton és Barack Obama kerülte a személyeskedő támadásokat, és visszafogott hangnemben vitázott egymással a televíziós kamerák kereszttüzében csütörtök este Los Angelesben.
febr. 1
7:56
Tartja a frontot MÁV: dolgozók nélkül nehéz (Privátbankár)
A MÁV - a törvényi előírások és a vasúti szabályok betartásával - igyekszik megszervezni a vonatközlekedést, a lehetőségeihez képest biztosítani az utasok eljutását
febr. 1
7:57
Debreczeni Zita műsort vezet (Blikk)
A pörgősre sikeredett időszak ellenére sem hanyagolja el városban maradt újdonsült szerelmét
febr. 1
7:58
Kielégítő a helikopterbaleset sérültjeinek állapota (HírTV)
Kielégítő az állapota a csütörtök esti helikopter baleset mindkét súlyos sérültjének, jelenleg az intenzív osztályon fekszenek. A honvédség MI-8-as szállítóhelikoptere a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Törökszentmiklós közelében zuhant le csütörtök este gyakorlatozás közben.
febr. 1
7:59
Japánban felakasztottak három halálraítéltet (Kripto Akadémia)
Japánban felakasztottak három halálraítéltet pénteken. Az idei évben először hajtottak végre halálos ítéletet a távol-keleti szigetországban. A japán igazságügyi minisztérium annyit közölt, hogy egy 65, egy 63 és egy 37 éves férfin hajtották végre az ítéletet, mindnyájan "gyilkosok voltak".
febr. 1
8:02
Orosz urán kell az USA-nak (Privátbankár)
Hivatalos gazdasági párbeszédet indít az Egyesült Államok és Oroszország a mind nagyobb súlyú pénzügyi és kereskedelmi kapcsolatok fejlesztésére. A két ország pénteken megállapodást ír alá az orosz ur...
febr. 1
8:03
Takács Albert: korrupcióellenes intézkedési terv készül a büntetés-végrehajtásnál (Gondola)
Korrupcióellenes intézkedési tervet készít a szaktárca a büntetés-végrehajtás számára (bv) - mondta az MTI-nek Takács Albert, aki szerint a börtönparancsnokok vesztegetési botránya "menthetetlen"....
febr. 1
8:09
Békésen zárult az Obama-Clinton szócsata (HírTV)
A vártnál békésebben zajlott le a két demokrata párti jelölt első közvetlen vitája az amerikai elnökjelöltségért folyó maratoni versengésben. Hillary Clinton és Barack Obama csütörtök este - magyar idő szerint péntek hajnalban - a hollywoodi Kodak Színházban vitatkozott, ott, ahol az Oscar-díjkiosztó gálákat szokták rendezni.
febr. 1
8:09
Öregjátszótér (Gondola)
Öregjátszóteret avattak fel Nagy-Britanniában, mármint idősek számára építettet, amely abszolút gyerekmentes, ugyanis kitiltották belőle a zsivajos aprónépet. A több mint 5 millió forintnyi...
febr. 1
8:11
Kamionokat és kompokat borogat a szélvihar Nagy-Britanniában (Infostart)
Jelentős károkat okoz az ítéletidő Nagy-Britanniában.
febr. 1
8:15
Megdőlhet egy népszerű orvosi hiedelem (Infostart)
Nem csökkentik kimutatható mértékben az antioxidáns étrend-kiegészítők a rák kockázatát - írja egy amerikai tanulmányra hivatkozva a Népszabadság. Lapszemle.
febr. 1
8:18
Közeledne a két katonai hatalom (Privátbankár)
Oroszország és az Egyesült Államok gazdasági tárgyalásokat kezd elsősorban a kereskedelem és a beruházások kérdéseiről. A bejelentés szerint erről Moszkvában állapodott meg csütörtökön késő este A...
febr. 1
8:18
Ki lesz az új sztár? (Blikk)
Szereplőket keresnek a Jóban Rosszban sorozatba
febr. 1
8:20
Gépekkel szüntetné meg a várakozást a BKV (Infostart)
Korszerű pénztárgépeket és bérletkiadó automatákat venne még az idén a BKV. A milliárdos nagyságrendű beruházástól gyorsabb, pontosabb és kényelmesebb jegy- és bérletvásárlást remél a szolgáltató.
febr. 1
8:20
Moszkva és Washington gazdasági tárgyalásokat kezd (Gondola)
Oroszország és az Egyesült Államok gazdasági tárgyalásokat kezd elsősorban a kereskedelem és a beruházások kérdéseiről. A bejelentés szerint erről Moszkvában állapodott meg csütörtökön késő...
febr. 1
8:25
Gyurcsány ígérete mit sem ér (HírTV)
Sportminiszterré történt 2003-as kinevezésekor Gyurcsány Ferenc hiába ígérte meg, hogy lemond cégeiben a tulajdonosi jogok gyakorlásáról, ehhez képest azóta is minden évben fölveszi a cégeiből befolyó tetemes osztalékjövedelmet.
febr. 1
8:25
Clinton és Obama visszafogott hangnemben vitázott (Gondola)
Az amerikai elnökjelöltségre pályázó két demokrata szenátor, Hillary Clinton és Barack Obama kerülte a személyeskedő támadásokat, és visszafogott hangnemben vitázott egymással a televíziós kamerák...
