Az Európai Unió nyugalomra intette a balkáni térséget, miután Koszovó vasárnap kikiáltotta függetlenségét Szerbiától. "Arra szólítunk fel mindenkit Koszovóban és a tágabb értelemben vett...
Lékó Péter remek rajtot vett a sportág történetének második legerősebb szupertornáján, hiszen legyőzte a titkos favoritnak tartott azeri Tejmur Radzsabovot. A folytatás azonban már nem sikerült ilyen jól, a magyar idő szerint szombat éjjel lejátszott második fordulóban sötéttel 43 lépésben kikapott a mezőny legidősebb résztvevőjétől.
A világelső Justine Henin a várakozásoknak megfelelően simán legyőzte a meglepetésre döntőbe került olasz Karin Knappot, s ezzel - a hazai közönség nagy örömére - megnyerte a 600 ezer dollár összdíjazású antwerpeni női tenisztornát.
A Fidesz üdvözli a koszovói függetlenségi nyilatkozatot, a párt szerint Magyarországnak az Európai Unió meghatározó államaival együtt kell elismernie az új államot - mondta Németh Zsolt, a Fidesz...
Arra akarták felhívni a figyelmet: a károsanyag-határértékek elavultak, szükséges a dugódíj bevezetése, a teherforgalom korlátozása és a szmogrendelet szigorítása
A NATO továbbra is gondoskodik Koszovó biztonságáról - közölte vasárnap az észak-atlanti szövetség. Állásfoglalásában önmérsékletre intett minden érintett felet nem sokkal azután, hogy a...
Különösen szövevényes ügynek járt utána az elmúlt hetekben a Bors. Nyugdíjas budapesti olvasónk azzal kereste meg szerkesztőségünket, hogy a telefonszámláján olyan franciaországi mobilhívások jelentek meg, amelyeket ő sosem tárcsázott.
Hitelválságtól szenved és recessziós jóslatoktól hangos a londoni City, néhány metrómegállóval odébb azonban, úgy tűnik, mindez senkit nem érdekel: jó ütemben fogynak ugyanis az átlagosan 20 millió fontba (7 milliárd forintba) kerülő luxuslakosztályok a világ legdrágább lakóingatlanában, ahol nem lesz ritka az orosz szó.
Nyolc civil szervezet összefogásával tartottak biciklis felvonulást vasárnap Budapesten a levegőszennyezés ellen; a szervezők petíciót adtak át Hagyó Miklós főpolgármester-helyettesnek.
Önszerveződés. Összefogtak falujuk közbiztonságáért a sajóbábonyiak. Amikor itthon nincs perspektíva. Egyre több kórház küzd az orvoshiánnyal. A kutatók tudása sem kell. Megszűnhet a világhírű szegedi kromoszóma csoport. Nejlonok és vödrök között, avagy ki menti meg a Feszty-körképet?
Fontos, hogy minél többen vegyenek részt a március 9-i népszavazáson azok közül, akik nemmel akarnak voksolni - közölte Gusztos Péter, a SZDSZ ügyvivője Szegeden. "Érdemes elmenni azoknak is,...
Betörtek Luca Tonihoz, a Bayern München olasz labdarúgójához, de a 2006-os világbajnokságon szerzett aranyérmét nem vitték el - legalábbis így értesült a helyi média. A csatár nem volt otthon, amikor ismeretlenek behatoltak Modenához közeli házába, a feltételezések szerint szombat hajnalban.
A heves polémia hatására, amelyet Nicolas Sarkozy államfőnek azon javaslata váltott ki, hogy a jövő tanévtől minden tízéves kisiskolás megtanulja egy vele egykorú, a holokausztban elpusztult francia gyerek személyes történetét, az elnöki hivatal vasárnap módosította a kezdeményezést: a deportált francia gyerekek emlékét nem egyénenként, hanem osztályonként kell az iskolásoknak őrizniük.
A hetvenes évek kudarcai után újabb próbálkozás született a dializáló készülék hordozható változatának kifejlesztésére. A kutatás során nyolc vesebeteg próbálhatta ki az új eszközt. Az eredményeket a londoni University College Andrew Davenport vezette csapata a "Lancet" című folyóiratban publikálta.
Jó hangulatú versennyel indult szombaton az idei latin táncversenyek szezonja: a Hajdú Kupán rekordszámú páros indult, a lelkes közönség pedig tapssal biztatta őket.
A Fidesz határozottan felszólítja Gyurcsány Ferencet, hogy haladéktalanul vonja vissza Draskovics Tibor miniszteri jelölését - jelentette ki Varga Mihály, a Fidesz alelnöke vasárnapi sajtótájékoztatóján.
Nincs rendkívüli menekültügyi helyzet - mondta a bevándorlási hivatal vezetője az MTI érdeklődésére Koszovó függetlenségének kikiáltása kapcsán vasárnap. Az elmúlt hetek migrációs adatai azt mutatják, hogy nem emelkedett számottevően a Magyarországra beutazni kívánó szerb állampolgárok száma - tette hozzá a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) vezetője.
