Ítéletidő sújtja Nagy-Britanniát. Csütörtökön orkánerejű szél volt az egész országban, péntekre azonban megérkezett a havazás is. Az észak-angliai Cumbria tartományban, a térséget kelet-nyugati...
Egy koncertterembe csak néhány ezren férnek el. Egy londoni metrómegállóban azonban naponta csaknem 30 ezer ember fordul meg. Ezt használva népszerűsítik Nagy-Britanniában a klasszikus zenét, az utasok ugyanis újabban a metróaluljáróban Beethovent, Schubertet vagy Mozartot hallgathatnak.
A rendszerváltás óta számos ötlet született már a magyar kormányzati negyed megvalósítására, melyek eddig kivétel nélkül életképtelennek bizonyultak. Csehország hasonló felbuzdulása kapcsán Michael Smithing, a Colliers International nemzetközi ingatlantanácsadó vállalat budapesti ügyvezető igazgatója szerint egy ilyen mértékű projekthez - a pénzügyi fedezet mellett - két tényező elengedhetetlen:…
Szlovák ellenzéki politikusok tiltakoztak pénteken amiatt, hogy egy szlovákiai bíróság pénzbüntetésre ítélte Duray Miklóst, amiért a politikus 2006-ban fasisztának nevezte Ján Slota Szlovák Nemzeti Pártját.
Arn Gréta két szoros játszmában legyőzte Stephanie Voegelét és ezzel a magyar női teniszválogatott 1-0-ra vezet Svájc ellen a Fed Kupa Euro-Afrikai Zóna I. csoportjának harmadik fordulójában, a budapesti Syma Sport- és Rendezvényközpontban.
A következő hét évben mintegy 300 milliárd forint jut turisztikai fejlesztésekre az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében - mondta Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter...
Hóviharok sújtották pénteken Skóciát és Angliát, ahol százak rekedtek a behavazott utakon. A szigetországban szokatlan módon több mint 15 centiméteres hó esett.
A közönséges patkányok vizsgálata világított rá az ókori népvándorlások és bizonyos betegségek terjedésének történetére. Ausztrál kutatók ugyanis rájöttek, hogy a patkányok különböző vérvonalai más-más betegségek hordozói.
Az egészségbiztosítás reformjáról vitatkozott Sándor Klára szabad demokrata és Nógrádi Zoltán fideszes országgyűlési képviselő pénteken Szegeden; a csaknem kétórás vita során egyetértettek abban,...
Utcát és teret neveznek el Stockholm szívében a tavaly nyáron 89 éves korában elhunyt világhírű svéd rendezőről, Ingmar Bergmanról - döntött a városi tanács pénteken. Az utca a Királyi Drámai Színház közelében van, amelynek 1960-tól a rendezője, 1963 és 1966 között pedig az igazgatója volt - olvasható a Lenta című orosz hírportálon.
Az AIDS betegséggel kapcsolatos alapítványi munkájáért részesült elismerésben Julian Schnabel. A korábban képzőművészként híressé vált rendezőt a Szkafander és pillangó című filmjéért Oscar-díjra jelölték.
A svéd után másodikként a szerb női teniszválogatott jutott be a szombati rájátszásba a Fed Kupa Euro-Afrikai Zóna I. csoportjában a Syma Sport- és Rendezvényközpontban, Budapesten.
Meghalt az a hatvanéves nő, akit egy személyautó elütött a Tolna megyei Pálfa községben - közölte a rendőrség az MTI-vel pénteken. Egy helyi lakos személyautóval elütötte a vele egy...
Olyan érdeklődést váltott ki a szabályozott prostitúciójáról híres Amszterdamban egy biztonságos szexre oktató egészségügyi honlap, hogy pénteken a nagy érdeklődés következtében egy időre...
Kérjük, hagyják szabadon a biztonsági sávot! Most sem lehet tudni, mennyiért épül meg a 4-es metró. Bokrok, fák, útszegélyek 580 millióért? Félmilliárdot fizet vissza a főváros az államnak az útfelújítási botrányok ügyében. A Péntek8 vendége: Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes.
Meghalt egy férfi, amikor egy földszintes több lakásos bérház egyik lakása teljesen kiégett Esztergomban péntek este - közölte a katasztrófavédelem az MTI-vel. Az áldozat a lakásban egyedül...
Elfogta a rendőrség azt a három fiatalt, akik a gyanú szerint fenyegetéssel fosztottak ki egy tizenéves testvérpárt Debrecenben - értesült a HavariaPress. A 17-20 év közti fiúk csütörtökön délben szólították le a 17 éves sértettet a város egyik buszmegállójában.
A Bagdadban pénteken elkövetett kettős merénylet azt jelzi, hogy az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat új taktikát választott Irak destabilizálására - mondta az Egyesült Államok bagdadi nagykövete a...
Washington a NATO-szövetségesektől nagyobb afganisztáni katonai szerepvállalást vár: Robert Gates védelmi miniszter ilyen tartalmú levelet írt az észak-atlanti szövetség minden tagállamának...
Kisbusz gázolt halálra egy kerékpárost Nyírgelse határában pénteken - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel.
A Nyugat-magyarországi Egyetem és a szombathelyi Berzsenyi Dániel Főiskola egyesülése révén 2008. január 1-jével megalakult új Nyugat-magyarországi Egyetem alapítási ünnepségét tartották Sopronban.