Az SZDSZ Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke minősíthetetlen vádaskodásnak tartja Köteles Péternek az SZDSZ elnökválasztásáról, és az ő abban játszott állítólagos szerepéről szóló kijelentéseit.
Általános vitára alkalmasnak találta az új energiapolitikai koncepcióról szóló országgyűlési határozati javaslatot a parlament gazdasági és informatikai bizottsága, ugyanakkor magának a...
A kedvezö amerikai kiskereskedelmi forgalmak hatására átlépte a 108-as értéket az USD-JPY, és 4 hetes csúcsot ért el 108,20-nál. A sávból való kitörés szabaddá teszi az utat 110,00, illetve 111,00 felé. A devizapárt 108,10en jegyzik. In-GFX
Ahogy azt már bizonyára minden sportszerető tudja, az eddig Dakar-rali néven futó terepraliversenyt 2009-ben Dél-Amerikában, egészen pontosan Chilében és Argentínában rendezik meg. Az egyik magyar versenyzőt, Szalay Balázst, a Dakart is szervező ASO kelet-európai képviselőjét kérdeze a helyszínváltozásról a Pont FM rádió.
Összesen 163,8 kilogramm kokaint foglalt le a szlovák rendőrség egy Dunaszerdahelyhez közeli vámraktárban, ahová az áru egy dél-amerikai országból, bornak álcázva, palackokban érkezett - derült ki...
Két súlyos sérültje van annak a balesetnek, amely szerdán délután történt az M7-es autópálya Budapest felé vezető oldalán Martonvásár térségében - közölte az MTI-vel a rendőrség.
Harcsa Veronika neve nem ismeretlen a rádióhallgatók számára. Tavaly a Pannonia Allstars Ska Orchestra zenekarral kollaborálva énekelte a jazzvilág egyik legismertebb standarddé vált dalát, a Summertime-ot. Mégpedig úgy, hogy azt nem lehet nem észrevenni.
Az Újpest FC labdarúgócsapatának célja, hogy a következő szezonban nemzetközi kupában szerepelhessen, ehhez legalább a második helyen kell végeznie, ugyanakkor inkább a bajnoki cím az elvárás. A klub 2010-ig szerződést hosszabbított Urbányi István vezetőedzővel.
A patikaliberalizáció egyelőre nem eredményezett számottevő változást a gyógyszervásárlási szokásokban, a patikán kívüli költések nem érik el a teljes gyógyszertári forgalom 1 százalékát sem -...
Súlyos, életveszélyes égési sérüléseket szenvedett egy idős asszony abban a lakástűzben, amely szerdán egy Böszörményi úti, földszinti lakásban keletkezett Budapesten - tájékoztatta a tűzoltóság az MTI-t.
Alig 30 centiméteres szárnyfesztávolságú repülő hüllőfaj ősmaradványaira bukkantak Kínában. A pteroszauruszoknak nevezett repülő őshüllők 228–65 millió évvel ezelőtt éltek. Ők voltak az első szárnyas repülésre képes gerincesek.
Egyelőre nem dőlt el, hogy ki lesz az egészségügyi reformért felelős kormánybiztos, a pénztárak létrehozása azonban az ütemterv szerint haladhat - közölte Horváth Ágnes. Mikola elégtelenre értékeli az egészségügyi tárca munkáját.
Az egészségbiztosítási pénztárak létrehozásának ütemtervét tartani lehet, a pénztárak működésüket 2009. április 1-jén kezdik meg, a reform kormánybiztosának személye még nem dőlt el - mondta az...
Giovanni Trapattoni, az olasz nemzeti csapat volt szövetségi kapitánya a szezon végeztével elhagyja Salzburgot és nyártól az ír válogatott szakvezetője lesz. Az olasz szakember távozásának hírét jelenlegi osztrák klubja jelentette be szerdán.
Rajzos filmhíradós részleteket, bábanimációs filmeket, valamint az animációs mozgóképekhez használt bábfigurát is láthatnak az érdeklődők a budapesti kArton Galéria és Múzeumban csütörtökön nyíló tárlaton - mondta el Lázár Eszter, a tárlat egyik kurátora az MTI-nek.