Csehország tudomásul veszi Koszovó függetlenségének a kikiáltását, de szükségesnek tartja, hogy annak elismeréséről közös álláspontot fogadjon el az Európai Unió - közölte vasárnap délután Zuzana...
Meghalt az az 52 éves nyírlugosi férfi, akit szombaton délután szállítottak kórházba, mert kihűlt. Információk szerint az utcán találtak rá szombaton délután, majd azonnal a Nyírbátori kórházba szállították.
A második vonalban szereplő Sheffield United döntetlent játszott a Premier League-ben érdekelt Middlesbrough-val, ezért a találkozót a pályaválasztói jog felcserélésével február 26-án megismétlik.
A címvédő német csapat nyerte a női váltóversenyt a sílövő-világbajnokságon, a svédországi Östersundban. A Martina Glagow, Andrea Henkel, Magdalena Neuner, Kati Wilhelm kvartett majd 31 másodperccel előzte meg az ukránok, és több mint másfél perccel a bronzérmes franciák válogatottját.
Koszovó Európa része, kevesebb mint 50 kilométernyire fekszik az EU jelenlegi határától, és a világ "joggal várja el", hogy az unió ennek megfelelően foglalkozzon az üggyel - áll a brit...
Bár a legtöbb érmet az oroszok nyerték, a győzelmeket tekintve a németek szerepeltek a legeredményesebben a svédországi Östersundban rendezett sílövő-világbajnokságon.
Bronzérmet szerzett Mészáros Anett a cselgáncs Hungária Kupán. A már pekingi résztvevő judós az osztrák Silvia Schlagnitweitet győzte le a harmadik helyért rendezett meccsen. (hírTV)
Moammer el-Kadhafi líbiai vezető apja Franciaország második világháborús hőse, Albert Preziosi korzikai vadászpilóta; a földközi-tengeri szigeten már harminc éve terjedő legendát a héten a bakchich.info nevű hírportál dobta be a francia köztudatba.
Meglehetősen szokatlan módon igyekezett megszabadulni gépjárműve - egy Trabant - után fizetendő kötelező díjak megfizetésétől egy szóládi férfi, egyúttal abban a hiszemben, hogy így ráadásul még a rendőri igazoltatást is elkerüli.
Vasárnaptól elérhető a Fiatal Baloldal megújult honlapján a Régi Magyarország című szarkasztikus kampány, amely megmutatja milyenné válna Magyarország reformok nélkül - mondta Varga László, a...
Andy Murray nyerte az 534 ezer euró összdíjazású marseille-i férfi tenisztornát. A negyedik helyen kiemelt brit játékos a fináléban két szettben, 1 óra 44 perc alatt győzte le a horvát Mario Ancicot.
Energetikai együttműködésről állapodtak meg az Afrikai Unió főbb energiatermelő országai a vasárnap véget ért háromnapos tanácskozásukon. Létrehozták az Afrikai Energiabizottságot, az Afrecet, amelynek alapítója Algéria, Angola, Líbia és Nigéria.
Nagyjából ezer kerékpáros tüntetett vasárnap kora délután a tisztább fővárosi levegőért, és petíciót adtak át Hagyó Miklós főpolgármester-helyettesnek. A Magyar Kerékpárosklub vezetője örül, de szerinte a politikusoknak akár a népszerűségvesztést is vállalniuk kellene a hosszú távú eredményekért.
Kézigránátokat hajítottak európai uniós és ENSZ-épületekre vasárnap, Koszovó függetlenségének kikiáltása után a jelentős szerb lakossággal rendelkező Kosovska Mitrovicában. Egy nyugati forrás...
Koszovó függetlenségének egyoldalú kikiáltása a rendezés egyetlen lehetséges megoldása volt az SZDSZ szerint - tudatta a párt vasárnap közleményben. Az SZDSZ következetes álláspontja volt, hogy Koszovó státuszának 1999 óta húzódó végleges rendezése hozzájárul a Balkán stabilitásához. Tekintettel arra, hogy a rendezésre tett eddigi tárgyalásos kísérletek nem vezettek eredményre, és a megoldáshoz…
Kútba zuhant és meghalt egy idős férfi a Szabolcs megyei Csengeren vasárnap - közölte a katasztrófavédelem az MTI-vel. A kiérkező tűzoltók már csak a szerencsétlenül járt férfi holttestét tudták kiemelni a kútból - tette hozzá Dobson Tibor szóvivő.
Vasárnaptól elérhető a Fiatal Baloldal megújult honlapján a Régi Magyarország című szarkasztikus kampány, amely megmutatja milyenné válna Magyarország reformok nélkül - mondta Varga László, a szervezet elnöke.
Kihűlés miatt vasárnap meghalt egy férfi, akit előző nap Nyírlugason az utcán találtak meg - közölte a rendőrség az MTI-val. A nyíregyházi kórházban már nem tudtak segíteni az 52 éves...