febr. 1
8:25
Elérhetőek a legfrissebb vagyonnyilatkozatok (Blikk)
febr. 1
8:26
Ártalmas lehet a koffein a cukorbetegeknek (Vital)
tovább
febr. 1
8:31
Pénzt kapnak a hívők egy német templomban a misék után (Gondola)
Pénzt kapnak a hívek egy németországi templomban, ha elmennek a misére. Az újítással a templom papjának sikerült egycsapásra a háromszorosára duzzasztania a vasárnapi mise látogatóinak...
febr. 1
8:35
Az a bizonyos, ami üzemanyag nélkül repült (Privátbankár)
A repülés történetének egy szerencsés nagy kalandja zárult a napokban., Egy gép majd 25 évnyi szolgálat után arizonai sivatagba repült- Márványi Péter jegyzete
febr. 1
8:42
Ázsiai záró kommentár (HírTV)
Ma reggel némi csökkenö tendenciát mutatott az EUR-GBP, és 0,7474 valamint 0,7460 között mozgott árfolyama. A devizapárnak sikerült tartania a 0,74-es értéket, és némi emelkedö potenciálra tett szert. Támogatások 0,7446-22-nél és 0,7399-nél, míg ellenállások 0,7493-nál és 0,7516-nál találhatók. Ezek elbarikádozhatják az utat a csúcs felé. 10.00 órakor teszik közzé a januári EU-s, 10.30 órakor…
febr. 1
8:44
Elhunyt Volodia Teitelboim (Kripto Akadémia)
Elhunyt Volodia Teitelboim Volosky. A chilei baloldali politikus és író 92 éves volt, csütörtökön érte a halál egy santiagói kórházban.
febr. 1
8:46
Budapesti csillagszüret (Piac és Profit)
Budapest megint szállodákat kap, egyszerre többet is, s a szakmai befektetők szintén fantáziát látnak a beruházásokban. Olyannyira, hogy 2008-ban ez a szektor lehet a legnagyobb ingatlanfejlesztő Magyarországon.
febr. 1
8:46
Nagyon gyenge évet zárt az Ericsson (Privátbankár)
A svéd Telefon AB LM Ericsson, a világ legnagyobb távközlési berendezés-gyártója ma 5,6 milliárd svéd koronás adózott eredményt jelentett a tavalyi utolsó negyedévről, 42 százalékkal kevesebbet 2006-o...
febr. 1
8:47
Súlyos baleseteket okozott a vihar Nagy-Britanniában (Gondola)
Súlyos baleseteket okozó ítéletidő tört rá csütörtökön Nagy-Britanniára. A nyugat-angliai partok előtt helikopterekkel kellett kimenteni egy komp utasait. Az északnyugatról betörő atlanti...
febr. 1
8:47
Helikopterbaleset: stabil az állapota a két sérültnek (HírTV)
Stabil az állapota a csütörtök esti helikopterbaleset két súlyos sérültjének. Egyiküket Budapestre szállították, a másik katonát Szolnokon az éjszaka megműtötték. A könnyebben sérült harmadik férfit megfigyelésre tartják kórházban Szolnokon.
febr. 1
8:49
Horn és Toller nem adta le vagyonnyilatkozatát (HírTV)
Csütörtök este az utolsó országgyűlési képviselő is leadta vagyonnyilatkozatát - közölte Géczi József Alajos (MSZP), az Országgyűlés mentelmi bizottságának elnöke. Toller László és Horn Gyula súlyos betegsége miatt nem tud eleget tenni a kötelezettségnek, családjaik pedig úgy döntöttek, lemondanak a politikusok járandóságáról.
febr. 1
8:53
Állampárti nyilatkozatokkal kampányol az SZDSZ (Infostart)
A hetvenes évek vezető magyarországi politikusainak nyilatkozataival kampányol az SZDSZ. A liberális párt két tízperces kampányfilmjét hétfőtől a megyeszékhelyek főterein vetítik majd.
febr. 1
8:53
Óriáscsecsemő (Gondola)
Óriáscsecsemő született Habarovszkban: a kisfiú 6,1 kilogrammos súllyal és 63 centiméteres testhosszal látta meg a napvilágot: a kicsinek nem nevezhető babát császármetszéssel segítették világra, ő...
febr. 1
8:59
Óránként, vagy másfél óránként indítana vonatokat a MÁV Budapesten (Gondola)
A MÁV azt tervezi, hogy a lehetőségeihez képest óránként, vagy másfél óránként indít vonatokat a budapesti elővárosi pályaudvarokon a sztrájk ideje alatt - olvasható a vasúttársaság péntek reggeli...
febr. 1
8:59
Óriáscsecsemő született (Blikk)
febr. 1
9:03
Korszerűsít a BKV (Privátbankár)
Korszerű pénztárgépeket és bérletkiadó automatákat vesz a BKV, reményei szerint még az idén. Az összesen milliárdos nagyságrendű beruházástól gyorsabb, pontosabb és kényelmesebb jegy- és bérletvásárlá...

Keresés