Távozik posztjáról Kázmér Tibor, a Fővárosi Szent János Kórház főigazgatója - tudta meg fővárosi politikusoktól az MTI szerdán -, a főigazgató a napokban Demszky Gábor főpolgármesternél járt ez ügyben. Szolnoki Andrea (SZDSZ), a Fővárosi Közgyűlés egészségügyi bizottságának elnöke az értesülést megerősítve elmondta, hogy a szakbizottság jövő héten dönt a Kázmér Tibor által benyújtott lemondás…
"Már régóta figyelmeztet az MKB-Euroleasing, hogy az önrész nélküli autóhitel hatalmas kockázatot jelent. Főképp, ha ez hosszú távú futamidővel párosul” – mondta Pintye János, a legnagyobb...
Jövőre Argentínában és Chilében rendezik meg 2009-ben a Dakar-ralit: a szervezők bejelentették, hogy a következő években más kontinensekre is ellátogathat majd az autós-motoros karaván. Szalay Balázs az MTI-nek elmondta, a 2010-es esetleges budapesti rajtról januárban születhet döntés.
A kormány szerdai ülésén elfogadta a 2008-2025-re szóló Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiát (NÉS) - jelentette be Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter szerdán sajtótájékoztatón Budapesten....
Félnek a magyarok az internetes rendeléstől, noha a világon egyre többen váltják ki klikkeléssel a hosszú bevásárló körutakat. Mások szeretik megnézni a terméket, mielőtt hazaviszik. Pedig a világhálón általában olcsóbban és kényelmesebben juthatunk hozzá a kiszemelt áruhoz.
A józsefvárosi piacon és az egykori Fáy utcai piac környékén is tartottak ellenőrzést a pénzügyőrök kedden: az akció eredményeként több milliót érő hamis holmit és illegális cigarettát foglaltak le. A Vám- és Pénzügyőrség munkatársai kedden jelentek meg a józsefvárosi piacon, ekkor több árus is sürgősen pakolni kezdett és bezárta a pavilonját.
A magyar lakosság jelentős része egyáltalán nem foglalkozik azzal, hogy nyugdíjba vonulását követően miből fog megélni - írta szerdai számában, egy kutatás eredményeit ismertetve, a Világgazdaság.
Autósüldözést követően fogtak el öt szerb állampolgárságú határsértőt Kübekházán még kedden késő este, az őket segítő embercsempészt szerda délelőtt vették őrizetbe - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint szerdán az ország nagy részén derült, napos idő lesz, csupán északkeleten és északnyugaton lesz több a felhő. Csapadék nem várható....
Az olasz csendőrség szerdán bejelentette, hogy egy maffiaellenes akcióban mintegy ötven letartóztatási parancsot adtak ki, és három önkormányzati képviselőt őrizetbe vettek, miután felderítették a...
A tervek szerint az idén a harmadik negyedévtől fizetős lesz a parkolás az Árpád híd pesti hídfőjének környékén - jelentette be az InfoRádióban a XIII. kerület alpolgármestere. Borszéki Gyula hozzátette: a képviselőtestület döntése értelmében két és fél év alatt Újlipótváros és Angyalföld területének majdnem felében kell majd fizetni az utcán parkolásért.
Ma csökkent az AUD-USD árfolyama, miután most sem sikerült átlépnie a 0,91-es értéket. Továbbra is veszélyek fenyegetik az ausztrál dollárt. Mérséklödik a világgazdasági növekedés, ami Ausztráliát is érinti. A legutóbbi ausztrál adatok is AUD-negatívan alakultak: a Westpac-fogyasztói bizalom februárban 5,5%-kal 97,4 pontra csökkent, ami 15 hónapos minimumot jelent. A 100 pont alatti érték…
Draskovics Tibor számít Juhász Gábor államtitkár tevékenységére, a minisztériumban pillanatnyilag nem tervez sem személyi, sem szervezeti változást. A kijelölt igazságügyi és rendészeti miniszter errő...
Növekvő adósságai miatt csődbe mehet Pécs 2010-re a város pénzügyi bizottságának fideszes elnöke szerint, aki erről sajtótájékoztatón beszélt szerdán, a baranyai megyeszékhelyen. Tasnádi Péter polgármester azt mondta: a hitelállomány jelentős, de kezelhető.
Decemberben 0,6%-kal, és ezzel a várt 0,5%-nál nagyobb mértékben emelkedtek az amerikai raktárkészletek a legutóbbi +0,4% után. Az EUR-USD-ot 1,4551-en jegyzik, miután napi minimumot ért el 1,4535-nél. A napi csúcs 1,4598-on áll. in-GFX
A vezető osztrák pénzintézet, az Erste Bank vezérigazgatója szerint adózott eredményük a tervezettnek megfelelően alakult 2007-ben, "legalább" 25 százalékkal nőtt, nem utolsósorban a kelet-európai rég...
Az SZDSZ Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke minősíthetetlen vádaskodásnak tartja Köteles Péternek az SZDSZ elnökválasztásáról, és az ő abban játszott állítólagos szerepéről szóló kijelentéseit.
Minden alapot nélkülözőnek nevezte a kormányszóvivői iroda a sajtóban megjelent, további minisztercserékre vonatkozó találgatásokat. Az iroda közleményét szerdán jutatták el az MTI-nek. Minden alapot nélkülöznek azok a sajtóban megjelent találgatások, amelyek szerint Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter, valamint Hiller István oktatási és kulturális miniszter távozna a kormányból -…
Általános vitára alkalmasnak találta az új energiapolitikai koncepcióról szóló országgyűlési határozati javaslatot a parlament gazdasági és informatikai bizottsága, ugyanakkor magának a koncepciónak a tartalmát a kormánypárti és ellenzéki oldal képviselői is elutasították.
Tavaly 5,3 százalékkal növekedett a bűncselekmények száma - a megelőző évhez képest - Pest megyében, összesen 39.927 ilyen eset vált ismertté - áll a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán...
Egy román rövidfilm nyerte az Arany Medve-díjat Berlinben. Bogdan Mustata rendezésében Napozásra alkalmas nap című alkotás vihette el a február 7–17. között zajló Berlini Nemzetközi Filmfesztivál fődíját.
A helybenjárás nem jelent változtatást, attól, ha egy macska körbe-körbe kergeti a farkát, még nem jut előre. Óriási a káosz és a fejetlenség a Kormányban. Gyurcsány Ferenc látványosan gyengül, képtelen kezelni a pártjában, a kormányában és az országban kialakult helyzetet, ezért kétségbeesetten kapkod.
A patikaliberalizáció egyelőre nem eredményezett számottevő változást a gyógyszervásárlási szokásokban, a patikán kívüli költések nem érik el a teljes gyógyszertári forgalom 1 százalékát sem.
A kormány elfogadta a 2008-2025-re szóló Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiát (NÉS) - jelentette be a környezetvédelmi miniszter. Fodor Gábor hangsúlyozta, hogy a stratégia legfontosabb elemei közé ta...
A XI. kerületi Fidesz-frakció felszólítja a helyi MSZP-t és Molnár Gyula polgármestert, hogy azonnali hatállyal hívja vissza a képviselő-testületből vagy szólítsa fel lemondásra Krausz Csabát, a Zuschlag-ügy gyanúsítottját.
Mohácsi Viktória liberális európai parlamenti képviselő, valamint több tucat, zömmel európai roma civil szervezet felháborodásának adott hangot szerdán amiatt, hogy Silvio Berlusconi - mint...
Az olasz csendőrség szerdán bejelentette, hogy egy maffiaellenes akcióban mintegy ötven letartóztatási parancsot adtak ki, és három önkormányzati képviselőt őrizetbe vettek, miután felderítették a nápolyi és a calabriai maffia közötti kapcsolatokat.